Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-19 / 92. szám

íme a tojásdíszítés királynője! Sándor András Népi iparművész, a művészetek nyolc ágát műveli. Katit mégis leginkább „Az ország nyuszija” és „A tojásdíszítés ki- rálynőjeként” emlegetik. 30 fajta tech­nikával díszíti tojásokat, közel 300 faj­tát. Dubaiban a világ öt legjobb tojásdí­szítője közé választották, Európában pe­dig a legjobbnak. Hivatásáról két köny­vet írt, az egyiket Németországban is kiadták. A házassági évfordulója után az év legszebb ünnepének tartja a hús- vétot. Húsvét hétfőn, évente több szá­zan keresik fel kecskeméti otthonában és locsolják meg. 38 éve házas, párját a világ legjobb férjének tartja. Egy lányuk született, aki már felnőtt, s egy unoká­val is megajándékozta szüleit. Kati sike­reivel, boldogságával, példa értékű éle­tet állít elénk. Kecskeméti otthonában látogattam meg őket, ahol férjével meg­mutatták takaros házukat, isteni finom ebéddel vártak, és órákig beszélget­tünk. Nagy élmény volt a társaságuk­ban lenni. Igazi szív-lélek emberek. „EGY ÖNFELEDT TOJÁSFESTÉS CSALADOKAT HOZ ÖSSZE”- Gyermekkoromban azt mondogatta édesanyám: egy nő úgy szép, ha alkot. Eleinte kényszernek tűnt, de hamar rá- éreztem a benne rejlő gyönyörűségre és magam is elkezdtem mintákat rajzolni. A szép szeretete vonzott és az új megisme­rése motivált, akkor is és ma ts. Az igazi, velem született énem - az alkotás öröme, a hagyományok ápolása, a tanítás, alá­zattal megmutatni önmagam, kibonta­koztatni tehetségem a nagyérdemű előtt, hátha örömüket lelik benne az emberek. Továbbra is szándékozom olyan remeke­ket csinálni, melyek gyarapítják nemze­ti kincsünket. Olyan értékeket alkotni, melyek évszázadokig fennmaradnak. Ez­zel szeretnék örömet okozni embertársa­imnak. Akkor talán nem éltem hiába, mert hagytam magam után valamit, ami­ből merítkezhet az utókor, és amivel meg­érinthettem az emberek szívét. Szegényes, számunkra kevés boldog­ságot tartogató, panaszkodós világunk­ban használjuk ki - az éppen aktuális - ünnepek, így a húsvét által nyújtott örö­möket és fordítsuk azt a saját magunk ja­vára. A hétköznapokból kikapcsolódást adnak a művészetek. Egy önfeledt tojás­festés mindenért kárpótol bennünket, és az családokat hoz össze. Javaslom, pró­bálják ki! Utoljára a gyermekkorunkat fe­ledjük el: Amikor az édesapa vagy nagy­papa elviszi az unokáját locsolkodni, ak­kor az majd idős korában is kellemesen emlékszik vissza a számára felejthetet­len élményre. A hölgyeket néhány csepp tiszta vízzel kell meglocsolni, ahogy a vi­rágokat szokás. így maradnak egész év­ben frissek, fiatalok, termékenyek és egészségesek. A férfiak locsolással kí­vánnak nekünk minden jót és mi viszon­zásul ezeket a jókat, a magunk által dí­szített hímes tojással fejezzük ki. „VÍZZEL LOCSOLKODJUNK, NE KÖLNIVEL"- Neked az év legszebb ünnepe...- ...igen, a húsvét! Húsvéthétfőn se­reglenek hozzám a földgolyó minden tá­járól a locsolkodók. Minden évben min­den férfit elvárok hozzám locsolkodni! 318 az eddigi rekordom, egyik évben ennyien jöttek. 12 technikával készítem a tojásokat, közel 300 fajtát, tyúk, kacsa, liba, emu és strucc tojásra dolgozom. Ké­szítek olyan tojásokat, amelyek világvi­szonylatban is egyedülállók.- Káprázatos fényárban úszik a vitri­ned itt a szobában, benne a számtalan dí­szített tojással. A vitrinen lévő ikonokat is te festetted? édesanyám még élt, amikor már gondol­tam arra, hogy mi lesz, ha majd meghal. Nagyon sokat sírtam ez miatt. És nagyon jól tettem. Mert ha nem így csináltam vol­na, megőrültem volna, amikor valóban megtörtént a távozása. Egy picikét igen­is kell gondolni a rosszra, de nem szabad rágódni rajta. Nem a betegségtől félek, hanem a magyarországi egészségügytől. Dubaiban láttam, hogy milyen fényűző kórházak működnek. Méltó, emberi kö­rülmények között, van a beteg, - mert én is így szeretnék meghalni. Nagyon szo­morú, hogy itt megalázó, kiszolgáltatott állapotban érzi magát a beteg. Magyaror­szágon pont azzal törődnek a legkeveseb­bet, ami a bőrünkre megy. „EGÉSZ ÉVBEN SZERETETET KELL ADNI, NEM CSAK AZ ÜNNEPNAPOKON”- Úgy hallottam, nem ajándékozzátok egymást semmilyen ünnepen. Miért?- Mert egész évben szeretetet kell ad­ni, nem csak azokon a napokon, amikor ez ki van jelölve. Mi évek, sőt évtizedek óta se születésnapon, se névnapon, se más ünnepeken nem ajándékozunk. Az én nézetemben: akkor várjuk méltóan Jézus megszületését, ha - a család min­den tagja - az év minden napján figyelt egymásra. Nálunk egész évben nőnap van, mert minden nap; Nőként bánik ve­lem a férjem... Ne az ajándékokért sze­ressük a másikat. Az kevés. Én többet ké­rek; együttérzést. Egyszer tettem kivételt, amikor a fér­jem 50 éves lett. Tudtam, hogy szeretne egy karórát, ezért Budapestre utaztam, és a Váci utcában vettem neki egy márkás, méregdrága órát... Meg írtam hozzá egy saját költeményű szerelmes verset. Az életem úgy zajlik, hogy megálmodok va­lamit és, azt meg is valósítom. Nem rég felkértek arra, hogy adjam az arcom, a kö­zeljövőben megjelenő minőségi édesség­hez. Terveim között szerepel a világ meg­hódítása egy guinnessel. Szeretném taní­tani az embereket a boldogságra. Nagy tö­megeket, akár a televízió csatornáján ke­resztül is, mert erre volna ma, a legnagyobb szükség. Szeretném, hogy minél többen olyan jól éreznék magukat, mint én! Persze az utóbbi két ötletemhez kellenek olyan emberek, akik meglátják benne az óriási lehetőséget. Minden un­kámba bele szoktam adni a maximumot és talán ezért sikerülnek. Meg jegyzem, ha soha nem szerepelnék sehol és nem volnék a munkámban ilyen sikeres, ak­kor is tökéletesen boldog ember lennék. Az értékrendem, az nem a külsőségek­ben a gazdagságban van. Én pont olyan értékeket gyűjtök, amiket nem lehet pén­zért megvenni pl. barátság. Én azt gondo­lom fontos különbséget tenni a jó dolgok és az értékes dolgok között. A gazdagság jó dolog, de nem értékes. Zsigóné Kati\ „az ország nyuszija- Igen. Itt a vitrinben sok faj ta hímes tojás van, mert 30 technikával, közel 300 fajtát, tyúk, kacsa, liba, emu és strucctojásra dolgozom. Ké­szítek olyan tojásokat, ame­lyek világviszonylatban is egyedülállók. Nemrég lett kész a kiállításom, vagyis ez az üvegszekrény. Jönnek hoz­zám nézni külföldiek és ma­gyarok. Tanítani és bemutatót is szoktam itt csinálni. A látoga­tók élvezik azt, hogy beengedem őket az otthonomba. Azt mondják, olyan, a - kis - laká­sunk, mint egy mú­tunk, ugyanis együtt dolgoztunk. Ő volt a beosztottam”. Az volt csak a kánaán. (nevet Kati) Zsigó József: Éle­tünk innentől, hihe­tetlen boldogságba, ment át!- Egy idegenforgal­mi központban volt üzletem. Amikor tíz év után először ment vissza dolgozni a férjem, sírva jött haza. Azt mondta, zeum. De te is láthatod Andriskám a népművészetben élek a szó teljes való­ságában.- Amikor nem a művészetekkel foglal­koztál, mi volt a civil munkád?- Boltos voltam és a mai napig annak is vallom magam. Üzletházakat vezet­tem. A férjecském, azt mondja, olyan vagyok, mint a Latabár a filmben, hogy a féllábú gólyát is el tudom adni. A ke­reskedelemben igazán otthon vagyok. Mikor eladok; szárnyalok és ezt is lehet művészi szinten űzni, akárcsak az élet bármely területét. „SZÁMOMRA MA IS AZ A LEGNAGYOBB BOLDOGSÁG, HA A FÉRJEMMEL EGYÜTT LEHETEK”- Lassan negyven éve vagytok háza­sok a férjeddel. Irigylésre méltó az a szö­vetség, ami közietek van. Mindig jó volt a házasságotok?- Mindig, - csak nem ilyen hihetetle­nül jó, mint most. Az első tíz évben ugyan odamondogattunk egymásnak, próbálgattuk, melyikünk az erősebb, de ma már legfeljebb csak szópárbaj van, az is egy pillanatig tart. Az első években átlagéletet éltünk. Fiatalok voltunk, erő­sek, haraggal is le tudtunk feküdni. Zsigó József: Ma már tudjuk, hogy semmi értelme a vitának. A haragot pe­dig egyáltalán nem ismerjük.-Ahhozképest, hogy az első évtizedben odamondogattatok egymásnak, milyen volta második, és a harmadik évtized?- A második tíz évben elköltözött a lá­nyunk. Az megviselt minket, nagyon sokat sírtunk. Emésztettük magunkat, hogy mit rontottunk el. Aztán rájöttünk, hogy semmit, és hozzászoktattuk ma­gunkat ahhoz, hogy a saját útját kell járnia. Ráadásul így még vita sem volt itthon miatta. A férjecskémmel kettőnk között mindig harmónia volt. A harma­dik évtizedben éjjel-nappal együtt vol­anya, úgy hiányoztál. Mi már összenőt­tünk, mint a sziámi ikrek.- Abban a bizonyos korszakban, ami­kor együtt dolgoztatok, ki keresett többet? Zsigó József: Ugye „hamupipőkét” vettem el, és akkor még nem tudtam, hogy „aranyat tojó tyúkot”. Házassá­gunk alatt mindig a feleségem keresett többet, pedig szerettem volna család- fenntartó lenni. Ez eleinte rosszul esett, aztán helyre tettem magamban. A sze­retet sokkal erősebb volt annál, mint­hogy ezen problémázzunk.- Számomra ma is az a legnagyobb bol­dogság, ha a férjemmel együtt lehetek, és a két szemébe belenézhetek. Nem tudnék így ragyogni, ha ő nem volna. Imádok szerepelni, de igénylem, hogy a tévés for­gatásokra is eljöjjön velem. Ott szorít ne­kem mindig a kulisszák mögött. A férjem által vagyok sikeres, mert erőssé tesz. Vallom: A család az egyetlen olyan kö­zösségi forma, ahol az ember maradékta­lanul meg tudja magát valósítani.- A változások ezek szerint erősítették a szövetségeteket.- Egyre jobbá tették a házasságunkat. A férjecském jelent számomra minden jót. Ahogyan a honlapomon is írom, a ve­le eltöltött idő az élet felém nyújtott leg­szebb ajándéka. És tudod, miért szere­tem ennyire? Mert már-már hibátlan. Jobb, mint én vagyok. Mindig azt mon­dom, hogy enyém a világ legklasszabb férfija, 1977. május 7. óta, illetve előtte, még 1 évig udvarolt. Szeretek a férjem kedvére tenni és az a csoda, hogy ezt vissza is kapom tőle. Ma, ha hallok egy szerelmes dalt elábrándozok álmaim fér­fijáról, és ő jelenik meg előttem, az én szerelmetes, drága, jó férjecském. (könnyes lett Kati szeme)- Beszéljünk még arról a korszakról, amikor elment a lányotok. Mi történt pon­tosan?- A lányom azt mondta, túl önál­lóan neveltem. És valóban, ötéve­sen már elküldtem boltba, per­sze titokban figyeltem minden lépését, úgy, hogy ne lássa. Nem akartam, hogy féljen az élettől. In­kább belevittem mindenbe. Amikor nem mert belelépni a disznószarba, in­kább beletettük. Épp trágyázás előtt voltunk. Mondtuk neki, hogy ne féljen, menjen bele bátran, ne legyen ké­nyes városi lány. Meg hát mi tud­tuk, hogy az élet ennél sokkal ne­hezebb feladatok elé fogja állítani. Természetesen nem csupán ettől vártuk a megoldást. Amikor a lányom a hasamban volt, azt gondoltam elég lesz, ha ba­rátomnak tekintem. Aztán a problé­mákat csak meg kellett élnem vele éppen úgy, mint más szülőnek. Soha nem volt harag köztünk, de volt néhány év, amikor nem volt szoros a viszo­nyunk, mert lázadt. Aztán eljött egy pont, amikor visszatért. Elnézést kért minden korábbi szájalásért, azt mond­ta, nem is érti, mi történt akkor vele. Most újra olyan szeretet van, közöttünk, amilyen gyerekkorában. A „vejemmel” és az unokámmal szépen élnek, gya­korta itt vannak nálunk, és imádjuk egymást.- Félelmeket említettél az imént. Ti fél­tek valamitől?- Az ismeretlentől. Az egészségügy helyzetétől. Mi van, ha odakerülünk, mert erre egyre nagyobb esélyünk van az idő múlásával?- No de Katikám... Nálad optimistább, pozitívabb gondolkodót nem ismerek!- Ettől függetlenül két lábbal állok a föl­dön. Tudom, hogy manapság divat szaj­kózni, „ne mond ezt, mert be vonzod a rosszat, gondolkozz mindig pozitívan”, stb... Igen, így is kell. 90 százalékban. De ott van az a maradék 10 százalék, amikor kimegyünk a temetőbe szeretteinkhez, és az ember átgondolja az életét, szám­adást vet. Gondolni kell a halálra is. Az » » I t

Next

/
Thumbnails
Contents