Nógrád Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-125. szám)
2014-05-10 / 107. szám
Grafikák a suliban „Érzelmek” címmel nyílt kiállítás az Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola galériájában az elmúlt szerdán a hevesi Benedek Elek Általános Iskola és Szakiskola két tanulója, Oláh Lajos és Oláh Róbert grafikáiból. A ceruzarajzokat egészen a hónap végéig tekinthetik meg a tanulók, a lakosok és a művészetek iránt érdeklődők egyaránt az alma mater nyitvatartási idejében. Azonban ebben a tanévben nem ez volt az utolsó ilyen jellegű program, ugyanis júniusban már a tanintézet saját diákjai által készített alkotásokból rendeznek tárlatot a galériában. Tolnay Klári és az édességek Szerette-e Tolnay Klári a bonbont? Nos, erre a kérdésre nem lehet pontosan felelni, ám bizonyos, hogy kedvelhette az édességeket. Mégis, hogyan kerül akkor közös asztalra a népszerű színésznő életútja a finomságokkal? Nos úgy, hogy ezen a héten Qgy balassagyarmati cukrászdában nyílt kiállítás a Kossuth-díjas művésznő relikviáiból. H. H. Balassagyarmat. Az ötlet onnan származik, hogy az országos hírű gyarmati mestercukrász, lagyutt Péter nagy tisztelője Tolnay Klárinak, mi több, a róla elnevezett díj büszke tulajdonosa is. Ebből talán egyértelműen következik, hogy egy cukrászdában, konkrétan Balassagyarmaton, az Orchideában látható ez a tárlat. A keddi megnyitón alaposan megadták a módját a vendégek fogadásának. A teraszon a Latte Maffiato együttes köszöntötte a betérőket. Először a nemrégiben Kazinczy- -díjat kapott Pásztor Sándorné középiskolás tanítványai adtak elő egy összeállítást a Tolnay-életutat idézve, majd Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere mondott pár mondatos köszöntőt, kiemelve a kiállítás ötletének rendhagyó mivoltát. Pongrácz Ágnes, a mohorai emlékház tárlatvezetője pedig egy új könyvet ajánlott az érdeklődők figyelmébe: Párkány László művét, amely a „Tolnay Klári és emlékkertészei” címmel jelent meg. A rendezvény végén a házigazda, lagyutt Péter kínálta meg különböző édes finomságokkal a rendezvény résztvevőit. „Ez egy hétmérfóldes lépés nektek, hiszen nem mindennap lehet elnyerni Mátyás király híres Fekete seregének a nevét. Megmutathatjátok, hogy milyen az erős, eszes diák, hiszen mind elméleti és gyakorlati szempontból is kiemelkedőnek kell lennetek!” Ezekkel a gondolatokkal hívták a megye 7-8. évfolyamos általános iskolák fiataljait egy korántsem mindennapi akadályverA szezon várhatóan idén is leglátogatottabb programja lesz a május 18-i családi horgászmajális, amit ötödik alkalommal szervez az Öregpotyka Horgászegyesület horgász- és főzőversennyel, szórakoztató programokkal. A gyermekek az Élmény-, a felnőttek és a fiatalok a Pon- tyos-tavon mérik majd össze tudásukat halfogássenyre, amelyet május 10-én, szombaton rendeznek meg a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban. A résztvevő csoportok közül az első helyezett, aki a legtöbb pontot gyűjti, méltó lesz a Fekete sereg név viselésére, ezen kívül a csapatot kitüntetik egy vándordíjjal is, valamint a győztesek eltölthetnek ingyen egy napot a parkban, akár játékkal, főzéssel, vagy túrával kombinálva. ban, amely reggel nyolckor kezdődik, az eredményeket tizennégy órakor hirdetik ki. A horgászverseny után idén is lesz sétakocsikázás és lovaglás, ugrálóvár a gyermekeknek, íjásza- ti, modellező repülős és hajós, valamint jet-ski bemutató, de kirakodó vásár és tóparti zenés buli is vár az ide látogatókra. A Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesülete, a „Salgótarján város- központjának funkcióbővítő rehabilitációja” című városrehabilitációs projekt keretében elkülönítétt Programalap támogatásával megvalósuló „Lépésről-lépésre program”- fiatalok komplex fejlesztő programja 2014. május 9-11. között kerül megrendezésre. A program keretén belül középiskolás fiatalok egy két éjszakás, három napos tréningen vesznek részt a Salgótarjáni Gyermektáborban. A tréning lényege egy öt témakört felölelő, fejlesztő játéksorozat. A Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesülete, a „Salgótarján városközpontjának funkcióbővítő rehabilitációja" című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap támogatásával megvalósuló „Öreg kontinens fiatal diákjai” játékos vetélkedő, amely középpontjában az Európai Unió áll, 2014. május lOén kerül megrendezésre. A vetélkedő a Salgótarjáni Gyermektáborban kerül megtartásra, középiskolás csapatok bevonásával. Szitkozódott, téglát dobott... Salgótarján. Garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 36 éves férfi ellen a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A helybeli fiatalember minden előzmény nélkül, az utcán kezdett el veszekedni édesanyja élettársával néhány napja Salgótarjánban. Szidalmazta őt, majd megpróbálta téglával megdobni, de nem találta el. A rendőrök elfogták és előállították őt - közölte Fajcsák Mónika, a Nóg- rád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. HIRDETÉS vbACSUCIIVwvswwilY& ' vllüviiilitín