Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-25 / 21. szám
MM faiktateGkC iTiacsG02Eghopi5 Wbmm mttjfflHrF iMJrjj: III «liLwn Pivwik*mi Á19,sztífeffitateGÉr aa»“ toalteGikC^^ ésiBfa T 111 X)l Városképet formált a Zenthe-színház Budapesten A Magyar kultúra napján a salgótarjáni szerző, T. Pataki László Madách Imre édesanyjáról és feleségéről szóló darabjának ősbemutatójával vendégszerepeit a budapesti Madách Színházban a salgótarjáni színház. Az előadáson és azt megelőzően a teátrum Tolnay Klári-ter- mében tartott sajtótájékoztatón joggal érezhették magukat büszkének a nógrádiak. Városmarketing volt ez a javából, amelynek a salgóbányai születésű Nemzet Színészét, Zenthe Ferencet haláláig foglalkoztató színház vezetése örömmel adott otthont. Tarnóczi László BHdapest/Salgótarján. Zenthe Ferenc özvegye levélben köszönte meg a férje nevét viselő társulat meghívását. Lélekben ő is ott volt a zsúfolásig telt nézőtéren, csak egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy fizikailag is részt vegyen az előadáson. Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója az érkezőket személyesen fogadta, Zenthe Ferencről pedig a legnagyobb szeretettel, tisztelettel beszélt. S hogy szavai mennyire őszinték voltak, azt a Zenthe Ferenc Színház új darabjának rendezői, Susán Ferenc és Máté Krisztián abból is le tudták mérni, hogy - őket idézve - az „elképzelhetőnél is több segítséget” kaptak az előadáshoz. Az egykori bolyais diák, a Magyar Rádió, illetve az MTVA kulturális szerkesztője, Lipthay Katalin irodalomba ágyazott nógrádi- sága okán is értő szavakkal vezette föl a bemutató sajtótájékoztatóját. Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere pedig bemutatta azt a várost, amelynek vezetése és kultúrát szerető, támogató lakossága egy 120 éves amatőr színjátszó örökségre építve saját erőből hozott létre forgószínpadot és professzionális társulatot, s támogat ösztöndíjjal a társulat mellett felnőtt színművész hallgatót. Ez már egy másik város, Salgótarjánnak az a képe, amit szeretnénk mind több embernek megmutatni - fogalmazott. Dr Bablena Ferenc, a megyei önkormányzat nevében üdvözölte az előadást, s invitálta a közönséget a pénteki, balassagyarmati Madách-ünnepségre, amely immár fél évszázados múltra tekint vissza. Simon Lajos, a társulat működését biztosító nonprofit kft ügyvezetője pedig látványos adatokkal szemléltette Salgótarján színházi életét, amelyet kilenc bérletsorozattal és idén már egy 27 fős társulattal jegyeznek a krónikájukban. Az álom valósága és a valóság álma fordul egybe ebben a darabban - fogalmazott az ősbemutatóról Sándor Zoltán, a társulat művészeti vezetője. A Madách színházi „Kit szerettél Ádám” előadás elé Andor Csaba Ma- dách-kutató, a Madách Társaság tiszteletbeli elnöke is izgalommal tekintett. Felelevenítette, hogy 1993-tól tartanak Madách szimpóziumokat Csesztvén, s a Madách Társaság gondozásában az itt elhangzottakról immár 81 kötet jelent meg, s mint mondta, ez a mű és bemutatója tovább gazdagítja a Madách-irodalmat. Fráter Erzsébet (Müller Zsófia) és Majtényi Anna (P. Kerner Edit) tragédiájáról és a Szálkái Péter videó- applikációival izgalmassá tett előadásról későbbi számunkban olvashatnak részletes beszámolót. IftS-FfflÉfíl-ilD SfflkMMl 1 ró mhi Telefon: 32/520-700 Fax: 32/314-169 www.dornyaymuzeum.hu Fogadónapok a Városházán Salgótarján. Eötvös Mihály alpolgármester január 28-án 8.30 órától 12 óráig tartja fogadónapját. Fenyvesi Gábor alpolgármester kihelyezett fogadónapot tart január 31- én 10-12 óráig a LISZI Irodában (Salgótarján, Medves krt. 55.). Százmillió forintos festmény érkezett A legbátrabb város ünnepén Csontváry Kosztka Tivadar „Titokzatos sziget” című alkotásával bővült pénteken a december közepétől Salgótarjánban látható időszaki kiállítás. A százmillió forintra becsült kép Gulácsy: „Nő virággal” című képének helyére kerül - közölte Shah Gabriella, a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum igazgatója. Salgótarján. A Kovács Gábor magángyűjteményéből származó több harminc, Salgótarjánban látható festmény a 19. századi, európai léptékű magyar festőművészek munkáin keresztül a modern festészet születésébe nyújt bepillantást - közölte a művészettörténész múzeumigazgató, Shah Gabriella. Hozzátette: március 22-ig láthatja a közönség gyűjteményben szereplő festményeket, mások mellett Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula, id. Markó Károly, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Lotz Károly, Mednyánszky László és Gulácsy Lajos festményeit a nógrádi megyeszékhely múzeumában. A Csontváry-képnek valójában főszerepet szántak a tárlaton, ugyanis Csontváry a gácsi patikája megvásárlását követően Nógrád megye szellemi életének fontos alakjává vált. A festménye azonban a nyitásra még nem állt rendelkezésükre. A kép becsértéke százmillió forint - közölte a múzeumigazgató. A magyar festők tárlata egyébként nagy népszerűségnek örvend, a decemberi nyitás óta jelentősen nőtt a múzeumlátogató turisták és iskolás-csoportok száma Salgótarjánban. Tárlatvezetést a helyi művészek is vállaltak, a héten például Földi Péter, Prima Primissima-díjas, Munkácsy- és Kossuth-díjas festőművész tartott rendhagyó művészettörténet órát a látogatóknak. T. L 1919. január 29-én a helyiek, köztük vasutasok, a honvédekkel közösen verték ki városukból a megszálló cseh csapatokat. Az évforduló méltó megünneplésére hetek óta készülnek a balassagyarmatiak. Balassagyarmat s nemcsak a történtek felidézésével, a temetőben, illetve a tárgyi mementók- nál róják le tiszteletüket mindazon - Berzsenyi szavaival: szent bátorságról tanúságot tett - elődeik előtt, akiknek köszönhetően a legbátrabb városként írta be nevét múltja nagykönyvébe az Ipoly- parti település. A kegyeleti koszorúk és virágok elhelyezésén, műsoros megemlékezésen kívül számos más módon is kifejezik nagyrabecsülésüket: január 25-én a bátrak futásával (szervező: a Balassagyarmati Diák Szabadidős és Verseny Sport Egyesület) indul az eseménysor. A résztvevők a művelődési központnál 10.30 órától gyülekeznek, a start 11 órakor lesz, a futók kijelölt útvonalon érintik azokat a helyszíneket, amelyek a város legkiemelkedőbb történéséhez kötődnek. Az ötkilométeres távot kerékpárral is meg lehet tenni. „Ezt a földet választottam” címmel január 28-án, kedden 18 órától a Gyarmati Színkör és a Tormay Cécile Irodalmi Társaság előadását lehet megtekinteni a művelődési központban. Január 29-én, az évforduló napján, reggeltől estig a következők szerint emlékeznek: 8.30 órakor az 1919-es hősök sírján virágokat, koszorúkat helyeznek el. Itt Siketné Zsiga Judit iskolaigazgató mond beszédet. Kilenc órakor a MÁV területén lévő táblánál hasonlóképpen lesz közös főhajtás, a résztvevők Meló Ferenc iskolaigazgatót hallgatják meg. A városháza dísztermében szintén kilenckor kezdődik a Civitas Fortissima jegyében tartandó vetélkedő. A Civitas Fortissima tér a következő helyszín, ahol 9.45 órától ünnepi műsor hangzik el, amit koszorúzás követ, az ünneplés szónoka dr. Kövér László, az országgyűlés elnöke. Tizenegy órakor a művelődési központban, képviselő-testületi ülés keretében, díszpolgári címet és Pro Urbe-díjakat adnak át. Tizenhat órától vetítik A legbátrabb város című filmet a Madách Filmszínházban, végül 19 órától a Zene diadalával, a Tálas Áron Trio jazz-koncertje csatlakozik a Civitas Fortissima előtt tisztelgők táborához. Ennek a művelődési intézmény ad helyet, a belépés ingyenes. HIRDETÉS •t\y. PROGRAMAJÁNLÚ ttffi Salgótarján APOLLÓ MOZI Jan. 23-29 15.30,20.00 ÉN, FRANKEINSTEIN 3D Szinkronizált amerikai-ausztrál akció fentasy .............Jan. 23-29 17.45 JA CK RYAN: ÁRNYÉKÜGYNÖK Színes, szinkronizált amerikai thriller JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Jan. 26.17.00 Salgótarján várossá nyilvánításának 92. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi program - Díszünnepség Meghívóval látogatható Jan. 27.11.00 Salgótarján várossá nyilvánításának 92. évfordulója és a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi program - Koszorúzási ünnepség Helyszín: Kohász Művelődési Központ Jan. 25.10.00 Váljék egészségedre! Játékos programok az egészséges életmóddal kapcsolatban. VÓROSIsportcsarnok Feb. 1.19.00 Városi Sportbál Zenél az A’ la Carte Showband és asztárvendég: Dolly Roll Jegyár 6900 Ft, Asztalfoglalás: 06 20 ««-9757, 0632310-503 A programajánló a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. támogatásával készült. További programok www.stkult.info HIRDETÉS A XÁVEHAZ OTTHONT AD CEDES- ES MAGANRENDEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. S A L (. ÓT A íl í Á N. KO ÍER 5. ILIJJOViJ:.. "4v44X. ■F-nuil:stecekjveha/. 5maii.c0m Klubnapok és az egészségvédelem Salgótarján. Az Egészséges életért klub legutóbbi foglalkozása a nők rosszindulatú betegségéről, leküzdéséről és megelőzéséről szóló dokumentumfilm bemutatásával járult a hasznos információk minél szélesebb körű megismertetéséhez. A Nők klubja is az egészségvédelem jegyében tartja legközelebbi, január 27-i hétfői ösz- szejövetelét: 14 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban a szem természetes gyógymóddal történő védelméről és terápiájáról szóló előadással várja a résztvevőket. Balról jobbra Andor Csaba. dr. Bablena Ferenc. Szekyne dr. Sztremi Melinda. Simon Lajos es Sándor Zoltán a sajtotajekoztaton