Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-26 / 71. szám
Pom-pom is jelelhető (Folytatás az 1. oldalról.) Salgótarján. A közigazgatási szervek és a társadalmi szervezetek közötti partnerségi hálók kialakulását, illetve a már meglévő kapcsolatok szorosabbá fűzését célozta meg az a program, amelyhez húsz millió forint támogatást nyert egy európai uniós pályázaton Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével konzorciumban. Tóthné Kerekes Andrea, a projekt vezetője elmondta: 30 önkéntest és legalább tíz új partnerszervezetet szeretnének bevonni a civil szervezetek, a vállalkozók és a közigazgatás képviselőinek együttműködésbe, akikkel úgynevezett partnerségi hálókat alakítanak ki. Hozzátette: általuk, és a jó gyakorlatokon keresztül a munkavállalók, az ügyfelek és a lakosság széles rétegében szeretnék növelni a „befogadó készséget” a fogyatékosok irányában. A mintegy százfős konferencián Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere közölte: a fogyatékkal élők és a fiatalok helyzetének javításához nem olyan pályázatokra van szükség, amelyek csak a „fiókoknak” szólnak, hanem amelyeknek társadalmi hatása is érzékelhető. Megjegyezte: önkormányzatuk jó kapcsolatot tart fenn a Salgótarjánban több mint kétszáz civü szervezet munkáját összehangoló Civil Kerékasztallal, a fogyatékosok problémáit rajtuk keresztül is szeretnék megosztani a város lakóival. Bejelentette: a Városi Diák Önkormányzat és más ifjúsági szervezeteknek külön megbízást is ad az őket érintő problémák és az azzal kapcsolatos megoldás-javaslatok összegyűjtésére. Tapolczai Gergely, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) elnökségi tagja kiemelte: a fogyatékkal élők társadalmi integrációját a munka világába kerülésükkel lehet legjobban segíteni. Hozzátette: a munkaadóknak sem kell félni a fogyatékos emberektől, hanem meg kell teremteni kétnyelvűségüket, hogy saját „anyanyelvükön” érintkezhessenek a külvilággal. A képviselő elmondta: az ország egyik legrégebbi civil szervezete, az 1907-ben alapított SINOSZ jelenleg két fontos programot folytat a salgótarjáni ön- kormányzattal közös projektje mellett: egyrészt videós jeltolmácsolási rendszert építenek ki országosan, valamint jel-esély címmel kutatják, egységesítik és oktatják a jelnyelvet, ehhez 800 millió forint támogatást nyert a szervezetük. Megoldásra vár azonban számos dolog még, így például a hallókészülékek tb-listára kerülését is gyorsítani kell, ugyanis jelenleg miközben gyors technikai fejlődés tapasztalható ezen a területen, a korszerű eszközökhöz esetenként csak több éves késés után igényelhető állami támogatás. Tapolczai Gergely ugyanakkor megjegyezte: hazánk elsőként vette jogrendjébe a jelnyelvet, aminek ráadásul a 2/3-os médiatörvényben is rögzítették az oda vonatkozó részeit, így ennek eredménye, hogy a közmédiában évről-évre (jelenleg tíz óra időtartamban) nő a feliratos, vagy jeltolmács segítségével közvetített műsorok meny- nyisége, s a csend világában élő gyerekek saját híradót és meséket is élvezhetnek az „anyanyelvükön”. Ugyanis ma már a Pom-pom vagy a Tesz-vesz város is eljelelhető. Tarnóczi L Tapolczai Gergely kiemelte: a fogyatékkal élők társadalmi integrációját a munka világába kerülésükkel lehet legjobban segíteni Milliós az SMS-megtekintés HIRDETÉS PÁLYÁZATI IELHÍVÁS Az Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészete az alábbi erdőrészlet fatömegét „lábon” értékesítésre meghirdeti Mátraszele 35- B Akác TRV cca. 1.500 m3 Az ajánlatokat zárt borítékban kérjük eljuttatni: Ipoly Erdő Zrt. Salgótarjáni Erdészete 3100 Salgótarján, Füleld ót 148. címre, 2014. április 01-én 14 óráig. A borítékon kérjük feltüntetni: „PÁLYÁZAT Lábon értékesítés” A pályázat elbírálásának ideje: 2014. április 03. Jelen pályázat a kiíró számára nem jelent szerződéskötési kötelezettséget. A részletes pályázati kiírás az Ipoly Erdő Zrt. Balassagyarmati Központjában előzetes bejelentkezés után átvehető (Telefon: 20/919-1524), vagy a www.ipolyerdo.hu honlapon megteidnthető. Ipoly Erdő Zrt. Véradónapok Bátonyterenye/Palotás. a kisterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola Jászai Mari út 2. szám alatti épületében tartják a március 27-i, csütörtöki véradást, amelyen 10-től 17 óráig lehet részt venni. Március 29-én szombaton a palotási művelődési házban várják a véradókat 13-tól 18 óráig. „A harmonika virtuózai" Rétság. A Negyedszázad Fesztivál keretében rendezik meg a Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében Molnár György Lyra- díjas harmonikaművész és Koncertzenekarának „A harmonika virtuózai” című műsorát március 28-án, pénteken 19 órakor. Az eseményre a jegyeket elővételben és a helyszínen is megvásárolhatják az érdeklődők hétköznap 14 és 20 óra között az intézmény pénztárában. A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak! Már több mint egymil- lióan tekintették már meg Seres Mária videóüzeneteit - jelentette be salgótarjáni sajtótájékoztatóján a mátraverebélyi polgármester, aki az által szervezett, és a nevével fémjelzett Seres Mária Szövetségesei (SMS) mozgalom vezetőjeként reméli, hogy közülük többen egyénileg és listán is bejutnak majd az ország- gyűlésbe az április 6-i képviselőválasztáson. Salgótarján. - Néhány évvel ezelőtt több mint hatszázezer magyar szavazót meg tudtam szólítani azzal, hogy számoltassuk el a képviselőket, mire is fordítják a költségtérítésüket. Ugyan ennek a törvénynek erőre emelkedését, magát az erről szóló népszavazást az országgyűlésben lévő pártok megakadályozták, ha most ennyi ember ránk szavaz, kiderül, hogy mi, s hogyan zajlik a parlamentben - közölte Seres Mária, aki négy évvel ezelőtt látszólag teljesen esélytelenül indult nyíregyházi lakosként Mátraverebélyben az önkormányzati választáson. Az SMS frontembere úgy érzi, ma egyfajta „hurrá-optimizmust” közvetít a kormány, az ellenzék meg világvégétől hangos, ugyanakkor véleménye szerint a szakemberek és a helyi sikerek kimaradnak a közéletből és a közbeszédből. Programjukról megtudhattuk, hogy turisztikára és a mezőgazdasági képzésre kihegyezve Seres Mária újraindítaná Nóg- rád megyében a tavaly megszűnt felsőoktatást, s mint mátraverebélyi érintettségű, a 900 éves kegyhelyünkre alapozva turisztikai kampányt folytatna a zarándokturizmusra fogékony országokban - Nógrád megyébe invitálva a híveket. A képviselő-jelölt szeretne közfoglalkoztatási programokat a környező településekkel összefogva vinni, s mint azt kérdésünkre válaszolva elmondta: Mátraverebélyben az országgyűlésbe kerülése esetén is jelen lesz. Igaz, polgármester már nem lehetne akkor, de a képviselő-testületnek tagja még igen, s élni is szeretne ezekkel a lehetőségekkel, mert mint fogalmazott, számos, sikerre ítélt programot szeretne végigvinni itt, s nem szeretné azt sem, ha a helyiek úgy gondolnák, számára a polgármesterség csupán ugródeszka volt. Mint mondta, a cigányság számára Mátraverebélyben már működő modelleket vinne ki a megyébe is, hat településén például hasznos tudást adó speciális és csak néhány napos oktatásra rendezkedne be. Hozzátette: a cigányság problémáinak megoldása kulcskérdés, de amikor egy 100 kilométeres buszbérlet 71.200 forint, akkor az ingázás sem megoldás, legfeljebb, ha a munkavállalók jelentős kedvezménnyel tudnának bérlethez jutni. Mindezek biztosításához azonban a polgármesteritől nagyobb mozgástérre van szükség - közölte. A sajtótájékoztatón az ötgyermekes édesanya, Mazgon Jelena, az SMS nyugat-nógrádi jelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy a térségünkben az alkalmazottakat alulfizetik, a vállalkozásoktól pedig sok adót vonnak el, a szegénység pedig sem a lehetőségeinket, sem pedig jellembeli tulajdonságainkat nem erősíti. A képviselő-jelölt nők jelezték, személyük is mutatja, hogy az anyák aggódnak a családjukért, mert véleményük szerint nincsenek ma biztonságban. T. L. Mazgon Jelena és Seres Mária a salgótarjáni sajtótájékoztatón A település önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására. A felhívásra pályamunkát nyújthatnak be azok a sport célú és nem sport célú non-profit szervezetek, illetőleg egyesületek, amelyek: székhelye Pásztón van; működését 2012. április 30. előtt kezdte meg; érvényes bírósági bejegyzéssel, vagy alapszabállyal, vagy működési szabályzattal, nyilvántartott tagsággal és létrejöttétől folyamatos tevékenységgel rendelkeznek; tagságuk önkéntes tevékenységét kizárólag közérdekű társadalmi célok megvalósítására szervezik, elsősorban a nemzeti értékek megőrzése, az egészség, az épített és a természeti környezet védelme, a gyermekek és a fiatalok részvételének biztosítása a civil társadalom életében, a hátrányos helyzetű csoportok problémáinak megoldása érdekében. Továbbá 2014. január 31-ig teljes körűen elszámoltak a 2013. évi civil támogatással. Az igényléseket csak pályázati adatlapon lehet beadni a Pásztói Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Szociális Osztályának címezve (3060 Pásztó, Kölcsey F. út 35.) egy példányban március 31-ig. HIRDETÉS %•« i«; V-rnuunHüMuiMHU Salgótarján ■ 1 r JTfTTi.' HÍT—— Márc. 20-26.15.30 Mr. Peabody és Sherman kalandjai 3D Szinkronizált amerikai animációs kalandfttm Mire. 20-26.17.45 A beavatott Szüies, szinkronizált amerikai akdó-kaland Márc. 20-26.20.00 Need For Speed 3D Szines, szinkronizált amerikai akció krimi JÓZSEF ATTILA MÍIUELÓUESI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Márc. 26.16.00 “Tavasz virágai” című kézimunka kiállítás megnyitója Márc. 26.16.30 Szerdatársaság Irodalmi Kávéház Helyszín: Sticé Kávéház Máj. 17.20.00 Jubileumi Dixieland Gála akciós belépőjegy 2900 Ft csak május 5-ig! Máj. 31.15.00 (bérlett <i rendelkezőknek: 19.00) Ördögölő Józsiás A Budapesti Operettszínház előadásában. Szólójegyek: 4400 Ft és 4900 Ft Ápr. 11. Salgótarjáni Tavasz - Nyitókoncert Alapi István, Keresztes Ildikó, Bebe Jegyár: 3500 Ft Jón. 5.19.00 Salgótarjáni Nyár - Nyitókoncert Snétberger Ferenc akciós belépőjegy 3500 Ft, csak május 26-ig! MAROSI TELEVÍZIÓ 09.00 Hírfüzér 09.24 Ajánló 0930 Tarjáni Életképek 10.05 Bencze show 1030 Hírfüzér 10.54 Ajánló 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.24 Ajánló 19.30 Rejtett tájakon 20.10 HáttérSzeretetnap Salgótarjánban 20.30 Hírfüzér 21.00 INFO TV aval vételi lehetőség a Karaites-hegy i.tto iram ából a/ UHF 29- es csatornán. A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok www.stkult.into honlapon! HIRDETÉS