Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)
2014-06-11 / 133. szám
/ "Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek, Ők itt maradnak bennünk csendesen még..." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TŐZSÉRNÉ HEGYI JUDIT 48 éves korában elhunyt. Temetése 2014. június 12-én (csütörtökön) 10 órakor lesz a kazári temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ISTVÁNNÉ sz. Bruncel Olga 82 éves korában elhunyt. Temetése 2014. június 12-én (csütörtökön) a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a karancskeszi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD TRUI1LIMPORT KFT. MESSIÁS TEMETKEZÉS Cl: Got dós Tamás Gordosnó Harter Mária 3184 Mihálygerge, Rákóczi út 37. Éjjel-nappal ügyelet: 32/451-079, 06-20/544-9960. JÁRMŰ VEGYES \ 'Sohasem hittem, hogy ennyire fog fájni, ha drága édesapám, az arcodat én nem fogom látni. Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, nem múlik el úgy nap, hogy ne említsem neved. Szivemben ma is élsz, féltve őrzöm emléked, örökké szerető leányod maradok én tenéked." Mély fájdalommal emlékezünk arra az 1 évvel ezelőtti napra, amikor édesapám, RUZSINSZKI ZOLTÁN szíve utolsót dobbant. Akik ismerték és szerették, szenteljenek egy néma percet emlékének. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAK _______ SALGÓTARJÁNBAN , .a Budapesti úton, a síküveggyári sorházban 54 m2-es, magasföldszinti, 1 + fél szobás lakás eladó. Ugyanitt hagyományos szekrénysor olcsón eladó. Tel.: 06-70/377-8211. •22668- ________ ELAD Ó Salgótarjánban 240 m2-es alapterületű családi ház. 3 hálószoba + nagy nappali, beépített kandallóval, 2 fürdőszoba, nagy konyha, spajz, garázs, 3 pincehelyiség. Központi fűtés, gáz- és vegyestüzelésű. Rendezett udvarral, pihenőterasszal, épített grillezővel. Megtekinthető St., Kazári úton. Salgótarjáni belvárosi lakást, garázst beszámítunk, illetve budapesti csere is érdekel, XIII. kerület előnyben. Árban megegyezünk. Tel.: 06-30/299-4959. *22722» ELADÓ kertes családi ház termő gyümölcsfákkal, gáz- és fatüzelésű. 3 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, WC. Salgótarján, Ilona út 6. szám alatt megtekinthető (Jónásch- telep). Az árban megegyezünk. Tel.: 06- 30/299-4959. *22723* SÁGÚJFALUBAN parasztporta termő gyümölcsössel és szőlővel eladó. Tel.: 06-30/6988- 377. *22763* ÁRON alul, sürgősen eladó 800 m2-es saját telken egy 150 m2-es felújított, kétszintes, sorházi szélső lakás melléképülettel. 3 + fél szoba, 2 fürdőszoba, részben bútorozott. Az ingatlan Endrefalva központjában található, jó tömegközlekedéssel. Irányár: 7 M Ft. Tel.: 06-30/530-3016^22767* SALGÓTARJÁN központjában eladó egy 35 m2-es, felújított lakás 8 m2-es pincével. Ár megegyezés szerint. Érd.: 18 óra után, 32/423-708, 06-20/318-9055. -22781* 30/444-7163, és allas@everling.hu *22769* RÉGISÉG ANTIK tárgyakat, komplett hagyatékot vásárolok: bútorokat és kiegészítőket, dunnát, párnát, fateknőt, zománcozott babakádat, házi szőttes vásznát, zsákot, népviseleti terméket, kázsmír kendőt, szoknyát, fali tányért, porcelánt, régi üvegeket, feliratos szódásüveget, rádiót, könyveket, iratokat, régi pénzt, régi 200 Ft-ost, katonai tárgyakat, kitüntetést, pedálos játék Moszkvicsot, régi játékokat, veterán autót, motort, kerékpárt. Minden érdekel, hívjon bizalommal! Tel.: 06- 30/565-4638. *22654* BRUTTO APROHTRDETES* * A 1 jél vvA NógrádiHírláp Szeretnék előfizetni a Nógrád Megyei Hírlapra Előfizetési időszak: 1 hónap , _, Félév □ 14070 Fi □ Egy év I } 28140 Fi helyett 19670Ft I I Fizetés módja: Banki átutalás □ Kézbesítőnél I I Negyedév Megrendelő Telefon szám: iYíOsrr Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy új c-Icíf1 zetői n k nek, éves előfizetés esetén, ke dvezményt biztosítunk! 3011 Zetorhoz komplett hátsó kerekek, önindító, új szelepek, Tomos benzines szivaty- tyúhoz új henger, dugattyú, KS orosz kasza eladó. Tel.: 06-70/264-8954, 20 óra után. *22766* ELADÓK: háromajtós szekrény, ágyneműtartó, cseréphordók, varrógépek, porszívó; mű- hanyag redőny, 22-es húsdaráló, hashurkatöltő, pörzsölő, gránitlapos varrógépasztal, kakukkos óra, kézi kukoricamorzsoló és daráló, katlanház, katlan, vasmázsa és egy 2,5 éves fiú tacskó kutyus, valamint vágni való nyulak. Tel.: 32/456-039. *22770* ÁLLAT 4 hetes csirkék eladók. Tel.: 32/311-877. *22694* TÁRSKERESÉS 59 éves, elvált, falusi fiatalember megismerkedne átlagos kinézetű és intelligenciájú, hasonló korú elvált- vagy özvegyasszonnyal. Esetleg összeköltözéssel. Tel.: 06-30/428- 4725, 06-30/741-7631. *22780* ÁLLÁST KÍNÁL EVERUNG Kft. földmunkagép-kezelő munkatársat keres JCB 3CX típusú gépek kezelésére, az ország különböző pontjain végzett park, sportpálya és város-rehabilitációs munkái kivitelezéséhez. Szükség esetén szállást biztosítunk! Jelentkezési határidő: 2014.06.30. Jelentkezés és érdeklődés: 06AVIA TEHERGÉPKOCSI eladó. Típus: A31 4N SJ, évjárat: 1990, dízel, hengerűrtart.: 3596 cm3, saját tömeg: 2860 kg, megengedett legnagyobb tömeg: 5990 kg, 3 személyes + plató. Tel.: 06-20/380-7788, 06-30/9338-721. MERCEDES-BENZ 307D eladó. Évjárat: 1987, dízel, hengerűrtart.: 2404 cm3, 6 személyes + plató. Tel.: 06-20/380-7788, 06-30/9338-721. * "■j£*n *- Forgalomból való végleges kivonás, OKMÁNYIRODÁI ÜGYINTÉZÉSSEL. ••••• ipr mai|WAl»Íkíó-lHi .....if)tr - A utóját előzetes egy eztetés után készpénzért megvesszük^- Akir el is szállítjuk telépbelyónkre. % m & «asss* Á- Bármilyen gyártmányú, típusé[antó hoitását vájlalja^ ^- Bontott alkatrészek kedvező árakon11 H JUNIUS 11. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Barnabás és Barna nevű kedves olvasóinkatl Barnabás Arámi - héber eredetű férfinév. Bibliai jelentése: a vigasztalás fia. barna Arámi - héber eredetű férfinév, a Barnabás önállósult magyar rövidülése. Nap kel: 4.45, nyugszik: 20.42. A Hold kel: 18.41, nyugszik: 3.33. AUTÓJÁT megvenném készpénzért. 06305579103 *21784* ________ SZ EMÉLYGÉPKOCSIT, terepjárót, ill. kisha- szon-gépjárművet keresünk megvételre, azonnali készpénzfizetéssel, évjárattól, állapottól függetlenül. Érdekel még veterán autó és motor. Hívjon bizalommal! 06- 30/565-4638 *22655* MŰANYAG hordók 60 l-es, erős, egyszer használt, zárható, csavaros tetővel, széles szájú, oldalán fülekkel, nem vegyszeres, fix 2500 Ft/db áron eladó (cefrének, méznek, esővíznek, terménynek stb.). Tel.: 06- 30/393-0812, St. *22331*___________________ FIG YELEM! Szarvasagancsot, trófeákat vásárolok. Tel.: 06-30/920-2577. *22627* HASZNÁLT, 150 cm x 180 cm-es bukó-nyíló műanyag ablak és 90 cm x 120 cm-es nyíló faablak redőnnyel eladó. Tel.: 06-30/6776- 540. *22760* NOGRAD VOLÁN Autóbusz-közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság 3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139. Pf.: 118 Telefon: (32) 522-200 Telefax: (32) 522-270 Internet: www.nogradvolan.hu Nógrád Megyei Bíróság, mint Cégbíróság Cg. 12-10-001514 Értesítés Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. június 13-án Balassagyarmaton a Művelődési ház és a Városközpont közötti szakaszon, a DIÁKJUNIÁLIS tanévzáró városi rendezvény miatt a helyi és a helyközi közlekedésben 08.00 órától 11.30 óráig, valamint 14.30 órától 23.30 óráig útvonal-módosításra, kisebb késésekre lehet számítani. A Civitas Fortissima tér lezárása miatt a fenti időpontok között a helyi járatok az alábbi terelőútvonalon közlekednek: OTP - Kossuth út 2 - Ady Endre út - Hétvezér út Kérjük szíves megértésüket! Nógrád Volán Zrt. a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. tagja bak (xn. 22. -1. 19.). Nagyon nehéz önt befolyásolni, de mégis van valaki, aki hatással tud lenni önre. Látszólag persze neki is ellenáll, no de ez csak a látszat. Igaz, önnek nagyon fontos, hogy mit mutat magáról. De jól teszi, ha hallgat az illetőre. VÍZÖNTŐ (1.20.-n. 18.). : ‘: Most látja csak igazán, hogy a bizonytalanságban lehetőség rejlik. Ne féljen ettől, hanem menjen elébe. Ha folyton a medence szélébe kapaszkodik, sosem tanul meg úszni. A kisgyermek Vízöntőknél ez szó szerint értendő. HALAK (fl. 19. - Ifi. 20.). Lássa meg, hogy a jövő szép! Vannak ugyan néhányan ön körül, akik mindent megtesznek azért, hogy ezt ne láthassa. Pedig a jóbői több van, de csak akkor válik a részesévé, ha nem hallja meg a negatív hangokat. KOS (in. 21. - IV 19.). * % Igen sűrű, tevékeny napja lehet: a reggeli rohanást nem követi csitulás, az egész nap a sürgős ügyek jegyében telik. Ma nagyon fontos az időpontok, találkozók betartása. Estére inkább ne tervezzen semmit. Az már sok lenne. bika (IV. 20. - V. 20.). Egy nagyszerű vendég- ségbe, vagy találkozóra hívhatják a mai napon. Ha nem is fűlik igazán hozzá a foga, akkor is érdemes elfogadnia a meghívást. Amikor ott lesz, már egészen másként látja a dolgokat. Meglátja, élvezni fogja! ikrek (V. 21.-VI. 21). A mai nap kiválóan alkalmas lehet arra, hogy vitás ügyeit elrendezze. Talán másként láthat most dolgokat, amik az elmúlt időben csalódást okoztak önnek. Valahogy minden új értelmet nyerhet. Valahogy mélyebbet, mást és jobbat. Rák (VI. 22. - VB. 22.). Régóta tervezett prog- : ramját kellhet ma lemondania, vagy legalábbis elhalasztania. Ne bánkódjon, mert amiben viszont része lehet, az sokkal érdekesebb, és értékesebb idő, mint amitől megfosztják. És ráadásul semmi sem pótolhatatlan. ^ OROSZLÁN (VH. 23. - . VUE 22.). Ne engedje, , „ hogy munkahelyi nehézségei rontsák el a hangulatát! Különösen a délutánt érezheti nyomasztónak, ha folyton csak a holnapon rágódik. Hogy ezt elkerülje, keresse fel a barátait, vagy szervezzen egy nagy közös sörözést! m É szűz (VIII. 23. - XI. 22.). Meglehet, az elkövetkező időkben valaki nagyon közel kerül a szívéhez, és ez alaposan összekuszálja jól megszervezett eddigi életét. Még az is lehet, hogy választásra kényszerül. Ma még ne döntsön, ne hamarkodja el! MÉRLEG (IX, 23.-X. 22.). Készüljön a nagy utazás- ’ ra! Különösen a magányos Mérlegeknek tilos most otthon maradniuk, hiszen, ha útra kelnek, most biztosan szerelem vár rájuk. Meglehet, hogy idegen országban találkoznak azzal, aki igazán közel van a szívükhöz. SKORPIÓ (X. 23. - XI. 21.). Elérkezett a változtatás ideje. Már régóta érzi, hogy munkája annyira gúzsba köti, hogy már szinte mozdulni sem tud, levegőhöz sem jut. Legalább néhány nap pihenésre önnek is szüksége lenne. Nézzen ki egy last minute utazást! . NYILAS (XI. 22. - XU. 21.). Megint rá kell jönnie, • Jfc hogy az jgazj [ehetőség önmagában rejlik. Hiába kereste máshol a megoldást élete problémáira, újra rá kell jönnie, hogy csak ön segíthet saját magán. A mai napon a távlati célját is jobban látja, új utak körvonalazódnak önben. Nógrád . .. Hírlap Kiadja a Palóc Média Kft. Felelős kiadó a Kft. ügyvezető igazgatója. Felelős kiadó és főszerkesztő: CSUKA ENIKŐ Tel: 70/398-9330 Kiadóvezetó: SÁNDOR JÓZSEF Lapszerkesztő: STEIB JANKA Tel.: 70/398-9295 SCHVEICZER KRISZTIÁN Tel.: 70/398-9295 Fotóriporter: GYURKÓ PÉTER Hirdetésfelvétel: SZABÓ ANDREA Tel.: 32/418-190 Hirdetés: NÉMEDINÉ BARTANUSZ ANDREA Tel.: 20/975-3357 Teijesztési vezető: FUTÓ DÁVID Tel: 70/398-9246 TARNÓCZI LÁSZLÓ (főmunkatárs) Szerkesztőség és kiadó címe: 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Telefon: 32/418-190 Fax: 32/418-191 E-mail: eniko.csuka@nmedia.hu, palocmedia@gmail.ccin Telefonos hirdetésfelvétel: 32/418-190,9015 mellék Teijesztési csoport: 32/418-190,9021 mellék Előfizetési díjak: egy hónapra: 2345 Ft, negyedévre: 7035 Ft, fél évre: 14070 Ft, egy évre: 28140 Ft. Előfizethető a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül nyugtatömbön és átutalással az OTP Bank Nyrt. 11741000- 20177078 pénzforgalni jelzőszámra. Az előfizetői példányok kézbesítését a lapot kiadó kft. terjesztői hálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt. regionális ámshelyein keresztül történik. Készült: Ringier Nyomda Székhely: 1225 Budapest, Campona út 1. Felelős verező: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató E-mail: ringierprint@ringier.hu HU ISSN 1215-9042 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kültabözó versenyeken, játékeken akcióken, szavazásai, rejténypályázatokonrésztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával kiadtak érdekeltségébe tartozó cégek előfizetéses megrendelés teljesítésére, akóuóuilcra, kiadványainkra és egyéb szolgáltatásainkra felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik ktaéről, felhasználásuk módjától és céljáról, valamint bármika kérhetik azek helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését ANógrldMegyei I