Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)

2014-06-27 / 147. szám

1í 2ma 2014. JÚNIUS 27., PÉNTEK u j Szécsélf, Amikor 2007-ben a Szász Ferences Rendtartomány az egykori müncheni ferences templom 1982-ben épült orgoná­ját a szécsényi kolostornak aján­dékozta, a felszentelést követő­en ff. Varga Imre Kapisztrán, a szécsényi ferences kolostor ház­főnöké azf mondta: az orgona a templomban az Isten dicsőségé­re szolgálja a hívőket, a város kulturális életét. Azóta a barokk templomban ff. Varga Imre Kapisztrán házfő­nök szervezésében több orgona­hangversenyt is rendeztek. A hangszer az ország templomai­ban lévő orgonák közül a leg­szebb hangzásúak közé tartozik. Nem véletlen, hogy Szécsényben ismert hazai és nemzetközi orgo­naművészek adtak hangver­senyt. Legutóbb, az elmúlt szom­baton este Solymosi Ferenc orgo­naművész volt a vendégük. A művész 1976-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola orgona­tanszékén kapott diplomát. Ezt követően proszgraduális tanul­mányokat folytatott Weimarban. Prágában, Zürichben, Haarlem­ben, Pistoiban mesterképzésben vett részt. 1985-89-ig az MTA So­ros Alapítvány ösztöndíjasa volt. Több tanulmánya jelent meg a hangszertörténet témakörében. 1992-től az orgona szakterületén igazságszakértő, a Zsámbéki Ka­tolikus Tanítóképző Főiskola or­gonatanára. Játékában a nemzet­közi és a hazai zeneszerzők - a reneszánsz zene világhírű olasz nagy mesterétől Palestrinnától kezdve, a magyar származású Zimmermann Antalon át Bachig - a legszebb orgonaművei hang­zottak fel. Az, egy órás hangversenyen a hangszerek királynőjének cso­dálatos hangja töltötte meg a templomot, a jelenlévők szívét. Akik részt vettek a hangverse­nyen, szép zenei élménnyel let­tek gazdagabbak. Solymosi Fe­renc orgonajátéka a templom áhítatos csendjében több volt, mint egy hangverseny. Szenográdi Ferenc Völgyvárosból zöld város lehet Salgótarján Hosszú nyári szünetet tart Salgótarján önkormányza­tának közgyűlése, szeptember 11-én lesz a legközeleb­bi testületi ülés. A vakáció előtt azonban a városatyák tegnap még tájékozódtak a készülő településfejleszté­si koncepcióról, az integrált településfejlesztési straté­giáról, valamint döntöttek egyebek mellett az ipari park szabad területeinek projektcégekben történő hasznosításáról, s arról, hogy meghitelezik az úgyne­vezett „Értékteremtő közfoglalkoztatáshoz” folytatásá­hoz szükséges tízmilliókat. Salgótarján. A fenntartható településfejlesztés mellett teszi le a vok- sot ez a koncepció, és illeszkedik ahhoz a kormányzati paradigma- váltáshoz, amely döntésével - miszerint a következő gazdasági cik­lusban a források hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja Magyarország - a beruházások fenntarthatóságát is biztosítja - mondta elöljáróban fejlesztési terveken dolgozó Városfejlesztési Zrt. ügyvezetője. Bajnai László kifejtette: ha Salgótarján az adottságait kihasználja, akkor példaértékű középváros lehet, s a központi régi­óból egy fontos kapu az északi régióba. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az „új városi szövet" létrehozásához a barnamezős területek termelésbe fogására van szükség. Azok ugyanis jelenleg aránytalan nagy helyet foglalnak el a „várostestből”, ám arányuk szerint sem munkahelyekkel, sem a helyi iparűzési adóval arányosan nem já­rulnak hozzá a város működtetéséhez. Mivel zöldmezős beruházás­ra alig tíz hektár áll Salgótarjánban rendelkezésre, ezeket az ipari infrastruktúrával ellátott területeket kell rendbe hozni és az új be­fektetők rendelkezésére bocsátani - tette hozzá az urbanisztikai szakember, aki szerint ritka adottság, hogy egy városban a munka­helyek és a lakóhelyek egymáshoz ilyen közel lehetnek. Ahhoz azonban, hogy Sal­gótarján a befektetők és az itt élők számá­ra is vonzó hely legyen, a barnamezős te­rületek használatba vétele mellett azon­ban szükséges a közlekedési hálózat és a tömegközlekedés rendszerének fejleszté­se, illetve a szociális város-rehabilitáció több területen, ugyanis a har­minc-ezres lélekszámú város lakónak tizede „szegregátumokban”, vagyis lakhatásra tulajdonképpen alkalmatlan telepeken él, s a la­kótelepek energetikai korszerűsítése is elengedhetetlen. Ha a város- fejlesztési pályázatokkal ezeket veszik célba, akkor völgyvárosból zöld város lehet - fogalmazott a városfejlesztési szakember. Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere a tájé­koztatót követően hangsúlyozta: kormányzati segítséget fognak kérni a barnamezős területek hasznosításához, ugyanis azok 99 százaléka magántulajdonban van, a rendszerváltás utáni privati­zációs ügyeskedések révén az a helyzet alakult ki, hogy tulajdo­nosuk van, gazdájuk viszont nincs. Lőrincz Gyula, a Salgótarjáni Városfejlesztési Iroda vezetője beje­lentette: az új európai uniós forrásokból szeretnék megoldani töb­bek közt a város ivóvíz-hálózatának korszerűsítését, s az önkor­mányzati épületek energetikai korszerűsítését. A városi testület döntött többek közt a Start munkaprogramokon belül az „Értékteremtő közfoglalkoztatáshoz” nyújtandó önkormány­zati támogatásról, melyet kölcsönként nyújt a Salgótarjáni Foglalkoz­tatási Nonprofit Kft. részére, s arról is, hogy az ipari parkot működte­tő Salgó Vagyon Kft. az ipari park szabad területének egy részével be­száll egy projektcégbe, amely piaci alapon és profilbővítéssel ígér új munkahelyeket és remél üzleti sikereket. Tarnóczi László Tehetünk önmagunkért.. NMH-információ A testi-lelki feltöltődésiül szólt a Magyar Rák­ellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének a Tarjám Gyermektáborban nemrégiben tarttott egész napos rendezvénye, amelyen az egri cso­port tagjai közül 23-an voltak a vendégeik. Az időjárás is kedvezett a nagyrészt szabadtéri programnak, s a tábor szép környezete szintén biztosítéka volt annak, hogy kellemesen érez­ze magát a hetvenegy résztvevő. KreicsiMária alapszervezeti elnök köszöntő­je után Antoine de Saint-Exupery: Fohász-át ol­vasta fel és néhány a saját tapasztalatából adó­dó problémakezelési praktikát ismertetett. Be­szélt például a zene fájdalomcsillapító, feszült­ségoldó, gyógyító hatásáról. Vitek Eszter Simonton-terapeuta, előadásában gyakorlati példákon szemléltette a pozitív és negatív stressz hatásait, vezetésével a jelenlevők részt vehettek egy zenés relaxációs gyakorlaton. Mi­hók Viktória pszichológus útmutatást adott a di­agnózis és betegség elfogadásához. A meghívott vendég, Péter Mária, az „Öt éven túl” című könyvével kapcsolatos gondolatait osztotta meg a jelenlé­vőkkel, akiknek azt is el­mondta, mit tehetünk önmagunkért, hogy le­győzhessük a rettegett kórt. Hiszen, egyrészt fe­lelősek vagyunk betegsé­günk kialakulásáért, másrészt vannak eszkö­zeink a leküzdéséhez is. Dopita Éva, a több évti­zedes szakmai gyakorlat­tal rendelkező nyugal­mazott főnővér az inkontinenciával kapcso­latos előadásával és személyre szabott taná­csaival vett részt a rendezvényen. A „szellemi tréning” után testi kondicio­nálás követkézért 'Meridián tornával, kínai szemtornával, majd a-közös ebéd, beszélge­tés, zenehallgatás, körtánc következett. A nyári szünet előtti, jó hangulatú nap testi- leg-lelkileg megerősítette, kellemes élmé­nyekkel töltötte fel a résztvevőket. HIRDETÉS Kutya-macs ósággal© Kiépül a rendszer A (Mtwtsms 2014. iólius 1-től, 2014, augusztus 15-ig tar*. Bátonyterenye. Hosszú idő után végre kiépül a térfigyelő ka­merarendszer Bátonyterenyén. A város képviselő-testülete ugyanis nemrégiben újabb pá­lyázatot nyújtott be közbizton­ság javítására, mely immáron pozitív elbírálás alá került. A tervek szerint - több mint 42 millió forintból - 29 darab (6 darab rendszámfelismerő, 19 darab fix és 4 darab vezérelt) kamera kerül majd kihelyezés­re az elektromos oszlopokra, il­letve a középületekre, ezek pe­dig mikrohullámú összekötte­téssel tartják majd a kapcsola­tot a rendőrségen elhelyezett vi­deó központtal. Az előzetes elképzelések szerint az alábbi területekre kerülne kamera... Nagybátonyban: 21-es közút és a Béke út 106., Ózdi út - Bé­ke út elágazó, nagybátonyi vas­útállomás, Ózdi út 39. (Fáy András SzSzK) szám előtt, Bé­ke út 2. előtti útszakasz, Egész­ségház épülete, Sport és Sza­badidő Központ előtti útsza­kasz, Ózdi út (Seconda Casa előtti szakasz), Iskola út 15-17. előtti útszakasz, Városház út 2. (Önkormányzat) épülete, Ózdi út 89. előtti útszakasz, Ózdi út 187. előtti útszakasz. Kisterenyén: Rákóczi Ferenc út - Nemti út kereszteződése, Vá­ci Mihály út, Jászai út, Zrínyi út és Madách út kereszteződése, Köztársaság út és Madách út kereszteződése, Rákóczi út és Hunyadi út kereszteződése, kisterenyei vasútállomás, II. Já­nos Pál Pápa Általános Iskola épülete, Dobó út és Forrás út kereszteződése, Várhegy út 3. előtti útszakasz, Kúria út 59. előtti útszakaszb, Zrínyi út, Nemti út, Rákóczi út 2-4. előtti útszakasz. A város képviselői korábbi ülésükön kiemelték: amennyiben kiépül a térfigye­lő kamerarendszer, nagy mér­tékben javulhat majd a közbiz­tonság Bátonyterenyén. A ka­merarendszer egyébként a ter­vek szerint bővíthető lesz. Remenár János '-Vtk * «2* MEGHÍVÓ /‘T'S * M/ \ A Vadászati Kulturális Egyesület Diana Vadászhölgy Klubja tisztelettel meghívja a vadászat iránt érdeklődő gyermekeket a II. Nógrád Megyei Gyerek vadásznapra melyet 2014. június 28-án Szécsényben a Várkertben rendezünk meg. Programok: 9.30 Regisztráció 10.00 Megnyitó 10.15 Programok megkezdése (előadások, egyéni- és csapatversenyek) Nap zárása: Eredményhirdetés Uzsonna Előzetes jelentkezés: Mikula Katalinnál a (20) 912-1076 telefonszámon v « k t I Orgonahangverseny a templomban Solymosi Ferenc orgonaművész

Next

/
Thumbnails
Contents