Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)
2014-06-05 / 129. szám
A Facebook-alapító Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan 120 millió dollárral - 26,7 milliárd forinttal - támogatja a kaliforniai San Francisco- öböl menti térség állami iskoláit. A Zuckerberg házaspár adományát a következő öt évre elosztva fogják megkapni az intézmények. A Facebook- alapító, Mark Zuckerberg és felesége tavaly 1,1 milliárd dollárt - 244,4 milliárd forintot - adott a Silicon Valley Community Foundation elnevezésű szilícium- völgybeli nonprofit szervezetnek, amely a felajánlásaik szétosztásában segíti az adományozókat Felajánlásukkal Zucker- bergék 2013 legbőkezűbb filantrópjai lettek. A mostani 120 millió dollár az eddigi legnagyobb összeg, amelyet szétosztanak az 1,1 milliárd dolláros adományból.- Az oktatás rendkívül drága dolog, és a mostani felajánlás csupán kis összegnek számít. Arra törekszünk, hogy változást indítsunk el az új megoldások és módszerek kidolgozása, valamint népszerűsítése révén - fogalmazott az MTI beszámolója szerint a gyermekorvosi végzettségű Priscilla Chan, a pár első közös interjúja során, amelyet a Facebook kaliforniai főhadiszállásán adtak. A házaspár és alapítványa, a Startup: Education az iskolák illetékeseivel és a helyi vezetőkkel folytatott megbeszélések során összegezte a legszükségesebb lépéseket. Az adomány első részét a legfontosabb képzésekre, az osztálytermek technológiai felszereltségére és a diákok egyik osztályból a másikba való továbblépésének megkönnyítésére fordítják. A Zuckerberg házaspár 2010- ben csatlakozott a Warren Buffett és Bill Gates amerikai milliárdosok által alapított The Giving Pledge elnevezésű jótékonysági kezdeményezéshez, amelynek résztvevői vállalják, hogy vagyonuk döntő részét karitatív célokra ajánlják fel. Három évvel a legutóbbi stúdióalbuma megjelenése után új lemezt készített a Balkan Fanatik. Az újjáalakult zenekar tizennégy vadonatúj szerzeményt mutat be a Feljött a nap című korongon. A címadó dalt már országszerte játsszák a rádiók, a Komámasszony című számhoz pedig videóklip is készült. Budapest A kelet-európai, elsősorban a magyar és a balkáni népzene, valamint az elektronika és a modern stílusok ötvözéséből született meg a Balkan Fanatik új nagylemeze, a Feljött a nap.- Az elmúlt három évben nagyon termékenyek voltunk, így 14 dal szerepel az ötödik albumunkon. Az utolsó anyagunkhoz képest a britpop hangzás helyett most inkább a rock, a reggae, a ska, a dub és a hip-hop dominál. Szintén fontos változás, hogy a zenekar újjáalakult, és MCLeggoMan személyében állandó rapperünk van, aki nem angolul, hanem magyarul nyomja a szöveget. Új népdalénekesünk pedig a kiváló Träger Liliké - mondta Jorgosz.- Gitár és dob fronton Szöllősi Lala és Benedeczki Sándor küzd a csapattal. Ráerősítettünk a balkáni fúvós elemekre is, amelyekben a Fourtissimo rézfúvós kvartett volt a segítségünkre. A népi sanzonista vonalat pedig két közreműködő hozza: Kovács Gergő, a Tárkány Művek szaxofonosa, illetve egy fiatal tehetség, Móró Laci énekes. A célunk továbbra is az igényes mulattatás, de nem vagyunk mulatós alternatív zenekar - tette hozzá a Balkan Fanatik egyik alapító tagja. A Feljött a nap című stúdióalbum címadó dalát március óta rotációban játssza a Petőfi Rádió és a Class FM, valamint országszerte számos más rádióállomás is. A lemez első videóklipje meglepő módon mégsem ehhez a számhoz készült.- A Komámasszony című dalra esett a választásunk, mert a koncerteken ez lett a közönség egyik kedvence az új számaink közül. A Fejér megyei Mányon forgattunk Kalmár Sándor rendező-operatőr irányításával, és nyugodtan mondhatom, hogy percek alatt fantasztikus hangulat alakult ki. Összehaverkodtunk a fel faluval, például a polgárőrökkel és egy helyi lovász sráccal, aki egész nap ide-oda furikázott minket egy hintón. Magunkkal vittük családi barátunkat, Vőfély Sanyit és persze a dalban közreműködő Fourtissimo rézfüvós kvartettet is. A nap végén egy borospincében kötöttünk ki egy finom vacsora mellett, úgyhogy igazán autentikus körülmények között készült el a klip ehhez a vidám kis dalhoz - mesélte Lepe, a Balkan Fanatik másik alapító tagja. A Feljött a nap című lemez új dalait már élőben is hallhatja a közönség a Balkan Fanatik koncertjein. A zenekar legközelebb június 6- án az alsóörsi Harley Davidson Fesztiválon, másnap Budapesten és Jászkiséren, június 8- án pedig Tihanyban lép fel. TELEVIZIO-MUSOR 1 RTL KLUB TV2 ____«L- 1 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel @ 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Fókusz (ismétlés) 13.25 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 14.40 Az örökség© (am.-mexikói sorozat, 33-34.) 16.50 A mentalista © (am. krimisorozat, III/4.) 18.00 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz® Közszolgálati magazin 19.30 Éjjel-Nappal Budapest ® (magyar sorozat) 20.50 Barátok közt © (magyar sorozat, 6957-6958.) 21.25 Glades - Tengerparti gyilkosságok ® (am. krimisorozat, li/5.) 22.30 Gyilkos elmék ® (am. krimisorozat, VI/18.) 23.30 Brandmánia 0.10 Reflektor 0.30 Sötét zsaruk© (am. akciósorozat, 1/1.) 1.30 a'la CAR (ismétlés) 2.00 Gálvölgyi Show 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív® 13.00 Knight Rider (am. akciófilm-sorozat, 2 rész) 15.00 Hal a tortán© (vendégváró vaióságshow) 16.00 Családi Titkok © (magyar reality-sorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat, 91.) 18.00 Tények Hírműsor 19.30 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2368.) 20.15 Magánnyomozók® (magyar reality-sorozat) 21.15 Édes élet® (reality-sorozat) 22.40 A gonosz álarca (amerikai sorozat, 5.) Közben: Kenósorsolás 23.40 Kettős ügynök © (am. akciófilm-sorozat, !l/9.) 0.40 Tények Este 1.25 Aktív (ismétlés) © 2.45 Propaganda 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Az este (ismétlés) 5.50 Ma reggel 9.00 Pasta© 10.10 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Slovenski utrinki 13.00 Kvartett 13.35 Bajban a Föld© 14.30 Szívtipró gimi © 15.20 Az élet megy tovább © 16.15 Híradó+ 16.30 Párizsi helyszínelők © 17.15 Szerencse Híradó © 17.25 Híradó 17.35 Rex felügyelő © 18.30 Gasztroangyal VIASAT3 5.25 Igazgyöngy© 6.20 Tv-shop 6.55 Igazgyöngy © 7.50 Harmadik műszak © 8.40 Született detektívek © 9.30 Szívek szállodája ® 10.25 Megruházlak! 11.25 Mike és Molly© 12.20 Jóbarátok © 13.20 Jim szerint a világ © 14.20 Gyilkos számok © 15.20 Shark - Törvényszéki 19.30 Híradó este 20.20 Fábry © 21.45 Munkaügyek® 22.15 Az este 22.55 Híradó 23.10 Búcsú a békeévektől © 23.25 Bolyai-díjasok - Lovász László 0.20 Rejtélyes XX. század © 0.50 Rex felügyelő (ism.) © 17.20 Megruházlak! 18.20 Jóbarátok © 19.20 Jim szerint a világ® 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (amerikai sorozat, VI/22-23.) 21.15 Castle© (am. krimisorozat, II/5-6.) 23.10 Feketelista (ism.) © 0.10 Őrangyal© DUNA TV 10.55 Francia tanya® 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.25 Szálka, hal nélkül © 15.00 Voyager - A múlt titkai és legendái ® 15.30 Másfélmillió lépés Magyarországon- 32 év múlva 16.30 Térkép 17.05 Váratlan utazás © 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.00 Életképek® 19.40 A fantasztikus nagynéni 20.35 A hegyi doktor ® (német sorozat, 97/79.) 21.25 Hírek, Dunasport 21.40 Egészséges erotika (magyar vígjáték, 1985) FF 23.10 MüpArt Classic 1.35 Magyar elsők 1.50 Vers, Himnusz, Hírek SPECTRUM I DISCOVERY RTL KLUB 22.30 A Criminal Minds története az FBI egyik különleges részlegéről szól. A csoport feladata nem kevesebb, mint az ország bűnöző állományát, valamint a bűnözésre hajlamos személyeket analizálni, a különösen veszélyeseket kiszűrni és megállítani, mielőtt újra lecsaphatna. Jason Gideon ügynök a viselkedésanalízis legelismertebb tekintélye, míg Aaron Hotchner speciális ügynök különleges módszereivel képes hasznot húzni és feltárni az emberek legféltettebb titkait is Gyilkos elmék 10.30 Variációkegy világvégére © 11.00 Farmerkedés Jones módra © 12.00 Mocsok-kommandó 13.00 Jamie gasztroforradalma © 14.00 Kihalásra felkészülni! 15.00 A Sandy hurrikán © 15.55 Mozambikhöse gitárral © 16.10 Légi favágók© 18.00 Jimmy és a nagy verseny © 19.05 Beépített főnök © 20.00 Kihalásra felkészülni! 21.00 Kozmikus kilátások 21.30 Variációkegy világvégére © 22.00 Nácik a célkeresztben 23.00 Rettegett harcosok 23.55 Élet az emberek után © ECHO TV Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18.00,19.30,22.00; 9.00 Hírbehozzuk 10.30 Mozaik 11.00 Színházi magazin 12.30 Az üzlet 13.30 Világpanoráma 14.30 Mozaik 15.00 Hazahúzó 17.00 Látókör 17.30 Magyarország választ 18.30 Civil fórum 19.00 Napi aktuális 20.30 Háttérkép 21.30 Visszhang 22.30 Ne legyen áldozat 23.00 Hazahúzó 24.00 Bírósági történetek 8.00 Ereklyék a hátsó kertből 9.00 Raktárvadászok 10.00 Csomagcsaták 11.00 Arábeszélők 12.00 Csupasz túlélők 13.00 Cefrekirályok 14.00 Dynamo- Varázslat a világ körül 15.00 Kanadai raktárárverések 16.00 Autókereskedők Volvo P1800S 17.00 Amcsi benzinfalók 48-as Chevy Fleetmaster 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Licitvadászok 20.00 Csomagcsaták 20.30 Raktárvadászok 21.00 Dynamo- Varázslat a világ körül 22.00 Troy (angol sorozat, 2 rész) 24.00 Csomagcsaták 12.25 Kívánságkosár 14.30 Határtalanul 15.05 Az erdélyi szász kultúra nyomában 15.35 Katolikus krónika 16.05 Család-barát 17.50 Nekem ne lenne hazám? 18.05 Poén Péntek - Van képünk hozzá ® 19.00 Híradó 19.30 Hazajáró 19.55 Nemzeti nagyvizit 20.25 Ábel a rengetegben (magyar tévéfilm, 2/1-2.) 22.10 Szenes Iván Emlékkoncert 2011 23.05 Kívánságkosár (ism.) 1.00 Híradó 17.05 Gondos Bocsok 17.30 Sebaj Tóbiás 17.40 OzieBoo! 17.55 Mirr-Murr kalandjai 18.05 Caillou 18.20 Mumin-vőlgy 18.35 Noddy kalandjai Játékvárosban 18.55 Thomas, a gőzmozdony 19.05 Timothy iskolába jár 19.35 Eszes Jess 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.50 Lengyelország® 21.25 Heartland © (kanadai sorozat, VI/4.) 22.Ó5 Blue Valentine ® (amerikai film, 2010) 23.55 Különleges mentőalakulat © 0.40 AzA38hajó színpadán: Ane Brun ® 10.00 Országút a pokolba 11.00 Mindennapi tudomány 12.00 Túlélési praktikák 13.00 Szélsőséges világegyetem 14.00 Gyáróriások 15.00 Drágakövek 16.00 így éld túl a világvégét! 17.00 Háború az Atlanti-óceánon 18.00 Hadurak 18.30 Kincsvadászok 19.00 Dönts vagy meghalsz! 20.00 Garázs varázs 21.00 Vadregényes építmények SflEIii Garázs varázs 23.00 Tonhal-csaták 24.00 Vadregényes építmények 1.00 Garázs varázs SP0RT1 2014. JÚNIUS 5., GSÜTÖRTÖK Egészséges erotika DUNATV 21.40 A kelet-európai szocializmus víg végjátéka a pusztaság közepén álló „lada” (szemmel láthatólag: láda) melléküzemágban játszódik, ahol nejlonpongyolás nők szegelik össze, majd feszegetik szét az eladhatatlan ládákat. A tűzveszélyes üzemben lopott benzint tároló ügyeletes tűzoltó az üzlet fellendítése érdekében rejtett kamerákat szerel fel, és a környék vezetői ládavásárlás fejében kukkolhatják az öltöző-vetkőző nőket, akik végül egy ünnepnapi vacsorán felfedezik a kamerákat. Bosszúból másnapra sztrájkot hirdetnek, csakhogy az éppen szombat. ST0RY4 6.00 Andersen meséi 6.30 Casper 7.00 Balu kapitány kalandjai 7.30 Dallas (ism.) 8.30 Gyilkos sorok 9.30 NCIS (2 rész) 11.20 A farm, ahol élünk (2 rész) 13.25 Született feleségek (2 rész) 15.20 Poirot - Nyaraló gyilkosok 17.30 Columbo (ismétlés) 19.00 Hír24 19.35 Columbo - Nehéz ügy 21.10 Ovizsaru (amerikai akdóvigjáték, 1990) 23.20 Dallas (am. sorozat, 142.) 0.25 Poirot (ismétlés) ST0RY5 9.40 Menekülés a szerelembe (2 rész) 11.40 Televíziós vásárlás 12.45 igyfőzünkmi 13.00 McLeod lányai (ism.) 14.00 Quinn doktornő (ism.) 15.00 A végzet hatalma 16.00 Megkövült szívek 17.00 Mosolyt kérek! 18.00 Quinn doktornő 19.00 McLeod lányai 20.00 A farm, ahol élünk 21.05 Naphegy klinika 22.10 Gyilkos sorok 23.10 Hír24 23.40 Kojak 0.40 A szomszéd főztje... TV PAPRIKA 17.00 A sütemények mesés világa 18.00 Jó szakács, rossz szakács 18.30 Halország 19.00 Sara Moulton 19.30 Jamie 30 perces kajái 20.00 A boldogság receptjei 20.30 Földközi-tengeri utazások 21.30 Kérdezd a hentest! 22.00 Édes élet David Roccóval 22.30 Francia bortúrák 23.00 Sara Moulton 23.30 Kastély a Kárpátokban 24.00 Miguel paradicsomi konyhája 0.30 Táj-Föld SP0RT2 I LIFE NETWORK VIASAT6 11.00Televíziós vásárlás 12.00 Labdarúgás, Németország-Kamerun (ism.) 14.00 Jégkorong. NHL, rájátszás (ism.) 17.00 Sporthorgász- magazin 17.30 Labdarúgás. Fut- bol Mundial 18.00 Bringa Tv 18.15 Truck Race. Vk-futam, Misano 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó 21.00 Ko Tv (ismétlés) 21.30 Trash Talk (éló) 22.30 Kosárlabda NBA Inside Stuft 23.00 Póker 1.00 Bikarodeó (ism.) 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 Labdarúgás. BL-extrafism.) 13.30 Lóverseny .14.15 Arany pillanatok 14.30 Ökölvívás. Carl Froch- George Groves (ism.) 17.30 Jégkorong. Rájátszás (ismétlés) 20.30 Rali, Az Olasz-rali elé (ismétlés); 1. nap 22.00 Bikarodeó. Ford Tough Series, Des Moine 23.00 Ökölvívás. Simpiwe Vetyeka- Nonito Donaire (ismétlés) 2.00 Zuhanyhíradó (ismétlés) 13.35 Egy kávé Szily Nórával ® 14.10 Szerelem tálalva ® 16,00 Hazajön a baba © 17.00 Esküvői álomruhák ® 17.50 Megszállottak ® 18.25 Teljes élet karok nélkül ® 19.20 Tárgyak rabságában © 20.15 Ikersztorik @ 21.15 Ha ciki, ha nem: Beteg a gyerek! ® 22.10 Sürgősségi osztály ® 23.10 Rejtélyes történetek ® 1.00 Ha ciki, ha nem: Beteg^a gyerek!® 10.30 Star Trek: Az új nemzedék 12.30 Káoszháza (2 rész) ® 13.25 Férjek gyöngye (4 rész) ® 15.25 Texas királyai (2 rész) ® 16.20 Dragon Ball Z (4 rész) ® 18.15 Yu-Gí-Oh! GX (2 rész) ® 19.10 Csillagkapu (IV/6.) ® 20.05 Eureka (1/10.) ® 21.00 X- akták (VI/19.) ® 22.00 Különleges egység: Kiskorúak védelme (1/1.) @23.00 Terepen (III/3.)® 23.55 X-akták (ism.)© 1% i 1 JL ____*||* f l UU liClI III1I1IUII # I lAI/Am A **|tfA l/Wl I ■T IIv~j 8»8|y| |j Megjelent az új nagylemez I «4» VI #! i Nagyon termékeny éveken van túl a Balkan Fanntik B jí n /ITir^pWíi g:T^.*r»i«i r^n