Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-20 / 66. szám

ARCHÍV FOTÓ: GYURKÓ PÉTER Per sze elképzelhető, hogy ha ezen a néven keressük a piacon, kevés árus fogja tudni, mi járatban is vagyunk... Talán csak az az idős, fejkendős néni sejti majd, hogy az egyik első tavaszi zöldségféléhez, a nagyon finom, fok­hagymára emlékeztető ízű és roppant egészséges medvehagymához szeret­nénk hozzájutni. A barnamedvék imádják, még a föld alól is gyakran kiássák - ezért kapta a nevét is e nö­vény. De gyógyhatásai miatt kedvelt és népszerű csemege számunkra is, hiszen kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürí­tését, tisztítja a vért. Nyersen feldarabolva vajas kenyérre szórva vagy salátákhoz keverve fogyaszthatjuk. Levese­ket, burgonyás ételeket fűszerezhetünk vele, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest (egy krumpli, hagyma, fokhagyma és tejszín hoz­záadásával), illetve a hűtőszekrényben tárolható pestóként (olajjal, parmezán sajttal, sóval és ma­gokkal összeturmixolva), ami rizses és tésztaéte­lek szószaként is finom. A spenóthoz hasonlóan elkészíthetjük főzelék­ként is. Rántás nem kell hozzá: enyhén párolva, majd összeturmixolva nagyon finom étel. Medvehagymás pogácsa Egyszerű és könnyen elkészíthető vendég­váró csemege a medvehagymás pogácsa. 15 dkg hideg vajat morzsoljuk el a tálba 25 dkg szitált liszttel. Ezután tegyünk bele 2 tojást, 1 csokor felaprított medvehagymát, 5 dkg re­szelt sajtot, 1 dl tejszínt, sót, esetleg kevés bor­sot. Gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze, majd kb. 1,5 centisre nyújtsuk ki, és egy pogácsa- szaggatóval szaggassuk ki a pogácsákat, te­gyük sütőpapíros tepsire, tetejüket kenjük le egy tojással, és tegyük a közepesen meleg sü­tőbe 20-25 percre. Saját arckrém eperből, avokádóból, zöld teából Ké­szítsünk otthon arckrémet ked­venc gyümölcseinkből, egészséges táplálékokból. Az eper C-vitamin-tartalma természetes öregedésgátló. A ha­tást fokozhatjuk a belőle készült arcmaszkkal. Turmixoljunk ösz- sze egy csésze fagyasztott vagy friss epret, majd adjunk hozzá egy csésze natúr joghurtot és két evőkanál mézet. Készítsünk hidratálókrémet avokádóból. Keverjük össze az avokádót, egy tojást, két evőka­nál zabpelyhet és egy teáskanál citromlevet. Az arcra kenve hagyjuk hatni 15-20 percig, majd meleg vízzel öblítsük le. A méz már önmagában is ki­váló hidratátó. Jót tesz példá­ul, ha bőrünk száraz és repede­zett, de emellett feszessé és si­mává is teszi az arcunkat. Me­legítsük fel a mézet alacsony hőfokra. A maszkot hagyjuk hatni 15 percig, majd öblítsük le először meleg, majd hideg vízzel. A joghurt a bőrünkre is jótéko­nyan hat is, tisztítja és simává varázsolja azt. A joghurt remek hámlasztó, ezen kívül segít el­tüntetni a bőrünkön található vi­lágos foltokat, elszíneződéseket és apró ráncokat. Keverjünk ösz- sze egy pohár görög joghurtot 2- 3 csepp mandula- vagy olívaolaj­jal és egy evőkanál mézzel. Hagyjuk hatni a krémet 20-30 percig, majd öblítsük le. Ha húsvét, akkor Hollókő! 2014 április 19-21. között idén is hagyományos, palóc Húsvéti Fesztivállal, locsolko- dással, gazdag programmal várja látogatóit Hollókő. A ren­dezvény idén különleges lesz: a falu jelenlegi formájában utol­só alkalommal látható. Októbe­rig csaknem kétmilliárd forin­tos turisztikai fejlesztés kereté­ben megújul. Az ékszerdoboz falucskában a nagyszombati program a gye­rekeknek és családoknak szól, a húsvét vasárnap és hétfő a népzenei koncerteké, mese­mondóké és a népi hagyomá­nyoké. Fellép többek közt Szalóki Ági, Herczku Ágnes és Nikola Parov, a Nógrád Tánc- együttes, lesz Kerekes Band koncert, mesemondó, tánctaní­tás, közös nótázás. A jó hangu­lat biztosított. Húsvétkor Palócfóld jellegze­tes ízeit, ételeit kóstolhatják a vendégek. Ünnepekkor különö­sen gazdag a hollókőiek asztala. Az eszem-iszom már nagyszom­baton elkezdődik: az Ófalu me­seházikóinak udvaraiban a leg­híresebb palóc gasztronómiai rendezvények ínyencségeivel várják a vendégeket. A főszerep a hagyományos húsvéti sonkáé, a vanyarciak világbajnok halus- kával készülnek és a kétbodonyi szilvagombócból is sok lesz. A rendezvény mindhárom napján ingyenesen látogatható- ak Hollókő múzeumai és Holló­kő Vára. HIRDETÉS Hirdetés Nincs gyógyszer Szöllősi Györgyi házában, Salvns víz viszont annál több R&rá! a tévés Ősi, természetes módszerrel előzi meg a betegségeket Szöllősi Györgyi: megfázásos időben gyógyvízzel öblöget. A sós nedűt avomoréaésre és párologtatásra is használja. Mivel nógrádi lány vagyok, gyakorlatit abban nőttem fel, hogy ha valami egész­ségügyi problémánk van, azt gyógyvízzel orvosoljuk. A nagymamám nagy híve volt a bükkszéki gyógyvíznek, bármi mozgásszervi panasza volt, mindig ehhez fordult. Sokszc volt részem abban a felejthetetlen élmény ben, ahogy ülünk és gyógyulunk a tejtene vízben - emlékezett vissza gyerekkorára Györgyi. - A saját háztartásomba a születésekor került a Salvus: nagyon szá­raz volt a levegő, és a doktornő javasolta, hogy ha párologtatok, ne sima vizet, hanem ezt a gyógyvizet használjam, főként a téli, betegeskedős időszakban. így is tettem, és pillanatok alatt a házipatikám fontos részévé vált a bükkszéki víz. Később, amikor Györgyi lánya, Jázmin megfázott, Salvus orrspray is került a ház­hoz: a sós víz nemcsak kitisztította az orrát, de a nyálkahártyáját is megnyugtatta. Most pedig már, amikor csak egy kicsit reked­tes a hangja, vagy bármi gyanúja felmerül a betegségnek, azonnal öblögetni kezdenek, megelőzésképpen. Ha majd érkezik hozzánk Jázmin testvére, új oldaláról is meg fogom ismerni a Salvust: kitűnő ugyanis a terhesség vége felé fellépő gyomorégés csökkentésére - folytatta Györ­gyi. - A természetesség nagy híve vágyók, gyógyszert nem is nagyon szedünk. A Salvus az egyik legfőbb gyógyszerünk A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertá­rakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Spar, Interspar, Auchan, Tesco, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható. I * I I 1 'Egy igazi tavaszhírnök: a salamás

Next

/
Thumbnails
Contents