Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-28 / 98. szám
Somos SE - Berkenye SE 7-0 (2-0) Somoskőújfalu, 200 néző, vezette: Varga G. (Baranyi G., Szigetvári Z.). Somos SE: Puporka - Sulcz, Dudás, Sándor, Horváth K. (Gyarmati) - Balázs, Bakos, Bata, Oroszi - Birincsik, Nagy (Tarlósi). Edző: Almási Dénes. Berkenye SE: Czédula - Mikiién, Szilágyi (Monostori), Horváth G. (Krausz), Gergely - Doman, Mravik, Kovács, Rottek - Láng (Balogh), Rapcsák (Hegyvári). Edző: German József. GL: Bakos (2), Tarlósi (2), Sándor, Birincsik, Nagy. Sárga lap: Bakos, Oroszi, Bata, ill. Szilágyi, Mravik, Rottek. Kiállítva: Mikiién. Jók az egész csapat, ill. Czédula. Három meghatározó játékosát is nélkülöző hazai csapat a vártnál könnyebben, kitűnő játékkal hozta a kötelezőt a tavasszal jó formában lévő Berkenyével szemben. A Somos SE csapata pályaválasztóként az utóbbi húsz bajnoki mérkőzésen nem talált legyőzőre. A 2012/2013-as évad tavaszi idénykezdetétől eddig a megszerzett tizennyolc győzelem mellett, két döntetlent (Karancskeszi és SBTC) értek el. Almási Dénes: - A taktikailag átszervezett csapatunk, mindent maximálisan betartva, erőszakos, sok futásos játékkal, látványos gólokat lőve örvendeztette meg a kilátogató közönséget. German József, a Berkenye szakosztályvezetője: - Ezen az esős szombaton jól eláztunk. A megye legjobb csapata megérdemelten győzött. Legközelebb javítunk. Cz. Gy. Mátranováki VSC - SBTC-Puebla 1-5 (1-2) Mátranovák, 150 néző, vezette: Lendvai G. dr. (Krisztián D., Tamasi S.). Mátranováki VSC: Zsignár - Líber, Varga, Nádasdi, Bene - Tóth IIM, Nánási, Tóth I M. (Pataki), Szabó G. - Benus (Tótok), Tóth P. Edző: Sipkó Sándor. SBTC-Puebla: Kozma Zimányi, Horváth K., Szeles - Maicon, Csornij (Takács) - Liszka, Bárányos, Bódi (Bezerédi) - M. Kúrák (Tamási), M. Penksa (Lucas). Edző: Tamási Zoltán, Takács László. GL: Tóth R, ill. M. Kúrák (2), Bezerédi, Horváth K., M. Penksa. Sárga lap: Varga, Tóth R, Nádasdi, ill. Maicon, Szeles, Tamási. Jók: Tótok, Nádasdi, ill. Szeles, Liszka, Bárányos, M. Kúrák. Kiegyenlített első félidő után, amelyben mindkét csapat előtt több gólhelyzet is adódott a hazaiak egy szép támadás után szereztek vezetést, de a vendégek, két távoli lövéssel fordítottak. A másodiki 45 percben az SBTC minden tekintetben felülmúlta a fáradni látszó novákiakat, és magabiztos győzelmet arattak. Sipkó Sándor: - 1 -0-ás vezetésünket követően kihagytuk a ki- hagyhatatlant, majd jó szokásunkhoz híven az egyébként mezőnyben jól játszó vendégeket megajándékoztuk pontrúgás utáni és átlövés gólokkal. Tamási Zoltán: - Ránk ijesztett az ellenfél az 5. percben, de utána a csapat jól, motiváltán játszott, és sikerült hamar megfordítani az eredményt. Ha a kapu előtt pontosabbak vagyunk, akkor nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettünk volna. Gecse István Pásztói SK - Cered 2-1 (2-0) Pásztó, 150 néző, vezette: Bogár G. (Berki A., Nagy S.). Pásztó: Komáromi - Pusztai (Molnár), Kovács R, Dinka, Mucsina (Zohó) - Tancsik, Szőllősi - Bognár, Csépe, Munkácsi - Miczki. Edző: Nagy Tamás, Pisák József. Cered: Oláh Tibor - Szurok, Kuris, Vámos, Bódi D. - Varga (Cene), Bódi N. (Oláh Antal), Jeney, Oláh Teofil - Pingiczer, Kovács E. Edző: Jeney Gyula. GL: Miczki (2), ill. Kovács E. Sárga lap: Mucsina, Szőllősi, Csépe, Zohó, ill. Kuris, Vámos. Jók: Komáromi, Kovács R, Szőllősi, Tancsik, Miczki , ill. Jeney, Oláh Teofil, Kovács E. Az eddigiekhez képest remekül előkészített pályán parádés első félidőt produkált a hazai csapat, és akár a mérkőzést is el- dönthette volna. Nem tette, és ahogy ilyenkor lenni szokott a második félidőben a gyors szépítő gól után vért izzadtak a győzelemért a feljavuló vendégekkel szemben. Nagy Tamás:- Gratulálok a csapat győzelméhez, és Miczki Máténak a szép góljaihoz. Ahhoz képest, ahogy erre a mérkőzésre készültünk, illetve nem, hiszen a mérkőzés előtt lasszóval szedtük össze a csapatot. Ennek ellenére az első félidei játékunk több volt mint meglepetés. Aztán kipukkadtunk, de ami a lényeg, hogy győztünk. Jeney Gyula: - Van egy nagyon jó, de totál edzetlen csapatom, ami arra elég, hogy bárhol, bármelyik csapattal játszunk egy nagyszerű meccset, de arra édes kevés, hogy nyerjünk is! N. T. Nagybátonyi SC - Karancskeszi SE 2-2 (0-0) Nagybátony, 100 néző, vezette: Molnár T. (Fekete L, Kotroczó R.) Nagybátonyi SC: Balázs D. - Varga, Csatlós T., Ivánfy, Mátrai - Szeberényi (Szekula), Gazdag B., Gazdag D., id. Orosz P. - Lőrincz, Bakos. Játékos-edző: Csatlós Tamás. Karancskeszi SE: Ficsur - Ferkó, Dániel, Lehoczki (Budveszel), Znamecz Somoskői, Pál (Bobál B.), Bolyós, Ferhan - Galbács, Bóna. Edző: Mátyus Sándor. GL: Bakos, Ivánfy, ill. Pál, Ferhan. Sárga lap: Gazdag, Orosz R, Lőrincz, ill. Ferkó, Somoskői, Galbács. Jók: Ivánfy, Mátrai, id. Orosz R, Bakos, Lőrincz, Csatlós, ill. Ferhan, Galbács. Csatlós Tamás: - Az első félidőben eldönthettük volna a három pont sorsát, de Jdmaradtak a helyzetek, majd fordulás után hátrányba kerültünk. Igaz, hogy az utolsó pillanatban sikerült egyenlítem, de a játék képe alapján győzelmet érdemeltünk volna. Mátyus Sándor: - Az első félidei gyenge játék után, a másodikban rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de sajnos nem koncentráltunk végig, így meg kellett elégednünk az egy ponttal. Rimóc SE - Érsekvadkert SE 0-3 (0-2) Rimóc, 100 néző, vezette: Szakai T. (Béres K., Kovács T.). Rimóc SE: Csampa - Váradi, Laczkó, Gál (Farkas) - Balázs (Mócsány), Árva, Oszvald, Rácz - Ajtai, Vincze B. (Bangó R.), Jusztin B. Edző: Sebestyén Szilárd. Érsekvadkert SE: Ficza - Keresztes, Varga M., Szabó László, Nagy Á. (Oravecz) - Nagy R., Paulicsek, Gréczi - Jakus, Terenyei, Varga Gy. (Mácsik). Edző: ifj. Holman József. GL: Paulicsek (2), Jakus. Sárga lap: Balázs, Oszvald, ill. Terenyei. Jók: Oszvald, Váradi, ill. az egész csapat. Vizes talajú pályán, közepes iramú mérkőzésen a vendégcsapat magabiztos győzelmet aratott a peches hazaiak ellen. Sebestyén Szilárd:- Gratulálok ellenfelünknek, megérdemelt győzelmet arattak. Az előző mérkőzésen a hullámvasút tetején voltunk, ma pedig az alján. Hogy melyik a csapat igazi arca az talány. Ifj. Holman József: - Ezen a napon a játék minden elemében felülmúltuk a sportszerű ellenfelünket. Bízom benne, hogy a munkánk gyümölcse végre kezd beérni, és elindulunk egy sikeresebb jövő felé. Köszönjük szurkolóink lelkes biztatását, a rimóci csapatnak pedig további sok sikert kívánunk, és tisztelettel adózunk Vincze Barna emléke előtt. B-V. Á. Karancslapujtő KSE - Szécsény VSE 0-2 (0-1) Karancslapujtő, 150 néző, vezette: Fekete L. (Varga G., Kurinka B.). Karancslapujtő KSE: Babják - Kovács Á, (Sánta), Szabó K., Cseh, Bozó P. - Új (id. Kalácska), Lavaj, Nyerges, Laczkó - Raes M. (Novák), Oláh. Edző: Tóth Ferenc. Szécsény VSE: Baranyai - Nagy, Sztrigán, Szenográdi, Magát - Lehoczki (Szabó T.), Galcsik, Molnár (Heizer), Strihó (Szekeres) - Rónási (Kelecsényi), Vereczki (László). Játékos-edző: László Lóránd. GL: Galcsik, Vereczki. Sárga lap: Bozó R, Laczkó, Szabó K., ill. Vereczki, Magát. Jók- Cseh, Nyerges, Bozó R, Lavaj, ill. az egész csapat, Galcsik a mezőny legjobbja. A mérkőzés előtt egyperces gyászszünetet tartottak a napokban elhunyt Zsidai István, az egykori lapujtői játékos, és főrendező emlékére. A záporeső miatti negyvenperces csúszással kezdődő mérkőzésen a hazaiak csak kapufáig jutottak, míg a vendégek két gólt szereztek. Tóth Ferenc: - A legendás Lakat Karcsi bácsi szavaival élve, aki hét közben csak firkál, az a hétvégén sem tud szépen írni. Négy-öt ember edzéslátogatottságával nem lehet egy mérkőzésre felkészülni. László Lóránd:- Küzdelmes, hajtós mérkőzésen sikerült a három pontot begyűjteni. Tóth György Héhalom SE - Balassagyarmati VSE 4-3 (2-1) Héhalom, 150 néző, vezette: Gordos Sz. (Szederkényi Cs., Fodor R.). Héhalom SE: Baranyi - Danguly (Nagy Zs.), Lőrincz, Kovács, Kárpáti - Zsámboki (Zsiga), Gerhát, Juhász, Babusa - Farkas (Fekete), Sipos. Edző: Szilágyi Albert, Sóss Csaba. Balassagyarmati VSE: Földi - Földvári, Zolnyánszki, Chikán (Jambrich) Mezei - Oláh Á., Benécs (Szita B.),^ Balga B. - Rácz, Strehó (Gábor B.), Balga L (Szita L). Edző: Mohácsi László. GL: Lőrincz (2), Babusa, Kárpáti, ill. Oláh Á., Benécs, Szita B. Sárga lap: Juhász, Kárpáti, ill. Zolnyánszki, Oláh Á., Benécs. Jók: Kárpáti, Lőrincz, Babusa, Gerhát, Sipos, ill. Oláh Á. A hazai csapat az első félidőben uralta a mérkőzést. A másodikban már kiegyenlítettebb lett a játék, de végül a Héhalom rászolgált a három pontra. Bakos József a Héhalom szakosztályvezetője: - A második percben kapott potyagól után helyzeteket alakítottunk ki, melyből kettők sikerült gólra váltanunk. A második félidő elején növeltük előnyünket, de ezután egyéni hibákból felhoztuk az ellenfelet, de 3-3 után Lőrincz révén megszereztük a győztes találatot. Mohácsi László: - Igazi vidámparki hangulatot teremtettünk magunknak, amiben nagyon rosszul éreztem magam. Csak remélni tudom, hogy a játékosaim is... Gratulálok a hazai csapatnakl a győzelemhez. B.J. Nőtincs SE - Palotás SE 1-1 (1-0) Nőtincs, 100 néző, vezette: Béres K. (Kovács T., Trubin B.) Nőtincs SE: Kurali - Keresztes, Miklovicz, Schwarcz, Prakker - Szegvári, Praszna, Nagy, Molnár - Hugyecz R., Dancsó (Krjacsek). Edző: Eőry Tibor. Palotás SE: Lados - Petre Sz., Andó, Here, Jambrich - Huszár, Pásztor (Kotasz G.), Jele, Döme - Mladoniczki, Hadrik Edző: Varga Lajos. GL: Szegvári, ill. Jele. Sárga lap: Andó, Huszár, Hadrik. Jók Szegvári, ill. Lados, Hadrik Jele, Mladoniczki, Huszár. Nőtincs helyzetek sokaságát dolgozta ki, kapujukhoz szegezték a Palotást, amelynek óriási szerencséjük volt, hogy ponttal távozott. Eőry Tibor: - Mindent megpróbáltunk, de ma nem sikerült semmi. Varga Lajos: - Hozzáállásunk és a játékunk szerencsével kiegészítve pontot eredményezett az általam tisztelt, és elismert hazai csapat ellen. H. R. A bajnokság állása 1. Somos SE 24 20 2 2 71-13 62 2. SBTC-Puebla 24 19 4 1 82-13 61 3. Nőtincs 24 14 5 5 40-23 47 4. Szécsénv 22 12 8 4 38-31 44 5 Balassagyarmat 24 12 5 7 38-24 41 6. Mátranovák 24 12 4 8 47-52 40 7. Cered 24 12 2 10 49-35 37 8. Karancskeszi 24 10 5 9 48-36 35 9. Héhalom 24 10 1 13 39-55 31 10. Karancslapujtő 24 8 4 12 40-50 28 11. Berkenye 24 8 3 13 38-57 27 12. Nagybátony 24 7 3 14 35-44 24 13. Rimóc 24 7 2 15 30-59 23 14. Pásztó 24 5 6 13 25-49 21 15. Érsekvadkert 24 4 3 17 31-55 14 16. Palotás 24 2 3 19 14-69 9 Megjegyzés: Ceredtől és az Érsekvadkerttől 1-1 pont levonva. Eloszor jutott negyes dontobe a Veszprém FÉRFI KÉZILABDA BL Fennállása során először jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém, miután a negyeddöntőben másodszor, a szombati visszavágón is legyőzte a Paris Saint-Germain csapatát. A magyar együttes, amely egy hete 28-26-ra nyert Párizsban, ilyen kedvező helyzetből még sosem várhatta hazai pályán a Final Four előtti utolsó összecsapást. Telt ház, fülsüketítő zaj fogadta a csapatokat, az arénában ötezren, a csarnokon kívül pedig sok százan - a jegy nélkül maradottak, óriáskivetítő előtt - szorítottak a magyar bajnoknak. Parádés védekezéssel kezdett a Veszprém, az 5. percben 2-0 volt az állás, a túloldalon Melic büntetőt is rontott. Az első vendégtalálat a ó. perc végén esett (3-1). Abalo révén aztán egyenlő lett azután, hogy a kapufa kétszer sem segítette a veszprémieket. Hansent állították ki 5-4- nél, Sulic pedig továbbra is szállította a gólokat. Hibák is akadtak mindkét oldalon, érezhető volt, hogy mindenkit nyomasztott a tét. Melic a második hétméteresét puskázta el 7-5-nél, ám ezt követően Honrubia megugrásaival a 26. percben újból egyenlő lett (10-10) az állás. Időt kért a Veszprém, de nem sikerült megakadályozni az elsősorban védekezésben jelentősen feljavuló párizsiak fordítását (11 -12). A szünet előtt még Nagy talált be. A második játékrész elején is meglépett három találattal a Veszprém, főleg Sulic bizonyult könyörtelen befejezőnek. A 36. percben, ló-13-nál időt kért a franciák edzője, ez azonban nem eredményezett felzárkózást. Volt egy szakasz, amikor sorra ítélték a kiállításokat a bírók, ebből a hazaiak jöttek ki jobban (44. perc: 23-17). A vendégektől gyakorlatilag csak Hansen játszott kapura veszélyesen, így fokozatosan nőtt a különbség. A 49. percben már 28-20 állt az eredményjelzőn, és a hangzavarban szinte felrobbant a csarnok. A hajrában becsúszott néhány könnyelmű megoldás, így tudta kozmetikázni az eredményt a világsztárokból álló, ám igazi csapattá még nem összegyúrt PSG. A legrangosabb sorozatban 2010 óta rendeznek Final Fourt, melybe magyar csapat most először jutott be. A Veszprémet ezt megelőzően spanyol vagy német csapat ütötte el a négyes döntőtől. Carlos Ortega, a veszprémiek vezetőedzője szerint a mérkőzés fontos szakaszaiban remekül védekezett csapata, és volt ereje a támadások sikeres befejezésére is.- A minimális célt teljesítettük, ott vagyunk a Final Fourban, de nem szeretnénk itt megállni - szögezte le. BL, negyeddöntő, visszavágó: MKB-MVM Veszprém - PSG (francia) 31-26 (12-12). GL: Sulic 8, Ilic 8/1, Nagy 4, Iváncsik T. 3/1, Iváncsik G. 2, Ruesga 2, Chema 2, Vilovski 1, Ugalde 1, ill. Hansen 9/5, Honrubia 5, Narcisse 3, Vori 3, Kopljar 2, Abalo 2, García 1, Hallgrimsson 1. Továbbjutott: a Veszprém, kettős győzelemmel, 59-52-es ösz- szesítéssel. awe, 'I pi 'i 1 jiwphi^Epwppp^ jr < riL1‘flui7kTiwEEtA»IlA;i 1 fiiIQTc*-.ígrri T<T5Í *T3 1;f u