Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)
2014-06-28 / 148. szám
FOTÓ: GYURKÓ PÉTER A Kábítószer-ellenes világnap keretében egy interaktív délutáni programot rendeztek csütörtökön az Új Nemzedék Plusz Kontaktpont Iroda salgótarjáni épületében, amelyre beszélgetéssel, filmvetítéssel készültek a szervezők. Minden korosztályból érkeztek érdeklődők az eseményre, akik a szünetekben izgalmas személyiség- teszteket tölthettek ki, valamint a vendégek között két darab mozijegyet is kisorsoltak. Az eseményt Telek András irodavezető nyitotta meg, aki ismertette a délutáni programokat, valamint néptáncosként „Tánccal a szer ellen” felhívással közös táncra invitálta az egybegyűlteket. Elmondta, hogy az Egészségügyi- Szociális Központtal és a Lélek- pendítők nevű civil szervezettel összefogva uniós pályázaton keresztül közös projektbe fogtak, amelynek zárása egy kortárs- képző tábor júliusban, ahol a jelentkezők megtanulják, hogyan segítsenek társaikon és miként ismerjék fel időben a problémákat. Az országos összefogáson keresztül számos iskolába látogattak el a segítők és rendhagyó osztályfőnöki óra keretében beszélgettek, játszottak szituációs feladatokat a diákokkal. Ezután Nagy Ádám, az Addiktológiai Szolgálat munkatársa tartott tájékoztatót, majd az elmúlt évi táborok képeiből vetítettek rövid válogatást a szervezők. Oldotta a hangulatot a tánc, amelyben néptáncos fiatalok segédkeztek. I love Kati. Ezzel a címmel készítettek filmet rimóci fiatalok, amelyet a mozgásban elfáradt vendégeknek vetítettek le. Az esemény jó hangulatban telt, célja főként a megoldáskeresés, figyelemfelhívás, és nem az elrettentés volt Marschalkó Vanda HIRDETÉS Portugáliában folytatódott a HeritProt Projekt Hollókői résztvevők a helyi önkéntes tűzoltó-állomáson Nyolcadik állomásához érkezett a HeritProt Projekt, melyben Hollókővel együtt összesen kilenc világöröksé- gi helyszín működik együtt elsősorban a tűzmegelőzés és az esetlegesen szükséges hatékony beavatkozási minták kidolgozása érdekében. A soron következő találkozónak 2014. március 30. és április 2. között Angra do Heroismo (Azores, Portugália) adott otthont. A partnerek közötti találkozót a város polgármesterének hivatalos köszöntője nyitotta, majd António Matias Pedro, a Lisszaboni Tűzvédelmi Igazgatóság parancsnoka tartott előadást az ország tűzmegelőzési és tűzvédelmi stratégiáiról, feladatairól. Az Angra települési partner szervezésében a résztvevők meglátogatták az Angra do Heroismo világörökség részét képező központját, valamint a város múzeumát, ahol az épület tűzvédelméről és az esetleges vészhelyzetek kezeléséről tartottak előadást. A szigeten Önkéntes Tűzvédelmi Állomás is üzemel (melyet szintén meglátogattak a résztvevők), amely közel hasonló feltételek mellett működik, mint más országok hi vatásos tűzoltóságai. A Vezető Partner által lebonyolított egyeztetésen a résztvevők áttekintettek és megtárgyaltak 32 új gyakorlati javaslatot, hogy azok közül a támogatottak végül majd bekerüljenek a projekt eredményeképpen kidolgozásra kerülő Gyakorlati Kézikönyvbe. Ezen tudásbázisba minden partner négy-öt jó gyakorlatot dolgoz ki, de a résztvevő települések polgár- mestereinek köszöntője és összefoglalója is szerepelni fog benne. Hollókő Község Önkormányzatát ezen alkalommal Szabó Csaba, a település polgármestere és a projekt területi asszisztense, Mikula Péter, mint a projekt menedzsere, illetve Okolenszki Gábor, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó alezredese képviselte. At/ INTERRED IVC Kjf£ European Union 'íC" vM>rSiffn!n»«i:i.:.:-iiii A WKmKm £wop»«nsí5'J<»ir»vílopr»mRind .......................... "C M * ffe Herit Az Ifjú Nógrád Tánc- együttes csoportos sikere után néhány ifjú tehetség szólóban is megmérettette magát a II. Országos „Fergeteges” Gyermek és Ifjúsági Szólótánc Versenyen. Tatv'Salgótarján. Az együttes négy tagja, Ipacs Veronika Viktória, Szűcs Dominika, Gyebnár Kristóf és Haraszti József méltón képviselte a palöcságot, a várost és természetesen a táncegyüttest is a második alkalommal megrendezett fesztiválon. A versenyen négy korcsoportban indulhattak a versenyzők, ahol egy kötelező és egy szabadon választott táncanyagot kellett bemutatniuk. Ipacs Veronika és Szűcs Dominika párban indultak, a legmagasabb létszámú harmadik korcsoportban (15-16 évesek) Vág-Garam közi lassú és friss csárdást, valamint gömöri csárdást mutattak be az országos és nemzetközi szinten is maHIRDETÉS gasan elismert zsűri előtt. A fiúk szólóban léptek színpadra a negyedik korcsoport szólistái között (17-19 évesek). Gyebnár Kristóf Sallai verbun- kot, valamint vasvári verbunkot táncolt, még Haraszti József szabadon választott táncanyaga a szatmári pásztorbotoló volt. A verseny nem csupán a fiatalok táncbeli tudását mérte fel, hanem néprajzi ismereteiket, a táncos szokások, népdalok ismeretét is. „A versenyszám bemutatása előtt a versenyző egy percben elmondja a tánccal összefüggő, legfontosabb ismereteket. A versenyszámok időtartama megegyezik a kötelező táncok kategória szerinti időivel, melyhez hozzáadódik az ismeretterjesztő konferálás is” - írja a verseny főszervezője, Jocha István, a Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusa. A martfűi eldöntő után a fiatalok egészen Tatáig utaztak a döntőre. A három napos rendezvény a Tatai Sokadalom keretében, a Pálma Rendezvényházban került megrendezésre. Pénteken a zsűri tagjai táncházi keretek között is megfigyelhették a táncosokat, ahol együtt is táncoltak. Majd szombaton délelőtt a kötelező, délután a szabadon választható produkcióikat láthatta a közönség. Vasárnap már csak az értékelés és a díjátadás várta a csapatot. Természetesen a versenyzők nem egyedül érkeztek a versenyre. Elkísérték őket felkészítőik, Szabó Ágnes Ilona, Horváth Judit és Husvéth Csaba is. Az értékelés elsősorban a felkészítőknek szólt, hogy miként segíthetik még jobban, még eredményesebben tanítványaik munkáját. A díjátadás viszont ország-világ előtt zajlott, a tatai Angol park nyári színpadán. A fiatalok mestereikkel álltak a színpadon, és közösen vehették át a megérdemelt elismeréseket. Ipacs Veronika és Szűcs Dominika valamint Haraszti József arany, Gyebnár Kristóf pedig ezüst minősítést szerzett. Ismerj meg egy új barátot! A Somoskőújfalui székhelyű DIDAKTIKA Egyesület, tehetségpont ismét támogatást nyert el a Nemzeti Tehetség Programban meghirdetett, természettudományi és műszaki, informatikai kompetenciák fej-lesztésére irányuló tehetséggondozási programban NTP-MTI-13-0185 azonosítóval. Az informatikai és robottechnikai kreativitásfejlesztő műhelysorozat keretében, a LEGO Mindstorms EV3 robottal ismerkedett meg a résztvevő 24 tehetséges gyermek. A foglalkozásokon a szakmai program mellett, gazdag közösségfejlesztő, szabadidős és mozgásos játékokon is részt lehetett venni. A Gőz Gábor által vezetett egyesület több éve sikeresen szerepel a LEGO robot fejlesztőműhely programjával a Nemzeti Tehetség Program pályázatain, a foglalkozásokat saját munkafüzettel és tematikával segíti. Az egyesület előző évi munkája kiválasztásra került az Oktatás- kutató és Fejlesztő Intézet, a Nemzeti Tehetség Program eredményeit bemutató kiállításon, amelyet a Nemzeti Színház előterében lehetett megtekinteni. t t k ♦ Telek András irodavezető nyitotta meg a programot ^^'■^C.ÍTTT ' . ’ 'm$i