Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)

2014-06-14 / 136. szám

8 V. 2014. JÚNIUS 14.r SZOMBAT ítélethirdetés szeptemberben Pozsony. Szeptember 17-én nyilvános ülés keretében hirdet ítéletet a szlovák alkotmánybíró­ság arról, hogy a szlovák állam­polgársági törvény összeegyez­tethető-e az alkotmánnyal - erő­sítette meg az MTI-nek Anna Pancúrová, a testület szóvivője pénteken. A törvény vizsgálatát 2011 szeptemberében kezdemé­nyezte a pozsonyi törvényhozás 30 ellenzéki képviselője, arra hi­vatkozva, hogy a jogszabály - amelynek alapján százakat fosz­tottak meg szlovák állampolgár­ságuktól, miután felvették egy másik ország állampolgárságát - nem egyeztethető össze az al­kotmánnyal, amely kimondja: akarata ellenére senkit nem le­het megfosztani szlovák állam­polgárságától. Felmentették a volt államfőt Berlin. Jogerőssé vált pénte­ken a Christian Wulff volt német államfőt a korrupció vádja alól felmentő ítélet, miután a hanno­veri ügyészség közölte, hogy nem kéri a döntés felülvizsgála­tát Az ügyészség jogtalan előny elfogadásával vádolta meg a volt szövetségi elnököt egy 719,40 eurós szállodai számla ügyében, a hannoveri tartományi bíróság azonban nem találta bizonyított­nak, hogy bűncselekmény tör­tént, és februárban felmentette a konzervatív CDU egykori ve­zető politikusát Christian Wulff 07 ölcfí i/nlí nómof nlltnvifn ítlri d/. ul3” Vv/Tx Ildiid unuliliUj CUY1 ellen büntetőper indult. 2012 fehmanafeánThondott le, miu­tán az ügyészség mentelmi joga felfüggesztését kérte a törvény- hozástól. lapátra került hét miniszter Szöul. Leváltott hét minisztert a dél-koreai elnök pénteken: ez volt az első komolyabb kor­mányátalakítás, amióta Pák Gun Hje 2013 februárjában ha­talomra került. Az intézkedés­sel az államfő a kormánnyal szemben a Sewol komphajó sze­rencsétlensége miatt megingott bizalmat szeremé helyreállíta­ni - írta a Yonhap dél-koreai hír- ügynökség. Az MTI beszámoló­jában emlékeztetett: a komp ez év április 16-án futott zátonyra több mint négyszázhetven em­berrel a fedélzetén, A szeren- cséüenségben több mint három­százan haltak meg, többségük­ben iskolások. Több százra rúghat... Moszut/Getlf. Akár több szá­zan is meghalhattak az elmúlt napokban az iraki Moszulban, amikor iszlamista fegyveresek rohanták le a várost - közölte pénteken Genfben az ENSZ emberi jogi szóvivője. Rupert Colville elmondta: az irodájá­hoz eljutott jelentések szerint az Iraki és Levantei Iszlám Ál­lam (ILIÁ) nevű szunnita szél­sőséges csoport harcosai civi­leket is meggyilkoltak, de a hadsereg is bombázott civilek lakta területeket. Ugyancsak pénteken számolt be a világ- szervezet arról, hogy idén nyolcszázezren váltak mene­kültté Irakban a hadsereg és különböző fegyveres csopor­tok között dúló harcok miatt. Ejtőernyős ugrással ünnepelt Ejtőernyős tandemugrással ünnepelte 90. születésnapját a minap idősebb George Bush, az Egyesült Államok 41. elnöke. Kennebudkfiort. A republikánus politikus 1830 mé­ter magasról ugrott ki egy helikopterből, társa az amerikai hadsereg ejtőernyős alakulatának egy galmazott tagja volt. Az idősebb George Bush beteg­sége miatt ugyan kerekes székbe kényszerült, az ugrástól azonban ez nem tartotta vissza. Szóvivője elmondta, hogy a volt elnök biztonságo­san és „puhán” landolt, távol a riporterektől. Bush egy piros, fehér, kék színű ernyőt használt - ennyi látszott a távolból. A földet érés után felesége, Barbara Bush ölelés­sel és csókkal üdvözölte a politikust, akinek ugrá­sát fia, George W. Bush, az USA 43. elnöke is végig­nézte. A család nem nyilatkozott az újságíróknak, akik mellett több száz fős tömeg is kíváncsi volt az ugrásra. Idősebb George Bush öt évvel ezelőtt tett fogadal­mat arra, hogy 90. születésnapján ejtőernyős ug­rást hajt végre. Nyolcvanöt évesen szintén így ün­nepelt. Ä csütörtöki volt egyébiránt a politikus nyolcadik ugrása. Először a második világháborúban kellett végrehajtania, amikor lelőtték a gépét a csendes­óceáni fronton. Idősebb George Bush hagyományosabb módon is ünnepelt: magánvacsorán több mint kétszáz roko­nát és barátját látja vendégül. Kompbaleset Makao közelében Zátonyra futott a hajó, legalább hetvenen megsérültek kórházba szállították. A vizsgálat megállapította, hogy a hajó 64 kilométeres órán­kénti sebességgel haladt, és az időjárási körülmények átlagosak voltak. A Cacilhas nevű komp ta­valy júliusban esett át műszaki ellenőrzésen, a hajó kapitánya 34 év - ilyen típusú hajón szer­zett - gyakorlattal rendelkezik. Az elmúlt néhány évben körülbelül tu­catnyi kiset gyobb kon jelentettek a térségből. A legutóbbi idén má­jusban történt, amikor egy Ma­kaóból Hongkongba tartó hajó kínai teherhajóval ütközött, 37- en megsérültek. Hongkong tör­ténetének legsúlyosabb komp­balesete 2012 októberében volt, amikor szintén egy hajóval tör­tént ütközés következtében 39- en meghaltak, 92-en megsérül­tek. Virtuális pénzt vezetne be Bukarest A romák számára virtuális pénzt akar bevezetni Dórin Cioaba, a magát a romák nemzetközi királyának nevező román állampolgár. A Romák Nemzetközi Egyesülete (ERŰ) ne­vű szervezet elnökévé frissen megválasztott Cioaba elmondta, hogy a világ három kontinensén, 37 országban élő romáknak új virtuális pénzneme lesz, a lov, amely kezdetben egyenlő lesz az euróval, vagyis egy lov egy eurót fog érni - írta az Agerpres hír- ügynökség. A lov elnevezés a ro­ma lovele kifejezésből jön, amely pénzt jelent Á virtuális pénz be­vezetése előtt Cioaba el akarja ismertetni a romákat „ország nélküli nemzetként”. Tragédiával végződött... Béganne. Biciklijével ugrott vízbe, majd megfulladt egy fran­cia fiatal, aki egy Facebookon terjedő kihívásnak akart eleget tenni. Az észak-franciaországi Béganne-ban lakott az a 19 éves fiú, aki a „Vízbe vagy étterembe” címen a Facebook közösségi portál francia nyelvterületen, zárt csoportban terjedő kihívás­nak akart megfelelni. Akit ki­hívnak, annak 48 órája van, hogy valamilyen humoros mó­don vízbe mártsa magát. Ha nem teszi, akkor étterembe kell meghívnia a kihívóját Az akci­ót videofelvételnek kell bizonyí­tania. A néhány hete a Facebookon indított (kihívást IgorSouchu helyettes ügyész „fragfku?"es tökéletesen idióta játéknak” nevezte. Lego-boltokat fosztogatnak Sydney. Lego-boltokat foszto­gatnak tolvajok Ausztrália déli részén, ahol már az építőjáté­kot árusító több üzletet is kira­boltak az utóbbi időben. A tol­vajok öt boltra csaptak le Új- Dél-Wales és Victoria szövetsé­gi államokban, előtte pedig Melbourne-ben raboltak ki üz­leteket. Az első Lego-boltot 2012-ben fosztották ki. A rab­lók válogatósak: két széria da­rabjaira utaznak. A sorozatok egy-egy doboza akár több száz dollárba is kerül. A tolvajok ed­dig 70 ezer ausztrál dolláros - 15 millió forintos - kárt okoz­tak. A rendőrség gyanúja sze­rint az elkövetők az interneten vagy helyi piacokon értékesí­tik zsákmányukat. Űrturistákat toboroznak Peking. Űrturistákat toboroz Kína legnagyobb webáruháza, a Taobao, amely megkezdte az online jegyárusítást személyen­ként 22 millió forintnak megfe­lelőjüanért A regisztrálást köve­tő első percekben 305-en jelez­ték, hogy komoly a szándékuk, hajlandóak a minimális 599 999 jüant kifizetni az 5-6 percesnél nem hosszabb időtartamú ka­landért A jelentkezők közül né­gyen a délnyugat-kínai Csengtu város üzletemberei, ketten pedig Sanghajból küldték el a foglalá­sukat Ők minden bizonnyal idő­sebbek 18 évesnél, alacsonyab­bak 2 méternél és nem nyom­nak többet 125 kilónál. Utazá­suk feltétele még, hogy kötelező orvosi vizsgálaton is átessenek. 1 « E k Puck unU •amovlif'ii cin Air /aiÄH MSíta > misn von aniermai emoK (eioij mme nyugalmazott légi deszantos őrmester- zekötve érkezik a 90. születésnapja al­ríni vódrohnitnH oH<utrnvAc Hnrk>m utf jui vegrcfiajiuu cjiucinyus mikkri ug tSSLXL * M“"' “-**■ Legalább 70 sérültje van annak a kompbalesetnek, amely a Kínához tartozó Makao közelében történt pénteken: a nagy' sebese , séggel közleftédő komp­hajó egy hullámtörőnek csapódott, orra besza­kadt, zátonyra futott és megdőlt. HUtäO. A hongkongi Shun Tak Holdings Limited kezelésében lévő vízi jármű balesete a maka­ói kikötőhöz közel történt. A he­lyi kormányzat tájékoztatása szerint a hajón 220- an utaztak 13 főnyi személyzettel. A bajba jutottakat menfjgsónakok- j flPHuutották a közeli kikötőbe, illetve a külön­leges Igazgatású Makao kisebb szigetének, Tajpának a mólójá­hoz. A legfiatalabb sérült 17 éves, a legidősebb 69 esztendős. Több­ségük, csaknem hatvanan hong­kongiak, de dél-koreaiak, thai­földi állampolgárok és egy japán is volt köztük. Valamennyiüket

Next

/
Thumbnails
Contents