Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)
2014-06-07 / 131. szám
Kanadában folytatják... A Forma-1-es cirkusz lecseréli a csillogó monacói utcai futamot egy másik nagyon kedvelt helyszínre, mégpedig Montreal buckás utcáira. A hétvégén rendezik meg ugyanis a Kanadai Nagydíjat, amely egy ideje már ismét az egyetlen északamerikai futam a versenynap- tárban. Amber PR forma i. Az óriási amerikai piac miatt így is nagyon fontos ez a hétvége a világbajnokságban résztvevő gyártók számára. A Montrealt övező csodálatos környezet, és a sűrű éjszakai élet ötvözve az erős francia behatással egyedülálló atmoszférát kölcsönöz a városnak. Ez megkülönbözteti a többi észak-amerikai várostól, s Barcelona és Silverstone után a Forma-l-es világ- bajnokság egyik újabb kedvenc megállóhelyévé teszi. A 2013-as év még a Red Buliról és Sebastian Vettelről szólt. A címvédő világbajnok sok-sok év után végre megnyerte a Kanadai Nagydíjat, s nem is akárhogy, hanem rajtcél győzelemmel. A Red Bull idén a téli tesztekhez képest nem is nyújt olyan rosszat, bár Sebastian Vettel visszaszorult a másodhegedűs szerepbe azok után, hogy Daniel Ricciardo, a széles mosolyú ausztrál csapattárs sorra gyűjti be a dobogós helyezéseket A Red Bull helyett a Mercedes visz mindent az idei szezonban. Zsinórban hat győzelmét követően a hétvégén a hetediket gyűjtheti be a német istálló. A kérdés az, hogy melyik pilótája állhat fel a dobogó tetejére. Monaco után a sajtó folyamatosan azzal foglalkozott, hogy mennyire romlott meg a viszony Hamilton és Rosberg között. Nos, úgy tűnik a két pilóta jelenleg éppen jóban van egymással, legalábbis ezt szeretnék kommunikálni kifelé. Későbbi csaták és végkimenetelük még meghatározhatja e régi barátság sorsát. A csapatok Kanadába egy sor újítással készülnek. A Mercedes például a motort és az aerodinamikát érintő újításokat vet majd be. A Ferrari pedig, amelynek nem úgy sikerült az eddigi éve ahogy szerette volna, a megújult F14 T-vel száll harcba Kanadában. A csapat közben tovább dolgozik a csapat átalakításán, így a fő cél a mérnökök nagyobb kreativitásra való ösztönzése. A montreali pálya arról ismert, hogy nagyon igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat, hiszen a hosszú egyenes mellett egy sor szűk kanyar nehezíti a pilóták dolgát. Az igazán nagy megpróbáltatást az okozza, hogy ez a pálya rendelkezik a verseny- naptár pályái közül a leggyorsabb részekkel és emellett a leglassabbakkal is. így a tökéletes motornak nagyon rugalmasnak kell lennie, miközben elég erősnek is ahhoz, hogy a szűk és lassú kanyarokból ki lehessen gyorsítani. Négy fékezési zóna található a pályán, ahol 300 km-ről 120 km-re kell lassítani. Miután az autók így is kevés tapadással hajtanak, és rengeteg üzemanyagot cipelnek, ez még nagyobb terhet ró a fékekre és az abroncsokra. Az időjárási előrejelzést a 2011-es monstre négyórás futam után nem szabad figyelmen kívül hagyni Kanadában. Bár idén péntekre eső várható, szombatra csak kis százalékban (20%) ígérnek esőt, vasárnapra pedig száraz időt jósolnak. A változékony idő azért megkeserítheti a csapatok dolgát. A verseny és a pálya A montreali olyan ideiglenes pálya, mint a monacói vagy a Melboume-i. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltcsík nagyon poros és csúszós a hétvége kezdetén. A köreredmények azonban folyamatosan javulnak, még a verseny során is, mivel egyre több gumi tapad az aszfaltra. A kemény kanadai tél miatt helyenként buckás a pálya, így ezt figyelembe kell venni az autóbeállításkor. A Gilles Villeneuve-ről elnevezett pálya egy kicsit olyan, mintha a monacói és a monzai pálya kombinációja lenne. Ami az aerodinamikát illeti, Montrealban nagyon kis tapadással fognak az autók hajtani, egyedül Monzában fognak kisebb tapadással körözni idén a versenyautók. A 70-körös Kanadai Nagydíj június 8-án helyi idő szerint 14 órakor (nálunk 20 órakor) veszi kezdetét. A pálya hosz- sza: 4,361 km, a' teljes versenytáv 305,270 km. A körrekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből 1.13.622-es időeredménnyel. 2013-ban Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte meg a Kanadai Nagydíjat. Anémet pilóta ideje 1:32:09.143 volt. A második helyen Fernando Alonso (Ferrari) ért célba, míg a bronzérmes helyezést Lewis Hamilton (Mercedes) szerezte meg. Nógrád megyei szervezetek közgyűlése horgászat. A Horgász Egyesületek Nógrád Megyei Szövetsége, a hagyományaihoz híven a közelmúltban tartotta meg a megyei küldöttközgyűlését. A horgászatban bekövetkezett törvényi változások is közrejátszottak abban, hogy a szövetség csaknem valamennyi tagszervezetének küldöttei részt vettek az eseményen. A megyei horgászszervezetek legmagasabb fórumát megtisztelte jelenlétével dr. Kalmár Zsolt alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr- főkapitányság vezető-helyettese, valamint Kiss Tamás, a Kormányhivatal Halászati Főfelügyelője is. Az elnökség nevében, Paulovits László, a szövetség elnöke átfogóan értékelte a horgászegyesületek és a szövetség 2013. évi horgászati tevékenységét, majd dr. Kalmár Zsolt szólt, a rendőrség és a horgászegyesületek fontosságáról. Aztán Kiss Tamás halászati főfelügyelő adott tájékoztatást a SZÁK program működéséről, a halőrzésről, valamint felhívta a figyelmet a haszonbérleti szerződések jövő évi lejártára. Dr. Dérer István elnökségi tag egyértelművé tette, és megerősítette az elnökség javaslatát, miszerint a szövetség vállalja az állami horgászjegyek- kel kapcsolatos bizományosi feladatokat. Ez megkönnyítette a döntést, az egyhangú szavazást, és ugyancsak ellenszavazat nélkül fogadta el a küldöttközgyűlés az elnökségi beszámolót, a felügyelő és etikai bizottságok beszámolóit, valamint a Bállá Árpád ügyvezető elnök által előterjesztett zárszámadást, és a 2014. évi költségvetést. Ugyan tisztségviselők mandátuma a jövő évben jár le, de néhány elnökségi tag, tisztségviselő lemondása és távozása szükségessé tette a megüresedett helyek betöltését. így a MOHOSZ választmányi tagjává dr. Dérer Istvánt (Bátonyterenye-Maconkai SzSHE), a megyei szövetség elnökségébe Holló Albint (Eger és Vidéke HE) és Komáromi Tibort (Palotás és Vidéke HE), a felügyelő bizottság tagjává Fehér Andrást (Gere és Vidéke HE), az etikai bizottság tagjává Híves lózse- fet (Nagybátonyi FŰTŐBER HE), míg a jelölő bizottság tagjává Túrán Istvánt (Eger és Vidéke HE) választották meg. Gentile lett Vanczákék edzője labdarúgás Claudio Gentile lett a Vanczák Vilmost is foglalkozató svájci FC Sión labdarúgócsapatának vezetőedzője. A játékosként világbajnok olasz szakember két évre kötelezte el magát a klubhoz. A 60 éves Gentile korábban az olasz U21-es válogatottat irányította, s a gárdával 2004-ben megnyerte a korosztályos Európa-bajnok- ságot. Megbízatása lejárta, azaz 2006 óta azonban nem vállalt tréneri feladatot. Gentile 71-szer lépett pályára az olasz nemzeti csapatban, amellyel 1982-ban hódította el a vb-címet. i I t 1 Claudio Gentile A tavalyi verseny még a Red Bull csapatáról szólt... 1|