Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-14 / 62. szám
Presser Gábor: „Ma már megengedhetem magamnak, hogy válogatós legyek" Ezer éve terveztem a vele való találkozást, de tartottam is tőle, annyi rémtörténetet hallottam róla a szaktársaktól. Mesélték, milyen stílusban képes „beszólni” újságíróknak. Aztán hamar kiderült, hogy ez is, mint általában az összes ilyen jellegű híresztelés, teljesen alaptalan, vagy épp a felkészületlen firkászok bosszúállása, amiért felkészületlenségükért valóban beszólt nekik. Nekem a lehető legpozitívabb tapasztalataim vannak Presser Gáborral. Abban az időszakban, amikor találkoztunk, többnapos tévéfelvételen vett részt, de azt mond ta, egyik nap ebédidőben nyugodtan mehetek. Az időnk azonban korlátozva volt. A műsor gyártásvezetője előre jelezte: ha lejár az étkezésre szánt egy óra, azonnal be kell fejeznünk a beszélgetést, ők pedig folytatják a forgatást. Sándor András- Nem zavar, hogy eszem?- Nem. Egyél csak.- Ha itt befejezzük, vissza kell mennem a stúdióba, és órákig nem jutok élelemhez. Nézd most el nekem, hogy a válaszok közben megeszem a rántott húst.- Elnézem. Különös közjátékra lettem figyelmes a minap egy sajtótájékoztatón.- Velem kapcsolatban?- Igen. Meglepődtél azon, hogy le akarnak fotózni, pedig az egyik főszereplője voltál annak a lemeznek, amit épp be akart harangozni a kiadó.- Gyakran előfordul ilyen, ugyanis soha nem azért csinálok valamit, hogy „híres” legyek. Persze tisztában vagyok vele, hogy a munkám együtt jár a nyilvánossággal. Amíg be nem kerültem az Omegába, eszembe sem jutott, hogy a dal alkalmas lesz arra, hogy engem ismertté tegyen. Az évekkel aztán megszokja az ember, de örök dilemmát okoz.- A természeted miatt?- Igen. Azon nem tudok változtatni. A természetem pedig azt diktálja, hogy egy határon túl ne lépjen be senki a privát szférámba, csak a nagyon személyes barátok.- Ezért sem beszéltél soha a magánéletedről?- Pontosan. Magában a szóban is benne van, hogy magánélet. Még akkor is, ha nem egy szép csengésű kifejezés. Mindig is úgy gondoltam, ha én tisztelet- ben tartom mindenki más privát szféráját, nem foglalkozom mással, talán joggal elvárhatom, hogy az enyémmel se foglalkozzanak. Az biztos, hogy a dalokon kívüli cselekedeteimmel nem fogok kitűnni semmivel. Nagyon remélem, hogy ezek után sem fogok olyat tenni, amivel az újságok címlapjaira kerülök. Annak persze örülök, ha a munkásságomat értékelik, de időnként úgy érzem, hogy az érdemeimen túl is becsben tartanak, mint zenészt vagy zeneszerzőt.- Könnyű veled együtt dolgozni?- Könnyűvé teszem a velem dolgozók életét, mert igyekszem belőlük mindent előbányászni, amiről talán még maguk sem tudják, hogy ott van bennük. Morális kötelességemnek tartom, hogy ha valakivel együtt dolgozom, akkor figyeljek rá, és alázatos legyek vele. Főleg azokkal, akiknek dalokat, vagy lemezeket írtam. Nekem az a dolgom, hogy őket minél magasabbra emeljem. A producernek úgynevezett „untermannak” kell lennie, aki alulról emeli fel azokat, akik fényben állnak, hiszen ők adják elő a dalokat.- Melyik időszakod volt igazán termékeny?- Talán a mostani, hiszen most jut több időm a zeneszerzésre. Már nem vagyok zenekarvezető, nem ülök irodákban, és nem beszélgetek fölöslegesen olyan dolgokról, amelyekről ma már a zenészek menedzserei beszélgetnek. Az LGT fénykorában nem volt szabad menedzsert tartanunk, mert ez a foglalkozás valamiféle nyugati ártalom volt, s ezért nekem kellett min- Ennyi évtizeddel és ilyen mennyiségű hanghordozóval a hátad mögött örömet okoz még neked, amikor a kezedbe veszel egy-egy új produktumot, mondjuk egy új CD-t?- Egyre nagyobb örömet okoz, mert lelkileg sokkal jobban ragaszkodom a munkáimhoz. Régen csomó lemezem meg sem volt otthon, mert mindet elajándékoztam, miután megjelent. Évekig képtelen voltam utána járni. Az- olyan mennyiség halmozódott fel mögöttem, hogy érdemes volt egy kicsit rendet csinálni.- Mi a legjobb a zenében?- Az, hogy nem történik dent intézni. Hozzá kell tegyem: mindenki bánatára. És én voltam a legszomorúbb, mert nem csináltam jól.- Mondták is, hogy nem vagy jó zenekarvezető?- Nem. De szerintem csak azért, mert nem akartak megbántani. Ugyanakkor, ha mondanák, azonnal visszakérdeznék, ha olyan rossz voltam, miért hagyták, hogy nap mint nap gürcöljek?- Hiábavaló gürcölés volt?- Sajnos nagyon sokszor. És tudod miért voltam ügyetlen menedzser? Mert mindig megmondtam a véleményemet mindenkinek, méghozzá bele az arcába. Ezért a legtöbb irodával nagyon rossz viszonyba kerültem, és ennek a zenekar is itta a levét, nemcsak én. A hanglemezgyárral sem volt rózsás a viszonyunk. Hosszú évek alatt mi csináltuk a legkevesebb lemezt, mert nem álltak velünk szóba.- Somlótól kérdeztem múltkor, hogy mit tud az elmúlt 20 évben tartott nagykoncertek hangfelvételeiről. Több buli után mondtátok, hogy majd ki lesz adva, aztán a legtöbb fiókban maradt.- És mit válaszolt a Tomi?-Azt mondta, kérdezzelek téged, mert te vagy a zenekar mindent tudó atyja.- Pedig ez nem így van. Mindent együtt döntünk el, még akkor is, ha ez egy kicsit nehéz, mert négyen vagyunk. Négyen nehéz szavazni, ezért van egy titokzatos ötödik tag is, aki segít nekünk az eldöntendő kérdésekben. Ő egy ügyvéd egyébként, aki olyan bizalmat élvez, hogy a szavazata döntő is lehet. meg kétszer ugyanaz. Soha nincs egy dal kétszer ugyanúgy eljátszva. Épp ez tartja életben a mai napig az LGT-t. Van olyan zenekar, amit azt tart életben, hogy minden tökéletesen ugyanúgy működik, és óraműszerűen dolgozik. Ez is becsülendő. Az LGT-nél más a helyzet. Mindig úgy működtünk, hogy mindenféle előzetes megbeszélés nélkül összenéztünk, és tudtuk, mi fog történni. Rajtunk kívül azonban senki más nem tudta. Sem a hangmérnökünk, sem az akkor már az ötvenedik napon velünk játszó háttérmuzsikosok, sem a közönség. Jó volt figyelni az arcukat. (Ekkor kopog a gyártásvezető, és finoman közli, lejárt az időnk, folytatódik a forgatás.)- Be kell fejeznünk.- Gyere vissza holnap ugyanekkor, ebédidőben!- Komolyan?- Persze! Jó a beszélgetés, folytassuk.- Itt leszek! (Másnap pontosan ott vagyok ismét a stúdióban. Gábor még kamera előtt ül, amikor befejezik a felvételt, az asszisztens már hozza is a korábban rendelt ebédet. Mire az öltözőbe érünk, Gábor ismét a műanyag dobozzal a kezében ül le mellém.)- Megint rántott hús?- Minden nap ez van. Rántott hús és interjú...- Gondolom, nem kellene mindenáron dolgoznod...- Nem is kell. Dolgoztam én már eleget ahhoz, hogy ne kelljen elvállalnom olyan munkát, amihez nincs kedvem. Minden eddigi munkát rendesen elvégeztem, és túlzás nélkül állíthatom, senkinek nem okoztam csalódást. Ma már erkölcsileg is megengedhetem magamnak, hogy válogassak.- A holnaptól sem kell félned?- De félnem kell, mert bolond világban élünk. Nyisd ki tíz percre a Híradót. Én nem szívesen teszem, és nem is túl sűrűn. Ha mégis belenézek, igenis tartok a holnapoktól. Anyagi értelemben persze nem. Talán csak a holnaputántól. Vagy az azutántól. Másfél év alkotói szabadságra azért el tudnék menni.- Nem is hiányozna koncertezés ebben az időszakban?- Biztosan eszembe jutna...- Azt mondtad egyszer, a koncert olyan, mint a színházcsinálás.- És ezt a mai napig így is gondolom, hiszen minden este eldől, hogy az aznapi produkció jó vagy nem. Sikerült a varázslat vagy nem. Ez komoly játszma. Aki engem látott már játszani, nagyon jól tudja, hogy teljesen átadom magam annak, amit csinálok, és imádok játszani.- Miért terjedt el mégis ennek az ellenkezője?- Mert valami barom kitalálta, és elkezdte terjeszteni. A szocializmusban gyűlöltem rossz körülmények között zenélni, mert az a produkció kárára ment. Botrány, mennyire nem értettek a szakmához azok, akik a koncerteket szervezték. Ez nem csak minket érintett, hanem a komolyzenészeket is. Fűtetlen öltözők, ahová még egy törülközőt sem hoztak, koszos színpad, áramingadozás műsor közben. Volt gond elég. Sokszor mellékes dolognak tekintették a produkciót, és a művészember nem számított művésznek.- Neked pedig mint zenekarvezetőnek duplán kellett idegeskedned?- Igen. És nagyon utáltam. Épp azért, mert zenekarvezető voltam, nekem kellett vitatkozni, követelőzni.- Vittél fel problémát a színpadra?- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Érző emberek vagyunk, nem lehet mindent elfelejteni. Persze van az a pont a zenében, az a felfokozott állapot, amikor elfeledkezel a problémákról, de addig el kell jutni. És olyan is volt, nem tagadom, hogy valami annyira bántott, hogy a két és fél óra zenélés sem tudta elfeledtetni. Engem sajnos ki tudnak zökkenteni dolgok, de azt egy percre sem felejtem el, hogy az emberek jegyet vettek, és a legjobb formámat kell adnom. A színházi életemben a legnagyobb művészektől leshettem el, mit jelent az alázat és az elhivatottság. Én is ezt próbálom a következő generációnak tovább adni, mert egyre zavarosabb a világ, most még több kapaszkodót kell adni a fiatal kollégáknak ahhoz, hogy legalább a mi lelkiismeretünk megnyugodjon. Ilyen értelemben jó dolognak tartottam a Megasztárt, mert ott a nagy nyilvánosság előtt vallottunk erről.- Más szerzők veszik a bátorságot ahhoz, hogy saját szerzeményeikkel bombázzanak, és arra kérjenek, énekeld el?- Nem... (nevet) Én nem számítok énekesnek. Énekes-szerzőnek számítok. Annak idején Dés is azért kért meg a Nagy utazás eléneklésére, mert Somló nem vállalta. Én lettem a Somló helyettese. Azóta nem énekeltem el senkinek a dalát. Van nekem elég...- Elérhető vagy egy átlagemberszámára?- Sajnos igen, mert a nagy többség azt hiszi, amolyan problémamegoldó ember vagyok, és mindent el tudok intézni. Sokan fordulnak hozzám a legel- képesztőbb kérésekkel, amihez természetesen semmi közöm.- Hogyan jutnak el hozzád ezek a kérések?- Leginkább levélben.- Publikus a címed?- Fenét! Nem hiszed el, de a nekem címzett levél bárhonnan megérkezik. Kaptam már meg úgy egy Amerikából - Chicagóból - feladott levelet, hogy csak ennyi volt a borítékra írva: Presser Gábor, Budapest. Aztán a Pannónia Filmstúdióba címzett boríték is megérkezett. Ugyan nehezemre esik ezt elmondani, de ha már megkérdezted, megragadom az alkalmat, és elárulom, roppant körülményes ember vagyok. Amikor dolgozom, szeretek elmélyülni, lassan dolgozni, mert sok időre van szükségem. Amikor illendőségből olyasmikre kell válaszolnom, amihez nem is igazán tudok hozzászólni, az igenis teher. És csak a drága idő megy vele. Nem vagyok lemezkiadó, nem érek semmit azzal, ha elküldenek nekem egy dalszöveget, verset vagy novellát, akár forgató- könyveket. Én egy zeneszerző vagyok, aki sehol nincs döntő pozícióban. Nincsenek vállalkozásaim, nem hozok létre semmit, csak zenét. Tehát ha valamihez véleményt kérnek tőlem, az a dalszerzés rovására megy. Miért kellene nekem privátban azt hallgatnom, hogyan énekel valaki, és erről írjak is véleményt? Garmadával jönnek a CD-k. Tök fölöslegesen. Van egy életem, és bármennyire is meg fognak rám haragudni ezért, de nem fér bele az, hogy órákon át hallgassam a küldeményeket, majd leveleket fogalmazzak hozzá. És írjam le nem bántóan, hogy katasztrófa, amit küldtek, vagy magyarázzam el, hogy nekem ugyan tptg^ilc,, ele ezzel a véleménnyel semmit sem ér.- Milyen CD-k vannak az autódban?- Santana ritkaságok, Elvis Costello, három-négy kubai CD, amitől majd kiugrottam a kocsi tetején, annyira jó zene. Aztán Björk, Johnny Mitchell, Mariann Faithfull, Tom Waits...- Azt mondják, magadnak való ember vagy.- Ezt vállalom! Mindig egyedül éltem az életemet, egyedül intéztem a dolgaimat. Annak idején, amikor még létezett a nagy budapesti éjszaka, egy bizonyos pontig a zenekari társaimmal tartottam, majd különváltam, mert szerettem az életemet magam koordinálni. Akkor is magamnak való voltam, amikor még nem volt bulvársajtó, és nem figyelték, hogy mit csinálsz. Sőt, régen ez inkább tabu volt a sajtóban, hogy egy művészről bármit is megírjanak, ami úgymond "leleplező". Én már abban az időben is azt éreztem, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy negyed egykor melyik kapun megyek be éjjel.- Hűséges típus vagy?- Nem úgy tűnik?-De.- Ragaszkodom a barátaimhoz, nem hagyom cserben őket. Sem a magánéletben, sem a zenében. De ha jól választasz magad köré embereket, akkor könnyű ragaszkodni.- Váltál meg zenésztől?- Haraggal nagyon kevéstől. Ettől függetlenül nem vagyok jóban mindenkivel.- Haragszol emberekre?- Nagyon is! De ne kérdezd, miért.- Haragtartó vagy?- Amíg bocsánatot nem kérnek, igen. Tudok megbocsátani, de nem vagyok hajlandó úgy tenni, mintha semmi nem történt volna.- Mit kívánjak Neked?- Nekem? Hát ez meg milyen kérdés?- Ilyen...- Ahhoz túl sok mindenre vágyom, hogy ezt így el tudjam mondani. Szerintem ne így fejezzük be, mert a fontos dolgokat biztosan elfelejteném.- Tudod mit, inkább azt kívánom, ha legközelebb találkozunk, akkor is így csillogjon a szemed beszélgetés közben!- Ez kedves, megköszönöm! Ez nagyon jó kívánság... 4 i y 1 1 % \ 9
