Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-17 / 63. szám
Értékes érmek a fészerből ATLÉTIKA Fedett pálya A közelmúltban Budapesten rendezték meg a fiatal atléták téli dobó bajnokságait. A balassagyarmati Vitalitás SE kalapácsvetői közül a legfényesebb érmet a bajnoki címet szerző újonc, Szrenka Viktória zsebelte be, míg a legértékesebb medál az ifista Odor Viviennek jutott. Egri Balázs (SAC) 3000 méteren 12. lett a felnőtt bajnokságon. Fábián Gábor tanítványai közül többen is egyéni csúcsot értek el a fővárosi Dobófészerben, többek között a bajnoki címet szerző Szrenka Viktória is, aki a 13 évesek háromfős mezőnyében végzett az első helyen. A másik kiemelkedő eredmény - az előző esztendőben a korosztályos válogatottban is bemutatkozó - Odor Vivien nevéhez fűződik, aki tíz ifista lány között szerzett bronzérmet, bajnokságokon immáron a tizenkettedik medálját begyűjtve ezzel. Az ob- t itt a tavalyi EYOF kalapácsvető győztese, Bácskay Zsófia (Continent Company SE) nyerte, aki a világ eddigi legjobb 16 éves eredményét érte el 3 kilós kalapáccsal (73,97 m).- A verseny előtt elkezdtem izgulni, de meglepő módon a verseny alatt teljesen nyugodt voltam, a dobásokra tudtam koncentrálni - mesélte tudósítónknak Vivien. - Furcsa volt pár hónap után újra a körbe állni és versenyezni, de jó volt újra átélni ezt. Az ötödik sorozatban három póttáblát kellett berakni, mert nem tudták eldönteni, hogy melyik dobás lett nagyobb. Az volt a cél, hogy ott kezdjem a 2014-es évet, ahol tavaly abbahagytam, ezt sikerült teljesítenem, ilyen eredményre számítottam. Meg kell még említeni a hatodik helyezett ifista, Percze Máté teljesítményét, aki az ötkilós kalapáccsal rögtön ezüstjelvényes szintig jutott, valamint az újonc Frecska Zoltán eredményét, aki ezüstéremmel térhetett haza. A felnőttek országos bajnokságán egyedül Egri Balázs, a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) futója képviselt nógrádi színeket. A Syma csarnokban az edzéseket alig több mint fél éve újrakezdő futó a 12. helyen zárt 3000 méteren, pár másodpercet javítva idei legjobbján. Nógrádi eredmények. Téli dobóbajnokság. Újoncok. Fiúk. Kalapácsvetés (3 kg, 2 induló): 2. Frecska Zoltán 31,31 méter. Lányok. Kalapácsvetés (2 kg, 3): 1. Szrenka Viktória 34,47. Serdülők. Fiúk. Diszkoszvetés (1 kg, 19): 10. Pleva Gábor 37,17. Kalapácsvetés (4 kg, 16): 9. Fábián Bence 44,32 ... 11. Pleva Gábor 38,60. Lányok. Kalapácsvetés (3 kg, 9): 8. Csernyik Dzsenifer 33,52. Ifjúságiak. Fiúk. Diszkoszvetés (1,5 kg, 21): 17. Percze Máté 28,68. Kalapácsvetés (5 kg, 11): 6. Percze Máté 51,89. Lányok. Diszkoszvetés (1 kg, 10): 7. Odor Vivien 28,79. Kalapácsvetés (3 kg, 10): 3. Odor Vivien 48,27 ... 8. Mákos Gabriella 32,88 ... 10. Kékesi Regina 32,06. Juniorok. Fiúk. Kalapács- vetés (6 kg, 5): 5. Rigó Benedek (valamennyien Vitalitás SE) 45,94. Fedett pályás felnőtt bajnokság. 3000 méter, férfiak (12): 12. Egri Balázs (SAC) 9:13,03 Egy pont Solymárról FUTSAL NB II, férfiak, rájátszás, 1. forduló 7-12. helyért Külker SC-Dupont - Romhány SE 3-3 (0-0) Solymár, vezette: Richter M., Harmath Zs. Külker SC-Dupont: Becsei - Kaltenekker, Bódog, Hegyi, Lestár. Csere: Bodogán, Jáky, Kővári. Edző: László Botond. Romhány: Piel - Nagy Zs., Rúzsa, Zalatnai D., Fodor. Csere: Nagy A., Molnár L, Papp Z. Játékos-edző: Nagy Attila. Gl: Kővári (21.), Lestár (24.), Bódog (37.), ill. Nagy Zs. (29., 32., 38.). Sárga lap: Nagy Zs. (16.). Kiállítva: Nagy A. (37.). Solymáron kezdte meg szereplését az NB Il-es férfi futsal- bajnokság rájátszásában az alapszakasz középső csoportjának küzdelmeit a Dunakeszi Kinizsi visszalépése következtében végül harmadikként záró Romhány SE, amely a gólnélküli első játékrészt követő folytatásban hamar 2-0-s hátrányban találta magát a Külker SC-Dupont vendégeként. A tartalékos nógrádi gárdának azonban a második félidő derekén néhány perc leforgása alatt sikerült egalizálnia, s bár ezután ismét egy hazai találat következett, az utolsó szó a mesterhármast jegyző Nagy Zsolt Attiláé volt, aki kevéssel a lefújás előtt állította be a 3-3-as végeredményt 19-24. helyért MVFC-Berettyóújfalu n. - Salgótarjáni VSE Berettyóújfalu, Pálfl István Rendezvénycsamok, hétfő, 19.30 óra. Csatlós Csaba, az SVSE játékosedzője: - Az „ésszerű” sorsolásnak köszönhetően ismét egy hosszú és költséges túra vár ránk, s egyelőre még nem is tudjuk miként fogunk elutazni Berettyóújfaluba. Ezt a meccset is le kell azonban játszani, s mi természetesen ezúttal is a siker reményében lépünk majd pályára. Legutóbb Monoron kevesen voltunk a győzelemhez, s esélyeinket most is döntően befolyásolhatja, hogy milyen kerettel tudunk kiállni. Egyébként egy fiatal, ügyes gárdával csapunk ösz- sze, melynek számos játékosa a klub élvonalbeli csapatával készül hétről-hétre. Utolsó találkozásunk alkalmával ráadásul a játékvezetők sajnos nem biztosítottak egyenlő feltételeket, s csak reménykedni tudok benne, hogy ez most másképp lesz. * * * * Alapszakasz A Középcsoport végeredménye 1. Vác 22 18 0 4 210-73 54 2. Dunaújváros 22 18 0 4 180-56 54 3. Romhány 22 15 2 5 147-70 47 4. ELTE-BEAC 22 14 2 6 159-72 44 5. Tolna-Mözs 22 11 1 10 91-92 34 6. Göd 22 6 2 14 104-167 20 7. Újpesti TE 22 6 1 15 110-193 18 8. ÚjpestiFC 22 10 2 10 106-108 10 9. Garvittax 22 3 1 18 73-209 10 10. Dream Team 22 2 2 18 51-183 7 11. Piliscsaba 22 2 0 20 61-166 6 12. Dunakeszi 0 0 Ö 0 Ö-Ö Ö Megjegyzés: az Újpesti FC220Volt csapatától 22, a Dream Team Futsal és az Újpesti TE együtteseitől 1-1 büntetőpont levonva. Az első helyen záró Dunakeszi Kinizsi az alapszakaszt követően visszalépett a további küzdelmektől, így a versenybizottság pont nélkül a csoport utolsó helyére sorolta. H. P. Márton bronzérmes ALPESI sí. A tavaszias időjárás miatt idén is a felső-ausztriai Hinterstoder adott otthont az alpesi sí diákolimpiái döntőnek, ahol nógrádi érem is született. Tavaly hat nógrádi szerepelt a döntőn, akkor a legjobb eredményt a bajnoki címet szerző Varga Bence (Bolyai) érte el, Márton Patrik (Táncsics) pedig harmadik lett. Előtte Kalácska Csaba (Madách) szállította az érmeket, így szép nógrádi hagyományai vannak már a rendezvénynek. Idén öten sorakoztak a rajmái a mieink közül. Az V. korcsoportban Márton Patrik megismételte az egy évvel ezelőtti eredményét, és újabb éremmel gyarapította kollekcióját. A nógrádiak további három darab hatodik és egy hetedik helyet szereztek Ausztriában. Nógrádi eredmények. A-kategória. V. korcsoport. Lányok (6 induló): 6. Sípos Katalin (Pásztó, Mikszáth Kálmán Gimnázium és Szakiskola) 1:42,52 perc. B-kategória. I. korcsoport. Lányok (19): 6. Erdélyi Petra (Pásztói Általános Iskola) 1:06,68. IV. korcsoport. Lányok (10): 6. Kalácska Evelin (Salgótarjáni ÁIK) 48,81 mp. V. korcsoport. Fiúk (8): 3. Márton Patrik (Salgótarján, Táncsics Mihály Szakközép- iskola) 1:27,50. VI. korcsoport. Lányok (9): 7. Márton Fanni (Salgótarján, Madách Imre Gimnázium) 1:39,97. mmt m MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. ■ MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá; Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megti BÉR-BÉRSZÁ Akciós áron! fi M gylélszoH>4,a' Teletonszám.+O» 9 2 o 6 Work Way Club r í 1 1 y