Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-29 / 174. szám

FOTÓ: RENDŐRSÉG Nek ik a Balaton A Görbe utcai és környéki„Edenker Izgalommal várták a diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola ta­nulói és pedagógusai a június 23-át, hi­szen nagy kaland várt rájuk, ugyanis hosszas szervezés és készülődés után 56 tanuló, valamint hat felnőtt kísérő indult nyári táborba a Balaton déli part­ján található Balatonlellére, ahol hat fergeteges napot töltöttek el. DiÓSjenŐ. A hétfői három órás buszozás után a kis csapat végre elérte az úti célt. A szobaelosztást és kipakolást követően pedig már semmi sem tart­hatta vissza a kirándulás résztvevőit attól, hogy megfürödjenek a Balatonban. A vízben való önfe­ledt játékkal telt a délután, aminek eredményekép­pen elcsigázva, de boldogan tért mindenki nyugo­vóra. Az első éjszaka a viharnak köszönhetően né­hány gyermeknek nehezen telt, páran a kisebbek közül pedig hiányolták a szüleiket, de a hét többi napján már ők is belerázódtak a tábori életbe, és zökkenőmentesen vették az akadályokat. Kedden a hűvös idő miatt a kicsik és nagyok is a szálláson maradtak és sportprogramokkal, vetél­kedőkkel, filmnézéssel, túrázással töltötték el a na­pot, ami nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen egy csapattá, igazi táborrá alakult a gyereksereg. Ezen kívül volt még egy kalandtúra is, amelynek célját a résztvevők sajnos nem érték el az eső miatt. Szerdán a táborlakók egész napos kirándulásra mentek a Tihanyba. Vonattal utaztak Szántódra ahol aztán komppal keltek át a Balatonon. Az esős időjá­rás miatt kisvonatot béreltek, hogy ezzel közleked­jenek a rév és a központ között. Mire felértek az apátsághoz mindenki elcsigázva érezte magát, így megpihenhettek a félsziget egyik legszebb cukrász­dájában, ahonnan pazar kilátás nyílt a magyar ten­gerre, valamint a finom forró tea mellett jólesően be­szélgettek és elfogyasztottak az ebédre csomagolt szendvicseket. A túrázás következő programja a visszhang tesztelése volt Nagy élmény volt ez szá­mukra, még felnőtteknek is, így nem is volt csoda, hogy nehezükre esett tovább indulni. Azonban várt rájuk a Levendula ház, amely egy interaktív oktató központ. Itt tanulmányozhatták a régió földrajzi ki­alakulását valamint a növény- és állatvilágát. Min­den gyermekeket elvarázsolt a kiállítóhely, találtak érdeklődésüknek megfelelő feladatot. Az épületből kilépve az eső is elállt, így barátságosabb körülmé­nyek között indulhattak vissza a Balatonlellére. Csütörtökön a délelőttöt szintén a szálláson töl­tötték a nyaralás résztvevői, hiszen a levegő mele­gedését várva, jó lehetőség adódott különböző sport- tevékenységekre, játékokra. A felnőtt kísérők öröm­mel tapasztalták, hogy a gyerekek nagyon élvezték egymás társaságát, és szívesen is játszottak együtt. Délután újra megpróbálkoztak a fürdéssel, azon­ban sokáig nem merték élvezni a vizet, mert bi­zony lehűlt, és a szél is fújt, azonban voltak olyanok, akik hősiesen lubickoltak a kedvezőtlen körülmé­nyek ellenére is. Ez után következetta nap fénypont­ja, hiszen a csoport meghívást kapott Balatonszemesre, ahol Rák Orsolya táborozott tánc­iskolájának növendékeivel, akik között több a diósjenői alma materben tanuló diák is ott volt. A megérkezést követően a vendégek ízelítőt kaptak a táncosok közelmúltbeli gálájának műsorából, majd közös tánccal, diszkózással zárták az estét. Péntek délelőtt háborús övezetté vált az üdülő, mivel számháborúban csapott össze a táborlakók két csapata, ahol végül a védők győzedelmeskedtek. Szerencsére délutánra az idő is javult és újra élvez­hették a fürdőzést. Délután hat órakor pedig séta­hajózás keretein belül vettek búcsút a magyar ten­gertől, majd a szállásra visszaérve tábortűzzel, sza­lonna- és virsli sütéssel múlatták az időt. Az éjsza­ka során pedig még fogkrémcsata is kialakult a szo­bák között, aminek eredményeképpen a kis diákok kevésbé lelkesen, de becsülettel súrolták másnap reggel a szőnyegeket, valamint a szobaajtókat. Szombaton délelőtt még fürödhettek a vízimá­dók, majd elindult mindenki hazafelé. A buszon rövid idő múlva felütötte a fejét a csend és az al­vás, ugyanis az esti evések, táncos bulik, a sok program és persze a kevesebb alvás megtette ha­tását. A kisebb-nagyobb tábori csínyek mellett, lel­kesek, vidámak, de fegyelmezettek voltak a diá­kok. S a résztvevők egyetértettek abban, hogy ha lehet, jövőre is meglátogatják a Balatont. Cserekfye Éva és Dombai Szilvia pedagógusok Két éve az égi bíró arra ítélt, hogy hátralévő életemet egyedül tengessem. Az Úr ítéletébe egy kis hiba is csúszhatott, hisz’ azóta nem találom a helyem, és szinte csak „bolyongok” e földön. Az ol­vasónak kell majd eldöntenie, hogy a „verdikt”, az ítélet utóhatá­sa nem volt-e túl súlyos, avagy pont fordítva, könnyített magá­nyomon, helyzetemen. Szó, mi szó, hasonló lettem, mint a 17. szá­zadi tengerészlegenda, a „bolygó hollandi” hősei, akik a végítélet­napjáig hajóznak a föld tengerein. Én viszont nap, mint nap járom a várost és nincs sehol sem nyug­tom, sehol sem maradásom. Bolyongásaim során jutottam el a Teraszos, a Kempingtelepi és a Gedőci utcák által határolt - Görbe utcai és környéki - terület­re, mely maga a szépség és a nyu­galom tengere. Maga a bibliai föl­di paradicsom. Naponta látoga­tója, nem túlzás - többekkel is megismerkedve - szinte vendé­ge lettem e területnek. Meggyő­ződésem, hogy cseppet sem túl­zás első benyomásom szerinti bibliai jelző használata. Előző, a gedőctetői írásomban a termé­szeti környezet szépségéről zen- gedeztem, most - külön mérics- kélés nélkül is - megállapítha­tom, hogy e terület cseppet sem alábbvaló, sőt. Ha mindezekhez hozzászámítom az épített és gon­dozott környezet értékét is, jó lel­kiismerettel vallom, hogy a Gör­be utca és környéke a város leg­szebb, legértékesebb és legegész­ségesebb területe. Csak a kevésbé járatosak és tá­jékozottak kedvéért írom le, hogy a különleges lakóterület a Tó­strand és a Gedőctető között terül el. Mégis lássuk előbb a részlete­ket. Bennem, laikusban a követ­kező kép alakult ki. Amerre járok e területen a természeti és az épí­tett környezet szép harmóniáját látom. A beépítések során, sok helyen megmaradt a természet istenadta világa. Nemcsak a kerí­tésen kívüli területen, hanem az útszélen és a kertekben is sok ős­honos fa és bokor. Emellett az ott lakók telepítésekkel is dicsérete­sen növelték a zöldövezetet. Fel sem tudom sorolni a sok fafajtát, amely ma is jellemző. A sokféle fenyő- és a fűzfa, a nyár- és nyír­fa, a tölgy-, a bükk- és az akácfa, hogy csak néhányat említsek. Az utcafronton - a kerítésen kívül - az említett fafajták mel­lett gyümölcsfák is találhatóak. Meggyfák, diófák és gesztenye­fák is. Ez a szívemnek is oly ked­ves jelenség emlékeztet fiatalko­ri, falusi életemre is. Már az ed­dig elmondottak is azt sugallják, hogy a terület olyan, mintha li­getben járnánk. És nem tévedés. Ez a valóság. És mielőtt a kertek gyönyörűségről szólnék, nem fe­ledhetem a madárdalt, a mada­rak zengő énekét. Bárhol is járok a Görbe utcában - a zenekar több száz tagja - mindenhová elkísér. Csak három jellemző madarat említek. Sokszor látom és hallom a szerelmes gerlepárt, a mindig éneklő cinegemadarat és a sze­líd, barátságát nekem is felaján­ló feketerigót. lönlegesebb díszfa a pihés, vagy „szakállas” cserszömörce volt A kertből beljebb lépve kisebb- nagyobb otthonok, takaros hét­végi házak, lakóházak, emeletes épületek és villák is láthatóak. És itt található Tarján két külön­leges teraszos társasháza is. Va­laha úgy gondoltam, hogy a la­káshirdetésekben a „panoráma” szó inkább csak reklámfogás. Ma máshogy vélem. Egyrészt ha va­lóságos, akkor annak a reklám­ban is van helye. Másrészt érté­ke „forintosítható” is. A Görbe utca és környéke a több száz méter magas Gedőctető oldalában fekszik. Mind a város­hoz, mind a Tóstrandhoz képest jelentős szintmagasságban. Az alatta lévő völgyből kissé kiemel­kedve, a friss és tiszta levegője Ha az utcáról bepillantunk a vi­rágoskertekbe, a kép csak akkor válik igazán teljessé. Festeni sem lehet szebbet, mint amit ott meg­tapasztalunk. A sok szép rende­zett kert, a most nyáron is pom­pázó ismert és ismeretlen virá­gok láttán, mintha „rózsakert­ben” járnánk. A kerteket a sok színben nyíló rózsák, kardvirág­ok és muskátlik uralják. Látható­ak különleges szőnyegszerű virá­gok. Kék és lila színben virítanak az oszlopokra és kerítésre is fel­futtatott iszalagok. A kertekben díszfák, tulipánfa, japán cseresz­nye és japánakác is. És sok-sok örökzöld, törpefenyő és cédrus. Különféle dísznövények és dísz­füvek. És nemcsak a kertben, ha­nem a kerítésen kívül is. Szá­momra legmeglepőbb és legkü­megfizethetetlen. Kis túlzással, tiszta szanatórium. A terület te­hát, amelyen ma is bóklásztam, szívet, lelket, gyönyörtető panorá­mát is hordoz. Egyszerűbben fo­galmazva olyan, mint a kilátó, amelyről rálátni az őt körülvevő világra. A lakókörzet jó részéből a Fáy András körúttól a Tóstrandig terjedő területre. És ne feledjük a szemnek is kápráztató természe­ti környezetet, a Karancs kilátó­tól, a somosi kőbányán át, a Salgó várig. Ezek, nemcsak szépek, ha­nem nyugalmat árasztanak. Míg élünk, mindig szem előtt lesznek. Ha mindezeket átgondoljuk, a lakókörzet valódi földi „Éden- kert”. Tiszta „paradicsom”. Bol­dog vagyok, hogy e szépséget fel­fedeztem és másokkal is meg­oszthatom. Bartos József Fosztogatták a tanodát molt minderről az egyik barát­juknak, aki a helyszínre ment és az intézményből számítástech­nikai eszközöket, műszaki cik­keket, valamint élelmiszert és használati tárgyakat vitt el.- Széleskörű adatgyűjtés ered­ményeként a rendőrök a bűncse­lekmény elkövetésével megala­pozottan gyanúsítható két 16 esztendős személyt elfogták, elő­állították és gyanúsítottként hallgatták ki, míg a gyermekkor­út tanúként hallgatták meg. A nyomozók az egyik fiatalkorút őrizetbe vették. A gyanúsítottak értékesítették az eltulajdonított tárgyakat, amelyek nagy részét a rendőrök felkutatták és lefog­lalták - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. RffiiÓC. Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt foly­tat büntetőeljárást két 16 éves rimóci lakos ellen a Szécsényi Rendőrkapitányság. Az egyik fiú gyermekkorú társával a nyitva hagyott ablakon keresztül má­szott be a közelmúltban, az éj­szakai órákban a tanoda épüle­tébe Rimócon. A helyiségből egy cd-s rádiós magnót, két számítógépet és mo­nitorokat tulajdonítottak el. A két elkövető ezt követően beszá­HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents