Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-11 / 9. szám
Jáksó László: „Képtelen vagyok a nagy pofámon uralkodni” Remélem, nem fog megsértődni Laci, amiért magánlevelezésünket idemásolom. (Ha az alábbi sorokat most elolvassák, akkor feltételezhetően nem, mert a megjelenés előtt egyébként is meg kell neki mutatnom az anyagot, s ha benne maradt ez a rész, nyilvánvalóan nem volt kifogása ellene.) Sándor András Sándor: Laci, készítenék veled mélyinterjút. Vállalod? Jáksó: Neked abszolúte, természetesen. Egy dilim van mindössze: éjszaka programokat írok általában olyan hajnali ötig, úgyhogy inkább délután. Egy jó csütörtök? Egy jó étteremben?" ...és csütörtökön, abban a bizonyos "jó étteremben", hajszálpontosan megjelenik az ajtóban. Szinte lesem ül, a pincér szó nélkül hozza a kávéját.- Látod, egy szót sem szóltam, és máris itt a kávé.- Ezek szerint ez a törzshelyed?- Az egyik. Azok az éttermek megmaradtak az életemben, amelyek nem drágák, ugyanakkor jók. Úgy vagyok vele, ha már étterembe megy az ember, akkor fó'zzenek jól, mert különben főzök én otthon.- Látom, a kávémániád megmaradt.- Hajjaj!- Tulajdonképpen mi az, amit iszol?- Dupla ristretto. Presszókávénak néz ki, de valójában nem az. Annak az „eleje”. Nem ismered?- Nem.- Ha csak a kávét „elejét” iszod, akkor nem fogsz annyi koffeint és savat sem bevinni a szervezetedbe. Ráadásul így ütősebb is. Pláne, ha egy erősebb kávénak az első cseppjeit ereszted ki. Az mindent visz. Kóstold meg te is, mindjárt rendelek neked egyet. Ez a beszélgetés egyébként a biogodra készül?-Ha az interjúkat tartalmazó weboldal is blognak számít, akkor igen.- Valójában az is egy blog. Te pedig egy blogger vagy. Feltételezem, azért nem hívod magad annak, hogy ne keverjenek össze sok írásképtelen idiótával, aki bloggernek nevezi magát. Tudtad, hogy én nem szerettelek rögtön az elején?- Nem tudtam. Ez nekem új. Miért nem szerettél?- Mert mindig nagyon kedves vagy, és ez gyanús volt. Aztán csekkoltalak a szakmában, és amikor mindenki azt mondta, hogy te tényleg ilyen vagy, és ez nem álarc, akkor kezdtem el vála- szolgatni neked, meg interjúkat adni.- Őrület.- Ugye? Szelídnek tűnsz, de biztos vagyok benne, hogy csak egy bizonyos pontig vagy az. Senki nem tud egész nap szelíd lenni.- Gondolom, te sem.- Én pláne. Nagyon kevés emberrel jövök ki jól, mert késztetésem van arra, hogy az emberek képébe vágjam, amit gondolok.- Még mindig?- Sajnos... Tüdőm, már annyiszor fo- gadkoztam, hogy igyekszem a nagy pofámon uralkodni, de nem megy. Igenis dühös vagyok a vonalas gondolkodásra, a sematizmusra, a lustaságra, mások álláspontjának kontroll nélküli szajkózására. A gondolkodás lustaságára vagyok dühös. Majd egyszer vége lesz azoknak a pereknek, amelyek azért indultak, mert megmondom, mit gondolok bizonyos típusú emberekről, (nagyon nevet) Ezek egyszer lezajlanak. Konfuciusz mondta, ': ■ ■■ i < i i í i zett- ^ sége szerint előbb zenetanár volt, majd jogi diplo- . mát is i szer- M _____________________ ze tt. Volt egy ötlete, és létrehozta a Szegedi Fonal- feldolgozó Vállalatot, ahol többnyire megváltozott munkaképességű emberek dolgoztak. Azt szerette volna, ha ezek az emberek célt és elfoglaltságot kapnak ezzel a munkával. Apámnak nagyon jó, de közben szókimondó elvei voltak. Azt mondta, sántával természetesen nem rendezünk futóversenyt, vakkal pedig nem vitatkozunk a színekről, de bármelyiknek meg kell mondani, ha hülyeségeket beszél. Mindig azt mondta, egy érteim i fogyatékosnak is szólni kell, ha odakakál, hogy tudja, az nem jó. Összehozta ezt a vállalatot, sokan dolgoztak a keze alatt, ezért irányítóként rendet kellett tartania. Mindig mindenkinek őszintén elmondta a véleményét, s gyanítom, hogy ezt a szokásomat tőle lestem el. Tehát, ha valaki valamiben rettenetesen rossz, azt én megjegyzem. De azt is, ha valaki valamiben a legjobb.- Te miben vagy a legjobb?- Nem tudom. Igyekszem nem címkézni magam. Ráadásul túl vagyok egykét kudarcon. Igaz, akkor sem úgy fogtam fel, hogy mindenkinek az arcába vágom, mennyi mindenhez értek. Szó nem volt erről, de jogom volt napi sorozatot csinálni, hiszen végzettségem szerint tévérendező vagyok.- A Marslakók tiszavirág élete egyértelműen kudarc?- Persze, hogy az. Mi más lenne? köszönhetem, hiszen én lóbáltam a hímtagomat, és én mondtam hülye vicceket. Még egyszer tehát nem lennék producer, de nyilván nem is kér meg erre senki. Bizonyos értelemben véve mindenre szükség van. Hernádi Juci mondta egyszer, hogy visszafelé fejlődni nem lehet. Bármi történik, az előre viszi a világot. Nem keresek felelősöket azért, ami történt. Vagy ha muszáj, akkor ahogy már mondtam: én vagyok a hibás és kész.- Tehát most újrakeretezel.- Már megtettem.- A lelked rendben van?- Teljesen! A lelkemnek semmi baja. Ha azt kérdeznéd, elégedett vagyok-e, abban már nem lennék biztos. Bizonyos értelemben véve igen, bizonyos értelemben nem. Mindig azon gondolkodom, milyen új dolgot találjak ki. Leginkább számítógép programok pattognak az agyamban. A legtöbb sikerélményt mindig a programozás adta és adja most is. „HA CSAK PROGRAMOZÓ MARADTAM VOLNA, MÁR RÉG FŐBE LŐTTEM VOLNA MAGAM"- Általában megrendelésre programozol?- Is. Van egy szakterületem, amit sose fogsz kitalálni, hogy mi.- Gondolom, a média.- Az. Programozni sokan tudnak, kreatívan kitalálni valamit, az a nagyobb feladat. Ismerek egy szakmát, ezért leginkább televíziós szerkesztőségi rendszereket írok a legkülönbözőbb irányokban. Vannak kollégák, akik megtalálnak ötletekkel. És nekem is vannak saját ötleteim, amelyeket van kedvem megcsinálni. Annak idején, mielőtt belevetettem volna magam a nagy budapesti médiaéletbe, Szegeden dolgoztam a városi televíziónál. Ráláttam a működésre, és kitaláltam, hogy képújságokat fogok írni. A helyi tévék az adásidejük nagy részét nem tudták kihasználni, így ez volt a legkézenfekvőbb megoldás, hogy 24 órában sugározzanak. Az ország nagy részét lefedtük akkori kedvesemmel, aki az adminisztratív ügyeket is intézte a cégünkben. Amíg vele nem találkoztam, mindenféle haverokkal alapítottam kft-ket, de mindig rosszul jöttem ki a bizniszből. Egyikük folyton azt mondta, hogy ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot- és eltette a bevételt. A képújságok bejöttek, gyakorlatilag abból éltünk és több . kalandos váltás után kedve■ - Korábban sokat meséltél nekem a gyerekkorodban ért traumákról, az évtizedekkel ezelőtti megpróbáltatásokról.- Nagyon érdekes dolog történt. Egy évvel ezelőtt összefutottam a régi történelemtanárommal, és beszélgettünk. Ő abszolút nem úgy emlékszik, ahogy én. Mert én arra emlékszem, hogy tizennyolc éves koromig félrelöktek és átgázoltak rajtam az emberek. Csúnya és sikertelen voltam. Embert nem lehet úgy eltiporni, ahogyan a lányok átmentek rajtam. Huszonegy éves koromig egyáltalán nem volt barátnőm. Most sem vagyok szép, de kamasznak aztán hihetetlen ronda voltam. Vékony, csontos, nyeszlett gyerek. Undorító. Még a bordáim is kilátszottak. El lehet képzelni, hogyan festettem atlétatrikóban! Ráadásul szőrös volt a lábam és a mellkasom is. A hátam szerencsére nem. Azt megúsztam. Akkor még. Tehát adott egy szőrös, girnyó gyerek pattanásokkal, vállig érő zsíros hajjal, szemüvegben, bizonyos szakaszban még bajusz- szal is súlyosbítva. No, hogy minden együtt legyen, ehhez az elrettentő külsőhöz még bátortalanság is párosult, nyilván indokoltan. Tizenöt éves koromban bementem a boltba, és zavarba jöttem, ha az eladó visszakérdezett, hogy mennyi párizsit kérek. Zavartan elgondolkodtam a válaszon, a hentes ideges lett, én ettől még ijedtebbé váltam, csőd.- Akkoriban hová menekültél el a problémákkal? Kivel osztottad meg a szorongásaidat?- Senkivel. Csak úgy magamban dühöngtem. Nem akarom utólag rémisztőre festeni a gyermekkoromat, mert nagyon kedves, szerető családban nőttem fel. De ettől még lehet egy gyerek tépelő- dő, visszahúzódó, szorongó típus.- Hatással volt, van a gyerekkori trauma a felnőttkorodra?- Az ember leikébe beleégnek a gyermekkori sérülések. Ezeket soha nem lehet elfelejteni, meg nem történtté tenni. Végül is az volt lelki fejlődésem szempontjából a legfogékonyabb időszak. Nyilvánvalóan ezek hatására váltam zárkózottá.- Ma is zárkózott vagy?- Igen. Azok közül, akit egyáltalán érdekel a személyem, talán sokan hiszik, hogy az életben is állandóan vidám vagyok, vicceket mesélek, vigyorgok. Francokat. Folyamatosan vidám emberekkel vannak tele a diliházak, én csak akkor vagyok harsány, amikor kigyullad a piros lámpa és elindul a felvétel.- Hogyan lett a gátlásos kamaszból a Heti Hetes showmanje?- így alakult. Kamaszkorom környékén jobb volt, ha nem szólaltam meg egy társaságban, aztán 18 éves korom körül rájöttem arra, hogy nagyon elkeseredett ember leszek, ha tovább is kussban maradok. Tudtam, hogy valahogy ki kell jönnöm ebből. Azt találtam ki, hogy á színpad lehet az egyetlen olyan hely, ahol nem köthetnek belém. Egészen véletlenül megláttam egy hirdetést egy fán, hogy esküvőkre szavalókat és énekeseket keresnek, mondom, ez az. Úgy gondoltam, hogy ha már úgyis nevettek rajtam egész életemben, miért ne nevessenek sokan, és ha lehet, pénzért? Azt hiszem, ott nyílt ki előttem igazán a világ. Később már a hentesnél is visszaszóltam. Sőt, amikor neki állt feljebb, elkértem a panaszkönyvet.-És a lányok? Ők is megkedveltek?- Huszonegy éves korom után lassacskán elkezdtek rendbe rázódni a dolgok.- Gondolom, a szex terén is vadul pótolni kezdted az elmulasztottakat..- Először nem. Csak sokkal később, valahol a rádiózás és a televíziózás között volt egy vad félévem. Előtte és utána is hosszabb kapcsolatok jellemezték a szerelmi életem. Két év, négy év, nyolc év. Nálam egy évig tartott egy futó kaland. Amikor ismerkedő műsort vezettem, hirtelen mindenki meg akart ismerkedni velem, nyilván azért, mert csak a hangomat hallotta a rádióban. Elsősorban lányok. Úgy gondoltam, most aztán bepótolok mindent, amit kamaszként kihagytam. De, mint említettem, csupán fél évig bírtam ezt a hülyeséget. Van, akinek való, van, akinek nem. Utána még szégyelltem is magam. Rájöttem, hogy már lekéstem a trófeagyűjtésről. Ennek tizennyolc évesen lett volna itt az idej e. Persze, ha a mai eszemmel visszakerülnék a gimibe!... Egyszerre járnék az összes osztálytárs- nőmmel, ha érted, mire gondolok.- Van most melletted valaki? •' - Nincs. De ha lenne, akkor sem mondanám meg. Olvasol kommenteket? Itt mindenki azt bizonygatja, hogy tojik az ismert emberek fejére, hogy nem érdeklik az ismert szereplők magánéletének részletei. Akkor tartsák magukat ehhez. Nincs senki, vagy van egy helyes ikerpár, mindkettő búvár és öt méter mélyen szoktunk vacsorázni, vagy ha igényied, kitalálok még öt ilyet. Egyszer valaki rám kiáltott az utcán, hogy voltam-e már nővel. Nem így fogalmazott. Mondtam neki, hogy igen, pont tegnap, és a csaj mondta, is, hogy a fia rá fog kérdezni. Sarkon fordult és elment. Ha valakit tényleg érdekel, hogy hogy vagyok, akkor mondom: jól, köszönöm. De ha csak nagyképűs- ködne velem, akkor kapja be... hogy az őszinteség műveltség nélkül puszta durvaság. Ezt ismétlem állandóan magamban, hogy uralkodni tudjak magamon, és ne járjon a szám. Valószínűleg nem vagyok elég művelt ehhez. Sem. „ÉDESAPÁM IS MINDIG MINDENKINEK ELMONDTA A VÉLEMENYÉT- Kitől örökölted ezt az „igazság- érzetedet”?- Talán édesapámtól. A heves vérmérsékletemet pedig édesanyámtól. Apukám vak volt. Nincs verseny abban, hogy mi a legnagyobb probléma az életben, hiszen mindenkinek a sajátja az, de abban egyetértünk, hogy egy vakság azért mégiscsak az. Ettől füg getlenül apám roppant nyitott érdeklődésű, abszolút közösségi em- b e r volt. Vég- j- Ma már másképp csinálnál dolgokat?- Nagyon sok mindent másképp csinálnék. Tetszik, nem tetszik, sajnos sok mindent benéztem. Már eleve azt is benéztem, hogy azzal az imidzzsel, amit lassan húsz éve építgetek, nem lehetek produ- c e r . Nem hiszik el. És azzal is tisz- tábán vagyok, hogy mindezt kizárólag csak magamnak semmel már meg is tudtuk tartani, amit kerestünk.- Miért volt szükséges a programozás mellett másra is?- Mert, ha csak programozó maradtam volna, valószínűleg már főbe lőttem volna magam. Az egész napos programozástól depressziós leszel. Ülsz, csinálod, ülsz, nézed. Jó, hogy néha kijöttem ebből. Köszönöm, körülnéztem, de nem fogok semmit abbahagyni, mert jól érzem magam mindenhol. A tévében, a rádióban és a programozásban is. „PONTOSAN OLYAN A VILÁG, AMILYENNEK ÚTJUK” 4 I I t 1
