Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-03 / 78. szám
Győzelemmel felérő továbbjutás TORNA Diákolimpiái elődöntő A Gagarin DSE-re épülő Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium (SÁIK) III-IV. korcsoportos lány csapata 19 iskola között a negyedik helyen zárt a fővárosi területi elődöntőben, ezzel bejutott az április közepén megrendezendő országos fináléba. Mint arról korábban beszámoltunk róla, a Magyar Torna Szövetség nemrég megszüntette a sportág két kategóriáját, a salgótarjániak így hosszú évek óta először szerepeltek a gyengébb nehézségi fokú szabályok szerint, ami számukra visszalépést jelent a korábbiakhoz képest. A nógrádi megyebajnok SÁIK mellett Pest, Borsod, Heves, Bács, Budapest és GyőrMoson legjobbjai alkották a mezőnyt. Az országos fináléba jutó csapatok száma még az elődöntő napján sem volt biztos, így komoly kételyekkel melegíthettek Ringeisen Andrásné és Mrakics Nikolett tanítványai. Mindkét érdekelt korcsoportban 19 tanintézmény állított ki csapatot, a II. korcsoportban tizedik, a III-IV. korcsoportban a - továbbjutást érő - negyedik helyen végeztek a mieink.- A kicsik az ugrások miatt végeztek a középmezőnyben, mert a változásoknak köszönhetően négyrészes átguggolás helyett háromrészes felguggolás volt a feladat. Ezek ellenére elégedett vagyok a lányok teljesítményével, főleg a nagyobbak eredményével. Olyan csapatokat hagytunk magunk mögött, amelyeknek egyesületi bázisháttere van. Készülünk az április 12-ei, budapesti döntőre, ahol a három elődöntő csapatai mérik majd össze képességeiket. Célunk a középmezőnybe kerülés, ez embert próbáló feladat lesz. Köszönetét szeretnék mondani a szülőknek, akik támogatásukkal ismét segítették a csapatainkat - értékelt tudósítónknak Ringeisen Andrásné. A salgótarjániak eredmények II. korcsoport, lányok (19 csapat). Ugrás: 9. SÁIK 42,2 pont. Gerenda: 8. SÁIK 44,4 pont. Talaj: 14. SÁIK 43,05 pont. Végeredmény: 10. SÁIK (Oláh, Czitor, Kovács, Rácz, Szopóczi, Forgács) 129,65 pont. III-IV. korcsoport, lányok (19). Ugrás: 3. SÁIK 46,6 pont. Gerenda: 4. SÁIK 43,7 pont. Talaj: 5. SÁIK 45 pont. Végeredmény: 4. SÁIK (Tar, Rácz, Grajzel, Becsó, Gáspár, Makovinyi) 135,3 pont. B. L. A napokban Kecskeméten tartották meg az íjászok országos terembajnokságát, ahol Kósy Nándor, a Tarján íjász Egyesület versenyzője ezüstérmet szerzett az olimpiai kategória 15 indulója Ezüstérmes visszatérés ÍJÁSZAT Terem országos bajnokság között. A pár nappal korábban, a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban megtartott íjász bemutatón részt vett válogatott (Mátéi Levente, Kósy Nándor, Búzás Károly, Gajdos Csaba) az ob-n is kitett magáért, a küzdelmek során nem sok esélyt engedtek a többi íjásznak. Az első négy helyezést szokás szerint egymás között osztották szét, nagy küzdelmek árán. Az első 60 vessző kilövését követően (18 méterről) Gajdos 567, Búzás 564, Kósy 554, Mátéi 531 pontig jutott. A rangsoroló eredményei alapján a kieséses párbaj során izgalmas meccsek alakultak ki. A Táncsics testnevelője, Kósy Nándor az első körben az országos csúcstartóval, DezsőJánossal került össze. Öt-ötös döntetlen állásnál egyetlen vessző döntötte Kósy Nándor (Tarján íjász Egyesület, balra) a dobogón el a továbbjutást, a tarjáni egy szép tízes találattal vette az akadályt, így már a legjobb négy között tudhatta magát. A döntőbe jutásért Búzás Károly- lyal kellett megküzdenie. A 7-1-es győzelmet követően Kósy és Mátéi állhatott szemben egymással az Országos Kupa elnyeréséért. A döntő első fordulójában egyenlő pontszámmal, egy-egyre állt az eredmény. A második fordulóban Kósy elhúzott 3-1-re, melyet riválisa gyorsan korrigált a harmadik etapban (3-3). A negyedik fordulóban Kósy ismét magára talált (5-3). Az ötödik forduló izgalmában a nógrádi íjász kicsúszva a rendelkezésére álló időből és energiából, visz- szaadta előnyét (5-5), tehát az országos bajnoki cím e‘gyétlen lövésen múlt, mindkét versenyzőnek 40 másodperc állt rendelkezésére egy vessző kilövésére. Mindkét versenyző 9-es találatot ért el, Mátéi minimális különbséggel lőtt közelebb a célhoz, így ő vihette haza a bajnoki címet. A salgótarjáninak azonban semmi oka nem lehetett a panaszra, mivel másfél év kihagyás után, szép eredménnyel tért vissza a versenyzők körébe. Longbow felnőtt férfi kategóriában Szedlák Gábor (Vitalitás SE) 416 ponttal a harmadik helyen végzett, öt induló között. B. L. Nuno Gomes befejezi labdarúgás. Befejezi húszéves pályafutását Nuno Gomes, a portugálok korábbi válogatott labdarúgója. A 37 éves játékos döntését volt klubja, a Benfica honlapján tette közzé kedden. A jövőben a lisszaboni együttes nemzetközi tanácsadójaként tevékenykedik majd. Nuno Gomes a Benflcával 12 idény alatt kétszer nyert bajnokságot és egyszer Portugál Kupát. Ezen kívül megfordult a Boavistában, a Bragában, a Fiorentinában és - legutóbb - a Blackburn Roversben is. A portugál válogatottban 79- szer lépett pályára, és 29-szer volt eredményes. Játszott többek között a 2002-es és 2006- os világ-, valamint a 2000-es, 2004-es és 2008-as Európa- bajnokságon. Új edző Miskolcon jégkorong. Majoross Gergely lett a Miskolci jegesmedvék jégkorongcsapatának új vezetőedzője. A 157-szeres válogatott, nyolcszoros magyar bajnok játékos az MTI-nek elmondta: a megbízatása két évre szól, és a nyári felkészüléssel veszi át a Mól Ligában elődöntős, a Magyar Kupában pedig harmadik helyen záró együttest. Majoross korábban szerepelt a Miskolcban, majd edzőként a MAC-nál és több korosztályos válogatottnál dolgozott, és segítője Rich Chernomaznak, a felnőtt válogatott szövetségi kapitányának is. Elődje, a kanadai Bob Dever a szezon végén távozott. Bővítik a mezőnyt vízilabda. Négy-négy csapattal felduzzasztják a vízilabda Európa-bajnokság mezőnyét, így a 2016-os belgrádi kontinensviadalon a férfiaknál már ló, a nőknél pedig 12 nemzeti együttes szerepel majd. A Magyar Vízilabda Szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint az erre vonatkozó javaslatot az Európai Úszószövetség elnöksége, a LEN Büro fogadta el hétvégi isztambuli ülésén. Célegyenesben az ingatlanfejlesztések LABDARÚGÁS Beszélgetés Gaál Dénessel, a BSE Palóc Farkasok Utánpótlás Sport Egyesület elnökével Nógrád megye egyik legnagyobb létszámú utánpótlás-nevelő egyesülete a BSE Palóc Farkasok USE, melynek fejlődése érdekében az egyesület vezetői megyénkben rég nem tapasztalt fejlesztési projektbe fogtak, köszönhetően nyertes pályázataiknak is. E fejlesztési elképzelések közül több a megvalósulás stádiumába lépett, illetve már be is fejeződött. Mindezekről Gaál Dénessel, az egyesület elnökével beszélgettünk.- Az egyesület utánpótlás csapatainak szerepeltetéséhez megfelelő létesítmény feltételekkel is rendelkezni kell. Korábban már hallottunk a fejlesztési elképzelésekről Hogyan álltok a mai nap ezen a területen?- A Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési programjaira is sikeresen pályáztunk az elmúlt időszakban. Ennek keretén belül Balassagyarmat Város Ön- kormányzatával együtt működve készült el a Kiss Árpád Általános Iskola Dózsa György tagiskolájának údvarán 30,5 millió forint projekt értékben - melynek harminc százalékos önrészét az önkormányzat biztosította, a hetven százalékot az MLSZ - egy 20x40 méteres műfüves labdarúgó pálya villanyvüágítással. Ezt a létesítményt egyesületünk labdarúgói mellett az iskola tanulói is használják a mindennapos testnevelési órákon. A maradék szabadidőben egyre többen használják - természetesen térítés ellenében - szabadidős labdarúgás céljából. Szintén ezen pályázat keretén belül a Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium diák sportkörével együttműködve a Váci egyházmegye támogatása mellett, 30 % -os önrész- és az MLSZ 70 % os támogatásával készült el az iskola udvarán egy 12x24 méteres műfüves labdarúgó pálya villanyvilágítással. Ez utóbbi projekt értéke 15,8 millió forint. Az MLSZ élőfüves pálya felújítási - a 70 % -ot itt is az MLSZ biztosítja - programján is sikeresen pályáztunk, a Vízy Zsigmond utcai (volt Loksi pálya) felújítására, melyre tíz millió forintot nyertünk. A pályafelújítás t munkálatai ezen a héten, keddi napon megkezdődtek. E három projekt megvalósulása és használatba vétele után a felnőttek mellett a közel háromszáz labdarúgót foglalkoztató utánpótlás csapataink infrastrukturális helyzete is nagymértékben javult, illetve javulni fog.- Hogyan áll a műfüves pálya mellé tervezett öltöző komplexum kivitelezése?- A 2012/2013 -as TAO programban benyújtott Balassagyarmat Ipoly part úti 1121 m2 alapterületű, sportöltöző és kiszolgáló helységei elnevezésű épület - melynek projekt értéke 250 millió forint - társasági adó támogatási részét (175 millió forintot) sikerült Bállá Mihály országgyűlési képviselőnk hathatós segítségével összeszednünk, még tavaly nyáron. Az önerő előteremtésében Orbán Viktor miniszterelnöktől kapott utánpótlás-nevelő egyesületünk jelentős támogatást. így az alapkőletétel után a kivitelezés előkészítési munkálatai is megkezdődhettek tavaly ősszel. A tényleges építkezés ez év februárjában kezdődhetett el, az R-Carnet Service Kft. kivitelezésében. Jelen pillanatban a V T multifunkciós épület főfalai már állnak. Terveink szerint még a nyáron átadásra kerül az öltöző komplexum, mely a város új sportcentrumának központi épülete lesz.- Milyen fejlesztések várhatók még az Ipoly-parti sportcentrumban?- Az öltözőépület mellé tervezett élőfüves centerpálya megvalósítására is már jóváhagyott határozattal rendelkezünk, a TAO pályázatunk eredményeként. Amint sikerül összeszednünk a támogatást, már kezdődhet is az építkezés. Terveink között szerepel a műfüves labdarúgó pályánk felújítása mellett egy élőfüves edzőpálya kialakítása is, mely köré rekortán atlétikai pályát kívánunk megvalósítani. Nagy öröm számunkra hogy a balassagyarmatiak régi álma válik valóra a tanuszoda megépülésével, ami szintén itt lesz az Ipoly-parti sportcentrumban. Az extrém sportok szerelmesei is hamarosan birtokba vehetik a BMX és gördeszka pályát.- Az új sportcentrumot milyen sportélettel fogjátok megtölteni?- Jelenleg nyolc korosztályos csapatunk szerepel az országos, vagy megyei szintű bajnokságokban. Ezen kívül négy különböző korcsoportban hét csapatunk vesz részt az MLSZ Bozsik programjának egyesületi és intézményi versenyein. Felsorolt csapataink versenyprogramja és edzésprogramja itt fog megvalósulni. Terveink közt szerepel atlétikai és úszó szakosztályok létrehozása, amelyhez Bállá Mihály képviselő közbenjárásával a BSE Palóc Farkasok Utánpótlás Sport Egyesületünk kérelme alapján, a 2014. évi sportszakmai többletfeladatainak, valamint a sportegyesület feladatai ellátásával összefüggő eszközbeszerzési és sportlétesítmény-fejlesztési feladatok támogatása tárgyában az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért felelős államtitkár döntése alapján ötmillió forint támogatásban részesült. Ebből az összegből a két új szakosztály beindítása mellett a sportöltöző épület belső berendezéseit, bútorzatát szeretnénk beszerezni. Kanyó Ferenc J I ) t 1 k 11" i 1