Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-19 / 42. szám
2014. FEBRUÁR 19., SZERDA „Ne legyen közmunkás-nemzet ez az ország!” „Véleményem szerint nem lehet azt megtenni, hogy százezreket nyomorban tartsunk, közmunkás nemzetet teremtsünk és gazdasági menekültek országát csináljunk Magyarországból” - hangzott el Nyakó István országgyűlési képviselőtől hétfői, salgótarjáni sajtótájékoztatóján. Salgótarján. Boldvai László, az MSZP országgyűlési képviselője bevezetőjében elmondta, azért választották ismételten a közmunka-blöff témát, mert az elmúlt hetekben nagyon sok bejelentést, jelzést kaptak azokról az ellentmondásokról, amelyek a téli közmunkaprogramot jellemzik. Hozzátette: azért kérte fel Nyakó István ország- gyűlési képviselő társát erre a találkozóra, mert a frakcióban ő ennek a területnek a mindentudója.- Nem kell emlékeztetni a közmunkásokat arra, hogy 2010- ig a minimálbér nettó értékét kapták meg, amely akkor 60.200 forint volt. Azonban a kormányváltás után egy tollvonással kivettek a zsebükből tizenháromezer forintot, s így lett a bérük az elhíresült 47 ezer forint. Több politikus véleménye szerint ebből meg lehet élni, de az emberek azt mondják, hogy nem lehet megélni, s kérik vissza az elvett összeget. Utána számolva kiderül, hogy ha egy közmunkás a négy év minden hónapjában dolgozhatna, akkor 624.000 forinttal kevesebbet kapna, mint az előző kormány idején. Ez szégyen és gyalázat! Ezen felül azok az emberek, akik nem tudnak részt venBoldvai László ni a különböző programokban segélyből élnek, amit szintén lecsökkentettek 28.000 forintról hu- szonkétezerre. Ez a 13 ezernek majdnem a fele, azaz 288.000 forinttal kevesebb jut a „fazékba” - fejtette ki Nyakó István ellenzéki politikus. Az országgyűlési képviselő hozzátette: a miniszterelnök Kínában tartott sajtótájékoztatóján hangoztatta, hogy 2016-ig mindösszesen 2-3 százalékra szeretné csökkenteni a munkanélküliséget Magyarországon. Az ellenzék tapasztalatai alapján azonban ez csak úgy sikerülhet, ha dupla annyi közmunkás lesz hazánkban (tehát 600 ezer) és dupla annyi gazdasági menekültnek (körülbelül 8-900 ezer fő) kell elhagyni az országot, hogy külföldön vállaljon munkát, hiszen itt, az elsődleges munkaerő piacon nincsenek állások. Ezekkel a lépésekkel tudnák csökkenteni papíron a munkanélküliségi statisztikát.- Véleményem szerint ezt nem lehet megtenni, hiszen nem szabad százezreket nyomorban tartani, közmunkás nemzetet teremteni és gazdasági menekültek országát csinálni Magyarországból. A közmunkaprogramok kapcsán különösen súlyos és tragikus az a szituáció, amikor ezeket az embereket kényszerítik, hogy rezsifórumot szervezzenek, valamint őket küldik ki az aláírásgyűjtő ívekkel. Azaz azokat a személyeket használják arra, hogy szolgálják azt a kormányt, amely egyébként az ő nyomorúságukat okozta. Azt gondolom, hogy április 6-án a közmunkás szakszervezet és maguk a közfoglalkoztatottak is hatásos választ tudnak majd adni erre a kizsákmányolásra - fogalmazott Nyakó István. Nyakó István „A Gyurcsány-koalíció munkanélküliséget és létbizonytalanságot hozott Nógrád megyére. Az itt élőknek is adtak inkább segélyt, mint munkát. A Fidesz-kormány a 22 ezer forintos segélyen tengődés helyett tisztességes munkát vagy képzést, és érte fizetést kínál azoknak, akik a közfoglalkoztatásban részt vesznek. A szocialisták már megint becsapták a közfoglalkoztatottakat, Mesterházy Attila helyettesével, Simon Gáborral az élen a közfoglalkoztatás eltörléséért meneteltek, ő meg titokban százmilliókat parkoltatott külföldi bankszámlákon.” Becsó Zsolt országgyűlési képviselő sajtóközleményében így reagált Nyakó István (MSZP) országgyűlési képviselőnek „Köz- munkablöff” címmel pár napja Salgótarjánban tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra. „Ha a Gyurcsány-koalíción múlna, megint a legszegényebbeken csattanna az ostor, mert elvennék a munkalehetőséget és a fizetést a közfoglalkoztatottaktól. S visszaállítanák ugyanazt a reménytelen rendszert, amely korábban volt, amikor 22 ezer forintos segéllyel szúrták ki az álláskeresők szemét és nem adtak lehetőséget nekik a tovább lépésre, a tánulásra. Emiatt tömegeket ítéltek egy életen át tartó munkanélküliségre és negyedmillió embert tettek munkanélkülivé. A közfoglalkoztatás több ezer Nógrád megyei álláskeresőnek biztosít munkát Becsó Zsolt vagy képzést, és azért fizetést. Januártól a kormány megemelte a közfoglalkoztatottak bérét: az alap foglalkoztatásért járó fizetés bruttó 77. 300 forint, a szakképzettek garantált bére bruttó 99 100 forint lett. A kiskeresetűek adócsökkentésének köszönhetően a gyermeket nevelőknek ennél is több marad a zsebében. Egy gyermek esetén 60.600 forint, két gyermek esetén 70.600 forint nettó fizetést kapnak (9 ezer forinttal többet, mint tavaly). Három gyermek esetén 76 100 forintot vehetnek kézhez, ez 15 ezer forintos emelést jelent. Ha egy a legnehezebb helyzetben lévők közé tartozó magyar családot veszünk, ahol mind a két szülő közfoglalkoztatott és három gyermeket nevelnek, akkor ők például 30 ezer forinttal több nettó fizetésre számíthatnak.” Becsó Zsolt a következőkre is felhívta a figyelmet: „ma 22 éves csúcson van a foglalkoztatás, hosszú évek után tíz százalék alá csökkent a munkanélküliség Magyarországon. Itt, Nógrád megyében is egyre többen élnek segély helyett munkából. Egy év alatt az álláskeresők száma 43 százalékkal csökkent. A választás tétje a salgótarjáni családok számára is, hogy Magyarország és a családok tovább tudnak-e erősödni, vagy hagyjuk-e, hogy visszajöjjön az új Gyurcsány-korszak, amely egyszer már tönkretette nemcsak az országot, hanem az itt élő családokat is.” Utazás a Naprendszerben Balassagyarmat A napokban a Partiscum Csillagászati Egyesületnek köszönhetően utazást tettek a Naprendszerben a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai. A program során a planetáriumban, egy teljes kupolás, nagy felbontású film segítségével elsőként a dinoszauruszok világa kelt életre, majd a tanulók végiglátogatták a Naprendszer bolygóit, megismerve azok jellegzetességeit, fizikai paramétereit, sőt néhány bolygó felszínére „le is szálltak”. Ezt követően élőszavas kommentár kíséretében a diákok tanulmányozhatták az égbolt nevezetes csillagképeit, a jellegzetes égi mozgásokat. A bemutató végén valósághű felvételekkel elevenedtek meg a Naprendszer égitestei a rendkívüli földrajzórán. Önbíráskodás bozótvágóval Palotás. Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás és magánlaksértés megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 19 éves palotási férfi ellen a Pásztói Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A fiatalember a kerítésen átmászva jutott be szombat hajnalban szomszédja udvarára, ahol - bozótvágó késsel megfenyegetve őt - követelte tőle vissza a részére korábban kölcsönadott pénzét. ' A sértett ennek a kérésnek nem tett eleget, erre a 19 éves férfi a ház lépcsőjébe vágott, belerúgott a kertkapuba és a szeméttároló edényekbe, majd távozott a helyszínről. Személyi sérülés nem történt. A rendőrök a lakásán elfogták a gyanúsítottat, és lefoglalták a bozótvágó kést. A fiatalember előállítását követően elismerte a bűncselekmények elkövetését - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő. ■ MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. * MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. » Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbá Online és offline hirdetések Idejét és pénzét is megtanítjuk! * BÉR-BÉRSZÁAtrejTÉS Akciós áron! géS-"-' fik ' ■; . ■ - jÉHfe ; f. is .ju* ö^*zo,9á,at ■ 3618889200 Teleionszártv.+ ö 8&8 g206 Uám c«l",,®"0,k"ay0,“í "U Honűp ^w°rK«ayc.Ub.*U Work Way Club „Elvennék a közfoglalkoztatottak bérét"