Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-21 / 44. szám
Átvették az okleveleket TRIATLON Minősített nógrádiak Mint arról korábban beszámoltunk, hét salgótarjáni sportoló is minősítést szerzett az előző évi eredményei alapján. Az elismeréseket a napokban adták át Budapesten. A Magyar Triatlon Szövetség által rendezett díjátadó gálát a Sportok házának konferenciatermében rendezték meg, a minősítettek mellett a 2013-as esztendő legjobbjait és a ranglistán dobogósokat is most díjazták. Ami a nógrádiakat illeti, a serdülők között Grajzel Sáron (Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület) biatlonban, míg Laczkó Szabina és Petróczy Bálint (mindketten Tarjáni Tornádó Triatlon SE) duatlonban lett aranyjelvényes. A gyermekek közt Laczkó Rozina és Tórák Levente (mindketten TTT) mindkét szakágban kiérdemelte a legmagasabb fokozatot. A junioroknál Laczkó Franciska (TTT) és Tóth Máté (SHKE) is duatlonban szerzett első osztályú minősítést. Az SHKE sportolója, Csontos László az amatőr duatlon ranglistán, saját kategóriájában (25-29 évesek) a másodikként végzett. Ami az elszármazottakat illeti, az amatőr triatlon raglista 18-19 éves korcsoport első helyezettje, a salgótarjáni születésű Király Kinga (TVK-MALI TK) első osztályú minősítést szerzett duatlonban, junior korosztályban. B. L. Kikapott a Kábel Kézilabda. NB 1/B, Keleti csoport, férfiak, 15. forduló: Pick Szeged II. - Balassagyarmati Kábel SE 28-23, CLAAS-Török- szentmiklósi K - Nyíregyháza 26-22, Gödöllői KC - Primavera Mizse KC 25-27, Kecskeméti TE - FTC-Bástyamillenium 26-29, PLER Budapest II - Hajdúná- nás-Robzol 2000 KS 31 -29, Ózdi KC - Kőnig-Trade-Balmazúj- város 26-36, Békési FKC - SBS Eger Eszterházy SZSE 19-21. A bajnokság állása 1. Eqer Eszterházy 15 14 0 1 481-337 28 2. Balmazújváros 15 13 1 1 446-316 27 3. Pick Szeged II 15 8 3 4 427-393 19 4. Nvíreqvháza 15 8 3 4 408-392 19 5J.szentmiklós 15 9 1 5 380-366 19 6.FTC-B. 15 8 1 6 425-418 17 7. Ózdi KC 15 8 1 6 365-383 17 8. Békési FKC 15 7 2 6 413-403 16 9. PLER Bp. II 15 6 2 7 414-454 14 10. Mizse KC 15 5 1 9 344-384 11 11. Bgv. Kábel SE 15 2 4 9 355-396 8 12. Hajdúnánás 15 3 2 10 358-409 8 13. Kecskemét 15 2 2 11 424-488 6 14. Gödöllői KC . 15 0 1 14 351-452 1 Juniorok: CLAAS-Törökszent- miklósi K - Nyírsuli 26-24, Gödöllői KC - Primavera Mizse KC 35-24, Kecskeméti TE - FTC- Diagnosticum 23-33, PLER Budapest II - Hajdúnánás-Robzol 2000 KS 54-17, Ózdi KC - Balmazújvárosi KK 36-34, Pick Szeged II - Balassagyarmati Kábel SE 35-20.. Két ezüst- és hat bronzérem Dunakesziről asztalitenisz. A Dunakeszi Kinizsi USE az elmúlt hétvégén négy korosztályban - újonc, serdülő, ifjúsági és felnőtt - rendezte meg a Farsang Kupát. A Pest megyei megmérettetésen Nógrád megyéből a szécsényi és balassagyarmati versenyzők is ott voltak az indulók között. Közülük a romhányi Páris Artúr (BADISZ VSE) szerepelt a legjobban, aki a serdülők egyéni versenyszámában a szécsényi Ispán Csaba mellett a bronzérmes helyen zárt. «Ifjúsági fiúknál viszont a döntőig menetelt, ahol ugyan vereséget szenvedett dunaújvárosi ellenfelétől, de a magasabb korosztályban elért második helyezése így is minden dicséretet megérdemel. Ugyancsak kiemelésre méltó eredményt ért el a Szerva ASE Szécsény versenyzőjének, Porubszky Martinnak a serdülő fiúknál megszerzett második helyezése. A nógrádi fiatalok végül két ezüst- és hat bronzérmes helyezést gyűjtöttek be. Eredmények. Újonc lány: 1. Adamik Csenge Virág (Tatai AT), 3. Mezei Kitti Vecsés és Kuris Kitti (Szerva ASE Szécsény). Serdülő lány: 1. Adamik Csenge Virág 3. Petrovecz Gitta (Szerva ASE Szécsény) és Szőke Borbála (Dunakeszi K. USE). Serdülő fiú: 1. Iván Bertold (Budaörs), 2. Porubszki Martin (Szerva ASE Szécsény), 3. Ispán Csaba (Szerva ASE Szécsény) és Páris Artúr (BADISZ VSE), 5. Kovács Gábor (Szerva ASE Szécsény), 9-16. Horváth Bendegúz (Szerva ASE Szécsény). Ifjúsági lány:l. Szőke Borbála (Dunakeszi USE), 3. Petrovecz Gitta (Szerva ASE Szécsény). Ifjúsági fiw 1. Makk Benedek (Dunaújváros), 2. Páris Artúr (BADISZ VSE), 3. Iván Bertold (Budaörs) és Páris Áchim (BADISZ VSE), 5. Porubszki Martin, 6. Ispán Csaba, 9-16. Kovács Gábor. Cz. Zentai A bajnokság állása 1. Békési FKC 14 13 1 0 511-353 27 2.FTC-D. 15 10 1 4 471-398 21 3. Kecskemét 15 9 2 4 493-446 20 4. Gödöllői KC 15 9 2 4 434-392 20 5. PLÉR Bp. II 15 9 1 5 510-434 19 6. Balmazújváros 15 9 1 5 499-462 19 7. Ózdi KC 15 8 0 7 486-487 16 8. T.szentmiklós 15 7 2 6 404-428 16 9. Eger Eszterházy 14 7 0 7 410-431 14 10. Pick Szeged II 15 5 0 10 406-416 10 11. Mizse KC 15 5 0 10 390-449 10 12. Bgy. Kábel SE 15 3 1 11 327-427 7 13. Hajdúnánás 15 3 1 11 389-506 7 14. Nyírsuli 15 1 0 14 381-482 2 Megjelent Dávid Kornél önéletrajzi könyve kosárlabda. „Az egyetlen magyar NBA-játékos” alcímmel megjelent Dávid Kornél 127-sze- res válogatott kosárlabdázó önéletrajzi könyve. A csütörtöki sajtóbemutatón a 42 éves ex-játékos elmesélte, hogy amikor 1999-ben megérkezett a Chicago Bullshoz, a klubnál vagy a szállodában folyton keverték a család- és keresztnevét, és senki sem tudta, hol van Magyarország.- Mivel az NB I-ből minden átmenet nélkül, egyenesen az NBA-be csöppentem, kellett pár hónap, amíg megszoktam a körülményeket - mondta Dávid, aki öt klubnál 109 meccsen szerepelt a tengerentúlon. A közelmúlt és a jelen két legnagyobb alakjáról, Michael Jordánról és LeBron Jamesről kifejtette, mindkettejüket ismeri a pályáról. A mélyről indult Jordan kivételes tehetségével megelőzte a korát, és bár voltak sztárallűrjei, valamint csapattársaival is keményen bánt, mindig élen járt a munkában, példát mutatva állhatatosságával. Az elképesztő fizikai adottságokkal megáldott Jamest ugyanakkor gyerekkorától sztárnak nevelték, ennélfogva minden ligában felért a csúcsra. A kötetben - melynek társszerzője S. Tóth János újságíró - az ötszörös magyar bajnok kosaras beszámol a válogatottban a 90-es évek végén tapasztalt „biztosítási hercehurcákról”, illetve arról is, hogy miért hagyott ki meccseket a nemzeti csapatban. A 2008-ban visszavonult Dávid szerint a jelenleg a spanyol Vitoriában játszó Hanga Ádám áll ahhoz a legközelebb, hogy szintén eljusson az NBA-be, és bízik benne, hogy előbb-utóbb ő is megkapja a lehetőséget. Ami a jelenlegi NBA-szezont illeti, a bajnok Álba Fehérvár elnöke kifejtette, szerinte Kevin Durant lesz az alapszakasz legjobbja, a végső sikerre pedig a címvédő Miami mellett az Oklahoma Citynek, az Indianának és a Portlandnek lehet esélye. Visszavonult a világbajnok öttusa. Befejezte versenyzői pályafutását Amélie Cazé négyszeres világbajnok francia öttusázó. A 29 éves sportoló a londoni olimpiát követő hosszabb pihenő után tavaly elkezdte ugyan a felkészülést az idei megmérettetésekre, és a múlt hónapban nyert is egy versenyt Franciaországban, mégis úgy határozott, hogy visszavonul. „Most, hogy a döntést meghoztam, úgy érzem, mintha teher került volna le a vállamról. Egyre nehezebb volt motiválnom magam és végigcsinálni az edzéseket nap nap után. Nem volt már bennem tűz” - idézte őt a nemzetközi szövetség honlapja. Cazé 2007-ben, Berlinben lettelőszörvilágbajnok, majd egy évvel később Budapesten is győzött, 2010-ben, a kínai Csengtuban pedig az egyéniben aratott diadala mellett a francia válogatottal is az első helyen végzett. Lipcsében, 2009-ben és Debrecenben, 2010-ben egyéni Euró- pa-bajnoki címet szerzett. A „Magyar Csapat” kifejezésre nincs védjegyoltalom mob. A „Magyar Csapat” kifejezésre nincs védjegyoltalom bejegyezve, ezért az bárhol és bármikor szabadon használható - közölte a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) szerdán az MTI-vel. Mesterházy Attila, az MSZP-elnöke szerdán nyílt levélben kérdezte Borkai Zsoltot, a MOB elnökét arról, hogy fizet-e a Fidesz a Magyar Csapat elnevezés használatáért. A MOB úgy reagált: nem a Magyar Csapat kifejezés vagy elnevezés áll védjegyoltalom alatt, hanem a Magyar Csapat lógója, amelyben szerepel az olimpiai ötkarika. A lógó értelme valójában nem csupán magyar csapat, hanem az ötkarika megjelenése miatt „Magyar Olimpiai Csapat”, mert a MOB kizárólag a Magyar Olimpiai Csapatra vonatkozóan rendelkezik felhatalmazással és jogkörökkel a MOB Alapszabálya és a NOB Charta szerint. Tehát a „Magyar Csapat” kifejezésre nincs védjegyoltalom, az szabadon használható. „Ennek egyetlen korlátja, hogy az alkalmazott képi megjelenítésnek egyértelműen megkülönböztethetőnek kell lennie a védjegyoltalommal ellátott lógótól” - írta a MOB. Kiemelték továbbá, hogy „a Magyar Olimpiai Bizottság mint országos közfeladatokat ellátó köztestület, közhasznú civil szervezet, mindig is kiemelten fontosnak tartotta, hogy a tevékenysége a pártoktól független, a napi politikától mentes legyen”. A magyar sportéletben vezető szerepet betöltő MOB, a sportot szerető magyar emberekkel együtt ezekben a napokban a XXII. Téli Olimpiai Játékokra, a Magyar Olimpiai Csapat minél eredményesebb szereplésére koncentrál - tették hozzá. i i A TTT díjazottjai (balról): Szuhán Attila edző, Petróczy Bálint, Laczkó Rozina, Tórák Levente, Laczkó Franciska, Laczkó Szabina Dávid Koméi