Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-13 / 37. szám
Díjátadó az Old Traffordon A hamarosan Nagy-Britanniában megjelenő Puskás-életrajzról és egy lehetséges Puskás-kiállításról is egyeztetett a Manchesterben nemrég megnyílt angol Nemzeti Futballmú- zeumban Szöllősí György, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója, aki az intézmény névadójának özvegyét kísérte el a Magyar-Skót Társaság immár hagyományos díjátadójára. Puskás Ferencnét a legendás tréner, Sir Alex Ferguson és a Robert Burns Nemzetközi Alapítvány invitálta a múlt hétvégére Manchesterbe, ahol az alapítvány és a Magyar-Skót Társaság a Puskás Ferenc-Sir Alex Ferguson év szponzora díj hetedik díjátadóját rendezte - a díjat magyar gyermekkórházaknak adakozó brit cégek kaphatják meg. Puskás Ferencné idén először vett részt a díjátadón, amelyen Thomas M. Fischert, a Corinthia Hotel Budapest igazgatóját jutalmazták. Puskás Ferencné egy Puskás-mezzel ajándékozta meg a Manchester United kispadjáról tavaly 26 év után felálló Sir Alex Fergusont, aki - a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjának keddi beszámolója szerint - dedikálta nemrég megjelent önéletrajzi könyvének magyar példányát. A kötet a Puskás Intézet gyűjteményében kap majd helyet. Szöllősi Györgyöt fogadta az angol Nemzeti Futballmúzeum igazgatóhelyettese, David Pearson, és a Puskás-könyv őszre tervezett angliai bemutatójáról, valamint egy leendő manchesteri Puskás-kiállításról egyeztettek. Csak a BE-BE TK tudott nyerni TEKE NB I, NB II, férfiak, 13. forduló Tizenegyedik a Kábel kézilabda. NB VB, Keleti csoport, férfiak, 14. forduló: FTC- Bástyamillenium - Békési FKC 35-18, Primavera Mizse KC - Pick Szeged II 28-18, Kőnig-Trade- Balmazújváros - CLAAS-Török- szentmiklósi K 31-19, Hajdú- nánás-Robzol 2000 KS - Kecskeméti TE 24-24, Balassagyarmati Kábel SE - PLER Budapest II 19-19, SBS Eger Eszterházy SZSE - Ózdi KC 31-20, Nyíregyháza - Gödöllői KC 37-26. 1 Eger Eszterházy 14 13 0 1 460-318 26 2. Balmazújváros 14 12 1 1 410-290 25 3. Nyíregyháza 14 8 3 3 386-366 19 4. Pick Szeged II 14 7 3 4 399-370 17 NB l? Keleti csoport BE-BE TK Salgótarján - Postás SE 6-2 (3152-3077) BE-BE TK Salgótarján: Bokros B. 529, Nádasdi 1.536/1, Molnár Gy. 515/1, Balázs P. 529/1, Fancsik I. 515/1, Telek T. 528. Postás SE: Szakács V. 541/1, Gulyás Cs. 495, Dugár P. 489, Horváth T. 515, Koncsik J. 508, Németh A. 529/1. A BE-BE TK hozta a kötelező győzelmet a sereghajtó ellen. További eredmények Ceglédi Vasutas SE - Gyenes Kft-Szegvári TSE 2-6, Fővárosi Vízmüvek SK - Gázművek MTE 8-0, Kazincbarcikai VTSE - Ózdi VFTC 7-1, Budapesti Erőmű SE - KÖFÉM SC 3-5, Vilati Eger SE - Oroszlányi SZE 6-2. A bajnokság állása ______________ 1. Kazincbarcika 13 9 1 3 70-34 19 2. Bp. Erőmű 13 9 1 3 67-37 19 3. Szegvári TSE 13 8 J 4 66-38 17 4. Vilati Eger 13 8 1 4 58-46 17 5. Ceglédi V. 13 8 0 5 53-51 16 6. Fővárosi V. 13 7 0 6 52.5-51.5 14 7. BE-BE TK 13 5 2 6 49-55 12 8. Oroszlány 13 6 0 7 48-56 12 9. KOFEM SC 13 5 1 7 49-55 11 10. Gázművek 13 4 0 946.5-57.5 8 11. Ózdi VFTC 13 3 1 9 38-66 7 12. Postás SE 13 2 0 11 27-77 4 5. Törökszentmiklósi 8 1 5 354-344 17 6. Ózdi KC 14 8 1 5 339-347 17 7. Békési FKC 14 7 2 5 394-382 16 8. FTC-B. 14 7 1 6 396-392 15 9. PLER Bp. II 14 5 2 7 383-425 12 10. Mizse KC . 14 4 1 9 317-359 9 11. Bgy. Kábel SE Í4 2 4 8 332-368 8 12. Hajdúnánás 14 3 2 9 329-378 8 13. Kecskeméti TE 14 2 2 10 398-459 6 14. Gödöllői KC 14 0...1 13 326-425 1 Ju niorok: FTC-Diagnosticum - Békési FKC 31-33, Primavera Mizse KC - Pick Szeged II 28- 21, Balmazújvárosi KK - CLAAS-Törökszentmiklósi K 29- 25, Balassagyarmati Kábel SE - PLER Budapest II 29-28, SBS Eger Eszterházy SZSE - ÓzHosszabbítanának a veteránokkal LABDARÚGÁS. Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio vezetői négy veterán játékossal is tárgyaló- asztalhoz ülnek a hónapban. A klub a nyáron lejáró szerződésű játékosok közül Miroslav Kloséval (35), Giuseppe Biavával (36), André Diasszal (34) és Stefano Maurival (34) is hosszabbítana. Ifjúságiak: BE-BE TK Salgótarján - Postás SE 4-0, Ceglédi Vasutas SE - Gyenes Kft.-Szegvári TSE 3-1, Fővárosi Vízművek SK - Gázművek MTE 0-4, Kazincbarcikai VTSE - Ózdi VFTC 1 ;3, Budapesti Erőmű SE - KÖFÉM SC 1 -3, Vilati Eger SE - Oroszlányi SZE 0-4. A bajnokság állása 1. Szegvári TSE 13 11 0 2 45-7 22 2. Oroszlány 13 10 0 3 39-13 20 3. Bp. Erőmű 13 9 0 4 35-17 18 4. Gázművek 13 9 0 4 34-18 18 5. Vilati Eger 13 8 0 5 30.5-21.5- 16 6. Ceglédi V. 13 8 0 5 27-25 16 7. BE-BE TK 13 6 0 7 22-30 12 8. Ózdi VFTC 13 5 0 8 18-34 10 9. Postás SE 13 4 0 9 21-31 8 10. KÖFÉM SC 13 4 0 919.5-32.5 8 11. Fővárosi V. 13 2 0 11 11-41 4 2. Kazincbarcika 13 2 0 11 10-42 4 MLSZ: újabb összetartások NB II, Keleti csoport Tiszakécske VSE - Bátonyterenyei TK 7-1 (2524-2403) Tiszakécske VSE: Kokavecz F. 398/1, Bakhi G. 443/1, Lengyel P. 415/1, Kokavecz G. 424/1, Petrovácz L. 424, Somodi K. 420/1. Bátonyterenyei TK: Hetei A. (Kecskés J.) 366, Horváth S. 435, Szőke T. 391, Márton F. 401, Sáfár Z. 451/1, Csépel. 359. A 13. forduló sem hozott szerencsét a BTK csapatának. Újabb idegenbeli vereséget kellett elkönyvelniük, ezúttal a Tiszakécske otthonában. A becsületpontot Sáfár Zoltán révén szerezték meg, aki 451 fával a mérkőzés legjobb eredményét érte el. Szentesi VTE - Somosi TK 5-3 (2511-2432) Szentesi VTE: Máté Gy. 391, Kovács I. 433/1, Szabó L. 404, Szkurák Z. 435/1, Csanki 1.395, ifj. Csanki I. 453/1. Somosi TK: Szabó A. 417/1, Verbovszky Gy. 403, Nágel P. 422/1, Németh B. 388, Molnár Z. 409/1, Hakkel L. 393. A Somosi TK nem bírt a középmezőnyben tanyázó Szentes együttesével. Nádújfalu KSE - Sajóbábonyi VSE 2-6 (2131-2369) Nádújfalu KSE: Gubán P. 391/1, Aranyos I. 342, Kocsa R. 341, Kapás I. 323, Gubán F. 410/1, Radies R. 324. Sajóbábonyi VSE: Szecsődi P. 376, Kavalecz T. 450/1, Komjáti K. 370/1, Ács P. 386/1, Térjék J. 397, Szabó Z. 390/1. Az éllovas ellen nem volt esélye a Nádújfalu csapatának. Nádasdi István (BE-BE TK) További eredmények Mezőtúri AFC - Szanki OBSE 7-1, Gyulai SE -Rákoshegyi VSE 6.5-1.5, Széchenyi SC - Olajos TK 5-3. A bajnokság állása 1. Sajóbábony 13 9 3 1 76-28 21 2. Tiszakécske 13 8 3 2 64.5-39.5 19 3. Szanki OBSE 13 8 1 456.5-47.5 17 4. Somosi TK 13 8 0 5 59.5-44.5 16 5 Széchenyi SC 13 7 2 4 58-46 16 6. Bátonyterenye 13 6 1 6 50-54 13 7. Szentesi VTE 13 6 0 7 48-56 12 8. Gyulai SE 13 5 1 745.5-58.5 11 9. Mezőtúri AFC 13 5 0 8 ' 48-56 10 10. Nádújfalu KSE 13 3 2 8 44-60 8 11. Rákoshegy 13 3 1 9 37.5-66.5 7 12. Olajos TK 13 3 0 10 36.5-67.5 6 Ifjúságiak: Tiszakécske VSE - Bátonyterenyei TK 0-1, Mezőtúri AFC - Szanki OBSE 1-0, Gyulai SE - Rákoshegyi VSE 0-1, Szentesi VTE - Somosi TK 1 -0, Nádújfalu KSE - Sajóbábonyi VSE 1-0, Széchenyi SC - ■ Olajos TK 0-1. A bajnokság állása 1. Szentesi VTE 13 10 0 3 10-3 20 2. Tiszakécske 13 9 0 4 9-4 18 3. Sajóbábony 13 9 0 4 9-4 18 4. Szanki OBSE 13 8 0 5 8-5 16 5. Olajos TK 13 8 0 5 8-5 16 6. Mezőtúri AFC 13 8 0 5 8-5 16 7 Bátonyterenye 13 7 0 6 7-6 14 8. Somosi TK 13 6 0 7 6-7 12 9. Gyulai SE 13 4 09 4-98 10. Széchenyi SC 13 4 0 95 4-9 8 11. Rákoshegy 13 3 0 10 3-10 6 12. Nádújfalu KSE 13 2 0 11 2-11 4 B. T. A sikeresebb felkészülés érdekében folytatódnak a válogatott összetartásai, Markó Edina a női nemzeti csapat új szövetségi kapitánya, és ad hoc bizottságot alakítottak az utánpótlásképzés megreformálására - többek között ezek a döntések születtek a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségének keddi ülésén. A szervezet honlapjának beszámolója szerint Hérincsné Markó Edina az MLSZ női bizottságának előterjesztése alapján veszi át a kapitányi tisztséget, amely azután üresedett meg, hogy Vágó Attila januárban lemondott. Az 55-szö- rös válogatott Markó Edina korábban dolgozott másodedzőként a nemzeti csapat mellett, és ő irányította az U19-es együttest a 2005-ös, hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Az utánpótlásképzés irányításának és az utánpótlás-válogatottak vezetésének átalakítására létrehozott ad hoc bizottság feladata az lesz, hogy javaslatot dolgozzon ki az MLSZ- sportigazgatóság szakmai munkájának hatékonyabbá tételére. A javaslatnak április végéig el kell készülnie. Az új sportigazgató kinevezésére csak a bizottság javaslatainak ismeretében kerül majd sor, addig a korosztályos csapatok irányítását is alapvetően a jelenleg a szövetség alkalmazásában álló szakemberek oldják majd meg - áll az mlsz.hu-n. A magyar válogatottnál zajló felkészüléssel kapcsolatban a szövetség vezetősége nyilatkozatot fogadott el. Ebben elismeri és megköszöni az OTP Bank Ligában szereplő klubok együttműködésre törekvő hozzáállását, és megerősíti Pintér Attila szövetségi kapitányt azon szándékéban, hogy folytassa a válogatott bő keretének rendszeres összetartását.- Az elnökség ugyanakkor nem tartja a labdarúgás ügye szempontjából előremutatónak, hogy egyes alkalmakkor voltak csapatok, amelyek nem engedték el a behívott futballistáikat a válogatott összetartására. A szövetség vezetése felszólítja az NB I-es klubok vezetőit, hogy továbbra is járuljanak hozzá a magyar válogatott sikeres felkészüléséhez - fogalmaz a határozat. A hazai játékosokkal kiálló válogatott a tervek szerint a május 19-ei héten újabb hazai barátságos mérkőzést játszik - ennek érdekében az elnökség kezdeményezte az OTP Bank Liga 29. fordulójának és a Magyar Kupa döntőjének felcserélését a versenynaptárban. Jól szerepeltek a nógrádiak harcművészet. A Dorogi NehézaÜétikai Club, Papp Valér, az MGPSZ elnöke, nemzetközi FILA bíró vezetésével bonyolította le az idei nyílt grappling és pank- ráció amatőr MMA bajnokságot, a Gordius Inox Kupát. A helyszín ezúttal a nagysápi sportcsarnok volt A küzdelmekben ott voltak a mátraszőlősi Koczka Bernát által irányított Zen Mushin Do SE pásztói-salgótarjáni versenyzői is, akik ezúttal három első és egy második helyezéssel térhettek haza. A rendezvényt a Magyar Birkózó Szövetségen (MBSZ) belül működő Magyar FILA Grappling és Pankráció Szakági Szövetsége kvalifikációs versenyként hirdette meg, mely a későbbiek folyamán a legjobbaknak jogot ad arra, hogy részt vegyenek Federation Internationale Des Luttes Associees (FILA) által rendezendő idei nemzetközi grappling, pankráció, és amatőr MMA versenyeken, Európa-bajnokságon, világbajnokságon. A pásztóiak eredményei. +85kg MMA junior korosztály:!. Kiss Balázs. -71 kg MMA, juniorok 1. Bódi Ádám. -77 kg MMA: 1. Münczberg Gergő, 2. Matyóka Mártó. Cz. Zentai Balról: Bódl Ádám, Kiss Balázs, Matyóka Márió, Münczberg Gergő. Elöl: Koczka Bernát edző. di KC 31 -32, Nyírsuli - Gödöllői KC 23-30, Hajdúnánás-Robzol 2000 KS - Kecskeméti TE 29-27. A bajnokság állása 1. Békési FKC 14 13 1 0 511-353 27 2. Kecskeméti TE 14 9 2 3 470-413 20 3. FTC-D. 14 9 1 4 438-375 19 4. Balmazújváros 14 9 1 4 465-426 19 5. Gödöllői KC 14 8 2 4 399-368 18 6. PLER Bp. II 14 8 1 5 456-417 17 7. Ózdi KC ..........14 7 0 7 450-453 14 8. Eger Eszterházy 14 7 0 7 410-431 14 9. Törökszentmiklósi 6 2 6 378-404 14 10. Mizse KC 14 5 0 9 366-414 10 11. Pick Szeged II 14 4 0 10 371-396 8 12. Hajdúnánás 14 3 1 10 372-452 7 13. Bgy. Kábel SE 14 3 1 10 307-392 7 14. Nyírsuli 14 1 0 13 357-456 2 Vlirosiav Ktose