Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-28 / 173. szám

Cote d'Azur, a turizmus ma a legjobb üzlet, a világ GDP-jének 12 százalékát adja és több mint 200 millió munkahelyet biztosít, Franciaországban azonban a GDP-nek egyelőre csak a hét szá­zalékát jelenti. Elsősorban ezen az arányon szeretne javítani a kormány - jelentette ki június­ban Laurent Fabius külügymi­niszter a turisztikai ágazat kép­viselőivel folytatott öthónapos egyeztetés zárónapján. Az MTI arról számolt be, hogy a diplo­máciai tárca vezetője szerint a hazai turizmust öt nagy terüle­ten érdemes még vonzóbbá ten­ni: ezek pedig a gasztronómia, a borturizmus, a sport és hegyvi­dék, az ökoturizmus, valamint a net, Pierre Auguste Renoir, Raymond Peynet, Mare Chagall, Jean Cocteau, Pablo Picasso), de ezeken kívül több mint száz mú­zeumával, színházaival, speciá­lis éttermeivel és közel 4 ezer rendezvénnyel a megye igazi kulturális központnak számít. A parttól kicsit távolabb, a dombos vidéken található falvak­ban pedig még őrzik a kézműves­ség és a parfümkészítés rejtelme­it. Ez utóbbinak világközpontja a virágmezőiről híres Grasse kö­zépkori városa, ahol a parfümké­szítés 4 ezer évét bemutató nem­zetközi múzeumon kívül a legen­dás Fragonard parfümgyártó üze­mei is megtekinthetők. Itt a mai napig készítik és forgalmazzák is kézműves- és luxusipar. Mindezekre több mint 100 ki­lométer hosszan szolgál kiváló példákkal homokos strandjaival a Francia Riviéra vagy ahogy a franciák nevezik: a Cote d'Azur (Azúr-part). A száz éve - enyhe időjárása miatt - még csak téli üdülőhelyként ismert vidéket a két világháború között sajátos fé­nyei miatt elsőként a festők fe­dezték fel maguknak. Számos olyan kiállítóhelyet lehet a kör­nyéken találni, amely egyetlen alkotó előtt tiszteleg (Claude Mo­az első alkohol bázisú európai parfümöt, a híres királynévizet, amelynek francia neve Magyar Víz (Eau de Hongrie), miután el­ső változatát 1370-ben Piast Er­zsébet magyar királynénak alkot­ták meg. A város egyébként szep­temberben hivatalosan is kéri majd a grasse-i parfümkészítés tudományának felvételét az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára. Döntés 2016-ban várható. A filmfesztiváljáról híres Cannes fesztiválpalotája ­ben a G20-csúcstalálkozót is itt rendezték. Az alig 70 ezer lako­sú kisváros Párizs után a máso­dik francia fesztiválváros, ahol 120 szálloda, és mintegy hatszáz étterem várja az évi 2 millió lá­togatót. A cannes-i öböllel szembeni Lérins szigetek néhány perc alatt megközelíthetők a kikötőből in­duló hajókkal. Az alig másfél ki­lométer hosszú Saint-Honorat sziget déli részén egy ezer éve alapított ciszterci apátság találha­tó. Az itt élő mintegy ötven szer­zetes rendszeresen fogad nyugal­mat kereső világi vendégeket. A szerzetesek egyébként a közép­kor óta bortermelésből tartják el magukat: a sziget 8 hektárnyi ge alatt kedvük van kipróbálni a téli és nyári sportokat is. A Cote d'Azúron egyetlen várfal­lal megerősített város található: a görögök által i.e. előtt 400-ban Antipolis néven alapított mai Antibes. A főként angol turisták­kal teli hangulatos mediterrán óvárosa, festői sikátorai és helyi fi­nomságokat kínáló piaca különö­sen kedvelt, ám mindenekelőtt a Grimaldi Várban működő hatal­mas Picasso Múzeum miatt érde­mes ide látogatni. A festő 19464)an fél évig a város meghívására a vár­ban rendezte be műtermét, ahol húsz évvel később nyüt meg a mú­zeum. A helyszínen készült 245 művét Picasso ugyanis odaaján­dékozta a városnak. Martial Solal, Sarah Vaughan, B.B. King és Ella Fitzgerald. A júliusi tíznapos rendezvényt naponta mintegy 3 ezren látogatják. Az üdülőtelepen nyílt meg 1929-ben az első part menti lu­xusszálló, a ma is üzemelő Hotel Belles Rives. Az épület eredeti­leg Scott és Zelda Fitzgerald ame­rikai írópáros nyári rezidenciája volt. Az art deco stílusú épületet a Cannes-ban és Nizzában is több palotát tervező két építész, Charles és Marcel Dalmas alakí­totta át hotellé az Estenne- Chauvin orosz emigráns család megbízásából - a mai napig ők üzemeltetik a szállodát. A nosztalgiázást kedvelők szá­Grasse középkori városa a virágmezőiről is híres A világ első számú turisz­tikai célpontjának számí­tó Franciaországban Pá­rizs után a Francia Rivié­ra vonzza a legtöbb turis­tát. A kivételes klímájú mediterrán tengerparti vidék a strandoláson kí­vül évi 11 millió látogató számára kínál számos kulturális és különleges szórakozási lehetőséget egész évben. A nosztalgiázást kedvelők számára kihagyhatatlan él­mény Európa egyetlen vete- ránautó-kölcsönzője amely közel 300 embernek ad állandó munkát - az év 250 nap­ján ötven nemzetközi kulturális eseményt lát vendégül és egyéb nagyszabású zenei, televíziós, reklám, ingatlanbefektetői talál­kozóknak (MIDEM, MIPIM, MIP TV, MAPIC, MIPCOM, Tax Free) ad ott­hont, 2011­szőlejébó'l Michelin-csillagos ét­termek által ajánlott kiváló boro­kat készítenek. A kalózok feltartóztatására épült vártoronyból pedig csodála­tos kilátás nyílik a teljes Riviériára Monacótól Saint-Tropez-ig, de még az Alpok havas csúcsaira is. A ten­gerparti városokból ugyanis alig egyórás buszozással (és egy eurós helyi vonaljeggyel) elérhető a 15 síparadi­csom bármelyike, ff ahol mintegy 700 ki­lométernyi sípálya várja azokat, akik­nek egyetlen hétvé­Antibes kis öblökkel és sziklás lejtőkkel övezett kertvárosában, az olasz turisták által különösen ked­velt Juan-les-Pins-ben alapították meg 1960-ban Európa első dzsesszfesztiválját. Az elmúlt fél évszázadban fellépett itt Louis Armstrong, Ray Charles, Count Basie, George Benson, Claude Bolling, Miles Davis, Charles Mingus, Nina Simone, mára kihagyhatatlan élmény Európa egyetlen veteránautó­kölcsönzője. Fabrice Le Roytól na­pi 300 euróért bérelhető az 1950-60-as évekből származó, mintegy harminc, kiváló állapot­ban lévő egyedi példány: példá­ul az a Porsche 911-es, amelyet Steve McQueen vezetett a Le Mans című akciófilmben, James Dean egykori 356 Speedstere vagy az az Alfa Romeo Spider Giuletta, amelyben Marcello Mastroianni indult randevú­ra Anita Ekberggel Az édes élet című Fellini- filmben. Antibes városát a Grimaldi Várban működő hatalmas Picasso Muzeum miatt is érdemes felkeresni A * flzur-part: ahol bárki ellazuJJiai * A Francia Riviéra vagy ahogyjt franciák nevezik: a Cote d'Azur (Azúr-part) jflHKi ± r r' íÉÉÁ

Next

/
Thumbnails
Contents