Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-07 / 5. szám

Újra kell írni a megállapodást? Újra kell írni az MSZP- Együtt-PM-megállapodást azt követően, hogy az Együtt-PM nem szövet­ségként, hanem pártként kíván indulni a jövő évi választáson, vagyis meg­változott az egyik szerző­dő alany személye - je­lentette ki Mesterházy Attila hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című mű­sorában. Szigetvári Vik­tor, az Együtt-PM társel­nöke az MTI érdeklődésé­re hétfőn cáfolta, hogy erről már döntést hoztak volna. Budapest. - Ennek során an­nak megvalósítására kívánnak törekedni, hogy egy baloldali je­lölt álljon szemben az egyéni vá­lasztókerületekben a Fidesszel - közölte a Magyar Szocialista Párt elnöke. Hozzátette, a hely­zetértékelésre alkalmat ad az is, hogy a köztársasági elnök várha­tóan hamarosan megjelöli a vá­lasztás hivatalos időpontját.- Ugyanakkor elemezni kell azt a helyzetet is, hogy immár hasonló támogatottsággal ren­delkezik az Együtt-PM és a De­mokratikus Koalíció - tette hoz­zá Mesterházy Attila az MTI be­számolója szerint. Elmondta: három lehetőséget lát arra, Arra kell törekedni, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben az egyéni választókerületekben a Fidesszel - mondta Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke, frakcióvezető hogy az egyéni körzetekben egy jelölt álljon szemben a Fidesz- szel. Az egyes körzetekben köl­csönösen visszalépnek egymás javára, vagy az Együtt-PM és az MSZP is bővíti a saját szövetsé­gi körét. A harmadik pedig a kö­zös lista.- Éppen ezért azt javasolta Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének, hogy a hét második felében értékeljék a kialakult hely­zetet és kezdjenek egyeztetéseket a megállapodásuk újraírásáról - mondta Mesterházy Attila. Nincs még hivatalos döntés ar­ról, hogy az Együtt-PM egy jelölő­szervezetként vagy pártszövetség­ként indulna-e a parlamenti vá­lasztáson, de ha megvalósul a kö­zös ellenzéki lista, ennek nincs is jelentősége - mondta Szigetvári Viktor hétfőn az MTl-nek. Az Együtt-PM társelnöke hozzátette: jogi értelemben nem szükséges változtatni az MSZP-vel kötött megállapodásukon, politikai érte­lemben viszont annál inkább. Ezért is üdvözlik, hogy Mester­házy Attila nyitottnak mutatkozott az ellenzéki szövetség kibővítésé­re, amit Bajnai Gordon javasolt. Egyik bővítené, másik tárgyalna Az MSZP és az Együtt-PM közöt­ti megállapodás kiterjesztésé­nek és továbbfejlesztésének le­hetőségeiről tárgyalna Bajnai Gordon a szocialistákkal. Gyurcsány Ferenc jelezte: a De­mokratikus Koalíció bármelyik pillanatban készen áll az együttműködésről szóló érdemi tárgyalások megkezdésére. Budapest. - Vissza kell adni a kor­mányváltást akaróknak a győzelembe vetett hitet. Ehhez az Együtt-PM szerint a lehető legszorosabb együttműködés­re, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között. Ennek meg­valósításához minden félnek áldozatot kell hoznia - idézte az Együtt-PM vezetőjének egy tévéinterjúban elhangzott szavait a párt hétfői, MTI-hez is eljuttatott közleménye. Bajnai Gordon azt mondta, ha létre tudnak hozni egy olyan összefo­gást, ami közelebb visz a győzelemhez, az azt jelen­ti, hogy nyilván nem ő ve­zeti majd az összefogást és neki is eggyel hátrébb kell lépnie. Saját személyi po­zícióján kívül nem kíván másról nyilatkozni, amíg le nem ültek az MSZP-vel és a DK-val tárgyaim. Mint elmondta: a kor­mányváltó szövetség megállapodásának kibő­vítésére kizárólag a két fél, az MSZP és az Együtt-PM egyeztetése révén kerülhet sor. A meglévő szövetség az alap, ez megkérdőjelezhetetlen. A szélesebb összefogás megvalósítása érdekében a volt miniszterelnök érdemi tárgyalást kezdeményezett a két szövetséges politikai erő választási ügyekben illetékes vezető szervei között, a le­hető legkorábbi időpontra, a hét első nap­jainak valamelyikére. A kezdeményezés­ről Bajnai Gordon előzetesen értesítette Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Ko­alíció (DK) elnöke hétfőn az MTI-vel azt kö­zölte: a DK üdvözli Bajnai Gordon és az Együtt-PM kezdeményezését a teljes körű demokratikus ellenzéki összefogás meg­valósítására, és bármelyik pillanatban ké­szen áll az együttműködésről szóló érde­mi tárgyalások megkezdésére. Megerősí­tette: az ellenzék győzelmének és az Or- bán-rendszer megbuktatásának legna­gyobb esélyét a közös jelöltek, a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt jelenti. Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfő reggel úgy értékelte: ha új­ra összeállnak azok, akik egyszer már tönkretették az országot, az semmilyen újdonságot nem jelent a ma­gyar családoknak, az emberek ugyanis emlékeznek ar­ra, hogy mi történt 2002 és 2010 között. Bajnai Gordon Bajnai Gordon Elemi érdek a folytatás megadóztatása jelentette a legnagyobb segítséget. Az Európai Unióra térve rámuta­tott: a kormány és a KDNP is az alapító atyák értékrendjét vallja, ez pedig Európával alkalmi konfliktust eredményezett.- Európa ugyanis identitásválsággal küzd és az ér­tékek válságát éli meg - értékelte Harrach Péter, aki nagyon fontosnak nevezte a szolidaritás érvényesü­lését. A KDNP a családok pártja - hangoztatta, és ki­emelte: a devizahiteleseknél mintegy 350 ezer csa­ládot sikerült a hitelcsapdából kihozni. Ez a folyamat még nem ért véget, s igyekeznek a magas rezsikölt­ségeken is tovább faragni; a következő feladat a re­zsicsökkentés bebetonozása. Úgy folytatta: átalakították a nagy rendszereket is és általában sikerült egy rendezett világot teremteni. A Kúria jogegységi döntését úgy értékelte: ez arról szól, hogy jogalkotási eszközökkel kell megoldást ke­resni a devizahitelesek ügyében. Nagy jelentőségű­nek nevezte továbbá az eszközkezelő működését, amely a legnehezebb helyzetiteken segített. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint az ország elemi érdeke, hogy folytatódjon a 2010-ben elkezdődött folya­mat, és a jelenlegi kormányzat tovább tudja végezni munkáját. Budapest. Az MTI tudósítása szerint Harrach Pé­ter hétfőn úgy fogalmazott, átállították a váltókat, új pályán van az ország, és most be kell járatni ezt az új pályát. Ez lenne a feladata a következő ciklusnak, ezért a 2014-es választásnak nagy a tétje az ország szempontjából. Azt mondta, ő optimista.- Helyünkön vagyunk, teljesítjük a feladatunkat, és az eredmény már nem a mi aggodalmunktól függ - fogalmazott Harrach Péter, hozzáfűzve: hónapok óta jól alakulnak a makrogazdasági adatok, a GPD, a fog­lakoztatási, és az inflációs adatod, ami indokolja az optimizmust, amivel 2014-re tekintenek. A KDNP-s politikus az elmúlt éveket értékelve azt mondta: sikerült eltávolodni „a szakadék szélé­ről”, és ebben a bankadó és a multinacionális cégek Még két hét... Budapest A Keresztényde­mokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint az or­szág elemi érdeke, hogy foly­tatódjon a 2010-ben elkezdő­dött folyamat, és a jelenlegi kormányzat tovább tudja vé­gezni munkáját.- Két hétig lehet még meg­tenni az ingyenes készpénzfel­vételhez szükséges nyilatkoza­tot - mondta a Fidesz szóvivő­je hétfőn. Az MTI tudósítása szerint Zsigó Róbert emlékez­tetett: a pénzintézetek ügyfele­inek január 20-ig kell nyilatko­zatot tenniük ahhoz, hogy - egy bankszámlájuk esetében - februártól havonta kétszer ösz- szesen legfeljebb 150 ezer fo­rintot díjmentesen vehessenek fel bármelyik bankautoma­tából. Aki január 20. után nyi­latkozik, az később élhet e lehe­tőséggel. Nyilatkozni egy egységes űr­lapon személyesen vagy e-ban- kon keresztül lehet annál a pénzintézetnél, ahol az ügyfél­nek az a számlája van, amelyik esetében élni akar az ingyenes pénzfelvétellel. Azoknak is nyi­latkozatniuk kell, akiknek csak egy bankszámlájuk van, vagy egyáltalán nem használnak bankkártyát. A Fidesz szerint az ingye­nes készpénzfelvétel, amely a pénzügyi rezsicsökkentés ré­sze, a lakosság banki költsé­geinek csökkentését szolgáló alapvetői fogyasztói jog, a bankok pedig kötelesek bizto­sítani ügyfeleiknek. A szóvivő végül hangsúlyozta, hogy a havi kétszeri díjmentes pénz- felvétellel egy munkavállaló évente akánhúszezer forintot is spórolhat. Többségükről döntöttek Budapest Képviselőjelöltje­inek túlnyomó részéről dön­tött a Lehet Más a Politika hét­végi kongresszusa. A párt - az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint - mind a 106 egyéni választókerület­ben megtalálta képviselője­löltjét, akiknek nagy részét a párt hétvégi kongresszusa jó­váhagyta. A Lehet Más a Politika mind a 106 egyéni választókerület­ben megtalálta képviselőjelölt­jét, akiknek megerősítéséről a párt alapszabálya szerint a kongresszusnak kell döntenie. A múlt hétvégi kongresszuson a delegáltak 88 képviselőjelöl­tet erősítettek meg, a további jelöltekről a január 25-26-i kongresszus dönthet. Emellett határoztak arról, hogy az egyé­ni jelöltként megerősített sze­mélyek közül kik kerülnek a párt országos listájának első 30 helyére. A sorrendet majd a ja­nuár végi kongresszus dönti el. Vágó Gábor a megadott ha­táridőig nem vált egyéni kép­viselőjelöltté, ezért ezen a kongresszuson nem került az országos lista első 30 jelöltje közé. A párt jelöltállítási sza­bályzata szerint Vágó Gábor ugyanakkor felkerülhet az or­szágos listára, erről - külön eljárás szerint - szintén a ja­nuár végi kongresszus hozhat végső döntést. Ertsey Katalin, az LMP parla­menti frakciójának tagja koráb­ban határozott arról, hogy a 2014-es választáson nem kíván jelöltként indulni, az ő bejelen­tése nincs összefüggésben a kongresszus döntéseivel.

Next

/
Thumbnails
Contents