Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-12 / 86. szám

A CAS-hoz fordul atlétika. Nem fogadja el másfél éves eltiltását és a nemzetközi Sportdöntőbíró­sághoz (CAS) fordul Asafa Powell, a 100 méteres síkfu­tás korábbi világcsúcstartója, aki tavaly júniusban, a jama­icai országos bajnokságon akadt fenn a doppingellenőr­zésen. A Jamaicai Doppingel­lenes Ügynökség fegyelmi testületé csütörtökön határo­zott az eltiltásról, jelezve, hogy azt a vétségtől számít­ják, így Powell idén decem­ber 20-ig nem versenyezhet. A sprinter szerint a döntés „nemcsak sportszerűüen, de nyilvánvalóan igazságtalan is”, s ezért a CAS-nál keresi igazát. A 2008-ban a 4x100 méteres váltóval olimpiai baj­nok 31 éves sprinter tavaly jú­niusi mintájában oxilofront, a stimulánsok közé tartozó til­tott szert találtak az ellenőrök. A laborvizsgálatok szerint ezt az egyik táplálék-kiegészítő tartalmazta. Powell korábban azt mondta, azért nem tájé­koztatta az Uletékeseket az ál­tala használt táplálék-kiegé­szítőkről, mert azok újak vol­tak a piacon, és nem emléke­zett a nevükre. Powell a kingstoni ob-n meg­lepetésre csupán negyedik lett a klasszikus sprintszámban, így egyéniben nem is jutott ki az augusztusi, moszkvai világ- bajnokságra, melyen aztán doppingügye miatt váltóban sem indulhatott. Hegedűs fontolgatja, hogy pályázik FILA-elnöknek BiRKOZÁS.Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szö­vetség (MBSZ) elnöke, a nemzetközi szövetség (FILA) vezetőségének tagja fontolgatja, hogy pályá­zik a FILA elnöki posztjára. Hegedűs az MBSZ csü­törtöki sajtótájékoztatóján a közelgő, szeptemberi FILA-tisztújításról is elmondta, hogy elnököt is vá­laszt a szövetség, s június 6-ig lehet beadni a jelölé­seket. Jelezte, komolyan gondolkodik azon, hogy pá­lyázzon-e a tisztségre, ám addig még két hónap van, így van ideje alaposan átgondolni mindezt A magyar szövetség közeljövőre vonatkozó fel­adataival és terveivel kapcsolatban kiderült: Ma­gyarország 2016-ban szeretne olimpiai kvalifiká­ciós versenyt rendezni, s Hegedűs Csaba bízik benne, hogy többek között a tavalyi világbajnok­ság sikeres megrendezése segíti majd ezt a kan- didálást, ugyanakkor jelezte, biztosan óriási lesz a konkurencia. Lőrincz Tamás és Bácsi Péter, a vasárnap zárult birkózó Európa-bajnokság magyar aranyérmesei egyaránt szeren­csésnek nevezték, hogy a súlycsoportváltozások révén nem kell egy évben többször is komoly fogyasztáson átesniük, s bíznak benne, hogy ez segít majd nekik abban, hogy a szeptemberi vb-n, s majd a 2016-os olimpián is jól tudjanak szerepelni ötkarikás kategóriájukban. A vantaai kontinensviadalon Lőrincz a kötöttfogásúak 71, míg Bácsi 80 kilós súlycsoportjában diadalmaskodott, a vb-n viszont mindkettejük esetében az a terv, hogy eredeti súlyaikban, óó, illet­ve 75 kg-ban indulnak.- Valóban szerencsés, hogy 80 kilós súlycsoportot is csináltak, persze az lenne a legjobb, ha ez lenne az olimpiai kategória, de az mindenképpen segítség, hogy csak egyszer kell egy évben befo­gyasztani a 75-be. Többször nekem már biztosan nem lenne jó - mondta a magyar szövetség sajtótájékoztatóján a kétszeres Eb-győz- tes Bácsi, utalva arra, hogy májusban már 31 éves lesz. Hozzá hasonlóan az olimpiai ezüstérmes, vasár­nap harmadik Eb-címét begyűjtő Lőrincz Tamás is azt emelte ki, hogy a köztes súly bevezetésével nem kell majd évente sűrűn fogyasztania, s ez se­gíthet abban, hogy őszre ne fáradjon el.- Nem is fizikálisán voltam rossz állapotban, hanem szellemileg fáradtam el az év második fe­lére, s a világbajnokságokon ezért csináltam rendszeresen olyan hibákat, melyeket tavasszal, vagy akár nyáron nem követtem el - mondta a 27 éves ceglédi sportoló. Az Eb-n mindkét versenyző nagyon magabiz­tos teljesítménnyel menetelt el az aranyéremig, s mint Lőrincz Tamás mondta, amikor ilyen formá­ban versenyeznek, akkor magától megy minden a szőnyegen.- Nagyon jó volna, ha így menne mindig, de azt gondolom, hogy akkor nevezhető valaki igazi világ- klasszisnak, ha akkor is tud nyerni, ha eseüeg egy kicsit rosszabb napja van és nehezebben mennek a dolgok - mondta Lőrincz, aki a legkiemelkedőbb vantaai meccsét, a fehérorosz Alekszandr Dzemjanovics elleni 16 másodperc alatt zárult negyeddön­tőjét is felelevenítette. - Valószínűleg nem ismert engem, mert rögtön kinyúlt balra és rám dőlt, mintha edzésen lennénk, aztán eldobtam, erre teljesen megzavarodott. Még egyszer megcsinálta ugyanazt, azt hittem viccel, lent meg olyan magas parterhelyzetbe emelkedett, ami­lyet finoman fogalmazva nem illik. Idén júliusban főiskolai birkózó-vb-t rendeznek Pécsen. A világ- bajnoksággal kapcsolatban kiderült, hogy a szövetség a szakmai hátteret biztosítja a szervezőknek, s a szakvezetés azt tervezi, hogy minden olyan felnőtt válogatott részt vesz majd a versenyen, aki főiskolára, vagy egyetemre jár, s nem esik a korhatáron kívül, így például Lőrincz Tamás valószínűleg szőnyegre lép, Bácsi ugyanakkor már túlkorosnak számít. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke Megerősített lesz a szolgálat vb 2014. Csaknem 2400 rendőr őrködik majd a nyári, brazíliai futball-világbajnok- ság döntőjének is otthont adó Rio de Janeiró-i Maracana Sta­dion körül a június 12-én kez­dődő és július 13-án záruló csúcsesemény teljes ideje alatt. A megerősített szolgálat­ról Rio állam közbiztonságért felelős hivatala tett bejelentést A rendőrök alapvetően a stadi­on közvetlen közelében és an­nak környékén teljesítenek szolgálatot, egy részüknek vi­szont nem a rendfenntartás lesz a feladata: a bejelentés szerint másfélszázan, akik idegen nyelvet is beszélnek, a turisták által leglátogatottabb helyeken és a jelentősebb szál­lodáknál segítenek az eligazí­tásban. A biztonsági intézke­dések szigorítása egyenes kö­vetkezménye annak, hogy az idei vb főpróbájának tekintett tavaly nyári Konföderációs Kupát - később meg-megis­métlődő - megmozdulások, olykor a rendőri erőkkel lezaj­lott utcai összecsapások kísér­ték. A tüntetéseken számos nagyvárosban, így Rióban is brazilok tömegei tiltakoztak a világbajnokság megrendezé­se, s általában is a brazíliai korrupciós jelenségek ellen, követelve egyszersmind, hogy az állam inkább az oktatásra és az egészségügyre költsön több pénzt. Chemomaz szűkítette keretét Négy fehérvári játékos, a kapus Bálizs Bence, vala­mint Hetényi Péter, Kiss Dániel és Sárpátki Tamás kikerült a jövő vasárnap kezdődő dél-koreai diví­zió I/A osztályos világbaj­nokságra készülő magyar jégkorong-válogatott kere­téből. JÉGKORONG DIVÍZIÓ l-ES VB. Rich Chernomaz, az együttes ka­nadai szövetségi kapitánya csü­törtök este közölte erre vonatko­zó döntését. A hétvégi felkészü­lési mérkőzések után a magyar küldöttség hétfőn utazik el a Szö­ul melletti Gojangba. A vb ápri­lis 20-án kezdődik, az ellenfelek sorrendben: Koreai Köztársaság, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és lapán. Az első két helyezett jut fel a 2015-ös elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió I/B-ben szerepel. A bő keret a világbajnokságra (a magyar szövetség honlapja alap­ján). Kapusok: Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV19), Rajna Mik­lós (Sapa Fehérvár AV 19), Sevela Péter (Dab.Docler). Hátvédek: Gőz Balázs (Morzina-Avoriaz), Gröschl Tamás (Dab.Docler), Hüffher Adri­án (Dab.Docler), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Ta­más (Sapa Fehérvár AV 19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), Varga Arnold (Sapa Fehér­vár AV 19), Vas Márton (Löwen Franfurt). Csatárok: Azari Zsolt (Dab.Docler), Bartalis István (Troja Ljungby), Benk András (Sapa Fe­hérvár AV 19), Hári lános (H1FK Helsinki), Kóger Dániel (Elmira Jackals), Kovács Csaba (Sapa Fe­hérvár AV 19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Ár­pád (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Gergő (Quad City Mallards), Nagy Krisztián (El Paso Rhinos), Nemes Benjamin (Sapa Fehérvár AV 19), Németh Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Sebők Balázs (Kárpát Oulu), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (HC Rouen). Egy nap alatt elkeltek a belépők labdarúgás. Egy nap alatt eladtak minden jegyet a Manchester United és Real Madrid barátságos mérkőzésére, amelyet a több mint 100 ezer néző befogadására alkalmas Michigan Stadionban rendez­nek az Egyesült Államokban, augusztus 2-án. A szervezők csütörtökön jelentették be, hogy biztosan telt ház lesz az összecsapáson. A Manchester United mezszponzora a következő szezontól a Chevrolet lesz, amely a detroiti székhelyű General Motors egyik alvállalkozása, a cég hét évre 559 millió dollárt fizet majd a Vörös Ördögöknek. A manchesteri csapat amerikai túráján még Denverben az AS Roma, Landoverben pedig az Internazionale ellen lép pályára július végén. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ne bomolj Lajos,ennyire azért nem enged át a pelenka!” E heti szerencsés nyertesünk: Pistyúr Attila, Érsekvadkert, Rákóczi út 67. Kérjük, hogy mai rejt­vényünk megfejtését 2014. április 17-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgó­tarján, Mártírok út 1. Inkubátorház).

Next

/
Thumbnails
Contents