Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-06 / 4. szám

A kormányzat intézkedé­seinek köszönhetően át­lépte a négymilliós „álom­határt” a foglalkoztatás mértéke, ez is azt igazol­ja, hogy Magyarország jó úton jár - mondta az Or­szággyűlés költségvetési bizottságának fideszes al- elnöke vasárnap Buda­pesten sajtótájékoztatón. Budapest Az MTI beszámolója szerint Puskás Imre arra is felhív­ta a figyelmet, hogy az ország a költségvetési hiány tekintetében is teljesíti a vállalását: a 2013-as deficit ugyanis az előzetes számí­tások szerint 2,3 százalék lesz, de semmiképp nem fogja meghalad­ni a 2,7 százalékot, vagyis immár tartósan 3 százalék alatt marad. Puskás Imre hangsúlyozta, hogy az olyan intézkedések nyo­Fidesz: átlépte az „álomhatárt” a tamjioztatás mán, mint a munkahelyvédelmi akcióprogram, vagy az 55 évnél idősebb nők munkavállalását se­gítő program, 22 éves csúcsra került a foglalkoztatás mértéke, illetve 100 ezer emberrel többet foglalkoztat a versenyszféra is. Mindez azt jelenti, hogy az 59,6 százalékos foglalkoztatási és a 9,3 százalékos munkanélkülisé­gi ráta egyaránt kedvezőbb az eu­rópai uniós átlagnál - fűzte hoz­zá. Szintén jó hírnek nevezte a költségvetés immár tartós stabili­tását, amellyel ugyancsak az uni­ós elitbe tartozik Magyarország. Ugyanakkor 2013-ban bekö­vetkezett a növekedési fordulat, és már nem csak a kormány, ha­nem elemzők is reálisnak tart­ják 2014-ben a gazdaság 2 száza­lékos növekedését - emelte ki Puskás Imre, aki szerint mindez azt mutatja, egyre inkább beérik a kormány gazdaságpolitikája. Puskas Imre MAGYARORSZAGj JOBBAN TELJESÍT MAGYARORSZÁG JOBBAN TELJESÍT MSZP: a kormány oktatáspolitikája az inkvizícióhoz hasonlít Budapest Az inkvizícióhoz hasonló az MSZP szerint a Fi­desz vezette kormány okta­táspolitikája. Amit a Fidesz az oktatás területén csinál, az inkvizícióhoz hasonlatos - fo­galmazott Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tag­ja vasárnap sajtótájékoztatón. Az MTI beszámolója sze­rint az ellenzéki politikus bí­rálta a Nemzeti Tankönyvta­nács létrehozását, amellyel szerinte a kormány az állami tankönyvellátás „katasztrofá­lis” terjesztési problémáit kí­vánja orvosolni. Az állami testület, amely az állam által nyújtött szolgáltatást, vala­mint a fejlesztés minőségét hivatott ellenőrizni, újabb problémákat generál majd - értékelte. A többi közt azt vetette fel: mit tesz majd a tanács, ha azt tapasztalja, hogy a „közpon­tosított tankönyvkiadó” nem jó tankönyvet ad ki? Feltette azt a kérdést is, vajon lesz-e egy olyan tanács is a jövőben, amely a pedagógusok meg­ítélésére lesz hivatott. A szintén MSZP-elnökségi tag Szanyi Tibor a tájékozta­tón a rombolás évének nevez­te 2013-at, az ideit pedig párt­ja nevében a változás éveként hirdette meg. Kijelentette: tavaly a szegé­nyeket sarcolta a kabinet és tömeges volt az állásvesztés. A szocialista képviselő ki­tért Navracsics '//bor vasárna­pi, a devizahitelekkel kapcso­latos kijelentésére, amelyben a miniszterelnök-helyettes azt mondta: széles körű társadal­mi problémákat, mint ami­lyen a devizakölcsönök ügye is, jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet kezel­ni. Szanyi Tibor szerint ezzel a közigazgatási és igazság­ügyi tárca vezetője beismerte, hogy a kormány ebben az ügyben semmit nem tett az elmúlt három és fél évben. Az ellenzéki politikus a de­vizahitelek újratárgyalását és annak törvénybe iktatását szorgalmazta, hogy az adós csak a fedezetként megjelölt vagyonát veszítheti el, annál többet nem. HIRDETÉS 2014» január 6. hétfő - január 8« szerda Penny tészta ► tojás nélküli ► fodros nagykocka, orsó, szarvacska, spagetti ► 500 g ► 198 Ft/kg Lilahagyma ► hálós ► 500 g ► 238 Ft/kg Golden alma ► I. osztály ► lédig ► kg Dárdás családi májas V 500 g ► 378 Ft/kg Vizes zsemle ► db MÁJAS MÁJAS | Zöldségeskert csemege uborka ► 3-6 cm ► töltőtömeg: 350 g Wippy papírzsebkendő ► 3 rétegű ► 100 db ► 0,85 Ft/db Flóraszept tisztítószer ► 2-féle ► 1 liter © EiDDD www.penny.hu Penny Okos mec oldás Tartósan olcsóbb! Az LMP módosítaná az atomtörvényt Budapest. Az LMP az atom­törvény módosítását kezde­ményezi, hogy a parlament hozzájárulásához kössék Ma­gyarország atomkapacitásá­nak bővítését - közölte az Or­szággyűlés fenntartható fej­lődés bizottságának LMP-s al- elnöke vasárnap az MTI-vel. Szél Bernadett, a párt társ­elnöke azt írta, az LMP a tör- * vény olyan irányú, módosítá­sát,kezdeményezi, amely a bővítéssel kapcsolatban köte­lezővé teszi a szakmai és az országgyűlési kontroll érvé­nyesülését. Az Országgyűlés­nek a hozzájárulást szerinte a gazdasági, környezeti és társadalmi fenntarthatósági szempontok mérlegelését el­végző parlamenti szakbizott­ság javaslata alapján kell megadnia. Az ellenzéki politikus sze­rint a kormány a szakmai nyilvánosság és a társadalom széles rétegeinek kizárásá­val, a fenntarthatósági szem­pontokat semmibe véve foly­tat előrehaladott tárgyaláso­kat a Paksi Atomerőmű bőví­téséről, ami környezeti és gazdasági kockázatokkal jár­na, továbbá száz évre kény­szerpályára helyezné a ma­gyar energiastratégiát. Az ezermilliárd forintos nagy­ságrendűbővítés következté­ben szűkülne hazánk moz­gástere is, Magyarország is­mét kiszolgáltatottá, Oroszor­szág hűbéresévé válhat - kö­zölte az LMP társelnöke. Lázár János, a Miniszterel­nökséget vezető államtitkár a gazdasági és informatikai bi­zottság december 17-j ülése után - amelyen az ellenzék nem vett részt - az MTI-nek azt mondta: a magyar kor­mány előrehaladott tárgyalá­sokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergeti­kai együttműködése meg­hosszabbításának érdekében. A két állam megállapodásá­nak célja a Paksi Atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson. Lázár János elmondta, hogy Magyarországon az egyik leg­súlyosabb kérdés az áram ára, amely hatással van a gazda­ság versenyképességére. Aí <

Next

/
Thumbnails
Contents