Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-14 / 38. szám

Citromos birsalma-krémleves 2 cs vaníliás cukor 2-3 banán órán át. így hagyható akár egyik napról a másikra is. Szűrjük le. Készítsük el a diómarcipánt: for­raljunk fel vizet, és blansírozzuk benne 1-2 percig a diót, majd emel­jük ki a vízből, és ahogyan hűl, tü­relmesen húzogassuk le mind­egyikről a héját. A vaníliás cukorral összekeverve daráljuk finom pép­pé. Össze is fog állni, nem lesz szük­ség folyadékra, de ha mégis, akkor pár csepp jéghideg vízzel állítsuk össze. Tekerjük folpackba, és pihen­tessük a hűtőben, majd formáz­zunk belőle tojásokat. Én ebből a mennyiségből 8-10 db-ot gyúrtam, és céklamorzsában hempergettem meg őket a mintázás céljából - ez el is hagy ható. Ez a fajta marcipán hű­tőben akár hetekig is eláll. A tésztához keverjük össze a di­ót, a tönkölylisztet és egy kis sót, morzsoljuk el vele a vajat, adjuk hozzá a tojást és 30 g szirupot, s gyúrjunk belőle tésztát. Csomagol­juk be folpackba, és tegyük egy órá­ra a hűtőbe. 180°C-ra melegítsük elő a sütőt. Nagyon vékonyan vajaz- zunk ki egy kb. 21 cm átmérőjű pi­teformát, és nyomkodjuk bele a di­ós tésztát úgy, hogy legyen egy kis pereme. 15 perc alatt süssük elő a sütő középső fokozatán. Keverjünk a maradék szűrt bodza- virág-sziruphoz 50 g nádcukrot és a fahéjat, majd egy erre alkalmas fém edénykében (tehát nem teflon, nem kerámia-bevonatú) főzzük fel, sűrít­sük be karamellé. Ha kész, öntsük az elősütött pitetésztára. Közben az al­mákat vágjuk félbe, emeljük ki a magházukat, és egy éles késsel sze­leteljük fel nagyon vékonyan. Rendezzük őket körbe-körbe, a pite szélétől befelé haladva. Süssük készre kb. 20 perc alatt. Adjuk a tejszínhez a vanília- rúd(ak) kikapart magjait és a gyü­mölcscukrot, s verjük habbá. Fo­gyasztásig tároljuk hűtőben. Kínál-' juk a piteszeleteket egy-egy kanál vaníliás tejszínhabbal és diómarci- pán-tojással. Hozzávalók- 5 db közepes nagyságú birsal­ma- 2 db citrom (héja és leve)- 80 g cukor vagy ennek megfe­lelő édesítő- 150 ml tejszín- 2 dl fehérbor- darabos egész fahéj Elkészítés: a tejet feltesszük mele­gedni, közben a tojások fehérjét a porcukorral kemény habbá verjük. Mikor a tej felmelegedett, takarék­lángra vesszük, majd a habot evőka­nállal beleszaggatjuk. 1 perc múlva óvatosan megforgatjuk, majd újabb 1 perc elteltével kiszedjük és félre­rakjuk. Ezután forráspontig melegít­jük a tejet, a gázt takarékra tesszük. A tojások sárgájához a vaníliás, illet­ve a kristálycukrot hozzáadjuk, és kézi habverővel folyamatos keverge­tés mellett készre keverjük. Végül a banánt felkarikázzuk, egy kis elké­szült madártejjel összeturmixoljuk, majd a maradékhoz öntve jól elke­verjük. A habbal díszítjük! Elkészítés: a birsalmát meghámoz­zuk és kimagozzuk, feldaraboljuk. Egy teatojásba beleteszünk jó sok da­rabos fahéjat és az egyik citrom ala­posan megmosott héjának kis darab­káit (egy éles késsel óvatosan szeljük le a citrom sárga rétegét, pici dara­bokban, ügyelve arra, hogy a lehető legkevesebb fehér rész kerüljön be­le). A birskockákra ráöntjük a 2 db citrom kifacsart levét, az édesítőt vagy a cukrot, a fehérbort, a teatojást, és felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Főzzük kb. 15-20 percig, míg meg nem puhul a gyümölcs. Amikor a gyümölcs már puha, akkor botmixerrel összetörjük. Öntsünk rá tejszínt, hozzá 2 dl vizet, és forraljuk össze. Fahéjjal díszítve tálaljuk. folpack darabot, és néhány szelet csirkemellet helyezzük rá szorosan egymás mellé. Ráfektetjük a sonka­szeleteket, a vékonyan felszeletelt sajtot és az aszalt szilvát. Két végén kicsit felhajtjuk, és szorosan felte­kerjük. Egy nagyobb alufóliára ba­conszeleteket fektetünk, majd ráhe­lyezzük a tekercset, és az alufólia segítségével feltekerjük, széleit jó alaposan összezárjuk. Előmelegített sütőben 30 percig sütjük, majd a fóliát levéve róla további 10 percig pirítjuk a tetejét. Krumplipüré illik hozzá a leginkább. tartsa üde zöldessárga színét. A feta sajtot is felkockázzuk, a fok­hagymát átpréseljük, a paradicso­mot elnegyedeljük. Egy tálba tesz- szük a hozzávalókat, megborsoz­zuk, megsózzuk, hozzáadjuk az olívaolajat és gondosan összeke­verjük. Tálaláskor megszórjuk a petrezselyemmel. Pirítóst kíná­lunk hozzá. Különleges almás pite Hozzávalók: a diómarcipánhoz- 75 g dióbél- 30 g vaníliás nádcukorpor a bodzavirág-sziruphoz- 12 g szárított bodzavirág- 70 g + 50 g barna nádcukor- forró víz-1 csapott ek őrölt fahéj a tésztához- 100 g darált dió-115 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt- 1 kis csipet finom tengeri só- 30 g bodzavirágszirup- 1 db kisméretű (30 g) tojás- 25 g kemény vaj- 3 db alma a tejszínhabhoz- jó minőségű tejszín, amihez másfél deciliterenként tettem egy- egy vaníliarúd kikapart magjait- 20 g gyümölcscukor vagy más édesítő Citromos-áfonyás sertéscomb Hozzávalók:- 60 dkg sertéscomb- 1 fej hagyma- 1 marék aszalt áfonya- 8 gerezd fokhagyma- 2 dl rosé- 2-3 ek liszt- só- bors- pirospaprika- 1 citrom Elkészítés: tegyük egy hőálló tál­kába vagy egy befőttes üvegbe a bo­dzavirágot a 70 g nádcukorral, önt­sük fel a forró vízzel, zárjuk le a te­tejét, és hagyjuk állni legalább egy Elkészítés: a sertéscombot felsze­leteljük, és beleforgatjuk a borsos, pirospaprikás lisztbe. Hirtelen ola­jon kisütjük. A megmaradt olajba beletesszük a kockázott hagymát és az áfonyát. Kicsit megpirítjuk, majd felöntjük a borral. A tepsibe beleda­raboljuk a megpucolt fokhagymá­kat. Ráhelyezzük az elősütött húso­kat, megsózzuk őket, és végül a hagymás-áfonya keverékkel leönt­jük. Előmelegített sütőben lefedve sütjük 1 órán keresztül, majd még fél órát fedő nélkül. Ha kész a hús, belereszelünk egy fél citromot, be­lecsurgatjuk a levét, és összesütjük. Mexikói rizzsel tálaljuk. Banános madártej Hozzávalók:- 6 dl tej- 5 tojás- 10 dkg porcukor- 10 dkg kristálycukor Aszalt szilvás csirkemell baconköntösben Hozzávalók- 1 kg csirkemell- 15 dkg sonka- 15 dkg ementáli sajt- 20 dkg aszalt szilva- 40 dkg bacon- só- fekete bors Elkészítés: a csirkemellet meg­mossuk, szeletekre vágjuk, és vé konyra kiklopfoljuk. Mindkét olda­lát sózzuk, borsozzuk. Veszünk egy Avokádó-saláta Hozzávalók:- 2 db érett avokádó- 1 fél citromból nyert citromlé- só ízlés szerint . - bors ízlés szerint \ - 5 gerezd fokhagyma- 25 dkg feta sajt- 24 dkg paradicsom i - 3 ek olívaolaj I - 1 csokor petrezselyem p Elkészítés: az avokádót megpu- * coljuk, felkockázzuk és meglo- 1 csoljuk a citromlével, hogy meg­V Bálint nap a szerelem, a szerelmesek napja. Itt az ide je, hogy készíts szerelmednek finom, ízletes, változatos, ám e jeles naphoz illő ételeket! I.ehet, hogy nem is kell messzire menned, hogy beszerezd a csodálatos ebéd vagy vacsora hozzávalóit, hiszen zömmel közismert és köm nven beszerezhető alapanyagokból álló recepteket aján­lunk. Ezek egytől egyig illenek (így szerelmes naphoz, és biztos hihetsz abban, hogy elfogyasztásukkal még szebb, meghittebb lesz a pillanat. A hatás és a mellékhatás ki használása érdekében húzódj közelebb szerelemedhez és öleld szorosan magadhoz...! t v T * * I I Szívünk választottiának!

Next

/
Thumbnails
Contents