Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-11 / 85. szám

2014. ÁPRILIS 11., PENTEK Balassi Bálint szobra tökéletesen illik a költőhöz (Folytatás az 1. oldalról.) gy n . Ez a hagyomány mára megtört, nincs ilyen „túra”. De éppen a felélesztés végett hatá­roztam el, ha magam is, ha egye­dül is, felkeresem ezeket a szobro­kat, emléktáblákat, és én így em­lékezem a költő-elődökre. A kezdő­pont mi más lehetne, mint a Palóc­liget bejáratánál a Petőfi-szobor. Ugyan a forradalmár nem kötő­dött a városhoz, csupán két alka­lommal, egy-egy éjszakára szállt meg Gyarmaton, és mindössze pár sort jegyez fel naplójába az itt töltött órákról, de azért mégis, Pe- tőfí-emlékpont nélkül nem lehet település a mai Magyarországon. Tovább indulok, be a Palóc Múzeum mellett az árnyas ren­getegbe. Egykoron errefelé állt Szabó Lőrinc szobra. Lassan húsz esztendeje lesz, hogy egy április elsejére virradóra „meg- lovasították” Borsos Miklós al­kotását - és talán beolvasztották. Most már a talapzatot is elbon­tották, tenyérnyi törmelék-ku­pac a mementó. Komjáthy Jenő viszont búsan- mogorván ott néz szembe az em­berrel, arrébb, egy kis emelkedő tisztásán. Komjáthy: akit alapo­san megvert a sors, akinek me­nekülnie kellett ebből a város­ból, aki elátkozta ezt a helyet, s aki számára „békák és bo- i londok” lettek a lakók. Mégis, Balassagyarmat megbocsátott neki, és a „Búcsú Abderától” cí­mű versét lelkesen szavalják a fi­atalok: „Isten veled! Habár te szülted, Élt itten egy-két jóbarát, Kik igazért, szépért hevültek, S gyermekeim te ringatád! Ők itt születtek: nemesebb vér, Faj, mely kegyelmet sohasem kér; Magammal viszem azokat, - De kincset hagytam itt sokat! E szív szabad, de nem feled... Te drága táj, Isten veled!” Kerékpárra pattanok, mert a következő állomás kissé mesz- szebb esik. Balassi Bálinthoz in­dulok tisztelegni, a róla elneve­zett gimnázium kertjébe. Szobra tökéletes illik hozzá: éppen egy versét olvassa, s mintha megele­venedne a bronz-alak, s rebegné híres sorait: „Én bús szívem vidámsága, Lelkem édes kévánsága, Te vagy minden boldogsága, Véled isten áldomása.”. Jobbágy Károly szülőháza felé visz innen az utam. A Kossuth utca közepe táján, emléktábla ál­lítja meg itt a vendéget. Neki Ba­lassagyarmat valóban a „szelíd szülőföldet" jelentette, a „gőzölgő szennyvíz-pocsolyákat csorgató” várost, benne a „rőtszakállú kó­ser hentes”, „pajtásaim édes szü­lői”, a „régi fényes állomás", és a megannyi emlék a Kisligetből, a Nagyligetből, amikor még „párok korzóztak erre éppen”, és az ét­teremből cigánymuzsika csen­dült ki az utcára. Szabó Lőrincet hol másutt ta­lálnám, mint az Ipoly-parton, az ölelő füzek hűvösében: itt, a Ma­dách utca végében, a „csonka híd” feljárójánál található kis emléktáblája. A kisgyermek­ként-átélt rengeteg élmény még a vénülő arcú költő agytekervé- nyeiben is tisztán, képszerűen élt, s nemhiába mondta büsz­kén: „Balassagyarmat - óh, hogy szeretem!/ Legszebb ott volt fiatal életem...” Furcsa érzés kerít hatalmába, ahogy a régi Vármegyeháza elé érek. Tudatosan választottam Jankó Král emléktábláját egy ál­lomáshelynek. Talán azért, mert mára sokan elfeledték a „szlovák Petőfit”. Aki kalandos életének néhány évét itt töltötte, az „Ipoly- parti Párizsban”. Mostanában oly sokat hallani a két nemzet el­lentétéről, s miközben megy a bősz egymásra-mutogatás, érde­mes fejet hajtani Jankó Král előtt, akinek a magyar ember kárpát­medencei testvér volt, és teljes szívéből szerette honfitársainkat. A Rákóczi úton keleti irány­ban haladva a „Bobula-ház” homlokzatán áll Bérczy Károly emléktáblája. A modern idők­ben ő is egyre haloványabban él a nógrádi emlékezetben. Pedig itt született, Jobbágyiban fogad­ta be a föld, kötődött a tájhoz, leg­jobb barátai között tartotta szá­mon Madách Imrét, hazánk első sporthírlapját szerkesztette, és felnőtt fejjel azért tanult meg oroszul, hogy kedvenc olvasmá­nyát, az Anyegint, Puskin e re­mekét magyar anyanyelvére „mívesen” lefordíthassa. Lassan végéhez ér a túra, már csak az utolsó stáció van hátra. A temetőben. Csikász István sír­hantjánál. A múlt század ötvenes éveinek végén Balassagyarmatra került, zalai származású férfiú fogadott hazája lett ez a város, és talán „balassagyarmatibb” em­berré vált az évtizedek alatt mindannyiunknál. Személy sze­rint büszke vagyok arra, hogy is­merhettem, hogy sokat beszél­hettem, beszélgethettem vele. A fejfáján olvasható négy sor, egy saját költeményének részlete örök érvényű: „Lábad gyökér a földben Elfutni nem tudsz és minek Ami a halálod után megmarad- A lényeg” Lejegyezte: ___________Hegedűs Hen rik ' i , . NA ÍAMIATKU | : JANKA KRAL A- • :: 1822 ■ 18/6 ViJJCLMU SLOVENSKf.MU BASNlKOVi. •KTORY ZIL V NASOM MESTE OD R.1849 PO RÁ854 r Á 5.: LOVAK NEMZET NAGY KÖLTŐJE JANKÓ KRAL 1822 - iWt EMLÉKÉRE. AKI 1849-TŐI. 18S4TG ÉLT VÁROSUNKBAN. BALASSAGYARMAT ÖNKORMÁNYZATA 1932. Visegráti/NÓgrád megye. Gelencsér János festő­művész Arcok a piacról I-III. című rajzai által ins­pirált renga-(vers-)láncokkal szerepelt a közel­múltban a salgótarjáni Pál József Alkotói Kör az EKSZPANZIÓ XXVI. Tavaszi JJaiku Ünnepen, a vi­segrádi Mátyás Király Művelődési Ház és Városi Könyvtárban. A képekkel és egymással dialógust folytató 5-7-5 és 7-7 szótagszámú sorok megírásá­ban hatan vettek részt: Frideczky Katalin, Kup- csulik Ágnes, Almádi Róbert, Karaffa Gyula, Kiss- Simon Miklós és Handó Péter. Az egész napos irodalmi-művészeti rendezvény­hez kapcsolódó kiállítás egyik megnyitóesemé­nyeként hangzott el a verslánc a jelenlévő alkotók tolmácsolásában. Mellettük Weixelbaum Laura el­énekelt és citerán kísért két sámánisztikus- mítikus dalt nagy-nagy átéléssel. A rendkívül érdekfeszítő nap során többféle megközelítésben zajlottak előadások a japán és a magyar költészet kapcsolatáról, az előbbi megho­nosításának nehézségeiről, például arról, hogy az elmúlt évszázad során létrejött-e, létrejöhetett-e magyar haiku-költészet? Ebben a témakörben mozgott többek közt Horváth Ödön költő, műfor­dító, a Bereden született Miklóssy Endre író, filo­zófus, Dörömbözi János filozófus, Suhai Pál költő, tankönyvíró előadása, és nem utolsósorban a ren­dezvény megszervezője és lebonyolítója, Németh Péter Mikola összegzése. Az egyes előadások között spontán fölolvasások zajlottak a tavasz és a japán-magyar költészet je­gyében, ahol a Magyar Japán Baráti Társaság Haiku Költői mellett például a magyar-nándori születésű Konczek József költő is szót kért, Frideczky Katalin pedig megszólaltatta a Dombok mögött című kötetben szereplő és az abból kima­radt tankáit. A program egyik legszuggesztívebb óráját jelentette Erdélyi György performansza, amelyben a Japánban eltöltött színházi évei ta­pasztalatának elbeszélésén túl Karinthy Frigyes műveiből hozott létre egy erőteljes előadást. A ren­dezvény zárásaként elhangzott, hogy a nógrádi al­kotókat és munkáikat az idei nyáron a szentend­rei Művészet-Malomban tartandó, a reneszánsz jegyében zajló EKSZPANZIÓ XXV+1 két hónapos Kortárs Művészeti Találkozóra is várják. H. P. Arcok a piacról I. Legyek őszinte? Nem vetem meg az italt. Van mit feledni... Frideczky Katalin Mégis, hogy vethetném meg? Jó ágy vagyok én hozzá. Handó Péter Nem ért meg engem az asszony, szabadulna tőlem, de nem tud! Kupcsulik Ágnes Átkom: erényem. Részeg lényem lágy. Józan dúvad. Kiss-Simon Miklós Nehéz az élet? Azt hiszed, ha rám nézel szomorú szemmel. Karaffa Gyula Gelencsér János festőművész Arcok a piacról I. című képe és az alkotás által inspirált renga-(vers-)lánc Tán a külsőm megcsalhat, Bent a parázs fojtva ég. Almádi Róbert Ismerlek, szép maszk! Tudok ám rólad mindent. Nagy lesz az ára. Frideczky Katalin Szánlak, mert ma még megvetsz, de holnap már te állsz itt. Kupcsulik Ágnes Fordul a napszak, fordul az ember sorsa - már telt a pohár. Handó Péter Kicsordulva tűnök el. Kivet a pohár. Röhej. Kiss-Simon Miklós Ugyanúgy indul minden nap és ugyanúgy fejeződik be. Kupcsulik Ágnes Töretlen hiszem, hogy a pálinka költészet is. Karaffa Gyula Érdemes fejet hajtani Jankó Král előtt „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánt­tengelye. ” (József Attila) í i sei* A költészet napja „kötelező ünnep­nap” a könyvtárak naptárában. Az érsekvadkerti in­tézmény könyvtárosa tavaly a vers ünnepén többszáz idézetet nyomtatott ki József Attila verse­iből, ezeket egy dobozba téve végigjárta a falu köz- intézményeit, szolgáltató helyeit. Mindenki húzha­tott egy idézetet. Érdekes volt nézni az örömet, ahogy illesztgették az életükre a kihúzott versrész­leteket az emberek. Kaptak verset a járókelők, a buszmegállókból útra kelők, vagy érkezők is. Idén több lett a vers ünnepéért tenni akarók száma. A könyvtároshoz csatlakozott két lelkes kulturális közfoglalkoztatott is. Paczek Viktória már nyomtatja a verseket, ame­lyekkel péntek reggelre teleplakátolja a falut, hogy senkinek se kerülhesse el a figyelmét, mit ünnep­iünk április 11-én. Gulyás Árpád érdekes ötlettel állt elő: csináljon a költészet napjára a falu egy verset! Már napok óta szólítgatja meg az embereket, megkérve őket, hogy mondjanak néhány szót, szókapcsolatot, amivel hozzájárulnak a közös költeményhez. Az ötletadó és segítői ezekből összegyúrnak, megal­kotnak egy szabadverset, amit aztán a költészet napján kiállítanak a falu főterén, fölkerül a hon­lapra, facebookra. Évek óta nagy sikerrel futó könyvtári program- sorozat a Kedd esti beszélgetések, amelynek célja bemutatni a körülöttünk, közvetlen környezetünk­ben élő alkotó embereket. Áprilisban rendhagyó rendezvény lesz. Nem vendég jön a könyvtárba, hanem az olvasók kelnek útra. Csesztvére, a felújí­tott Madách múzeumba és Mohorára Mauks Ilona és Tolnay Klári emlékeit megismerni. Ezzel is tisz­telegve a magyar költészet napja előtt. Költészet-napi séta 4 ■ * I » Visegrádon versekkel A program egyik legszuggesztívebb óráját jelentette Erdélyi György performansza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents