Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-07 / 5. szám
Seprővel támadt a felszolgálóra Borsosberény. Garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 31 éves borsosberényi férfi ellen a Rétsági Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A fiatalember szóváltásba keveredett a közelmúltban a felszolgálóval Borsosberény egyik italboltjában. Lelökte a pulton lévő edényt, majd egy cirokseprővel megdobta a pultos nőt. A rendőrök rövid időn belül elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. Textilmüvek a galériában Rétság. Záhorszki Mónika textilműves kiállítása január 1-től 24-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában. Az alkotó nem első ízben tárja a rétsági közönség elé munkáit, az intézmény rendezésében korábban grafikáit láthatták és csoportos bemutatkozásokon is részt vett. Ezúttal a textíliáit állították ki, ezek különféle technikával, illetve az eljárások variációjával készült egyedi tárgyak, lakásdíszek vagy használati eszközök. A megnyitó ünnepséget nagy érdeklődés kísérte, a rendező intézmény nevében Kelemen Ágnes köszöntötte a megjelenteket, Záhorszki Mónikát és műveit Pásztor Ildikó közösségfejlesztési mentor mutatta be, a rendezvényt műsor színesítette. Ságüjfalu. Az év során az egyik legszebb időszak a karácsony, s így gondolták ezt a település lakói és vezetői egyaránt, hiszen kétnapos programmal köszöntötték közösen ezt a szép ünnepet. Meghitten ünnepeltek Az éjféli mise előtt a Szent László Közösség tagjai előadták a „Gyertyafény fogadó” című műsorukat. Az igazi ünneplés azonban a szenteste másnapján volt, ami a szentmise előtti pásztorjátékkal kezdődött a helyi fiatalok előadásában. A pásztorjátékban közreműködött a Ságújfalui Népdalkor és Perczéné Antal Brigitta, aki segített a betanulásban. A szertartást követően volt a falukarácsonya nemrégiben felújított faluközpontban, a palóc házaknál. Itt felléptek a Ságújfalui Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc szakkörének, a Gyöngyvirág tánccsoportnak a tagjai, az újonnan alakult Ságújfalui Férfi Dalárda, akik karácsonyi éneke- * két énekeltek, valamint a jelenlévők részt vehettek a Dobroda Zenekar karácsonyi koncertjén is. A műsorszámokat követően a lelkes és számos lakosból álló közönség nagy izgalommal vetette bele magát a vásári forgatag által kínált finomságok közé. Lehetett fogyasztani malomkalácsot, téli fagyit, gesztenyét, csoki-nyalókát, csokoládéba mártott aszalt gyümölcsöt, mézeskalácsot, forralt bort és forró teát. Azonban még ezzel sem ért véget a meghitt ünneplés, ugyanis az egyik parasztházban, megtekinthették az érdeklődők a mézeskalácsház versenyre készített alkotásokat és dr. Beer Miklós püspök képeslap gyűjteményéből készített kiállítást, illetve a jelenlévő fiatalok bemutatták a frissen elkészült helyi népviseletet is. Merre tovább magyar vidék? Szenográdi Ferenc Szécsény. Borenszki Ervinnek, az MSZP országgyűlési képviselő-jelöltjének a meghívására Szécsényben járt Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, a mező- gazdasági bizottság elnöke, aki Merre tovább magyar vidék? címmel tartott fórumot a közelmúltban. Az előadó bevezetőjében arról szólt, hogy a rendszerváltást követően az Antal-kormány nagy hibát követett el azzal, hogy nem vállalta fel a szövetkezeti agrárgazdálkodást, az élelmiszeripar a privatizáció útján külföldi multimilliomosok kezébe került. Ezzel a mezőgazdaságot, a termékeit feldolgozó ipart kényszerpályára állították. Ezzel félmillió ember maradt munka nélkül. Gőgös Zoltán azt mondta: nincsenek illúziói, hogy vissza lehet állítani a régi szövetkezeti rendszert, de az tény, hogy a jelenleginél, másfajta vidékfejlesztési politikára van szükség. Ezt követően erősen bírálta a jelenlegi kormány mező- gazdasági, vidékfejlesztési politikáját. Azt mondta, hogy több tízezer hektár állami földet osztottak szét a Fideszhez közel álló emberek között. Megítélése szerint a pályázatok elbírálásánál a párt vagy ahhoz közel álló személyek részesülnek előnyben. Olyanok jutnak földhöz, akiknek semmi köze a mezőgazdasághoz. Családi gazdaságok veszítették el földjeiket, megélhetésüket. Hangsúlyozta, járja az országot, ismeri a vidék helyzetét, tisztában van á visszaélésekkel, jól ismeri ezeket a problémákat és nyilvánosságra is hozza őket. Szólt az MSZP agrárpolitikai koncepciójáról. Azt mondta: olyan agráriumot szeretnének megvalósítani, amelyben a kicsiknek, a közepeseknek és a nagyoknak az összefogása működtet Egy-egy területen teljes agrárvertikumot kell megvalósítani, a termeléstől a feldolgozáson át az értékesítésig. Az ő mintájuk, a hozzáadott értékkel működtető gazdaság, amelyben jelen van a feldolgozóipar és amennyiben az adott gazdaságnak kapacitása van rá, egyéb gazdasági ipart is be lehet integrálni, úgy, hogy az ne veszélyeztesse a mezőgazdasági feltételeket. Hangsúlyozta, nem lehet külön választani a regionális fejlesztési programot a vidékfejlesztés ügyétől. A térség adottságait figyelembe véve, komplex fejlesztési programokra van szükség. Intenzívebb mezőgazdaságot kell létrehozni, aminek sokkal nagyobb az árbevétele. A fórumom Gőgös Zoltán válaszolt a feltett kérdésekre. HIRDETÉS GENERÁLKIVITELEZÉS TELJESKÖRŰ CSALÁDI HÁZ, LAKÁS-, ÉS ÉPÜLETFELÚJÍTÁS KARBANTARTÁS HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS 1500 M2 SAJAT ÁLLVÁNYRENDSZER! műemléki Épületek felújítása MŰEMLÉKI ES FA NYÍLÁSZÁROK BÚTOROK GYARTASA 4 4 V