Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-27 / 49. szám
iskolát alapított Shakira kolumbiai énekesnő hazája egy városa, Cartagena de Indias szegények lakta negyedében. A 37 éves híresség, Shakira hétfőn adta át ünnepélyesen az 1700 gyermek számára épült 8000 négyzetméteres épületet, amelynek létrehozását alapítványa, a Pies Descalzos (Mezítlábasok) finanszírozta - számolt be róla az MTI.- A tanulás az egyenlőség elérésének és a szegénység legyőzésének egyetlen útja - mondta az énekesnő, aki az alkalomra egyéves fiát, Milánt is magával vitte. A kisfiú édesapja Shakira párja, a 27 éves Gerard Piqué spanyol futballsztár. Az iskolát egy alapintézményből fejlesztették tovább, amely a Lomas de Payé városrészben állt. A szegénynegyed mintegy 34 ezer lakójának többségét a Magdalena Medio és a Montes de María térségéből űzték el. Ezeket a vidékeket évtizedek óta gerillák, félkatonai egységek és drogkereskedők jelenléte sújtja. Az iskolára az adatok szerint ló milliárd pezót - 1,7 milliárd forintot - költöttek. A helyi hatóságokkal együtt megépítették az oda vezető utakat és a városrészből hiányzó egyéb infrastruktúrát is - mondta el Patricia Sierra, az alapítvány igazgatója a La Vanguardia című lapnak. Az intézmény találkozási hely is szeretne lenni, amely fiatalok és felnőttek előtt is nyitva áll. Ez a hatodik iskola, amelyet Shakira alapítványa épített az országban. A most átadott, tandíj- mentes oktatási intézményt az alapítvány a város vezetésével és a cartagenai érsekséggel közösen irányítja. Shakira első nagy nemzetközi sikere után, 1997- ben hozta létre a Pies Descalzos alapítványt. A tanítás március 3-án indul az új iskolában. Csúcstalálkozót szerveznek William Hague brit külügyminiszter és Angelina lobe hollywoodi filmsztár csúcstalálkozót szervez Londonban, hogy véget vessenek a nemi erőszak „háborús fegyverként” való alkalmazásának. Washington. Az MTI beszámolója szerint a brit külügyek irányítója erről John Kerry amerikai külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai szünetében beszélt. William Hague átvette Hillary Clinton volt külügyminisztertől a Nőkért, a békéért és a biztonságért adományozott 2014-es díjat is. A tervek szerint június 10. és 13. között Londonban, 140 külügyminiszter, rendőrök és jogászok részvételével tartandó csúcstalálkozó célja, hogy „fellépjenek a nemi erőszak ellen, amely gyakran az első dolog, amely a konfliktus kitörése után megtörténik” - hangoztatta William Hague. A brit külügyminiszter elítélte „az erőszak mint háborús fegyver alkalmazását”.- A nők elleni erőszak általában az utolsó dolog, amelyre odafigyelnek, amikor a háborúk után megkezdődik a nemzetek újjáépítése - tette hozzá a miniszter, aki évek óta foglalkozik a kérdéssel. A washingtoni Georgetown egyetemen mondott beszédében a Hague elmondta: Angelina Joliétól és a 2011-ben forgatott A vér és a méz földjén című, Boszniában játszódó háborús filmdrámájából merített ihletet. Jolié rendezőként készített első játékfilmje nélkül „nem született volna meg ez a kezdeményezés” - tette hozzá a miniszter, aki elmondta, hogy az amerikai filmcsillag lesz vele együtt a konferencia társelnöke.- A film eszembe jutatta, hogy 50 ezerre becsük a Boszniában húsz éve megerőszakolt nők számát, és gyakorlatilag mára egyikük ügyében sem indult meg a bírósági eljárás - tette hozzá a miniszter. Hague meg kívánja változtatni az ezen bűnökkel szembeni nemzetközi magatartást, hogy véget vessenek a „büntetlenség kultúrájának”. TELEVIZIO-MUSOR 4 m RTL KLUB TV2 5.15 Hajnali gondolatok 5.20 Azeste(ism.) 5.50 Ma reggel BEE A korona hercege © (dél-koreai tört. sor., 77/29.) A csapda 10.15 Család-barát 12.01 Híradó délben Benne: Sport, Időjárás 12.30 Slovenski utrinki Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 13.00 Alpok-Duna-Adria 13.30 Insequence (magyar ismeretterj. film) tkM Különleges mentőalakulat © (ausztrál sorozat, 48/11.) Dombok fölött 14.40 Rex felügyelő © (osztrák krimisorozat, 15/14.) A bécsi háztetők fölött 15.30 A múlt fogságában© (brazil sorozat, 160/124.) 16.20 Híradót iftj&l Elcserélt lányok © (amerikai sorozat, 21/13.) Az irgalmas szamaritánus 17.20 Szerencse Híradó ® 17.30 Híradó 17.40 Ridikül © 18.30 A következő! © 19.30 Híradó este Benne: Sport, Időjárás 20.20 Fábry © 21.45 Az este 22.20 Híradó Benne: Sport 22.35 Verssor az utcazajban 22.45 Rejtélyes XX. század © Kun Miklós műsora 23.15 Történetek a nagyvilágból © Nemzetközi riportmagazin 23.45 Rex felügyelő (ism.) © 0.35 Elcserélt lányok ® (amerikai sorozat, ism.) 1.15 Everwood© (amerikai sorozat, 22/16.) Kimondatlan igazságok 6.00 Jó reggelt, skacok! Rajzfilmek 7.35 Híradó Reggel (ism.) 8.08 Minden Reggel © Élő magazinműsor ■ 10.05 TopShop Televíziós vásárlás 11.45 Asztro-Show 12.55 EgészségKalauz (ism.) 13.35 Éjjel-Nappal Budapest (ismétlés) © 14.45 Fókusz® Közszolgálati magazin, ism. Csók és csata © (amerikai sorozat, 72-73.) Fsz.: Marjene Favela, Guy Ecker, Susana Dosamantes, Jósé Guillermo Cortines 17.25 A gyanú árnyékában (magyar dokureality-sorozat) 18.30 Híradó Esti kiadás 19.30 Fókusz© Közszolgálati magazin ifcj&l Éjjel-Nappal Budapest © (magyar sorozat) 21.10 Barátok közt© (magyar sorozat, 6823-6824.) Colombians © (francia akciófilm, 2011) Fsz.: Zoe Saldana, Michael Vartan, Callum Blue, Jordi Móllá, Cliff Curtis, Amandla Stenberg, Kate Bosworth, Lennie James 23.45 Reflektor© Sztármagazin 24.00 Dollhouse - A felejtés ára © (am. thrillersorozat, II/8.) Elveszett csata Fsz.: Eliza Dushku, Harry Lennix, Fran Kranz, Tahmoh Penikett, Enver Gjokaj 1.05 a’la CAR (ismétlés) © 1.45 Tengerparti fenegyerek ® (am. vígjátéksor., III/4.) Szombat esti gáz 2.10 A szív útjai© (török sorozat, 67-68.) ■ 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délután 12.25 Aktív © 13.00 Walker, a texasi kopó (am. akcíófilm-sorozat, 2 rész) Fsz.: Chuck Norris, Sheree J. Wilson, Noble Willingham, Clarence Gllyard Jr. 15.00 Hal a tortán© (vendégváró valóságshow) 16.00 Családi Titkok © (magyar reality sorozat) 17.00 Maricruz® (am.-mexikói sorozat) Fsz.: Ana Brenda Contreras, Daniel Arenas, René Strickler 18.00 Tények Hírműsor 19.30 Az élet show-ja © (valóságshow) 20.45 Édes élet© (reality sorozat) äü Jóban Rosszban® (magyar sorozat, 2301.) Fsz.: Gazdag Tibor, Liptai Claudia, Gesztesi Károly, Mihályfí Balázs 22.45 Grimm© (am. fantáziasorozat, III/6.) Fsz.: Russell Hornsby, Bitsie Tulloch, David Giuntoli, Silas Weir Mitchell, Reggie Lee Közben: Kenósorsolás kMífc Célkeresztben © (amerikai krimisorozat, IV/9.) Fsz.: Mary McCormack, Fred Weller 0.50 Tények Este 1.25 Aktív (ismétlés) © 1.50 Grimm © (am. fantáziasorozat, ism.) 2.35 Célkeresztben (amerikai krímisorozat, ism.) 3.20 EvaLuna (am-mexikói sorozat, 56.) Fsz.: Blanca Soto VIASAT3 6.40 Tv-shop 8.00 Született detektívek (2 rész)® 9.40 Szívek szállodája (amerikai sorozat, 111/1.) 10.35 Igazgyöngy© 11.35 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.25 CSI: A helyszínelők© 15.15 Gyilkos számok© 17.15 Igazgyöngy® 18.20 Káoszháza© 19.15 Szerintük a világ © 19.20 Jóbarátok© (am. vígjátéksorozat, X/1-2.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi ® (am. vígjátéksor., 111/18-19.) 21.20 Szerintük a világ © 21.25 Kiképzés © » (am.-ausztrál krimi, 2001) 24.00 Hőhullám: Nincs menekvés 2.05 Őrangyal (ism.) «31 9.25 Végső ajánlat ® 10.15 Tények a tányéron© 11.05 Jimmy lerántja a leplet © 12.15 Beépített főnök- Amerika © 13.05 Állati rekordok © 14.05 A világegyetem © 14.55 Fényűzés felsőfokon 16.35 Fald fel Amerikát- Rajongói Klub © 17.00 Brutális fizika © 18.00 River Cottage- Én a halakkal vagyok- Mentsük meg a tengereket! © 19.00 Hydrotech- A víz az úr ® 20.00 A világegyetem © 20.50 Jégbe fagyott titkok 21.50 Rejtélyek nyomában 22.45 Függőség ® 23.50 Kínzó történelem ® 0.40 Bűn-ügyek® DUNATV 11.00 Mire megvénülünk 12.00 Híradó 12.25 Kívánságkosár 14.20 Vers 14.35 Na végre, itt a nyár! 15.00 Városrajzolatok- Budapest © 15.25 Univerzum 16.30 Térkép 17.00 Capri- Az álmok szigete © 18.00 Híradó, Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Életképek© 19.35 A hegyi doktor ® 20.25 Megtörtént bűnügyek © 21.25 Hírek, Dunasport 21.35 A vakond® 23.25 Kultikon © 23.40 Könyvajánló 23.45 Az éltető víz® 0.35 Vers, Himnusz, Hírek 0.50 Magyar elsők DISCOVERY 8.00 Amcsi benzinfalók 9.00 Csomagcsaták 10.00 Raktárvadászok 11.00 Licitvadászok 12.00 Aranyláz Alaszkában 13.00 Halálos fogás 14.00 Ereklyék a hátsó kertből 15.00 Licitvadászok 16.00 Autókereskedők 17.00 Amcsi benzinfalók Rozoga Rambler 18.00 Az igazi prémvadászok Angolnafogás 19.00 Licitvadászok 20.00 Raktárvadászok 20.30 Csomagcsaták Hanta boy 21.00 Lícitvadászok 22.00 Kanadai raktárárverések 23.00 Konténervadászok 24.00 Licitvadászok 17.55 Vizipók csodapók 18.00 Mesélj nekem! 18.10 Mirr-Murr kalandjai 18.20 Kukori és Kotkoda 18.30 Raju,ariksa 18.35 Napfény farm 18.55 Irány Dinóföld! 19.05 Nils Holgersson csodálatos utazása 19.35 Lülü, ateknőc 19.45 Domonkos, az okostelefon 19.50 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó, Sporthírek 20.45 Kapán innen, kaszán túl 21.10 Heartland® 21.55 A következő! © 22.50 Ridikül® 23.35 Az A38 Hajó színpadán: Amatorski ® 0.30 MNASZ Autómotorsport magazin i l.’f'.íiHÚIilHiM JlilH ilklii::: É í# 10.00 Háború az Atlanti-óceánon 11.00 A harc tudománya 12.0,0 Hadurak 12.30 Kincsvadászok 13.00 Légikatasztrófák 14.00 Aranyásók Alaszkában 15.00 Nem akarok megőrülni! 16.00 Eszement játékok 17.00 Túlélési praktikák 18.00 Légikatasztrófák 19.00 Házromboló kincsvadászok 19.30 Munkaruhás értékmentők 20.00 Teszteld a YouTube-ot! 21.00 Ilyen lesz a világvége? 22.00 Légikatasztrófák 23.00 Túlélési praktikák 24.00 Európa véres meséi 1.00 Ilyen lesz a világvége? 2014. FEBRUÁR 27., CSÜTÖRTÖK Aranyásók Alaszkában Alaszkában három rivális vállalkozás kutat HIM arany után. Ez azonban nem könnyű munka, mert hőseinknek nemcsak a versenytársakkal, de a zord időjárással és a folyton elromló gépeikkel is meg kell vívniuk csatáikat. És ráadásul az idővel is versenyt kell futniuk, hisz a rövid és csalóka nyár után hamarosan beköszönt a fagyos, a talajt kőkeménnyé dermesztő sarkvidéki tél. ST0RY4 7.30 Dallas (ism.) ® 8.30 Gyilkos sorok ® 9.30 NCIS (2 rész) @ 11.30 A farm, ahol élűnk © 12.30 Született feleségek (2 rész) © 14.30 Murdoch nyomozó rejtélyei © 15.30 Poírot-novellák © 16.35 Columbo (ism.) © 18.35 Jim szerint a világ © 1900 Hír241935 Columbo © 21.35 Downton Abbey © 23.00 Rózsák harca © 24.00 Miss Fisher rejtélyes esetei © 1.05 Jim szerint a világ (ism.) © ST0RY5 9.40 Időtlen szerelem (2 rész) 11.40 Televíziós vásárlás 12.30 így főzünk mi 13.00 Rosalinda 14.00 A szerelem tengere ® 15.00 A végzet hatalma © 16.00 Menekülés a szerelembe © 17.00 Mosolyt kérek! @ 16,00 Quinn doktornő © 19.00 McLeod lányai @ 20.00 A farm, ahol élünk © 21.05 Naphegy klinika © 22.10 Gyilkos sorok © 23.10 Hír24 (ism.) 23.40 A szerelem tengere (2 rész) © TV PAPRIKA 17.30 Gordon Ramsay 18.30 Jót, de gyorsanl 19.00 Az én konyhám 19.30 Villásreggeli mesterfokon 20.00 Éttermi praktikák otthonra 20.30 Nigellissí- ma 21.00 Jamie 30 perces kajái 21.30 Alapok felsőfokon 22.00 Egy falat a városban 22.30 Ausztrália négykeréken 23.00 Heston hétköznapi konyhája 23.30 Jót, de gyorsan! 24.00 Az én konyhám 0.30 A la Mode ECHO TV IBSil SP0RT1 SP0RT2 mmm VIASAT6 Hírek: 8.00.10.00 Híradó: 12.00. 14.00,16.00,18.00,1930,22.00; 10.30 Mozaik 11.00 Ne legyen áldozat 12.30 A legszebb magyar település? 13,30 Telefonos ambulancia 14.30 Tapsrend 15.00 Hazahúzó 16.30 Mozaik 17.00 Gyógyulj meg! 17,30 Pulzus 18.30 Vidék élni akar 19,00 Napi aktuális 20.30 Bírósági történetek 21.30 Szópárbaj 22.30 Színházi magazin 23.00 Hazahúzó 24.00 Korrektúra 11.10 Ridikül © 12.00 Híradó 12.25 Kivánságkosár 14.20 Nótacsokor 14.35 Borvacsora ® 15.30 Família Kft. (ism.) ® 15.55 Baptista magazin 16.30 Család-barát 18.20 Duna anzix 18.40 Kultikon © 19.00 Híradó 19.30 Hazajáró 1955 Hogy volt?! @20.50 Dunasport 21.00 Legenda ® 22.10 Muzsikál a mozi 22.55 Duna World News 23.00 Kívánságkosár (ism.) 24.00 Híradó 0.40 Az este 10.30 Televíziós vásárlás 11.30 Tenisz ATP 500, Acapulco 13.30 Lóverseny (élő) 14.15 Tollaslabda 15:15 Reszté 15.30 Goalissi- mo 16.30 Labdarúgás. Olympia- kosz-Manchester United (ism.) 19.15 Labdarúgás. BL, összefoglaló (ism.) 20.00 Mai helyzet 20.15 Arany pillanatok 20.30 Ökölvívás. Cou Si-ming-Kokthong Kokietgym (ism.); Jean Pascal-Lucian Bute 2.30 Spanyol labdarúgás (ism.) 11.00 Tenisz. ATP 500, Dubai, nyolcaddöntő; ATP 500, Rio de Janeiro, összefoglaló 16.00 Te-, nisz. ATP 500, Dubai, nyolcaddöntő, 3. nap 20.00 Trash Talk (ism.) 21.00 Fieszta. Spanyol futballmagazin (ism.) 22.00 Bika- rodeó (ism.) 23.00 Erős emberek (ism.) 23.30 Ko Tv (ismétlés) 0.30 Lóverseny (ismétlés) 1.00 Tenisz ATP 500, Acapulco, nyolcaddöntő, 3. nap (élő) 14.00 Restaurant 14.30 Szerelem tálalva @ 15.25 Hazajön a baba © 15.55 A sorsfordító ® 16.25 Csodacsokicukrászda ® 16.55 Süssünk házikenyeret! ® 18.05 Fogyókúra másképpen © 19.05 Szuperdada visszatér © 20.05 Csendes szörnyetegek © 21.00 Ciki tini testek © 22.00 Gyermekarcok kés alatt: Van esély © 23.00 Sokkoló függőségek 24.00 Ciki tini testek ® 8.55 Eureka (ism.) © 9.50 Csillagkapu © 10.40 Star Trek: Az új nemzedék © 12.40 Mike és Molly © 13.35 Férjek gyöngye © 15.30 Texas királyai © 16.25 Dragon Ball Z ® 18.20 Yu-Gi- Oh! GX ® 19.25 Csillagkapu (IX/13.) © 20.05 Eureka (I/4.) @ 21.00 X-akták (III/22.) 22.00 Top Gear(XIX/6., I/2.) ® 0.15 X-akták (ism.) ® 1.10 Csillagközi romboló (am. sci-fi sorozat, ism.) © y i , 'UW.uuVnAfl?,W kíH g/; Angelina Jolié filmjéből merített ihletet a brit külügyminiszter