Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-10 / 8. szám

Jó helyre került a százszoros kormánytámogatás (Folytatás a 3. oldalon.) Balog Zoltán közölte: az adós­ságátvállalással azt a tarthatat­lan helyzetet rendezték, amely­ben mintegy nyolcvan olyan fel­adatot rakott az önkormányzat­okra az állam, amihez nem vagy nem elegendő finanszírozást rendelt. Salgótarján teljes adós­ságának az átvállalása azt jelen­ti, hogy mostantól az állami tá­mogatások és az itt keletkező pénzügyi források a város fejlő­dését szolgálhatják. Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere a mi­niszteri bejelentés alkalmával el­mondta: Salgótarján sajnos azon városok egyike, amely már adós­ságot hozott magával a tanács- rendszerből. Tavaly 2,1 milliárd forintot, vagyis az önkormány­zat tőke- és kamattartozásának 70 százalékát átvállalta a kor­mány, s a mostani 453 milliós forint alapú, illetve 687 milliós devizaalapú adósságátvállalás „történelmi lehetőségeket” nyit a város előtt - fogalmazott. A vá­rosvezető megjegyezte: 2007 és 2010 között, a Gyurcsány, illetve Bajnai-kormányok idején mind­össze 32 millió forint rendkívü­li kormánytámogatást kapott a nógrádi megyeszékhely, ezzel szemben az elmúlt három esz­tendőben, az Orbán-kormány 3,2 milliárd forint támogatást nyújtott a normatíván felül. Mi­re megjegyezte a miniszter: „jó helyre került a százszoros támo­gatás”, s kilátásba helyezte egye­bek közt azt, hogy az eddig ön­erőből finanszírozott Zenthe Fe­renc Színháznak is az állam a jövőben támogatást nyújt. A polgármester közölte azt is, hogy 2007-től az alulfinanszíro­zott városuknak több mint hét­milliárd forintot kellett bankköl­csönök törlesztésére fordítania, így „majd egy egész éves költ­ségvetését veszítette el ebben az időszakban Salgótarján”. A köl­csönöktől való megszabadulás­sal a kötelező feladataikat maga­sabb színvonalon láthatják el, ennek eredménye, hogy 180 mil­lió forintot fordíthattak a belterü­leti utak rendbetételére, és ösz- töndíjprogramot is indíthattak az egyetemi tanulmányokat foly­tató salgótarjáni fiatalok hazahí­vására. A városközpont szociá­lis célú rekonstrukciójával és a funkcióbővítő beruházásokkal, kerékpárút-építéssel és az okta­tási intézmények műfüves pá­lyákkal való felszerelésével Sal­gótarjánban Becsó Zsolt, a megyei közgyű­lés elnöke a tájékoztatón emlé­keztetett rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a 2012. év végi lá­togatásakor hitel és adósságátvál­lalást ígért az önkormányzatok­nak, rezsicsökkentést a lakosság­nak, s olyan intézkedéseket he­lyezett kilátásba, amelyek érez­hetően javítják a volt szocialista nagyvárosok, az összeomlott ipa­rnak helyzetét. A betartott ígére­tek eredményeként szabadulha­tott meg Salgótarján az adósságá­tól, a téli közmunkaprogramok­nak is köszönhetően 2425 fővel csökkent itt a munkanélküliség, az operatív programok uniós for­rásainak köszönhetően pedig a fejlesztések értéke a városban el­érte a 20 milliárd forintot, a von­záskörzettel együtt pedig megha­ladta a 30 milliárdot. A megyei elnök kiemelte: márciusban elin­dulnak a 21-es főút további szaka­szain a négynyomsávúsítás mun­kálatai, de a városközpont-re­konstrukción, továbbépített ke­rékpárúton túl olyan beruházá­sok is fémjelzik ezt, mint az adóhivatal vagy a járásbíróság épületének a rekonstrukciója, a kórházi beruházások vagy azok a munkahelyteremtő beruházások a termelő cégeknél, amelyek a térség gazdasági potenciáját erő­sítik. Ahogy fogalmazott: „kétség nem férhet ahhoz, hogy Salgótar­ján jobban teljesít”. Tarnóczi László F Újabb iparfejlesztés Szügyben (Folytatás a 3. oldalon.) Bállá Mihály, a nyugat-nógrá­di térség országgyűlési képvise­lője két szempontból is fontos­nak tartja a nemsokára megin­duló beruházásokat. Egyrészt a háromszáz körüli új munkahely létesítése miatt, másrészt ez még inkább magával vonja majd az infrastruktúra fejlesztését: mivel így már az út mindkét ol­dalán termelő üzemek lesznek, kiemelt feladat a Balassagyar­mat és Szügy közötti közlekedés még biztonságosabbá tétele, hi­szen még többen járnak majd er­re nap mint nap munkába. A burkolat javítása, buszvárók te­lepítése, kerékpárút kiépítése valósulhat meg a beruházások­kal párhuzamosan. Ezzel való­ban Nógrád megye legjelentő­sebb gazdasági övezetévé válhat ez a terület. Barna János, a megyei közgyű­lés - egyébként Szügyben élő - alelnöke hozzátette, azért is gyor­sították meg a telephely-kiépíté­si folyamatot, mert a tárgyalások elhúzódása esetén a német cég esetleg Romániában, Erdélyben fektetett volna be, így viszont Ma­gyarországon, a balassagyarma­ti járásban marad. Ugyancsak lé­nyegesnek említette a politikus, hogy a szakemberek képzésére is figyelmet kell fordítani, és olyan szakmák oktatását érde­mes fejleszteni Balassagyarma­ton, amelyek majd az itt létesülő üzemek számára adják majd a fi­atal munkaerőt. Fiatalok az értékek védelméért Év fája-ösvény a Nyírjesben A Város és Faluvédők Szövetsége az el­múlt évben is meghirdette a Fiatalok az épített és természeti környezet védelmé­ért című pályázatát, amely 21 éve irá­nyítja az értékekre a korosztálybeliek figyelmét. A korábbi, hasonló megmé­rettetéseken már számos nógrádi pálya­munka érdemelt ki elismerést. Nógrád megye. Ezúttal egyebek mellett a részvé­tel következő feltételeit tették közzé: a fiatalok mu­tassák be az arra érdemesnek tartott épületet, em­lékművet, szobrot, síremléket, ipartörténeti népi vagy közlekedési emléket, régi használati tárgyat. Mindemellett régi történeteket, visszaemlékezése­ket is közre adhatnak, esetleg fotókkal illusztrálva. Egyénileg vagy csoportosan három kategóriá­ban (írásos, képzőművészeti, zenei) lehet pályáz­ni, a részletekről, ezzel kapcsolatban bővebb felvi­lágosítást a szövetség irodájában (telefon.: 06-20- 771-21-75, illetve e-mail-en: hungarianostra. iroda@gmail.com) kérhetnek. Benyújtási határidő: 2014. február 15. (Cím: Város- és Faluvédők Szövet­sége (Hungária Nostra) 1126 Budapest, Szoboszlai u. 2-4. vagy 1531 Budapest, Pf.: 22.) Az írásos pá­lyamunkáknál nem könyvszagú leírásokat várnak, hanem önálló megfigyeléseket, véleményeket, a pályaművek értékét növelhetik a témához kapcso­lódó fotók, rajzok, térképvázlatok. A képzőművé­szeti pályázatok tetszőleges technikával (rajz, fest­mény, batik, tűzzománc, linó- és fametszet, makett, stb.) készülhetnek, az elbírálás korcsoportonként és témakörönként tavasszal lesz, a díjátadó ünnep­séget a Budai Várban fogják tartani. Aki díjat nyer, értékes könyveket, vagy játékot kap, a legjobbak pedig egy jó csapatban, érdekes értékőrző munkában vehetnek részt kedvezmé­nyesen ezen a nyáron a szövetség országos ifjúsá­gi táborában. Az Ipoly Erdő Zrt. Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkjának különlegessége az az ösvény, amely a hazai Év fá­ja mozgalom eddigi kiválasztott­jainak egyedeit mutatja be az ér­deklődőknek. Tizennégy fát talál­nak itt a termé­szetkedvelők, eze­ket ünnepélyes keretek között a múlt évben ültet­ték el. Erre az ötler tét részben az adta, hogy a német mintára indított hazai kezdemé­nyezés, a szakemberek javaslatai alapján elindított évenkénti sza­vazások egyre nagyobb nyilvá­nosságot kapnak, s mind többen kísérik ezeket figyelemmel. A nyírjesi szakemberek másrészt a természetjárás, a kirándulások, az értékek népszerűsítése, érde­kességek megismertetése céljá­val támogatták az ötlet megvaló­sítását. Megtalálható itt a tavalyi év fája, a házi berkenye, amely védett, de ott van a sorban a mézgás éger, a szelíd gesz­tenye, a zselnicemeggy, a tiszafa és a töré­keny fűz is. A látogatók a külön­böző földrészek flórájáról sokat megtudhatnak a füvészkertben, ezt a kínálatot gazdagítja az ös­vény, amely ebben az évben is gyarapszik majd a címet elnyerő fa példányával. HIRDETÉS •*.V PROGRAMÚM Salgótarján APOLLÓ MOZI Január 9-15.15.00 HOBBIT: SMAUG PUSZTASÁGA Szinkronizált amerikai fantasztikus kalandfilm Január 9-15.1*7.45 VÁGYAK SZERELMESEI Szinkronizált amerikai romantikus vígjáték január 9-15. 20.00 12 ÉV RABSZOLGASÁG Színes, feliratos amerikai-angol életrajzi film JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Január 10.17.00 Beszédes esték 1944-ben a Radnai -havasokban vesztették életüket a Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet tagjai Rájuk emlékezneka Beszédes Esték soron következő beszélgetésén Helyszín: Stécé Kávéház Január 11.15.00 Újévi nótadélután... Magyar Nóta és Népzenei Egyesület előadásában és szervezésében Január 12.14.00 Lavinaomlás áldozatainak Emléknapja Helyszín: Salgótarján, Régi Központi Temető Emlékező beszédet mond: Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő. Imát mond: Varga András, a Salgótarjáni Római Katolikus Egyház plébánosa. Közreműködnek a Vertich Színpad Stúdió, és a Bányász - Kohász Dalkör. testEaasSÄ Január 10.16.00 és 17.30 Szlivka László Emléktorna mérkőzései A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült Toí*!ilii programok wuiw^tkulfJnfo honlapon HIRDETÉS Természetfotók tárlata KarailCSSág. Horváth József fényképész mester természet- fotóiból nyílik kiállítás a he­lyi I. István Általános Iskolá­ban a mai napon. A megnyi­tón a gyerekek műsort adnak. A látnivalók február végéig te- kinthetők^meg. Nyitott órák Szécséliy. Stayer liszló pol­gármester fogadónapot tart ja­nuár 15-én, szerdán 9 és 12 óra között a Városháza (Rákó­czi út 84.) első emeleti polgár- mesteri irodájában. A megje­lenéshez előzetes bejelentke­zés szükséges, amit január 14-én (kedd) 16 óráig lehet megtenni. / Képünkön: Barna János. Bállá Mihály és Markó Antal

Next

/
Thumbnails
Contents