Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

2014-07-28 / 173. szám

MTI FOTÓ: NAGY LAJOS Ve szprém. 2014. július 26. A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján idén végzett altisztjelöltek eskü­tételük közben a veszprémi Szentháromság téré. Hátul középen Hende Csaba honvédelmi miniszter. A veszprémi várban az altiszti akadémia 106 végzős hallgatója tette le a múlt hétvégén az altiszti esküt. TusnádfÜrdŐ. Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a múlt szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén tartott előadásában. Több vezető, több fizetéssel... Az MSZP a közpénzek pazarlásának tartja, hogy a harmadik Or- bán-kormány minden korábbi kormánynál több vezető tisztségvi­selővel működik és ez­által drágább is. Budapest Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képvise­lője vasárnap Budapesten saj­tótájékoztatón azt mondta, 2010 óta emelkedik a vezetők száma és ível fel fizetésük is, a most megalakult kormány 11 tagú, 54 államtitkára, 98 helyettes államtitkára van. Az ellenzéki politikus kö­zölte, az MSZP ismét arra szó­lítja fel a Fideszt, ne az embe­reket sújtsa a 110 milliárd fo­rintos megszorítással, hanem csökkentse az államtitkárok és helyettes államtitkárok szá­mát, ha már 2010-ben kisebb és olcsóbb államot ígért. Felidézte, hogy az MSZP- kormányban jóval kevesebb, mindössze húsz államtitkár és 49 szakállamtitkár dolgo­zott, akik jóval több adót fizet­tek a többkulcsos adórend­szernek köszönhetően. Heringes Anita elmondta, írásbeli kérdésekkel fordult a minisztériumokhoz. A Mi­niszterelnökségen és a Nem­zeti Fejlesztési Minisztérium­ban azt sem tudták megmon­dani mennyien dolgoznak ott és mennyiért - ismertette. Hozzátette: a Honvédelmi Mi­nisztériumban, a Külgazda­sági és Külügyminisztérium­ban, valamint az Emberi Erő­források Minisztériumában azt meg tudták mondani, mennyit fizetnek a dolgozók­nak, de azt nem, hogy meny­nyien vannak. Kitért arra, a kérdései vá­laszadási határideje után egy nappal a Miniszterelnökség honlapjára felkerült a tárca szervezeti és működési sza­bályzata, e szerint kilenc ál­lamtitkár, 24 helyettes állam­titkár, négy kormánybiztos és több mint száz főosztályveze­tő dolgozik ott. Azt mondta, hogy korábban a helyettes államtitkári posz­tok szakmainak számítottak, most azonban a parlamentből kihullott kormánypárti képvi­selők kapták azokat. HIRDETÉS 2014. július 28. hétfő - július 30. szerda Farmer Frisssföl ► 20% zsírtartalom ► 375 g ► 333 Ft/kg Saláta uborka ► I. osztály ► lédig ► kg Csöves kukorica ► I. osztály ► db Dárdás Nyári turista felvágott ► 500 g ► 1298 Ft/kg Egri Bikavér ► száraz vörösbor ► 0,75 liter ► 527 Ft/liter Flóraszept tisztítószer ► 2-féle ► 1 liter A tisztítószert biztonságosan alkalmazza! Használat előtt mindig olvassa el a feliratot (címkét) és a használati útmutatót! Májgombócleves falusi csiga tésztával www.penny.hu Penny Okos megoldás tjyerekjatek az egeszseg Tolle Trappista sajt Maggi leves* ► májgombóc falusi csigatésztával, dörgicsei csibe, 60 g, 4317 Ft/kg ► húsgombóc csigatésztával, 62 g, 4177 Ft/kg ► Rábaközi zöldség, 67 g, 3866 Ft/kg Rama margarin* ► classic, harmónia, 500 g, 738 Ft/kg ► ' ro, 320 g. 1153 Ft kg 3 DB TERMÉKÉRT Trappista tozott minden magyarországi Penny Market üzletben. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termeket kínálatunknak, belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon www.penny.hu weboldalunkon, a bdtkeresó menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az arak forintban, afával együtt iben. Szives megértésüket koszónjuk! hétfő és július 30. szerda ki íkció kezdete után rövid időn b >bi aruházainkjistajat megtalálja a \ ^tartásokban szokásos mennyiségf Beavatkozást sürgetnek A Demokratikus Koalíció az Eu­rópai Biztonsági és Együttmű­ködési Szervezethez (EBESZ) és az Európai Unióhoz fordul az önkormányzati választási tör­vény miatt - közölte a párt va­sárnap az MTI-vel. Budapest A DK annak érdekében sürget nemzetközi beavatkozást, hogy „megszűnjön az a helyzet, amelynek alapján a magyar kormány egy nyil­vánvalóan és közvetlenül alapjogokat sértő törvény alapján kívánja lebonyo­lítani az október 12-re kiírt önkor­mányzati választásokat” - olvasható a Kakuk György elnökségi tag jegyezte közleményben. Az ellenzéki párt közlése szerint ko­rábban az EBESZ keményen és nyíltan bírálta jelentésében az április ó-án megtartott általános választások lebo­nyolítását. A DK szerint a magyar kor­mány nem hogy megfogadta volna a jelentésben foglaltakat, hanem - ké­szülve az őszi helyhatósági választá­sokra - „további antidemokratikus el­járásokat fogadtatott el a szavazógép­pé silányított parlamenti többségével”. Egymilliárdos megbízás Az LMP a megújuló energia- források kutatását és egy ez­zel foglalkozó kormánybiztos kinevezését kéri a kormány­tól, miután megtudta: Aszódi Attila, a paksi erőmű bővítési biztosa és intézete több mint egymilliárd forintos megbí­zást kapott a Paksi Erőműtől és az MVM-től. Budapest. Szél Bernadett, az LMP társelnöke vasárnap közleményt jutta­tott el az MTI-hez, amelyben azt írta: pártja közérdekű adatigénylése nyo­mán kiderült, hogy Aszódi Attila bőví­tési biztos és az általa vezetett BME Nukleáris Technikai Intézet több mint egymilliárd forint értében kapott meg­bízást az állami tulajdonú Paksi Atom­erőműtől és az MVM Magyar Villa­mos Művek Zrt.-től. Az LMP által kikért szerződésekből kiderült, hogy többek között lakossá­gi atomkampányok lebonyolítására, az atomerőmű tervezett bővítésével, a nukleáris hulladék elhelyezésével, a 2003-as balesetben megsérült fűtőelemkazetták sorsával kapcsola­tos kutatásokra, és egy kutatóreaktor felújítására szerződött Aszódi Attila paksi bővítési kormánybiztos és az ál­tala vezetett intézet. Altiszteket avattak Alap lesz a munka

Next

/
Thumbnails
Contents