Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-11 / 9. szám

Nógrádon született és gyerekeskedett, majd Vácon és a Fradiban kajakozott. Tizennégyszeres magyar bajnok, 1963 és 1972 között volt válogatott. A tokiói olimpián tíz centi hiányzott a győzelméhez, Mexikóban aztán - kiváló taktikájának is köszönhetően - olimpiai bajnok lett, bár majdnem elaludta a rajtot. Ezzel az első magyar, aki kajak egyesben, 1000 méteren olimpiai bajnok lett. 1980 óta Németországban él, és egy magán fogorvosi praxist vezet. A nagy versenyeken rengeteget merített a nógrádi vár történtéből, és ha teheti, ma is meglátogatja. A példás szorgalmáról is híres dr. Hesz Mihály nemrég ünnepelte a 70. születésnapját, az internet segítségével beszélgettünk vele.

Bakos László- Gyerekkoromban Nógrád sportélete jelentős aktivitással bírt, mert az akkori tanítók által készített sportszerekkel megszerettették velünk a mozgást. A szpartakiádok - mindegy, hogy milyen apropóból - nagy tömegeket mozgattak meg. Nagyrészt könnyűatlétikai számokban indultam, de fiúként természetesen a labdarúgást is szenvedélyesen űztük. Az akkori gyerekek életének részé volt ál állatök'legelteté- se is. Befestettük egy színűre á libáinkat, hogy majd szét tudjuk válogatni őket, mi meg elmentünk focizni. A felvég játszott az alvéggel, mindig jelentős küzdelem alakult ki a két tábor között.- Könnyen beilleszkedett Vácott, ahová 12 évesen került?- Én nem tudtam úszni - honnan is tanulhattam volna meg -, ezért óvatosan, lassan barátkoztam a Dunával. A nógrádi, palócos tájszólásom miatt sokat szekáltak az iskolában, ahol már egy korábban kialakult közösségbe kellett beilleszkednem. Visszahúzódó gyerek voltam, és egy nagyszájú gyerek gyakran megtalált, piszkált és bizony néha elagyabú- gyált. Egy másik osztályból ketten is jártak bokszedzésre, velük tartottam, titokban készültem és megtanultam ezt-azt. Ez felbátorított, és egy ilyen atrocitásnál úgy álion vágtam azt a nagyszájút, hogy colostokként esett össze. Innentől kezdve nagy tiszteletnek örvendtem.- Mégsem ökölvívóként futott be karriert..- A boksz klub 195ó-ban, a forradalom után felbomlott. Egy évvel később egyre sűrűbben jártam le a Dunához, ahol a gyerekek nagyon jól érezték magukat Az akkori váci evezősök nagyon jók voltak. A bokszoló ismerőseim közül egy páran lejártak evezni és én csatlakoztam hozzájuk. Aztán az akkor még versenyző, későbbi edzőm, Babella László segítségével megismerkedtem a kajakozás rejtelmeivel. Többek között az is vonzó volt, hogy egyesben az ember oda ment, ahová akart. A felfedezés pedig nagyon hajtott, csak egy gond volt, még mindig nem tudtam úszni. Ezért mindig nagy, nehéz, széles kajakokban mentem evezni, mert azok stabilak voltak. így mindig a parthoz közel mentem, ha esetleg felborulok, ne legyen gond. Egy új világ nyitotta ki kapuit előttem, sok új dologgal megismerkedhettem.- Hogy került azFTC-be?

Sok erőt adott neki a nógrádi vár története

KAJAK-KENU Beszélgetés a hetvenéves olimpiai bajnokkal, dr. Hesz Mihállyal

Hesz Mihály- Vácon nem volt versenyszakosztály, 1956-ban az edző onnan is kiment, és csak magunknak eveztünk. Babella már egy éve versenyzett, ő is azt tanácsolta, hogy igazoljunk a Fradiba. Az FTC-nek hatalmas nimbusza volt, így egyértelmű volt, hogy odamegyünk.- Jöttek is az eredmények?- Az ifi korban, 19 éves kor előtt még nem jötték; hanem csínk.utána. Akkoriban az ifisták nagyon jók voltak, én meg nem voltam áttörő tehetség. Mivel Vácon sokat eveztem, nagyon jó volt az állóképességem, ezért hosszú távon voltam jobb. Az áttörést az 1963-as jugoszláv világbajnokság jelentette. Életem első nagy versenyén harmadik lettem. Húsz évesen, ez hatalmas élmény volt, hiszen nem is én voltam - a magyarok közül sem - az esélyes. Ez is bizonyította, hogy nem ijedtem meg a nehézségektől, hanem elébe mentem nekik. Nagy elismerést szereztem, és a következőkben is számíthattak rám.-Egy évvel később, 1964-benjött az olimpia...- Álmomban sem tudtam elképzelni, hogy én menjek Tokióba, pláne úgy, hogy 1960-ban még a tévé előtt szurkoltam a magyar Szöllősi Imrének, aki második lett a római olimpián. A válogatók közül kettőt is megnyertem, de nem mertem gondolni arra, hogy a nagymenők helyett engem választanak. Amikor mondták, hogy mégis én megyek, kinevettem őket, mert azt hittem, hogy csak meg akarják viccelni ezt a glottgatyás, nógrádi legénykét. Nem mertem elhinni addig, amíg el nem indult a verseny. Az olimpia olyan, mint egy álom. Azokat az embereket, akiket az újságban láttam, ott találkozhattam velük, ezt 21 éves fejjel alig akartam elhinni. Ilyenkor sokat segített, ha arra gondoltam, honnan is jöttem.- Eszébe jutott a nógrádi vár?- Amikor tehettem, mindig felmentem a várba. A nagyapámtól sokat hallottam a nógrádi várról, és a település történetéről. Lehet, hogy patetikusan hangzik, de sok erőt adott az, hogy eleink ott küzdöttek, és bebizonyították, milyen kemények a magyarok. Nálam a teljesítményem fokozását segítette elő, amikor a nógrádi várra, és elődeinkre gondoltam. Az olimpián is, amikor elmentem bemelegíteni, arra gondoltam, hogy magyar vagyok, Nógrádról jötAmikor a cél után szétnéztem, láttam, hogy mindenki mögöttem van. Egy csodálatos érzés volt, ezt nem is lehet elmondani. Olimpia négyévente van, teljesen más szelleme van, mint egy világbajnokságnak. Az olimpián nagy terhet jelentett, hogy a kajakosoknál én voltam az első induló. A győzelmem után megnőtt a magyar szurkolók száma, és a sikeremen felbuzdulva más is győzni tudott, és mindenki nyert érmet. Többen is megköszönték azt, hogy erőt adtam nekik és utat mutattam. Fel- dobódtak, maguk fölé nőttek.- Hogy becsülték meg, mint olimpiai bajnokot?- Nem úgy kezdtem el sportolni, hogy ebből bármilyen anyagi előnyöm származzon. Nem volt mozgató erő az anyagi oldala. Az mozgatott, hogy bennem megbízott az edzőm, megbízott Magyarország és azok, akik a televízió előtt szurkoltak, azok az adófizetők, akiknek a pénzéből gyűlt össze nekünk a felkészülésünkhöz szükséges háttér. Ezeknek az embereknek meg kellett adnunk azt az érzést, hogy értük is küzdünk. A váciak és a nógrádiak is nagyon örültek a sikeremnek, mindenki részt érzett a sikeremben.

tem, a kis glottgatyás gyerek vagyok, akit nem lehet csak úgy megverni. Nem lehetnek kifogások, bizonyítanom kell. Magyar- országot képviseltem. Nekem már . az is szenzációs érzés volt, hogy bekerültem az olimpiai döntőbe. Amikor elindultunk, eszembe jutott a nógrádi vár is.- Mi történt a döntőben?- Én általában úgy versenyeztem, hogy a többiekhez képest gyengébben kezdtem, és a táv második felében jöttem fel. Ötszáz méternél hatodik-hetedik helyen voltam. Azt mondtam magamban, hogy ez nem lehet, nógrádi palóc fiú vagyok, gyerünk csak! Összeszedtem minden erőmet, és zsinórban előztem meg a többieket. A svéd fiú, aki nyert, még be tudta magát húzni, 10-15 centivel előzött csak meg. Második lettem, amit akkor nem fogtam fel, mert úgy ki voltam fáradva. Az akkori magyar kajak-kenu csapat legjobbja voltam a megnyert ezüstéremmel. A szerény Hesz Misa vitte hátán a csapatot.- Mi történt a következő négy évben?- Úgy készültem, hogy 2-3 ki- lónyi plusz súlyt tettem a hajómba,

méter magasan kevés volt az oxigén, erre kellett tengerszinten felkészülni. Én azt találtam ki, hogy az edzéseken nem veszek levegőt, de keményen hajtok. Sokszor volt, hogy ájulásig is elmentem. Ezt a területet próbáltam minél tovább kitágítani.- Egy apróbb közjáték is megzavarta előtte...- A pályabejárás után visszamentem a csónakházban, hogy amennyire csak lehet, rápihenjek a döntőre, meditáltam. Szóltam az egyik edzőnek, hogy negyven perccel rajt előtt ébresszen fel, és befeküdtem az egyik hajó alá. Megmondom őszintén, elaludtam. Az edző nem szólt, és magamtól felébredtem, fél órával a rajt előtt. Ha nem ébredek fel, senki meg nem talált volna, és nem lettem volna bajnok.- Amihez a kiváló taktika is kellett...- Tudtuk, hogy ha nem figyelünk oda, hatszáz méternél bekövetkezik az az oxigénhiányos állapot, ami eldönthet mindent. A többiek tudták rólam, hogy gyengén rajtoló versenyző vagyok, és később erősítek bele. Azt mondtam magamban, hogy próbáljuk őket összezavarni, és olyat kell csinálnom, amit nem szoktak meg tőhogy küzdjek, erősödjek, de ha kiveszem a súlyt, mindenkit meg tudjak verni. El is könyvelték, hogy engem játszi könnyedséggel meg tudnak verni. Az edzőm is partner volt abban, hogy ne mutassuk meg a többieknek, hogy mire is vagyok képes, és megvédett, amikor kritizáltak azért, mert nem jöttek az eredmények úgy, ahogy képzelték. A nógrádi palóc létemnek is köszönhetően olyan akaraterőre tettem szert, minek révén le tudtam küzdeni a fáradtságot is.- Aztán jött Mexikó...- Akkor én voltam a legjobb magyar, és mindenki azt mondta, hogy meg kell nyernem az olimpiát. Ez iszonyatos terhet rakott a vállamra. A másik nehézség a verseny helyszínéből fakadt. 2600

lem. Ez azt jelenti, hogy a rajt után úgy elindultam, ahogy csak tudtam. Kétszáz méternél egy fél hajóval én voltam elől. Mivel tudták, hogy jó az állóképességem, összezavarodtak és elkezdtek kapkodni. Ekkor visszaengedtem, visszaállt a keringésem, és figyelő álláspontra helyezkedtem. Hatszáz méternél robbantottam, és ami a nagy meglepetés volt, hogy mindenkit könnyen élőztem le. Persze ziháltam már rendesen. Amikor felnéztem, láttam, hogy már csak száz méter van hátra. Mondtam magamban, hogy ezt már nem adom ki a kezemből, és ami még maradt bennem, mindent kiadtam magamból. Az utolsó 3040 méteren már én is szinte elszédültem, nem nagyon láttam, szinte csak arra törekedtem, nehogy beboruljak.- Mexikó után már a privát életét is építette...- 1976-ban hagytam abba a kajakozást, az orvosi diplomám miatt. Finom, laza kezekre volt szükségem a fogorvosi pályához, aminek nem kedvezett, hogy az edzéseken tonnákat mozgattam meg. Még készültem 1972-re, Münchenre, de az már nem volt elég arra, hogy én legyek a legjobb magyar.'- De a sport azért még a közelmúltban is szerepet játszott az életében.- Igen, több veterán világbajnokságon is elindultam. Látom, hogy a többi kortárs felett is elmentek az évek, ők is megöregedtek, de a kajakosok kimondottan jó közösséget alkotnak. A sport egy nagyszerű dolog, összekováNévjegy

Hesz Mihály

Született 1943. december 15., Nógrád.

Sportág: kajak-kenu.

Klubjai: Váci Hajó

(1960-1963), Ferencvárosi TC (1964-1980).

Nagyobb eredményei: 1962-ben szerezte első felnőtt bajnoki érmét, összesen tizennégyszer nyert magyar bajnokságot 1963-től 1972-ig volt magyar válogatott. Olimpiai bajnok (1968, Mexikóváros, KI 1000 m), és ezüstérmes (1964, Tokió, KI 1000 m). Világbajnok (1971, Belgrad, KI 4x500 m), Európa-bajnok (1966, Berlin, KI 10.000 m).

Elismerései: Az év magyar kajakozója (1964, 1966,

1968), örökös bajnok, Nógrád és Vác díszpolgára.

csolja az embereket. Kétségtelen, hogy ha elmegyek kajakozni, nem vagyok már olyan gyors, mint régen, de ezt már nem veszem zokon, ez az élet rendje.- Mivel foglalkozott Németországban?- Stuttgarttól húsz kilométerre délre, Sindelfingenben fogorvosként praktizáltam 28 évig, most már nyugdíjas vagyok. Érzésem szerint az egyetemet és a szakmát is olyan lelkesen, akkora szorgalommal műveltem, minta sportot.- Mivel tölti nyugdíjas napjait?- Amíg praktizáltam, nem volt szabadidőm. Most megpróbálok magammal foglalkozni, intenzívebben bringázni, síelni, úszni, teniszezni, hogy ne gyarapodjanak a kilók.- Milyen gyakran jár haza?- A váci kajakosokkal nagyon jó a viszonyom, amiben csak tudok, segítek nekik, a volt edzőm, Babella László most 75 éves, és még aktívan dolgozik. Megpróbálom őket támogatni, és átadni azt, amiből kamatozni is tudnak. Van köztük egy Nógrádról származó gyerek is, Rottek Máté, nagyon szorgalmas. Októberben voltam legutóbb Nógrádon, a rokonok még ott élnek, a fater is él még, amikor tudom meglátogatom. A féltestvérem Rétságon él. A nógrádi forrásokat is szeretem, Németországba is szoktam hozni a vizükből. Nemrég volt ott egy ünnepség, ahol megvicceltem két asszonyt. Néprajzkutatónak adtam ki magam, és Hesz Mihályról faggattam őket. Nem árultam el, hogy én vagyok az, másnap derült ki, az ünnepség során, hogy megvicceltem őket. Szívesen járok még most is Nógrádra, a várba, a rokonokhoz, ismerősökhöz, jó a volt osztálytársaimmal is találkozni. A hazaszeretet sokat jelent, mindig nagy erőt ad számomra. Mint amikor a tűzre rakunk egy fát, az mindig fellobban. Az ilyen látogatások után mindig megnyugvással tölt el, hogy az életutam során sok dologban eleget tudtam tenni az elém támasztott elvárásokkal szemben.

Sosem felejtette el, honnan Indult el