Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-22 / 68. szám

Új stadion épülhet labdarúgás. A kormány által jóváhagyott program ér­telmében a Vasas SC egymil- liárd forintot fordíthat új lab­darúgó-stadion építésére. Az angyalföldi klub MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoz­tatása szerint az új létesítmény pontos befogadóképessége „még nyitott kérdés”, de jelen állás szerint körülbelül 3000- 3200 néző fér majd el benne. A két kapu mögötti rész az első ütemben üresen marad, hogy később igény szerint, további forrásokból bővíteni lehessen a nézőteret A klubtól kapott információ szerint a jogerős építési enge­dély birtokában még az idei év második felében kiírhatják a közbeszerzést, a kivitelezés ezt követően a csapat programjától is függ. Markovits László, a Va­sas SC elnöke elmondta, az egymilliárd forintot a magyar állam és az MLSZ előírásait be­tartva a lehető leghatékonyab­ban szeretnék felhasználni. A beruházás fontos célja, hogy olyan kiszolgálóegységeket építsenek, amelyek a családok számára is vonzó programmá tehetik a mérkőzéslátogatást. A sportvezető kifejtette az előkészítő munka szoros együttműködésben zajlik Vági Mártonnal, a magyar szö­vetség főtitkárával, illetve Vígh László kormánybiztos­sal. A Vasas a honlapján arról is beszámolt, hogy bár az anyaegyesület elnöksége ép­pen egy hete úgy döntött, ki­száll a labdarúgócsapatot mű­ködtető gazdasági társaság­ból, ez nem azt jelenti, hogy el­engedné a profi futballt.- A Vasas SC, mint jelenle­gi százszázalékos tulajdonos december 31-ig minden tarto­zást, kötelezettséget vállal a múltból, a létesítményeket a mérkőzésekre és az edzések­re bérleti díj nélkül biztosítja és fenntartja. A következő idénytől pedig, amíg a csapat az NB B-ben szerepel, 50 mü- lió forinttal járul hozzá a csa­pat működtetéséhez - olvas­ható Markovits és Jámbor Já­nos, a felRŐtt labdarúgócsapat jelenlegi főtámogatója közös közleményében, amely kitér arra is, hogy élvonalba jutás esetén az összeg felfelé módo­sulhat, de erről még nincs konkrét megállapodás a felek között. Jámbor azt szeretné, hogy az együttes két éven be­lül visszajusson az NB I-be. Visszatértek iskolájukba Papp Ildikó és Csonka András élménybeszámolója Papp Ildikót és Csonka Andrást vastaps fogadta egykori iskolájukban Két büszkesége, az idei téli olimpiáról épphogy lemaradó sí­futó, Papp Ildikó, valamint a há­romszoros paralimpikon asztali- teniszező, Csonka András tartott élménybeszámolót nemrég a 75. születésnapját ünneplő salgótar­jáni Táncsics Mihály Közgazda- sági, Ügyviteli, Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépisko­la és Szakiskolában. B. L. A jubileumi rendezvénysorozat kereté­ben volt már íjászbemutató, teljesítmény­túra és osztályok közötti háziverseny is, az „Akikre büszkék vagyunk" program­ban, Kimerné Botka Judit meghívására ér­kezett a Közgébe a két élsportoló. Az érdeklődő diákok, illetve pedagógu­sok vastapssal fogadták a Táncsics egyko­ri tanulóit. A 2001-ben érettségizett Papp Ildikó édesapja, a korábbi válogatott biat- lonos Papp Zoltán hatására kezdett el sportolni, a téli sportok mellett duatlonban és atlétikában is szép sikere­ket ért el, több világversenyen is salgótar­jáni színeket képviselt. Többek között korosztályos duatlon csapat Európa-baj- noki címmel büszkélkedhet, legutóbb az idei téli olimpia kapcsán hallottunk róla, amikor - egy salgótarjáni szempontból érthetetlen döntés miatt - lemaradt q kvó­táról. Többször választották Salgótarján legeredményesebb sportolónőjének. Érettségije után a PSZF-n tanult tovább, és informatika szakon végzett. A fővárosban élő Csonka András szü­letéskori oxigénhiány miatt jobb oldalára majdnem béna. Sérülése miatt nem jobb agyféltekét használja gondolkodásra, mint az egészségesek, hanem a balt. Ta­nulmányait az Aranyban és a Táncsicsban végezte. Tízévesen ismerkedett meg a sportággal, első edzője Juhász Imre volt. Nógrádi színekben nyert megyei bajnoki címet újoncban, serdülőben és ifiben, illetve játszott a Pe­tőfi DSE megyei és NB Ili­as csapatában is. 2007-ben költözött a fővárosba, ahol a Budapesti Kommuniká­ciós és Üzleti Főiskola hall­gatója lett, sportpályafutá­sát a BVSC-ben folytatta. 2002-ben kapcsolódott be a nemzetközi parasport versenyekbe, köszönhető­en edzőjének, Papp Dezső­nek. Athénban és Peking- ben is szerepelt a paralimpiai játékokon. 2004-ben szabadkártyával szerepelt, a magyar külö­nítmény legfiatalabb tagja­ként csapatban hatodikak lettek, 2008-ban ötödik­ként zárt egyéniben. Lon­donban mindkét csoportkor meccsét megnyerte, a negyeddöntőben - a későb­bi bajnok - kínai riválisa ejtette ki. Páros­ban, Bereczki Dezsővel az oldalán az oro­szokon keresztül jutottak a legjobb nyolc csapat közé, a negyeddöntőben a spanyo­loktól elszenvedett vereség jelentette a végállomást. A közgés visszaemlékezések során szó­ba kerültek a régi élmények, a szto- rizgatások közben megtudhattuk, az él­sportolók hogyan kötöttek ki sportáguk mellett, mekkora erőfeszítésekbe kerül­nek a felkészülések és milyen eredménye­ket értek el sportágaikban. Ildikó sírollere­ket, leceket és botokat is körbeadott, illet­ve András speciális ütőit is testközelből szemlélhették meg a tanulók. Mindketten kiemelték, hogy örömmel fogadták el a meghívást, mert olyan alapo­kat kaptak a Táncsicsban, amelyekre ké­sőbbi tanulmányaik során is építhettek, és azt tanácsolták a diákoknak, hogy becsül­jék meg iskolájukat és tanáraikat. Amikor a tervek kerültek szóba, Ildikó elmondta, hogy szeretne ott lenni a jövő évi svédországi sífutó világbajnokságon, és a következő téli olimpia is képben van. And­rás a pekingi vb-re készül, távlati célként a Rio-i olimpiát jelölte meg, aztán jöhet a családalapítás, és az edzősködés. Ezt követően Baranyi Zoltán igazgató közgés ajándékokkal hálálta meg, hogy a sportolók elfogadták a meghívást, majd ki­emelte, mekkora fegyvertény az, hogy köz- gazdasági iskola létére ilyen sportolókat is ki tudott nevelni a Táncsics. Cserébe Papp Ildikó egy dedikált vüágbajnoki rajtszámot, András pedig versenylabdákat adott át. Zárásképpen bárki kipróbálhatta, mire képes a pingpong asztal mellett András ellen, kicsik és nagyok (például az egyko­ri csapattárs, a Közgé testnevelője, Kósy Nándor) is megpróbálhatták fogadni a fé­lelmetes szervákat. Annak érdekében, hogy a jövőben is ha­sonló tehetségeket tudjon adni a városnak, rendre pályázik az iskola, legutóbb kondi­cionáló gépet, fekvenyomót, labdákat és gumiszalagokat is vásároltak. Az iskolához tartozó hír továbbá, hogy nemrég az eddigi legsikeresebb véradást szervezték meg, a napokban 67-en segítet­tek az iskola tantermében. A diákok örömmel vették birtokukba a nemrég vásárolt kondigépeket Volodimir Klicsko nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok biztosan nem vehet részt a riói nyári olimpián. Az ötkarikás játékokon amatőr öklözök in­dulhatnak, ám a nemzetközi szövetség (AIBA) végre­hajtó bizottsága tavaly májusban úgy döntött, hogy a saját profi ligájában, a jövőre debütáló APB-ben szerep­lő bokszolok kivívhatják a szereplés jogát. Igaz, ehhez az is kell, hogy a versenyzőnek az APB-n kívül 20-nál ne legyen több profi mérkőzése. A testület ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kivételt tennének Volodimir Klicskóval és Manny Pacquiaóval. Az ukrán nehézsú­lyú akkor örömmel jelezte, hogy szívesen térne vissza az olimpiára 20 évvel azután, hogy Atlantában arany­érmet szerzett szupernehézsúlyban. A kedvező elője­lek ellenére mostanra azonban biztossá vált, hogy Klicsko nélkül rendezik majd a játékokat, miután az AIBA mostanáig még nem tett kivételt. Ráadásul az uk­rán szövetség már tavaly jelezte, hogy nem akarja in­dítani a profiknál a nehézsúlyt hosszú évek óta uraló Klicskót. Felmerült az is, hogy a kiváló bokszoló eset­leg német színekben versenyezhetne Brazíliában, ám a német szövetség sportigazgatója csütörtökön jelezte, ehhez Klicskónak tavaly novemberig fel kellett volna vennie a német állampolgárságot. Legalább a búcsú legyen szép KOSÁRLABDA NB ]/B, Keleti csoport, férfiak, 22. forduló r Mivel a vendég EKF-Eger-Hész már egészen biztosan második­ként zárja a Keleti csoport küzdel­meit, s a Konecranes-Salgótarjáni KSE sem juthat még győzelem esetén sem a hatodik pozíciótól előrébb, helyezésben kifejezhető tétje nincs a szomszédvári riváli­sok szombat esti alapszakasz-záró összecsapásának, amelyet azon­ban a tradíciók, s a presztízs okán egészen biztosan nem fog egyik gárda sem félvállról venni. Konecranes-Salgótarjáni KSE - EKF-Eger-Hész Kis Sándor, azSKSE vezetőedző je: - A heti munkában sérülések és betegségek hátráltatták a csa­patot, ennek ellenére igyekeztük tisztességgel felkészülni a ruti­nos, jó játékosokat felvonultató, kontrollált kosárlabdát játszó eg­ri együttes ellen. Ä tabeUa alapján nem mi vagyunk a találkozó fő esélyesei, ám többször bebizonyí­tottuk már, akár legutóbb a lista­vezető MAFC otthonában is, hogy jelenlegi keretünkkel is bármely rivális ellen tudunk szoros mér­kőzést játszani. A hazai pálya egyértelműen mellettünk szól, annál is inkább, mivel az Eger már hosszú ideje nem tudott Sal­gótarjánban nyerni, sőt az utóbbi években tulajdonképpen san­szuk sem volt egy jó eredmény el­érésére. Ezúttal természetesen nem számíthatunk hasonló fö­lényre, de mindenképpen azon leszünk, hogy a fenti sorozat foly­tatódjon, s győztesen fejezzük be a számunkra összességében csa­lódást keltőén alakuló alapsza­kaszt. Az U23-as csapatunknak ugyan még mutatkozik némi re­ménye a négy közé jutásra, ám az elektronikus sajtóban a végjáték­kal kapcsolatban kialakult polé­mia tükrében nem gondolom, hogy ez több lenne puszta mate­matikai esélynél. Mivel mi, ahogy eddig, úgy ezután sem adjuk- vesszük a meccseket, vagyis ez­úttal is csak a győzelem elfogad­ható fiataljaink számára. A 21. forduló eredményei Felnőttek; MAFC - Konecranes- Salgótarjáni KSE 89-76, Bp. Hon­véd SE - EKF-Eger-Hész 67-76, EnterHód-Vásárhelyi Kosársuli - Debreceni EAC 92-69, Tiszaúj- városi Tisza Tv-Phoenix KK - MKB-Euroleasing Vasas 86-71, Óbudai Kaszások - Szolnoki Olaj KK U23 82-71, Nagykőrösi Sóly­mok KE - Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia Kecskemét 66-95.'A 20. fordulóból pótolt mér­kőzés: Debreceni EAC - Tiszaújvá- rosi Tisza Tv-Phoenix KK 88-67. A bajnokság állása 1. MAFC 21 18 3 1721-1369 39 2. Eger 21 17 4 1635-1443 38 3. Kecskemét 21 16 5 1682-1502 37 4. DEAC 21 14 7 1682-1564 35 5. Vásárhely 21 14 7 1633-1498 35 6. Bp. Honvéd 21 11 101628-1644 32 7. Salgótarján 21 11 10 1750-1662 32 8. Vasas 21 9 12 1675-1666 30 9. Tiszaújváros 21 5 16 1534-1636 26 10. Szolnok U23 21 5 16 1413-1637 26 11. Nagykőrös 21 4 17 1489-1751 25 12. Óbudai K. 21 2 19 1390-1860 23 U23: MAFC - Konecranes-Sal­gótarjáni KSE 91-61, Tiszaújvá-rosi Tisza Tv-Phoenix KK - MKB-Euro­leasing Vasas 81 -98, Enter-Hód­Vásárhelyi Kosársuli - DEAC 95-97, Bp. Honvéd - EKF-Eger- Hész 68-82. A 20. fordulóból pótolt mérkőzés: Debreceni EAC - Tisza-újvárosi Ti­sza Tv-Phoenix KK 119-67. A bajnokság állása 1. Vasas 17 15 2 1515-1270 32 2. MAFC 17 13 4 1697-1474 30 3. DEAC 17 12 51460-1298 29 4. Eger 17 11 6 1421-1301 28 5. Bp. Honvéd 17 11 6 1406-1272 28 6. Salgótarján 17 10 71505-1408 27 7. Vásárhely 17 4 13 1414-1583 21 8. Tiszaújváros 17 4 131316-1515 21 9. Nagykőrös 17 3 141366-1619 20 10. Óbudai IC __17 2 151227-1587' 19

Next

/
Thumbnails
Contents