Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-21 / 67. szám
JJ. Versmondók találkoztak Immár ötödik alkalommal rendezték meg a COGITO Általános Művelődési Központ Petőfi Sándor Művelődési Házában, Somoskőújfaluban a költő nevét viselő versmondó versenyt a közelmúltban, amelyre a környék versszerető általános iskolás tanulóit hívták meg. Somoskőújfalu. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ebben az évben is szép számmal jelentkeztek a felhívásra. Külön nagy öröm, hogy a Felvidék több településének iskolájából is jöttek lelkes diákok és felkészítők. Somoskőújfalu és Salgótarján mellett a Szécsényből, Karancskesziből, Bárnáról, valamint a felvidéki Ragyolcról, Fülekről, Fülek- kovácsiból, Fülekpüspökiből, Füleksávolyról, Bénáról, Bolgáromból, Almágyról érkezett gyerekek egy 20-21. századi magyar költő versét tolmácsolták. Az alsó és felső tagozatosok külön korcsoportban mérték össze tudásukat. Az alsósok között Deák Terézia, a SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolájának 1. osztályos tanulója szerezte meg az első helyezést, a második Kis Kamilla, a SÁIK Központi Iskolájának 1. osztályosa lett, míg a harmadik helyen Tóth Dorottya, az Almágyi Alapiskola és Óvoda 3. osztályos tanulója, valamint Kovács Barnabás, a SÁIK Beszterce- lakótelepi Tagiskolájának 2. osztályos tanulója osztozott. A felsősök között Gyetvai Emília, az Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola 5. osztályos tanulója lett az első, CsömökÁdám, az Almágyi Alapiskola és Óvoda 8. osztályos tanulója a második helyen végzett. A zsűri elnöke P Kemer Edit előadóművész, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház stúdióvezetője értékelésében kiemelte a magyar nyelv ápolása mellett az olvasás, a versek szeretetének fontosságát. „Együtt sokkal jobb... Salgótarján. Feszített tempójú hétvégén van túl a Nógrád Tánc- együttes. A Fölszállott a páva című műsor második elődöntőjéből való sikeres továbbjutás után a csoport művészeti vezetőjével, Szabó Jánossal beszélgettünk. Ahogy elmondta, az együttes tagjai számára mindenképpen megérte a fáradtságot, hogy bejutottak a középdöntőbe. A felkészülés időszakában voltak nehezebb pontok számukra. Ki kellett választani 30 főt, akikkel nevezni lehetett a műsorba. A 47 tagú Nógrád Táncegyüttesből így már eleve 17 embert kellett kiszűrni. Majd jött a még nagyobb szűkítés, amikor tudatosult bennük, hogy a színpadon nem fér el a 15 pár, csak 12.- Ez is nagy erőfeszítés volt a csapatnak, mert nem könnyű egy ilyen döntést meghozni, de a vezetőségünk nagyon racionálisan, a Nógrád érdekeit előtérbe helyezve eldöntötte, hogy ki az, aki fel fog lépni. Nem ugyanaz lesz a középdöntőben a 12 pár, mint aki most szerepelt, bár nem sok változás lesz benne. Azt tapasztaltuk, hogy az együttes megértette és tudomásul vette, hogy a Nógrád érdekében lett így összeállítva a fellépők névsora. A középdöntőre a csoport rétközi táncokkal, a Paszabi koreográfiával készülnek, amelyet Spisák Krisztináé s Teremi László tanított be. Az eredeti koreográfiát az alkotók kifejezetten erre a műsorra alakították át. A döntőre tervezett magyarbődi „Toll- fosztáskor” című koreográfiát szintén meg kell kurtítaniuk a műsorra. A művészeti vezetőt és az egész együttest jóleső érzéssel tölti el, hogy ennyien szorítottak értük a hétvégén. A csoportot mindenfelől csak pozitív visszajelzések érik, az egész országból jöttek és érkeznek a mai napig a gratulációk. Nagy élményt jelentettek számukra a hétvége eseményei, a közösség tagjai pozitívan tekintenek a jövőbe.- Azt vallom, hogy ha közösen csinálunk valamit, akkor annak mindig megvan az eredménye. Ez a szlogenünkben is benne van és ezzel felvértezve fogunk a következőkben is odaállni a televízió képernyői elé. Úgy veszem észre az egész Nógrád Táncegyüttesen, hogy egyre jobban magáévá teszi azt a gondolatot, hogy ha együtt meg akarunk valamit oldalni, vagy a figyelmet akarjuk felkelteni, akkor mennyivel jobb, ha ezt közösségben tesszük. Szabó lános elmondta, hogy folyamatosan tesznek fel nekik olyan kérdéseket, hogy mi a csoport célja a műsorral. Egy szintén közösen kialakult nézet szerint nem az, hogy mindenképpen megnyerjék.- Az a fontos számunkra, hogy itt láthatnak bennünket az emberek, és talán felkeltjük a figyelmet arra, hogy nem is olyan rossz dolog, amit csinálunk. Egyrészt az, hogy egy közösségben vagyunk, másrészt, hogy a néphagyományunkkal próbáljuk egy kicsit ezt a mai atomizálódó világunkat megmenteni. Sírni lehet egyedül is, de sokkal jobb, hogy ha többen vagyunk. Örülni meg csak akkor ‘tudunk, ha együtt vagyunk. Természetesen sokan felteszik a kérdést, hogy mik az esélyeink. Én azt mondom, hogy nem latolgatunk, hanem készülünk. Hiszen a latolgatásban benne van a kétely. Mi nem kételkedünk magunkban, hanem biztosak vagyunk abban, hogy amit csinálunk, az jó, és meglátjuk, hogy ez meddig visz bennünket. Egészségi felmérés Romhány. A rétsági Egészségfejlesztési Iroda egészségi állapotfelmérést végzett pár napja a község felnőtt lakosai körében. Az orvosi rendelőben egyebek közt testsúlyt, vérnyomást, koleszterintszintet mértek, ellenőriztek, és tájékozódtak a tesmozgással, táplálkozással kapcsolatos, illetve a dohányzási, alkoholfogyasztási szokásokról. Mindez része annak a programnak, amelynek célja a rétsági kistérségben élők egészségi jellemzőinek megismerése, szűrések szervezése, illetve a segítségnyújtás az egészségtudatos életmód egyéni kialakításához. Támogatás pályakezdő alkotóknak NMH Információ A lobbágy Károly Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdetett magyar nyelven írt, színvonalas irodalmi (vers, próza, színpadi mű, esszé, szociográfia) és történeti, valamint helytörténeti munkák megjelentetésének támogatására. A felhívás célja, hogy főként a pályakezdő alkotókat hozzásegítse a megjelenéshez, bemutatkozáshoz oly módon, hogy kiadásra kész műveik nyomdai költségeihez hozzájárul. A tendernek tartalmaznia kell a kiadandó művet három példányban, a lektori véleményt, a kiadói, vagy nyomdai költségvetést az igényelt támogatás megjelölésével. A műből legalább egy darab nyomtatott, a többi elektronikus is lehet. A pályázatokat egészen április 28-ig kell eljuttatni az alapítvány kuratóriumához (2660. Balassagyarmat, Hétvezér u. 26.). A beérkezett támogatási kérelmeket nem küldik vissza! További információt az érdeklődők a 30/7496 444 telefonszámon kérhetnek. Gólya, gólya, korai... NMH-információ (Folytatás az 1. oldalról.) Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédő Egyesület helyi csoportjának munkatársa adta hírül, hogy Nógrád megyében az elmúlt héten megjöttek a leghamarabban érkező öreg hímek. Őrhalomban március 13-án látták először az általános iskola kazánkéményén lévő fészekben a gólyát. Ez a legkorábban Nógrádba érkező madár, amely egyébként 2012-ban állította fel rekordját azzal, hogy már február 27-re visszaszárnyalt költőhelyére. Másnap, március 14-én este pedig Ipolyvecére jött meg egy másik korai gólya a helyiek megfigyelése szerint. A falu hét gólyapárt vár vissza, a pénteki jövevény elsőként foglalta el a helyét. Ezek a gázlómadarak tehát korán érkezőknek számítanak, a többség ilyenkor még úton van, s várhatóan majd csak április első felében éri el Európát, Magyarországot. Si|l Az első öreg hím gólya az őrhalomi iskola kazánkéményén lévő fészkében HIRDETÉS VADASPARK 2012-es év ökoturfsztlkai létesítményei: Nyfrjesi Füvészkert és Vadaspark- 200 hektáron elterüld parkerdő- Benne: füvészkert, vadaspark, erdei játszótér és szabadtéri foglalkoztató- Európa, Ázsia és Eszak-Amerlka növényei, állatai- 15 hektáron vadaspark- átfogó kép hazánk növény-, és állatvilágáról- bemutató és oktató jelleg- tantervbe illeszthető természetismereti foglalkozása Katalinpusztai kirándulóközpont- fél vagy egy napos kirándulás- erdei, iskolai program, nyári tábor- erdei iskolai szállás és ellátás • erdő- és természetismereti foglalkozások- kézműves órák- vadaspark- állandó és időszakos kiállítások erdei játszótér sportfoglalkozások