Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-11 / 9. szám
FOTÓ: HOMOGA JÓZSEF Az országban 1978 óta működó' Tájak Korok Múzeumok Egyesület salgótarjáni tagcsoportja harmincegy éwel ezelőtt, 1982. december 13-án jött létre harmincnégy fővel. Az elmúlt bő három évtized során a tagság csaknem megtízszereződött és folyamatosan gazdag, sokrétű, figyelemre és elismerésre érdemes tevékenységet fejt ki. Az egyesület az éves programok bevezetéseként két mottóban foglalja össze, erősíti meg törekvéseit. Az egyik dr. Domyay Béla Salgótarjánhoz is szoros kötődött középiskolai tudóstanártól, jeles helytörténésztől származik és így szól: „Honismerettel - honszeretethez". E tömör és mégis nagyon kifejező megfogalmazást nem kell kommentálni, mint ahogyan a másik, egy ókori görög filozófustól, Epikurosztól származó idézet sem igényel magyarázatot: „Elég a hazának az, ha mindenki elvégzi a feladatát”. Azt, hogy a város legnagyobb létszámú civil szervezetének 2013-ban miként sikerült megvalósítani, érvényre juttatni a gyakorlatban a fend gondolatok tartalmát, a közelmúltban tartott ünnepi összejövetelen - amelynek immár sorrendben harmadszor volt színhelye a minden igényt kielégítő, kellemes környezetet biztosító karancslapujtői rendezvényház - szép műsor, színvonalas vendéglátás keretében és szívesen látott vendégek társaságában értékelték. A beszámolót Árpád Sándor elnök tartotta, akit éppen az elmúlt évben választottak meg ebbe a funkcióba. A Bolyai János Ginn názium nyugalmazott tanára tájé- i koztatta lapunkat is az elköszönt l esztendő főbb jellemzőiről, törté néseiről. Elmondta, hogy tavaly január elsejétől szervezeti változás következett be a szervezet életében, amennyiben a Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesület formában teljes mértékben önállósultak. Tizenhárom fős új vezetőséget választottak, amely most elnökség néven funkcionál s havonta egyszer ülésezik. Az eddigi szervező titkár, Nándori Ferencné alelnökként fejti ki továbbra is lelkesen végzett, sokoldalú tevékenységét s négy fős pénzügyi bizottság is segíti munkájukat Az alapszabály célkitűzései alapján összeállított munkatervükben két különösen hangsúlyos program szerepelt. Júliusban tartották az úgynevezett egyesületi napot Salgóbá-nyán mintegy másfélszáz résztvevővel. A Sasok rétjén megkoszorúzták az egyesület elhunytjainak kopjafáját, megemlékezést tartottak Zenthe Ferenc szobránál s az erdészházban ösz- szemérték helyismereti tudásukat. Végül, de nem utolsósorban egy színvonalas koncertet hallgattak meg a salgói kápolnában. A vállalkozó kedvűek a Tatárárkon keresztül gyalogtúra keretében tértek vissza a városba. A másik kiemelt program szeptemberben a Veszprém központú dunántúli utazás volt, amelynek a környékbeli látnivalók megtekintésén, a kulturális, művészeti eseményeken túl mindig - immár több mint egy évtizede - van konkrét, mintegy küldetésszerű kegyeleti célja is: jelesül dr. Domyay Béla keszthelyi és dr. Förster Kálmán - a város első polgármestere - zirci sírjának rendbe tétele, megkoszorúzása is. Keszthelyen a gyenesdiási polgármester is részt vett a megemlékezésen és kifejtette gondolatait is. A településen található a Damyay-pince és - csakúgy mint Keszthelyen - számos Dornyay Bélával kapcsolatos emléket őriznek. A háromnapos túrára a Pannonhalmán tett látogatás tette fel a koronát. Az egyéb kirándulások az elmúlt évben is kül- és belföldi kategóriába voltak sorolhatók. Az előbbi keretében májusban jártak Kassán Európa egyik 2013-as kulturális fővárosában az ősz folyamán pedig Horvátországba utaztak. Magyarországon júniusban Szekszárd és környéke volt a célpont s hat alkalommal szerveztek egynapos kirándulásokat is. Többek között a Gárdonyi-évforduló kapcsán voltak Egerben, Ráróson megtekintették az új Ipoly-hida- kat, Somlyóbányán pedig ellátó1 gattak az egykori völgyhíd helyszínére. Folytatódott a budapesti operalátogatások tradicionális programja - nem kevesebb mint hetvennyolc bérlettel rendelkeznek - amelyet kiállítások, múzeumok megtekintésével kötnek össze s gyakran vesznek részt a Hagyományok Háza rendezvényein is. Továbbra is kapcsolódtak az évfordulós megemlékezésekhez: márciusban Somoskeőy István honvéd százados sírjánál koszorúztak, képviseltették magukat a füleki ünnepségen, az aradi vértanúkra és az 1956-os hősökre, áldozatokra emlékező rendezvényeken s tekintélyes létszámban vesznek mindig részt más városi ünnepségen, színházi előadásokon, kiállítás-megnyitókon, hangversenyeken is. Az egyesület minden hónap első szerdáján tart klubnapot Tavaly például előadást tartott Erdei Sándor szobrász, illetve üvegművész, volt vetítettképes bemutató a magyar illetve magyar származású Nobel-díjasokról, elhangzott előadás Gárdonyi Gézáról, Weöres Sándorról, Verdiről, Wagnerről, Itáliáról, Kínáról. Az úgynevezett „Jeles napok”- sorozatban az adott időszak aktualitásai kerültek felelevenítésre. Az egyesület aktív tevékenységét jól jellemzik a statisztikai adatok is. A tizenegy alkalommal megrendezett klubnapon 1511 személyt regisztráltak. Az egynapos kirándulásokon 187-en, a többnapos belföldi utazásokon 180-an, a két külfóldin 90-en vettek részt. Az egyesületi napot 137 tag és 24 kiránduló tisztelte meg jelenlétével. Négy kiemelt városi rendezvényen 114 tagtársuk képviselte az egyesületét, amelynek egyébiránt 263 tagdíjat fizető tagja van, 42 fő számít örökös, 4 pedig tiszteletbeli tagnak. Árpád Sándor elmondta azt is, hogy 2014-es munkatervüket az eddigiekben képviselt, bevált elvek és gyakorlati momentumok alapján állították össze. Figyelembe vették a város kínálta lehetőségeket, az esztendő során esedékes jubileumokat (így például Európa és hazánk sorsát nagy mértékben befolyásoló I. világháború centenáriumát vagy a Tragédiaköltő, Madách Imre halálának 150. évfordulóját) s meghatározó módon támaszkodtak a tagság ötleteire, igényeire is. Amennyiben egy-egy javaslatot 35 főnél többen támogattak, azt beépítették a programba. Kirándulásaikat továbbra is tudatosan tagolt rendszerben szervezik: egyrészt a városban és környékén, másrészt a megyében, harmadrészt az országban úgymond tematikus rend szerint Természetesen igyekeznek határainkon túlra is eljutni, főként a történelmi Magyarország területére. Kiemelt eseménynek ígérkezik az októberi „Balassi nyomában” címmel Szlovákiába tervezett kirándulás. Csongrády Béla Köszönet a szülőfalutól A kitüntetett igazgató, dr. Egyed Ferdinánd a mihá- lygergei művelődési ház színpadán A cím formailag nem pontos, mert Egyed Ferdinánd 1956 tavaszán a salgótarjáni kórházban látta meg a napvilágot, de szülőfalujának „felnevelő dajkájának” Mihálygergét tartja, amelyhez nemcsak gyermek és ifjúkora kötődik, hanem életének elmúlt négy évtizedében is második otthonát jelentette. A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1974-ben s az egy évnyi kötelező katonáskodás után az ELTE Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1980-ban. Már egyetemista korában elkezdett néptáncolni s az ottani vezető Gyapjas István koreográfiáinak segítségével hozták létre az Ipoly együttest 1976-ban. Rá három évre, 1979 szeptemberében lett Egyed Ferdinánd a művelődési ház igazgatója s e funkciót - az 1986-os esztendő kivételével - azóta is folyamatosan betölti. Az 1963- ban komoly összefogással épült intézmény a most leköszönt évben volt ötvenéves, 2007-ben jelentős mértékben megújult, 2013-ban pedig szabadtéri színpaddal és fesztiváludvarral bővült. A közelmúltban a művelődési ház fél évszázados jubileuma alkalmából Egyed Ferdinánd rangos, a „Mihálygergéért érdemérem” kitüntetésben részesült. Az elismerés e formáját 2006. december 14-i határozatával alapította a község ön- kormányzata. Mint Szikoráné Sebestyén Katalin polgármester lapunknak elmondta: a képviselő- testület azoknak ítéli oda, akik éveken át végeztek kiemelkedő munkát a település életének fejlesztésében és ezzel jelentős mértékben hozzájárultak a község szellemi, anyagi, erkölcsi értékeinek gyarapításához, hírnevének öregbítéséhez. S Egyed Ferdinánd - aki ötödikként kapta meg e díjat - ilyennek bizonyult... A kitüntetett úgy érzi, hogy azt a tevékenységét ismerték el, amelyet Salgótarjánban élve, a szövetkezeti mozgalomban - jelenleg a négy megyére kiterjedő Észak-Kelet Pro-coop Zrt. régióvezetője- ként - dolgozva Mihálygergén végzett illetve végez. Jó érzéssel tölti el, hogy annak idején az ELTE művészeti csoportjait - közük a Baross Gábor vezette kórust - meghívhatta falujába, de büszke az Ipoly táncegyüttesre és még inkább a Tücsök zenekarra - annál is inkább mert annak két fia és testvérének leánya is aktív tagja - a különleges hangszerek fesztiváljára, amely kuriózum a maga nevében. Az Ipollyal és a Tücsökkel bejárták fél Európát, a nógrádi nemzetközi folklórfesztivál keretében pedig Mihálygergén lépett fel számos külföldi - például ciprusi, görög, spanyol - együttes. Egyed Ferdinánd 2007-ben Nógrád megye prima- díjas lett s ennek is nagyon örült, de igazán meghatódva, elérzékenyülve most érezte magát. Szinte meg sem tudott szólalni a színpadon, ahol felesége, fiai mellett édesanyja is ott volt, s az ünnepelt odahívta Miklós Zoltánt és nejét is, akik hosz- szú éveken át sokat segítettek neki. Egyed Ferdinánd nem győzi hangsúlyozni, hogy ezt a számára oly becses, megtisztelő elismerést nem érdemelte volna ki, ha nem Baránek Ruzsenka a felesége. Ő is kultúra- és művészetbarát és nagyon gazdag szlovák és lengyel kapcsolatokkal rendelkezik. Ugyancsak érdemi segítséget kapott a szövetkezeti rendszertől és következetesen támogatták munkáját a mindenkori polgár- mesterek s ez különösen így van a jelenlegi, Szikoráné Sebestyén Katalin esetében. Cs. B. „Az elűzött álom Az 1947-ben született Lukács Sándor az 1970-es évek elejétől van jelen a magyar színművészet élvonalában. 1972-től a Vígszínház tagja, több tucatnyi emlékezetes alakítás fűződik a nevéhez, számos filmben, tévéjátékban, -sorozatban szerepelt. 1978-ban kapott Jászai Mari-díjat, 1990-ben lett Érdemes, 2013-ban pedig Kiváló Művész. Közben 2005- ben Örökös tagként beválasztották a Halhatatlanok Társulatába. Más elismerései mellett 2007-ben elnyerte a Prima Primissima-díjat is. Azt viszont kevesebben tudják róla, hogy költői vénával is rendelkezik. 1985-ben jelent meg az első, „Szökés” című könyve. Ezt követte az „Elrejtett hangszerek” (1988), „Ámulasztás ideje” (1991) és a „Valaki szólított” (1994). Legutóbbi verseskötete 2006- ban látott napvilágot „Az elűzött álom” címmel. Ebből állította össze azt az előadói estjét, amelyet a közelmúltban Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban is bemutatott. Programjának az adja a kuriozitását, hogy saját verseit képes művészi színvonalon tolmácsolni és ezt bizony kevesek mondhatják el magukról, hiszen vagy egyik vagy másik művészeti ágban rendelkeznek figyelemre méltó talentummal. A kötetből műsorrá szerkesztett versei gyakorlatilag felölelik a költő élettörténetét a gyermekkortól napjainkig. Mint a művekhez mondott kommentárokból (is) kitetszett, Lukács Sándor Miskolcon nőtt fel, szülei az erdőgazdaságban dolgoztak és egyetlen fiuk gyakran elkísérte őket munkahelyükre. A természet okozta élmények mellett maradandónak bizonyultak számára a Szent Anna templomban végzett ministrálás emlékei, amelyek - a korszellemnek megfelelően - kénytelenek voltak megférni az őrsi gyűlések foglalkozásaival. Erre az időszakra utal a „Már akkor” című vers „Ki hittel ki daccal..." hevülete, de számos további költemény - a „Búza tér” a „Szoba” vagy a „Panoptikum” is - a miskolci éveket eleveníti fel. Tizenhat éves korában került Budapestre s a színművészeti főiskola elvégzését követően a Vígszínház lett az otthona. Akkoriban tudatosodott benne, hogy legendás igazgatója, Várkonyi Zoltán, a kiváló költő Kálnoky Zoltán - aki előszót írt az Élet és Irodalomban először közölt Lukács-versek elé - és az édesapja egyaránt 1912- ben született. Az ő emléküket őrzi például „A visz- szatérő” és a „A rózsa illatán túl” című vers. Valamikor a ’80-as évek elején bukkant fel itthon egy Lukács Sándor a Balassi Bálint Megyei Könyvtár pódiumán amerikai nagybácsi, aki meghívta rokonát New York-ba. Erre a szép negyvennapos utazásra utal az „Itt mintha már jártam volna”, a „Messze” vagy a „Szembejövők” című írás. Amikor a Honvéd Művészegyüttessel dolgozott együtt Lukács Sándor, gyakran ment el a lóversenypálya mellett, amely ugyancsak megihlette: szerepei eszköztárába gyakran beépítette az ott látott sokféle ember gesztusait. A személyes érzelmeket is felszínre hozó versek - mint az „Azóta” vagy a „Körforgás” - mellett elhangzottak a szó szerint a „Má”-ba vezető kesernyés hangú művek is: „Hiába koslatsz, / ma minden csak törik, szakad, / senkihez sincs egy őszinte szavad...szemeddel nemcsak simogatsz, hanem ölsz is....” A színház világára utal a „Claudius”, a „Kis magyar történelem" pedig amolyan összefoglaló igényű verspróza. Lukács Sándor mintegy harminc verset felölelő műsorát egy újabb színnel - úgymond négysoros groteszkekkel - fejezte be...- csébé A karancslapujtői évzáró rendezvényen a nyolcvan éven felülieket emléklappal és virággal köszöntötték
