Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-29 / 74. szám

New Yorkban az Arsenal labdarúgás. Az Arsenal labdarúgócsapata a klub ko­rábbi sztárjátékosának, Thierry Henrynek a jelenlegi együttesével, a New York Red Bullsszal játszik majd felké­szülési mérkőzést a nyáron. Az angol bajnokságban ne­gyedik helyen álló londoni csapat csütörtökön jelentette be, hogy a világbajnokság után az Egyesült Államokba utazik majd, és július 26-án csap össze a francia csatár együttesével. Az Arsenal 1989 óta először utazik el az Egyesült Államokba, ugyan­akkor a Red Bullái három éven belül most találkozik majd másodjára. Csütörtö­kön az is kiderült, hogy ez lesz a csapat egyetlen Euró­pán kívüli felkészülési talál­kozója a nyáron. Átadták az új boksztermet Salgótarján. Pénteken a Baj- csy-Zsilinszky úton ünnepi keretek között átadták a Salgó Boksz SE vadonatúj, impo­záns boksztermét. A rendezvényt többek kö­zött dr. Csötönyi Sándor, a Ma­gyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke is megtisztelte jelen­létével, aki kifejezte abbéli re­ményét, hogy a minden igényt kielégítő „ékszerdo­boz” remélhetőleg számtalan ifjú tehetség munkáját segíti majd a jövőben. Képünkön (balról): Botos Tibor edző, Csötönyi Sándor és Wida Jó­zsef elnök. Részletes beszá­molónkat a hétfői lapszá­munkban olvashatják. A Balaton körül Óriási sikerrel, felejthe­tetlen hangulatú záró­nappal fejeződött be nem­rég a 7. Spuri Balaton és Félbalaton Szuper- maraton. atlétika. A mezőny összesen 42 balatoni településen haladt keresztül a négy nap során, az egyik ultramaratonit nógrádi versenyző is teljesítette. Tizen­nyolc országból érkeztek ver­senyzők a Balatonhoz, többek közt Hong Kongból, az USA-ból és Ausztráliából is. A viadal nehézségét mutatja, hogy végül az egyéni futók tíz százaléka nem tudta bejezni a versenyt. A versenyzők frissíté­sére szolgált többek között 450 kiló banán, 60 kiló aszalt gyü­mölcs, 50-50 kiló alma, 40 kiló citrom, 28 kiló szőlőcukor, 15 kiló csoki, 10 kiló ropi, 1200 li­ter tea, 10 ezer liter víz, és ezek­hez 50000 darab pohár. A kísé­rőkkel és szervezőkkel együtt egy kétezer fős karaván kerülte a még szezon előtti Balatont, megtöltve a szálláshelyeket, a már nyitva lévő vendéglőket, kávézókat. Körülbelül hatezer vendégéjszakát töltött el a me­zőny a tó mellett. A szupermaraton harmadik napján, a Badacsony és Bala- tonfüred közötti 43,6 kilomé­teres ultramaratoni szakaszán a karancslapujtői Lukács Tün­de is részt vett, a távot egyéni­ben teljesítő nők közül harma­dikként érkezett célba. Mint futónő tudósítónknak elárulta, télen inkább úszik, csak két hete húzott futócipőt, ennek el­lenére is 4;50:50 óra alatt futot­ta le a távot. Kállai negyedik torna. Kállai Zoltán a negyedik, az olimpiai bajnok Berki Krisz­tián viszont csak a hatodik helyen végzett lólengésben a tornászok dohai világkupa-versenyének csütörtöki napján. A magyar szövet­ség tájékoztatása szerint Kállai 15,025 pontot kapott a produkciójá­ra, Berki egy hiba miatt 14,775-tel zárt. Kiválóan szerepelt a nők­nél Böczögő Dorina, aki felemás korláton 12,655 ponttal ötödik lett, míg ugrásban 13,587 ponttal a hatodik helyen zárt. A másik magyar női döntős, Csillag Tünde felemás korláton volt finalista, s 10,975 pontot érő gyakorlatával hatodikként végzett. HIRDETÉS FIGYELEM! A Nógrád Volán Zrt. azonnali belépéssel autóbuszvezető munkatársat keres felvételre a Salgótarján helyi járati személyszállítási üzletághoz. Alkalmazási feltételek:- érvényes „D” kategóriás jogosítvány,- GKI gépjárművezetői képesítési igazolvány és gépjárművezetői kártya,- PÁVII. pályaalkalmassági vizsgálaton szerzett „Alkalmas” minősítés. Jelentkezni lehet személyesen a helyi járati autóbusz-állomáson (St., Rákóczi út 113.) Kasza Ernő üzletágvezetőnél (T.: 32/513-435, M.: 06-20/549-8154). HIRDETÉS . , : ' « MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. 'ÁíSíftSfi * MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. ■ Keli ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá; Online és offline hirdetések. IS- - . Idejét és pénzét is megtaijíflrítjuk! * BER-BERSZAMFEJTES Akciós áron! üg yfélszoigáta1 WORK H--n34BP..BÓbertKaroiy ■3618889200 Teletonszám:+°° g g 8 9 2 0 6 Fa*" + 3 ® 0@worK"ayclub.hb E-maif- cegintoc ____.1 nln hu £-1 11« ** ■ - ^ Mi l l f

Next

/
Thumbnails
Contents