Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-27 / 72. szám
Jól keresnek az Agymenők Dúsgazdagok lettek az Agymenők sztárjai. Napokon belül megérkezik Magyar- országra a sorozat vadonatúj, hetedik évada, amelynek forgatásán minisztrájkba kezdett a három főszereplő, Johnny Galecki, Kaley Cuoco és a gyíktestű Jim Parsons. A mindent elsöprő nézettség gyors megállapodást eredményezett a producerek és a sztárok között: a szereplők fejenként 350 ezer dollárt, azaz 78 millió forintot kapnak minden egyes epizód után. Huszonnégy részes évaddal számolva másfél milliárd forint plusz pár millió „zsebpénz” jut a színészeknek a szezon végére, ezzel az Agymenők sztárjai hivatalosan is felkerültek Amerika legjobban kereső sorozatsztárjainak listájára. Tegyük hozzá, eddig sem kerestek rosszul, a hatodik évadban egységesen 60 millió forint körüli összeg volt a gázsijuk - természetesen részenként. Nem meglepő, hogy a producerek hajlandóak voltak mélyen a zsebükbe nyúlni: a nézettségi adatok a plafont verdesik Amerikában, a torrent oldalakon az Agymenők volt a második legkeresettebb sorozat 2013-ban. Idehaza a Comedy Centralon is az Agymenők tarolt tavaly, megelőzve például az így jártam anyátokkal szitkomot. Az Amerikában is most futó hetedik évadban tovább követhetjük a geek baráti társaság ügyes-bajos bénázásait, Sheldon egyirányú és érzelmileg nonszensz párkapcsolatát, valamint Raj szerelmi zsákutcájába is bepillanthatunk. Az új szériából az is kiderül, hogyan alakul Leonard és Penny kapcsolata. Hamarosan szinkronosán is nyomon követhetjük a kellően elvont „atomtudósok” legfrissebb kalandjait. Az eddig nem látott hetedik évad nyitóepizódja március 28-án este 20:00-kor debütál a Comedy Centralon. Az új részek fix péntek esti programként, duplán jönnek majd ugyanebben az időpontban. Iván motorra született Kamarás Iván a motorozás szerelmese. A színész hosszú évek óta hódol szenvedélyének, saját bevallása szerint néhányszor szenvedett már kisebb balesetet, de ez soha nem szegte kedvét. Gyerekkorától kezdve mindent gyűjtött, ami a járművekkel kapcsolatos, ennek ellenére sokáig félve ült fel a kétkerekűekre.- A motorozás régi szerelem nálam, kiskoromban gyűjtöttem a matricáktól elkezdve mindent, ami ehhez kapcsolódik, sőt gyerekként kipróbálhattam egy kis Rometet is, ami hatalmas élmény volt. Az első saját kétkerekűmet olyan korán kaptam meg, hogy még nem is vezethettem haza, mert nem volt jogsim. Be kell vallanom, először tartottam a motorozástól, talán azért, mert még kezdőként elestem egy Simsonnal, később azonban legyőztem a félelmemet - emlékezett vissza Iván, aki azt is elmesélte, hogy az évek során előfordultak vele kisebb balesetek.- Már 15 éve motorozom, legutóbb - nagyon hosszú idő után - tavaly volt egy kisebb csúszásom, amikor megtapasztaltam, hogy egy kis figyelmetlenségből is könnyen lehet baleset Ennek ellenére nincs bennem félsz, néha a fiaimat is viszem motorral, persze olyankor ezerszer jobban odafigyelek mindenre. Ha azt mondanák a srácok, hogy ők is szeretnének motorozni, nem áll- nék az útjukba. A lényeg, hogy jól tudják kezelni a gépet, és észszerűen közlekedjenek - magyarázta a színész, aki Amerikában sem mond le szenvedélyéről.- Nemrég vettem magamnak Amerikában egy cruiser motort, ami hasonlít a chopperre, imádok vele repeszteni a széles utakon. Itthon viszont egy városi motorral közlekedem. Míg autóval négy-öt dolgot tud elintézni az ember egy délelőtt alatt, addig motorral akár nyolc teendőt is lehúzhatok a listámról. Számomra fontos a pörgés, a legnagyobb sebesség, ami nem azt jelenti hogy őrült módon száguldozom a motorral. Figyelek a biztonságra, de feszített tempóban élek és nem szeretem, ha lassan mennek a dolgok. Korábban például nem internetez- tem, mert idegesített, hogy nehezen töltött be egy-egy oldal. Most már el sem tudnám képzelni e nélkül az életemet, hiszen a munkám fontos része. Amikor itthon vagyok, és hívnak egy amerikai castingra, egyszerűen készítek magamról az okostelefonommal egy próbafelvételt, amit a leggyorsabb internet segítségével töltök fel a megadott szerverre, így pillanatok alatt eljut az anyagom a címzettekhez, ami nagyban megkönnyíti a munkámat. Ezeket a filmeket én magam vágom, így semmilyen gondot nem okoz, ha nem vagyok éppen abban az országban, ahol a válogatás van - tette hozzá Iván. TELEVIZIO-MUSOR 1 2014. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK RTLKLUB TW2 L M L i 6.00 Jó reggelt, skacok! 7.35 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © 10.05 TopShop 11.45 Asztro-Show 12.50 Reflektor (ismétlés) 13.10 Fókusz (ismétlés) 13.45 Négyen négy ellen- A családi játszma (ism.) 14.30 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 15.40 Csók és csata© (amerikai sorozat, 94.) 16.50 A gyanú árnyékában 17.55 Fókusz© 18.30 Híradó 19.30 Négyen négy ellen- A családi játszma © 20.10 Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 21.20 Barátok közt © (magyar sorozat, 6863-6864.) 22.00 Féktelen toi“-© (am. fant. akciófilw 0.05 Brandmánia 0.45 Reflektor 1.00 Dollhouse -A felejtés ára® 2.05 a'la CAR (ism.) 2.30 Gálvölgyi Show 3.05 A szív utjai® . 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka © 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek® 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akc ióf il m-sorozat, 2 rész) 15.00 Hal a tortán© (vendégváró valóságshow) 16.00 Családi Titkok © (magyar reality-sorozat) 17.00 Maricruz© (mexikói sorozat, 34.) 18.00 Tények 19.30 Az élet show-ja © (valóságshow) 20.40 Édes élet© (reality-sorozat) 21.55 Jóban Rosszban © (magyar sorozat, 2321.) 22.50 Sherlock és Watson (am. krimisorozat, II/5.) Közben: Kenósorsolás 23.55 Célkeresztben © (am. krimisorozat, IV/13.) 1.00 Tények Este 1.45 Aktív (ismétlés) © 2.10 Sherlock és Watson (am. krimísorozat, ism.) 5.20 Az este (ism.) 5.50 Ma reggel 9.00 A korona hercege © 10.15 Család-barát 12.00 Híradó délben 12.30 Slovenski utrinki 13.05 Kvartett 13.35 Summa (ism.) 14.05 Útravaló 14.20 Különleges mentőalakulat © 15.10 A múlt fogságában © 16.05 Híradó+ 16.20 Rexfelügyelő® 17.10 Szerencse Híradó © 17.20 Híradó 17.35 Ridikül © 18.30 A következő! © 19.30 Híradó este 20.20 Fábry © 21.45 Munkaügyek® 22.20 Az este 22.55 Híradó 23.10 Verssor az utcazajban 23.20 Rejtélyes XX. század © 23.50 Történetek a nagyvilágból © 0.20 Rex felügyelő (ism.)© 1.10 Különleges mentőalakulat (ism.) © VIASAT3 6.55 Tv-shop 8.00 A médium © 9.45 Szívek szállodája © 10.35 Igazgyöngy© 11.35 Doktor House© 12.30 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.25 CSI: A helyszínelők© 15.15 Gyilkos számok © 17.15 Doktor House® 18.20 Jóbarátok © 19.15 Szerintük a világ © 19.20 Jim szerint a világ © 20.25 Két pasi- meg egy kicsi ® 21.20 Szerintük a világ © 21.25 Emberi tényező © (amerikai sci-fi sorozat, I/6.) 22.25 CSI: New York-i helyszínelők © (am. krimisorozat, VII/22.) 23.25 Nikita © 0.25 Gyilkos körzet © 10.50 Én, Strasznov Ignác, a szélhámos (ismétlés) © 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.30 Utánam, srácok! 15.00 Erdélyi történetek © 15.35 Táncvarázs 16.30 Térkép 17.00 Capri- Az álmok szigete © 18.00 Híradó, Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 Életképek® 19.45 A hegyi doktor ® 20.35 Sándor Mátyás © 21.35 Hírek, Dunasport 21.50 Az áldozat® (magyar krimi, 1980) 23.10 Kultikon© 23.25 Könyvajánló 23.30 Pozsgai Zsolt: Pipás Pista ® 1.20 Vers, Himnusz SPECTRUM I DISCOVERY Éjjel-nappal Budapest Az Ejjel-nap- lüif pal Budapest című sorozat egy trendi apartmanban játszódik, a vibráló főváros szívében. Ez ad otthont 8 fiatalnak, akik lakótársakként élnek együtt. A fiatalok különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják a fővárost ahol élnek, amely nem más, mint Budapest! 8.00 Speciális mentők: földön, vizen, levegőben 9.00 Gyüjtögetők® 9.55 Fenegyerekek® 11.00 Jimmy világot lát® 12.00 Beépített főnök - Amerika ® 13.00 Állati rekordok © 14.00 A világegyetem © 14.55 Fényűzés felsőfokon 16.45 Mozambikhőse gitárral © 17.00 Katasztrófa® 18.00 Jimmy világot lát ® 19.00 Ötlettől a milliókig © 19.30 Variációkegy világvégére © 20.00 A világegyetem © 20.55 Őshüllők arénája © 21.50 Légi favágók© 22.45 Fotózz, mint egy profi! © 23.45 Az égbolt fele © 0.55 Baleseti helyszínelők 9.00 Ereklyék a hátsó kertből 10.00 Licitvadászok 11.00 Raktárvadászok 12.00 Aranyláz Alaszkába 13.00 Az igazi prémvadászok 14.00 Ne próbáld ki otthon! 15.00 Licitvadászok 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Licitvadászok 20.00 Csomagcsaták 20.30 Raktárvadászok 21.00 Aranyláz Alaszkában 22.00 A drágakő báró Kövek szerelmese 23.00 Aranyláz a Bering-tengeren 24.00 Kanadai raktárárverések 0.30 Licitvadászok 17.25 Timothy iskolába jár 17.50 Vízipók csodapók 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Magyar népmesék 18.20 Kukori és Kotkoda 18.25 Tehénke mesék 18.35 Napfény farm 18.50 Traktor Tom 19.05 Állatkert a hátizsákban 19.30 Lülü, a teknőc 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Jamie 30 perces kajái 21.10 Heartland® (kanadai sorozat, 18/15.) 21,55 A következő!© 22.50 Ridikül © 23.40 Az A38 hajó színpadán: Junip ® 0.30 Ón the Spot - Diktátorok gyermekei 9.00 Túlélési praktikák 10.00 Hullaverda 11.00 Szélsőséges világegyetem 12.00 Gyáróriások 13.00 Puszta kézzel 14.00 Hadurak 14.30 Kincsvadászok 15.00 Légikatasztrófák 16.00 Apámra lövök 17.00 Mega-akváriumok 18.00 A Harmadik Birodalom építményei 19.00 Eszement játékok 19.30 Eszement tudomány 20.00 Kozmosz 21.00 Élet a rácsok mögött 22.00 A Yukon aranyásói 23.00 Tonhal-csaták Szigonnyal a győzelemért 24.00 Eszement játékok 0.30 Eszement tudomány 1.00 Kozmosz 2.00 A Yukon aranyásói Heartland „Akár lóról, akár egy emberről legyen is szó: nem lehet rákényszeríteni semmire.” Amynek Heartland az otthona, amióta az eszét tudja: kiskorától figyeli, ahogyan édesanyja a lovakkal törődik. A lány örökölte anyja természet adta tehetségét, ért a lovak nyelvén. Amikor egy tragikus baleset mindent megváltoztat, Amynek hinnie kell a csodákban, ahogyan édesanyjától tanulta. ST0RY4 7.00 Balu kapitány kalandjai (2 rész) ® 8.00 Dallas (ám.) ® 9.00 Gyilkos sorok © 10.00 NCIS (2 rész) © 12.00 A farm, ahol élünk ® 13.00 Született feleségek (2 rész) ® 14.50 Columbo (ism.) ® 16.50 Poirot - Az órák ® 19.00 Hír2419.35 Columbo - Szemfényvesztő ® 21.35 Dobjuk ki anyut a vonatból! (am. vígjáték, 1986) ©23.25 Dallas ©0.25 NCIS® ,1.25 Poirot (ism.)® ST0RY5 9.40 Charlie angyalai (2 rész) © 11.40 Televíziós vásárlás 12.45 így főzünk mi 13.00 McLeod lányai (ism.) ® 14.00 Quinn doktornő (ism.) ® 15.00 A végzet hatalma ® 16.00 Megkövült szivek ® 17.00 Mosolyt kérek! ® 18.00 Quínn doktornő ® 19.00 McLeod lányai ® 20.00 A farm, ahol élünk ® 21.05 Naphegy klinika ® 22.10 Gyilkos sorok © 23.10 Hír24 (ism.) 23.40 Katonafeleségek ® TV PAPRIKA 17.30 A Desszertkirály 18.00 Húsimádók klubja 18.30 Jót, de gyorsan! 19.00 Az én konyhám 19.30 Mobilkonyha, mobilséf 20.00 Jamie vidéki konyhája 20.30 Édes élet David Roccóval 21.00 A szakács, ha szabadnapos 21.30 Gordon Ramsay 22.00 Miguel paradicsomi konyhája 22.30 Mediterrán kaland 23.00 Villámkonyha 23.30 Jót, de gyorsan! 24.00 Az én kony- hám0.30 Partedli ECHO TV ua SP0RT1 SP0RT2 LIFE NETWORK VIASAT6 Hírek: 8.00,10.00 Híradó: 12.00, 14.00,16.00,18,00,19.30,22.00; 7.00 Napi aktuális 8.30 Időrosta 9.00 Hirbehozzuk 10.30 Mozaik 11.00 Színházi magaán 12.30 Hazai Vadász 13.30 Világpanoráma 14.30 Mozaik 15.00 Hazahúzó 17.00 Vátesztás 2014 18.30 Civil fórum 19.00 Napi aktuális 20.30 Háttér-kép 21.30 Visszhang 22.30 Ne legyen áldozat 23.00 Hazahúzó 24.00 Bírósági történetek 16.00 Katolikus Krónika 16.30 Család-barát 18.15 Nekem ne lenne hazám 18.40 Kultikon ® 19.00 Híradó 19.30 Hazajáró 20.00 Barangolások öt kontinensen ® 20.25 Nemzeti nagyvizit 20.55 Dunasport 21.05 Nemcsak a húszéveseké a világ ® 21.55 Magyar Teátrum Díjátadó Gála 2013 22.55 Duna World News 23.00 Kivánságkosár (ism.) 24.00 Híradó 0,40 Az este 12.00 Spanyol labdarúgás. Bar- celona-Celta Vigo; Sevilla-Real Madrid 16.00 Fieszta+ 16.15 Póker 17.15 Bikarodeó 18.15 Labdarúgás. Fülből Mundial 18.45 Spuri mozgásmagazin 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhíradó (élő) 21.00 Kosárlabda. NBA Inside Stuff 21.30 Trash Talk (élő) 22.30 Jégkorong. NHL, New York Rangers-Philadelphia Flyers (ism.) 0.30 Goalissimo 13.00 Ko Tv (ismétlés) 13.30 Lóverseny (élő közvetítés) 14.15 Magyar labdarúgás. Magyar Kupa. negyeddöntő, visszavágó (ismétlés) 16.30 Jégkorong. NHL, alapszakasz, New York Rangers-Philadelphia Flyers 18.30 Sportverda (ismétlés) 19.45 Fieszta+ 20.00 Spanyol labdarúgás. Bajnokság, 30. forduló, Real Sociedad-Valladolid; Almeria-Va- lencia (élő közvetítés) 24.00 Bikarodeó (ismétlés) 16.30 A sorsfordító © 17.00 Tárgyak rabságában @ 18.00 Miből készül valójában? ® 18.30 Fifikás Nők Klubja ® 19.00 Rejtélyes városi legendák ® 20.00 Amiről a vészhelyzetben sem beszélnek ©21.00 Ha ciki, hanem: kövér vagy! ® 22.00 Visszatérés a halálból © 23.00 Sokkoló függőségek ® 24.00 Ha ciki, ha nem: kövér vagy! ® 1.00 Visszatérés a halálból © 9.50 Csillagkapu © 10.40 Star Trek: Az új nemzedék © 12.40 Káoszháza © 13.35 Férjek gyöngye ® 15.30 Texas királyai ® 16.25 Dragon Ball Z (4 rész) © 16.20 Yu-Gi-Oh! GX (2 rész) © 19.15 Csillagkapu (1/1.) © 20.10 Eureka (11/11.) © 21.05 X-akták (am. sci-fi sorozat, IV/14.) ® 22.00 13-as raktár © (am. sci-fi sorozat, IV/11.) 23.00 StarTrek: Voyager® (II/2.) 24.00 X-akták (ism.) ®