Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-19 / 92. szám

MTI FOTÓ: MÁTHÉ ZOLTÁN Az utolsó futam Európa előtt Amber PR FORMA-l. Az Fl-es csapatok két hét szünetet követően a Tá­vol-Keletre utaznak, hogy a sze­zon európai részét megelőző idő­szak záró versenyén vegyenek részt Sanghajban. Ez lesz a ti­zenegyedik Kínai Nagydíj, ame­lyet immáron hatodszorra ren­deznek meg a versenynaptár ele­jén, tavasszal. Kína helye nem kérdőjelezhető meg a világbaj­nokságban, hiszen a világ legna­gyobb piacainak egyike és rend­kívül gyorsan fejlődő gazdaság­gal rendelkezik, ami a Forma-1- ben érdekelt cégeknek fontos. A Mercedes lesz a hétvége favo- ritja. Két héttel ezelőtt Szahírban is hengereltek a pilótái, hiszen Lewis Hamilton és Nico Rosberg Malajzia után újfent kettős győ­zelmet szerzett, tehát a Mercedes rendkívül erős teljesítményét to­vábbra is tartani tudja. A legna­gyobb meglepetést a Force India pilótái okozták Bahreinben. Amel­lett, hogy Sergio Perez (3.), és Nico Hülkenberg (5.) a mezőny elején ért célba, a konstruktőrök között felugrott a csapat a második hely­re, kielőzve olyan nagy nevű és múltú istállókat, mint a McLaren, a Ferrari, vagy éppen a világbaj­nok Red Bull. A Ferrari és a Red Bull folya­matosan azon dolgozik, hogy mi­ként térhetne vissza a tabella ele­jére. A Ferrari nagy lépésre szán­ta el magát. Csapatvezetője, Stefano Domenicali távozott a maranellói istálló éléről. A hí­resztelésekkel ellentétben a pati­nás csapat nem Ross Brawnt vagy Flavio Briatorét szerződtet­te le csapatvezetőként, hanem a nagynevű autógyár észak-ameri­kai igazgatóját, Marco Mattiaccit. A szezon európai része előtt fon­tos volt változtatnia az olasz gár­dának, hiszen hiába versenyez náluk Fernando Alonso mellett már Kimi Raikkönen is, csak nem jönnek a sikerek. Ami a Red Bulit illeti, április 14.-én lefolytatták Párizsban, a Nemzetközi Automobil Szövet­ség (FIA) központjában a csapat meghallgatását. Mint ismeretes, Dániel Ricciardo Ausztráliában szerzett második helyezését és pontjait elvették autójának üzemanyag átfolyási szabályta­lansága miatt. A Red Bull ezt kö­vetően óvott. A meghallgatás el­ső napja nem hozott eredményt, sőt a Mercedes csapat ügyvédje igencsak támadta riválisát. A második nap azonban megszüle­tett a döntés, mely szerint a Red Bull hibázott és Daniel Ricciardo nem kaphatja vissza a második helyért járó pontokat. A döntés fontos érvényű a többi Forma-l­es csapat számára, hiszen azt az üzenetet hordozza, hogy nem le­het, nem érdemes szembe men­ni a FIA ajánlásaival. Ami a hétvégi versenyt illeti, az errefelé jellemző változé­kony időjárás és a jósolt esőzé­sek nem könnyítik meg a részt­vevők dolgát. Erre a pályára és időjárási viszonyokra olyan au­tóra van szükség, amely külön­böző körülmények között is jól teljesít. A stratégia megválasz­tásánál is főhet a csapatveze­tők feje. Ezúttal is nagy hang­súly helyeződik az abroncsok­ra, hiszen a hőmérséklet gyak­ran alacsony (12-18 fok között lehet) és a pálya eléggé eszi a gumikat. Előre vetíti a verseny eredmé­nyét az a tény, hogy az utóbbi években Mercedes motorral futó autók értek el sikereket Sanghaj­ban. 2010-ben kettős McLaren- győzelem született Sanghajban. 2011-ben Lewis Hamilton (McLaren), 2012-ben pedig Nico Rosberg (Mercedes) győzött. Ta­valy azonban Fernando Alonso állhatott fel a dobogó tetejére, s mögé az idén ferraris színekben versenyző, de akkor még a Lotusnál versenyző Kimi Raikkönen ért fel. Hiába váltott csapatfőnököt a Ferrari, mivel bár Mattiacci már Kínában szín­re lép, idő kell ahhoz, hogy az új csapatvezető beletanuljon a dol­gába, s sikerre vigye a csapatot, így nem várható Alonso duplázá­sa a hétvégére. Kínában véget ér a szezonnyitó Európán kívüli versenyek sorozata, és azután a mezőny visszatér a vén konti­nensre, s immár hagyományo­san a Spanyol Nagydíjjal veszi kezdetét a szezon európai része. A verseny és a pálya Az 5451 méter hosszú kínai pályát szintén a német sztárdizájner, Hermann Tilke ter­vezte. Jellemzően elég kanyar­gós, s a kanyarok döntő többsé­ge lassú. Emellett a pályán talál­ható egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehet­séges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá tehe­ti a verseny rajtját. Az 56-körös Kínai Nagydíj áp­rilis 20-án helyi idő szerint 15 órakor (nálunk reggel 9 órakor) veszi kezdetét. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 32.238 másodperc. 2013-ban Fernando Alonso (Ferrari) nyerte meg a futamot A spanyol pilóta ideje 1:36:26.945 volt. A második helyezett Kimi Raikkönen (Lotus) lett, míg a bronzérmes helyen Lewis Ha­milton (Mercedes) ért célba. Felavatják Pancho Arénát Telt ház, mintegy 4500 néző előtt tart­ják hétfőn a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna nyitóünnepségét és az el­ső hivatalos mérkőzést, a hetedik alka­lommal kiírt Puskás Suzuki Kupa dön­tőjét - derült ki a csütörtöki stadionbe­járáson. Szöllősi György, a Puskás Fe­renc Labdarúgó Akadémia kommuniká­ciós igazgatója elmondta, hogy a közel 4000 fős befogadóképességű arénában a nyitómérkőzésre több száz állóhelyet is biztosítanak. LABDARUGas A meghívott vendégek között lesz Puskás Ferencné, a horvát Davor Suker, az 1998- as franciaországi világbajnokság gólkirálya, Lothar Matthäus világbajnok német futballista, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes portugál Paulo Sousa, volt magyar válogatott labdarúgók, az Aranycsapat még élő, legendás játékosai, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése, valamint az NB I- es és NB Il-es klubok képviselői, tulajdonosai. A megnyitóbeszédeket várhatóan Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, volt köztársasági elnök és Angel Maria Vihar, a Spa­nyol Labdarúgó Szövetség elnöke mondja. A két év alatt, mintegy 3,8 milliárd forintból épí­tett stadion a TAO-pályázatnak köszönhetően va­lósult meg. Az építés során 2400 köbméter ragasz­tott fát és ugyanennyi hagyományos faácsolatot, il­letve 24 ezer köbméter betont használtak fel. A pá­lya 16 ezer négyzetméteren helyezkedik el, a tető- szerkezet teljes felülete 13 ezer négyzetméter. A létesítmény megfelel az Európai labdarúgó Szövetség (UEFA) 2-es besorolásának, vagyis a Baj­nokok Ligája utolsó selejtező köréig, valamint az Európa Liga úgynevezett „playoff köréig” használ­ható, de akár felnőtt válogatott mérkőzésnek is otthont adhat. Az aréna aulájában Puskás Ferenc serlegei, ér­mei, oklevelei és kitüntetései is megtekinthetők, az épület főbejárata előtt pedig egész alakos szob­ra áll, amelyet az ünnepélyes megnyitót megelő­zően avatnak fel. A stadionban több VIP-páholy van, ezek mindegyike elkelt a következő egy év­re: a feliratok szerint a Miniszterelnökség, a Du­na Aszfalt és a helyi vállalkozók is rendelkeznek ilyen, 14-28 fős helyiséggel. Szöllősi György kiemelte: „hétfőn elkezdődik a magyar labdarúgásban is a rendszerváltoztatás”. Megjegyezte, hogy Telki mellett Felcsút lehet a ma­gyar labdarúgó utánpótlás másik otthona. Hozzátet­te, a közeljövőben a Pancho Aréna lesz az egyik helyszíne az U19-es Európa-bajnokságnak, de az ügyvédek világbajnokságát is Felcsúton rendezik. Jelezte, hogy a nyitómérkőzést követően az első bajnoki találkozó, vagyis a Puskás Akadémia-Vide- oton mérkőzés is várhatóan telt ház előtt zajlik majd. pit-«! I- Jó. MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES: .tattowhr. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Azt mondja öreganyám, hogy világszép királylánnyá változik, ha elviszem Tótkomlósig?” E heti szerencsés nyertesünk: Beretvás Katalin, Salgótarján, Katona József út 13. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését 2014. április 24-ig juttassák el szer­kesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Mártírok út 1. Inkubátorház). 2 ~i( NÉVELŐ if ELŐTAG: LÉGI* ~1 ALAGSORI, FÖLD­SZINTI AZ EGYIK ALAPSZÍN ~1 OLYANNÁ ~1 HÍDVÉG I r~ NŐI NÉV SZÁNDÉ­KOZIK ZENEI FÉLHANG A KELET JELE MEGSÉRT, MEGBÁNT r Y 1 Y Y AZ EGYIK SZÜLŐ GYEPLŐ (TÁJSZÓ) ► KIINDULÁS ► 7 INDÍTÉK ► RANG, TITULUS IGEN. ANGOLUL r Y Y BÁCSI. BIZ. ► ........ LEVÉL- TÁVIRAT, R. ► KÖRŐS PARTJAI I OROSZ. RÖV PÖTTÖM, TÖRPE *­GURÍTÓS SPORTÁG Y MINDEN REND­BEN! Y ► BÚZA­DARA ALPERES UGYAN 1 ► IDŐMÉRŐ TARTÓJA HELYRE TESZ SZŐLŐ­FAJTA ►Y JELET VÉS ► Y NÁSZ KEZDETEl ►Y / MEGYE­RÉSZÜNK DIVATÁRU ÜZLET * 4* i r­j o «► l Y M SZALMA­RAKÁS LÓKÖRŐM ► « ** L TISZTE­LETES Ét2t/, FÁRÓL Y W * * * r*\ m SZOKNYA­FAJTA _ • r» L NEMES RANG FAL­KÁRPIT ALABÁST­ROM “1 TUTAJ ELEJE I r~ HULLADÉK ,SALAK CIPEL RÓMAI 1000 VOLT, RÖV. ► NYUGAT. RÖV. ► 3 ► Y Y Y T™ _ _ MARIO­NETT NŐI NÉV MAGTÁR KÖZEPE! L Y ÓGÖRÖG PIACTÉR ► * RAGADO­ZÓ ÁLLAT ► T KÁROSAN HAT NAGYHA­TALOM A TETEJÉRE. RÉG. *► Y A FORRÓ ÉGŐV ► Y GAZDA ► SZINTÉN NEM D-TÚLI VÁROS MÉZELŐ FA Y HALOM, KUPAC TALLINN LAKÓJA Y A KÉN VEGYJELE ► KERET­FŰRÉSZ NEM MOZOG KÉSŐN L Y BARANYA MEGYEI KÖZSÉG IRÁNYÁBA ►Y ZENEI FÉLHANG ÉGSZÍN­KÉK T A TANTÁL VEGYJELE ► BAMBA. BÁRGYÚ ► Y ELEMI PARÁNY ►Y ÓCSKA, VACAK SZIGETEK, RÖV. RÉGI, ÓDON ► KÖLTÖl SÓHAJ 1 ÉBRED JAPÁN RIZSBOR ►Y MOTORMÄ RKA SZINTÉN NE ELŐTAG: SZABVÁNY OS­► j L Y Y FÁBAN PERCEG ►Y GALLY A GRAMM JELE KÉRDŐ­SZÓ mm_E L ► Y Y * *> a ' Puskás Akadémia felcsúti stadionia. a Pancho Aréna T » I

Next

/
Thumbnails
Contents