Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-25 / 171. szám
Veteránautó-találkozót rendeznek Romhányban A Tegyünk Együtt Romhány Ifjúságáért Közéleti Egyesület szervezésében autós és motoros szlalommal, rekeszépítő versennyel és további kísérő programokkal színesített Veteránautó-találkozóra várják az érdeklődőket vasárnap. Az időre teljesítendő ügyességi próba eredményeképpen itt hirdetik majd ki a körtúra eredményeit is, lényegében ezen esemény köré szerveződik a találkozó is - tájékoztatta honlapunkat Csordás László szervező. A veteránjárművek mellett a Ba- lassagyarmati Hegymá- s z ó itOiftafIjf, A romhányi Angolkertbe július 27-én, vasárnap 10 órától várják a veteránjárművek szerelmeseit. A találkozón az 1985-ben alapított budapesti Oldtimer Motor Car Club is képviselteti majd magát, így többek közt Moszkvicsok, Alfa Rómeók, Pannóniák vagy éppen Csepelek egészen biztosan láthatóak lesznek majd a járművek között. A hétvégén tartandó I. Cserhát Classic Car körtúra autós és motoros résztvevői szlalomozásban mérik majd össze tudásukat A kétnapos esemény romhányi záró etapjára a Cserhát vadregényes útjainak bejárása után, Szirák, Egyházasdengeleg, Buják, Bokor, Nógrádkövesd, Bércéi, valamint Szécsény és Balassagyarmat érintését követően érkezik a mezőny. Klub jóvoltából egy másik érdekes programon, sörösrekesz- építő versenyben is részt vehetnek majd az érdeklődők. A találkozót többek között a Palóc Akusztik Jam és a Harry Potters Rockabilly Trió koncertjei is színesítik majd. A rendező Tegyünk Együtt Romhány Ifjúságáért Közéleti Egyesület (TÉRIKÉ) másfél évvel ezelőtt egy baráti társaságból alakult. Céljaik között találjuk a település élhetőbbé és szebbé tételét, lakóhelyük kulturális életének felpezsdítését és színesebbé tételét, a község természeti és kulturális értékeinek megőrzését, valamint a falukép ápolását, védelmét Az idei évben immáron harmadik alkalommal tervezik megrendezni Kapák napja elnevezésű, előző években nagy sikert aratott, egyedi tematikájú eseményüket. T Szakmai látogatás az akadémián mentési tevékenységében is részt vesznek. A látogatáson bemutatásra kerültek az egyes gépjárművek műszaki paraméterei mellett, azok alkalmazhatóságának lehetőségei is összevetve a megyei katasztrófavédelmi referens által korábban biztosított Nógrád megye veszélyeztetettségére vonatkozó információkkal. Meghatározásra kerültek továbbá azok a feladatok, amelyek ezen egységek Nógrád megyébe történő átcsoportosítása esetén a logisztikai biztosításhoz elengedhetetlenek. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetői állománya Berecz György tűzoltó ezredes igazgató vezetésével szakmai látogatáson vett részt a Magyar Honvédség Szentendrén működő Altiszti Akadémiáján. Szentendre/Nógrád megye, a látogatásnak apropóját az idei első megyei védelmi bizottsági ülése adta, amelyen a Magyar Honvédség képviselőjének részéről bemutatásra kerültek azok a képességek, amelyek szükség esetén támogatást nyújthatnak a katasztrófahelyzetek felszámolásában. Az akkori meghívásnak a kapcsolat- felvétel, az Altiszti Akadémia tevékenységének megismerése, valamint a bizottsági ülésen bemutatott képességek megismerése érdekében tett eleget a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakmai vezetése. Nagy Sándor ezredes, 'az Altiszti Akadémia törzsfőnökének köszöntője után bemutatásra került az intézmény, amely mint a Magyar Honvédség egyetlen képzésre és kiképzésre, át- és továbbképzésre szakosodott dandár jogállású katonai szervezete, alapfeladatként végzi a honvédaltiszt-jelöltek iskolarendszerű képzését, a szerződéses katonák egységes katonai alapkiképzését, valamint a katonai át- és továbbképzéseket. Fő feladatai között szerepel a Katasztrófavédelmi felkészítés és védekezés. Ennek a feladatnak eleget téve biztosítanak egységeket a katasztrófahelyzetek felszámolásához Pest és Nógrád megyékbe, amelyekbe elsősorban olyan terepjáró képességű speciális gépjárművek kerültek beosztásra, amelyek többek között árvíz, téli rendkívüli időjárási körülmények során a beavatkozó erők és eszközök szállításán túl a lakosság HIRDETÉS HOMLOKZATI HOSZIGETELES 1500 M2 SAJAT ÁLLVÁNYRENDSZER! MŰEMLÉKI EPULETEK FELÚJÍTÁSA MŰEMLÉKI ES FA NYÍLÁSZÁROK BÚTOROK GYARTASA * 1 n u "mm* Hl Ki mm yjr iGmmsiím plijll HIRDETÉS NEVEZÉSI FELHÍVÁS a III. Regionális Palóc Pálinka és Párlatversenyre és az II. Erdei és Vadon Termo Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenyére GYÜMÖLCSHÁZ - 3129 NAGYKERESZTÚR, 0221HRSZ. Kedves pálinkát kedvelő és előállító Barátaink! 2014. évben harmadik alkalommal rendezzük meg a Regionális Palóc Pálinka- és Párlatversenyt. A versenyt alapvetően a palóc térségre, régióra (Nógrád-, Heves-, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, valamint Szlovákia Besztercebányai kerülete) hirdetjük meg, azonban a verseny nyílt, bárhonnan elfogadunk nevezéseket. AII. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye kiterjed Magyarország egész területére. A verseny és a bírálat helyszíne: Gyümőlcsház - 3129 Nagykeresztúr, 0221 hrsz. A versenyeztetni kívánt tételek beküldési határideje: 2014. augusztus 8.12.00 óra. A versenyre nevezett minták bírálatának időpontja: 2014. augusztus 14-16. II. Erdei és Vadon Termő Gyümölcsökből Készült Pálinkák Országos Versenye 1. Erdei és vadon termő gyümölcsök pálinkái III. Regionális Palóc Pálinka- és Párlatverseny 1. Ágyas pálinkák 2. Almatermésú gyümölcsök pálinkái 3. Bogyós termésű gyümölcsök pálinkái 4. Csonthéjas termésű gyümölcsök pálinkái 5. Szőlő pálinkák 6. Törkölypálinkák 7. Egyéb pálinkafajták 8. Párlatok A versenyen indulóknak pálinka/párlat fajtánként 2 x 0,5 liter versenymíntát kell eljuttatniuk a Gyümőlcsház - 3129 Nagykeresztúr, 0221 hrsz. címre. A minimálisan elfogadott versenymennyiség 2 x 0,35 liter. Egy versenyző tetszőleges számú pálinkával, párlattal indulhat, a pálinka eredetét igazoló dokumentum másolatának csatolásával. Nevezési díj bérfőzetők és magánfőzők esetén: 3.000.- Ft /minta Nevezési díj szeszfőzdék és kereskedők esetén: 5.000.- Ft /minta A Nevezési lap letölthető a Nógrád Megyei Pálinkabarátok Köre Egyesület honlapjáról www.nogradipalinka.hu A verseny részletes leírását a honlapon elérhető Versenyszabályzat tartalmazza. A verseny eredményhirdetésére a ill. Palóc Pálinka Ünnep keretében 2014. szeptember 6-án kerül sor. Információ: Tel.: +36 30 955-8685, E-mail: info@nogradipaiinka.hu