Nógrád Megyei Hírlap, 2014. július (25. évfolyam, 150-176. szám)
2014-07-19 / 166. szám
FOTÓ: SZEBENIÁDÁM Eg y napon át strandröpiztek Második alkalommal rendezték meg az elmúlt szombaton a Nógrád megyei strandröplabda-bajnokságot Bátonyterenyén, a tanuszoda melletti pályán és a Seconda Casaban. A mostani megmérettetésen körülbelül ötvenen vettek részt, többségében helyi indulók voltak, de érkeztek Salgótarjánból, Egerbó'l és Budapestről is. Bátonyterenye. Tizenhét csapat vett részt a második Nógrád megyei strandröplabda-bajnokság mix kategóriás (nők és férfiak vegyesen) versenyén. A kisterenyei tanuszoda melletti pályán Rákos Szabolcs, a megyei szövetség elnöke köszöntötte a rendezvényen megjelenteket, majd ezután röviden ismertette a bajnokság szabályait. A mostani versenyen 2x21 pontig tartottak a mérkőzések. Volt A) B, C és D csoport, egy csapat pedig két főből állt. A magas induló létszám miatt két helyszínen rendezték meg a mérkőzéseket, voltak akik a kisterenyei tanuszoda mellett pályán játszottak, és olyanok is akik a nagybátonyi Seconda Casaban. A legjobb csapat most is kupát kapott, míg a többi díjazott - a szponzoroknak köszönhetően - érmeket, mezeket, röplabdákat vehetett át.- Ez a verseny nagyon fontos a Nógrád Megyei Röplabda Szövetség életében és a város életében is. Hiánypótló, hiszen korábban - az elmúlt évit leszámítva - hasonlót sem rendeztek - mondta Rákos Szabolcs, majd hozzátette: méltó helyére szeretnék visszaállítani a röplabdázást, hiszen láthatóan igény van a sportolás ezen formájára. 2. Nógrád megyei Strandröplabda Bajnokság eredménye (mix kategória): 1. Ildzsa Boglárka, Surányi István (Salgótarján), 2. Lengyel Mónika, Nagy Csaba (Bátonyterenye), 3. Tóth Nikoletta, Oravecz István (Heves megye). Idén nem lesz címvédés labdarúgás. A címvédő francia Franck Ribéry nem került a legjobb tíz közé az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szavazásán, amelyen az elmúlt szezon legjobb játékosát választják ki a szakírók. Az UEFA honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a brazíliai világbajnokság múlt vasárnapi döntőjében győztes német válogatott három Bayern München-fut- ballistával, a kapus Manuel Neuerrel, a védő Philipp Lahmmal és a támadó Thomas Müllerrel képviselteti magát. A vb-fináléban vesztes argentinoktól a Real Madriddal Bajnokok Ligája-győztes Angel Di Maria és a cím 2011-es győztese, az FC Barcelona négyszeres aranylab- dása, Lionel Messi került be. A BL-győztes madridi csapatból ott van az első számú európai kupában rekordot jelentő 17 góllal gólkirály portugál Cristiano Ronaldo is, míg a fináléban vesztes, spanyol bajnok AÜético Madridot csak Diego Costa képviseli, igaz, a brazil származású spanyol válogatott támadó azóta már a Chelsea-hez igazolt. A legjobb tíz közé befért a világbajnokság gólkirálya, a brazíliai tornán hat gólt szerző kolumbiai James Rodriguez (Monaco), a hollandokat bronzéremig vezető Arjen Robben (Bayern München), valamint a Premier League-ben gólkirály, illetve Ronaldóval megosztva európai aranycipős, a vb-n azonban a harapásával címlapokra kerülő uruguayi Luis Suárez is, aki a vb után a Liverpooltól a Barcelonához igazolt. A legjobb tízre augusztus 14-ig szavazhatnak az UEFA tagországainak kijelölt szakírói, ennek alapján derül ki, hogy melyik három futballistára érkezett be a legtöbb voks, majd augusztus 28-án a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása előtt kihirdetik a győztest. Kihirdették a magyar csapatokat SAKKOLIMPIA. A Magyar Sakkszövetség elnöksége jóváhagyta a sakkolimpián részvevő férfi és női csapat összeállítását is. A viadalnak augusztus 1. és 14. között a norvégjai Tromsö ad majd otthont. Az utazók névsorára a két csapat- kapitány, Horváth Tamás és Hazai László tett javaslatot. Eszerint a férfi csapatban Almási Zoltán, Balogh Csaba, Lékó Péter, Polgár Judit és Rapport Richárd kap helyet, míg a nőit Gara Anita, Gara Tícia, Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó és Papp Petra alkotja majd. Horváth Tamás, a férfiak kapitánya indoklásában elmondta, hogy négy tábla tulajdonképpen fix volt, ugyanis Lékó, Polgár, Almási és Rapport aTegerősebb hazai játékosok. Ahogy fogalmazott, az ötödik helyre több esélyes is joggal pályázott, és azért döntött Balogh mellett, mert ő már nem egy alkalommal bizonyított világversenyeken. Hazai László, a női csapat kapitánya örömét fejezte ki, hogy a korábbi olimpiai bajnok Mádl Ildikó visszatért, vele megerősödött a csapat. A többi játékos is rutinos, korábban már bizonyító versenyző - idézte Hazait a sakkszövetség hírle- ve. Az elnökség egyhangúlag fogadta el a két csapatkapitány javaslatát. ■k k k « Hoang Thanh Trang kikapott csütörtökön az utolsó, 11. fordulós mérkőzésén a plovdivi női sakk Európa-baj- nokságon, így nem szerzett indulási jogot a 2016-os, kieséses rendszerű világbajnokságra. A címvédő magyar játékos - a torna honlapja szerint - a sötét bábukat vezetve a 63. lépés után adta fel a partit lengyel riválisa, Monika Socko ellen. Hoang Thanh Trang 6,5 ponttal zárta a kontinensviadalt, amivel nem sikerült a legjobb 14 között zárnia, így nem kvalifikálta magát a vb- re. A 60 ezer euró összdíjazású viadalt - amelyre 26 országból 117-en neveztek - az orosz Valentyina Gunyina nyerte 9 ponttal. Kétgólos előnyt szerzett a Diósgyőr 2. selejtezőkor, 1. mérkőzés Liteksz Lovecs (bolgár)-Diósgyőri VTK 0-2 (0-0) Lovecs, Városi Stadion, 1000 néző, vezette: Panaji (ciprusi). Liteksz Lovecs: Vinícius - Popov, Bodurov, Mendy, Bozsikov - Boumal (Rumenov, 60.) - Vajushi, Zlatinov, Kossoko (Cvetkov, 77.), Asprilla (Cvetanov M., 82.) - Jordán. Vezetőedző: Kraszimir labdarúgás. A Diósgyőr nagy bravúrt végrehajtva 2-0-ra nyert a bolgár Liteksz Lovecs vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első, csütörtöki mérkőzésén. Szivics Tomiszláv együttese Németh Milán góljával a 81. percben szerzett vezetést, a végeredményt pedig Miroslav Grumic állította be az utolsó percben. Az első körben kettős győzelemmel továbbjutó Diósgyőr idegenbeli sikerének köszönhetően kényelmes helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes visz- szavágót. A bajnoki bronzérmes Ferencváros 1-0-ra kikapott a horvát HNK Rijeka vendégeként. A hazai csapat végig nagy fölényben futballozott, de a győztes gólt csak a 85. percben büntetőből tudta megszerezni Ivan Krstanovic révén. A bajnoki ezüstérmes Győr hazai pályán 3-0- s vereséget szenvedett a svéd IFK Göteborgtól. Az április eleje óta veretlen vendégek már a 8. percben vezetést szereztek Lasse Vibe révén, majd Jakob Johansson az 56. percben megduplázta az előnyt, a végeredményt pedig a 83. percben May Mahlangu állította be. A sorozatba a mostani körben bekapcsolódott Győr hazai kudarca miatt rendkívül nehéz helyzetből várhatja az egy hét múlva esedékes visszavágót. A visszavágókat a jövő héten rendezik. Balakov. Diósgyőri VTK: Antal - Okuka, Debreceni, Kádár, Husic - Egerszegi, Elek Á. - Gosztonyi (Grumics, 59.), Barczi (Bognár L, 50.), Németh M. - Bacsa (Marjanovics, 78.). Vezetőedző: Tomiszláv Szivics. Gl: Németh (83.), Grumics (90.). Sárga lap: Vajushi (62.), Bozsikov (89.), ill. Okuka (36.), Gosztonyi (51.). Bacsa (74.), Egerszegi (91.). HNK Rijeka (horvát)-Ferencváros 1-0 (0-0) Rijeka, Kantrida Stadion, 9000 néző, vezette: Stieler (német). HNK Rijeka: Vargic - Tomecak, Samardzic, Mitrovic, Leovac - Brezovec, Moises - Jugovic (Jahovik, 83.), Jajalo (Kramaric, 57.), Sharbini (Kvrzic, 66.) - Krstanovic. Vezetőedző: Matjaz Kék. Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Pavlovié, Mateos, Bosnjak - Nalepa (Busái, 90.), Gyömbér - Somália, Kukuruzovic, Havojic - Ugrai (Lauth, 79.). Vezetőedző: Thomas Doll. Gl.: Krstanovic (85. - 11 -esből). Sárga lap: Krstanovic (22.), ill. Pavlovié (54.), Nalepa (65.), Mateos (75.). Győri ETO FC-IFK Göteborg (svéd) 0-3 (0-1) Győr, ETO-stadion, 3000 néző, vezette: Abdula (ukrán). Győri ETO FC: Kamenar - Svec (Varga R., 46.), Windecker (Trajkovics, 59.), Had, Dinjar - Pátkai, Kamber, Kronaveter (Koltai, 57.) - Dudás, Rudolf, Andrics. Vezetőedző: Horváth Ferenc. IFK Göteborg: Sandberg - A. Johansson, Bjarsmyr, H. Jónsson, Augustinsson - Smedberg (Sobralense, 80.), J. Johansson, Mahlangu (Allansson, 87.), Vibe (Söder, 70.) - Svensson, Larsson. Vezetőedző: Mikael Stahre. GL: Vibe (8.), J. Johansson (56.), Mahlangu (83.). Sárga lap: Trajkovic (69.), Pátkai (77.), ill. Augustinsson (35.). A győri Marián Had (b) és a svéd Lasse Vibe (b2) a győri ETO Parkban