Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)

2013-12-10 / 284. szám

Mentőszervezetek a járások biztonságáért (Folytatás az 1. oldalról.) Nógrád megye. - Az önkéntes alapon szerveződő területi ren­deltetésű polgári védelmi szer­vezeteket a járásra jellemző kockázatok figyelembe vételé­vel alakították ki. Önkéntes tűz­oltó egyesületek és polgárőr egyesületek mellett egyéb tár­sadalmi szervezetek tagjai, va­lamint egyénileg jelentkezett önkéntesek alkotják ezeket - közölte Angyal Eszter. A katasztrófavédelem me­gyei szóvivője hozzátette: az új közigazgatási struktúrához igazodva a mentőcsoportok a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szakmai irányítá­sával, elsősorban saját járásuk területén belül alkalmazhatók, szükség esetén azonban a szomszédos járásokban, de ve­szélyhelyzetben az ország bár­mely részén bevethetőek. So­raikban találhatunk árvizek, villámárvizek, helyi vízkárok elleni védekezésre, elsősegély- nyújtásra és légi fel- derítésre szakosodott egységeket is. A megalakított szervezetek rendszerbeállító gyakorlatait no­vember 23-án Pásztón, 30-án pe­dig Salgótarjánban és Balassa­gyarmaton tartották meg. Az el­méleti felkészítés során a mentő- csoportok helyét, szerepét és a polgári védelmi kötelezettség fo­galmi körét ismertették a felké­szítők, majd ezt követően az ár- vízvédelmi ismeretek elsajátítá­sával folytatódtak a képzések. Mindezt - a helyi sajátossá­goknak megfelelően - az árvíz- védelmi feladatok begyakorlása követte. Ezen részt vettek a Palóc Mentőcsoport szervezetei is, úgy mint a Karancs Speciális Mentő- csoport, a Karancs Természetjá­ró és Védő Egyesület és a Cser­hát Mentőkutyás Egyesület, amelyek - a gyakorlat támogatá­sa mellett - az eddigi működé­sük során szerzett tapasztalata­ikat is megosztották az újonnan megalakult járási mentőcsopor­tok tagjaival. A feltételezésnek megfelelően a veszélyeztetett gátszakaszokon a védmű koronájának magasítá­sát, nyúlgát építését hajtották végre a résztvevők. Kör alakú el­lennyomó medence építésével védekeztek a buzgár ellen, emel­lett gyakorolták az átázott töltés­rézsű leterhelését is, bordás megtámasztás alkalmazásával. A gyakorlat zárásaként a ka­tasztrófavédelmi törvénynek megfelelően esküt tettek a jelenlévők arról, hogy Magyarország természeti és civi­lizációs katasztrófák elleni véde­kezésében legjobb tudásuk sze­rint részt vesznek. Az ünnepé­lyes eseményen megjelentek a Nógrád Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság vezetőségi ál­lománya mellett a helyi védelmi bizottságok elnökei is. A gyakorlatok megrendezésé­ben támogatást nyújtott a Ma­gyar Vöröskereszt megyei szer­vezete, a Nógrád Megyei Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Egyesület, az Észak-Magyaror­szági Regionális Vízművek Zrt., a Városgazdálkodási és Üzemel­tetési Kft., valamint a balassa­gyarmati Mikszáth Kálmán Mű­velődési Központ.- A járási mentőcsoportok megalakulása jelentősen hoz­zájárul Nógrád megye bizton­ságosabbá tételéhez. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság továbbra is várja az önkéntes jelentkezőket a járási mentő- csoportokba a +36/20-569- 4662-es telefonszámon - zárta szavait Angyal Eszter. Sóbarlang kicsiknek-nagyoknak Az Aprófalva Tagóvoda gyermekei játszva élvezik a nagyszerű klímát a sóbarlangban Salgótarján. November elején Salgótarján szí­vében, az Erzsébet téren megnyílt a Salgó Sóbarlang egészségközpont, ahol majd 150 négyzetméteren várják a pihenni, relaxálni vá­gyó embereket. A Sóbarlang a gyógyhatású sóklímára épül, ahol szakavatott személyzet várja a felüdülni, gyógyulni vágyókat. Barátságosan világító sótéglák és érezhe­tő tisztaságú, otthonos légkör fogadja a látogatókat. A sóterápia ősi gyógymód, de mára az orvostudo­mány is növekvő hangsúlyt fektet a megelőzésre és a természetes gyógymódokra, ezen belül egyre in­kább elismert a kristálysó kifejezett gyógyhatása. A 15-20 vendég befogadására alkalmas nagy­teremben a felnőtteket kényelmes, nyugágy-sze­rű pihenőszékek várják, a kicsiket pedig egy sóhomokozó. Ez a klíma különösen ajánlott bőr­és légúti betegségek kezelésére-megelőzésére és gyógyhatásút többszörösen is élvezhetjük. A sótéglát átvilágítva kitűnően érvényesül a szín­terápia pozitív hatása, illetve a levegőbe porlasz- tott orvosi kristálysót juttatva természetes nega­tív ionforrás jön létre, amely tiszta, stabil, allergénektől és elektroszmogtól mentes közeget hoz létre. Ez különösen asztmás, allergiás, huru- tos betegségben, vagy bőrbetegségben szenve­dőknek (például ekcéma) ajánlott, de dohányo­soknak a légutak megtisztítására is elsőrangú. A kellemes és pozitív környezetben való feltöltő- déshez rendszeresen tartanak jóga, pilates és NIA-táncterápiás foglalkozásokat is. A négyszemélyes, nedves sóterápiás kisterem közepén és a falain sólámpák világítanak és a helységben ködszerűen hömpölyög a nedves sópára. A terápiás lehetőségeket ötvözve a Salgó Sóbarlang egészségközpont teljes körű szolgálta­tást nyújt. Kellemes környezetben, a sóterápia segítségével az öngyógyító folyamatokat aktivál va erősödik az immunrendszer és közben haté­konyan kezelhetjük különböző betegségeinket is. A tesü-lelki feltöltődés a négyszemélyes finn sza­una segítségével, illetve különböző masszázsok­kal teljesedhet ki. A sóbarlang a Zenzugnak is otthont ad. Itt min­denki meglelheti a külső-belső egyensúlyát, az ősi tibeti hangtálak rezgéseiben, vagy a modern SCIO-BIOFEEDBACK készülékkel. A hölgyek itt igénybe vehetnek egy forradalmian új, különle­ges, kézi arcmasszázst, amelytől arcuk-lelkük is megfiatalodik, feltöltődik. Mágnesterápiás készülékekkel, fényterápiával és lágylézer terápiával segítik a szív- és érrend­szeri panaszokkal küzdőket, diabétesszel élőket, illetve a mozgásszervi betegségektől szenvedő embereket is. A teljes testvibrációs készülékkel már 10 per­ces kezeléssel is regeneráló, lazító és szépítő le­hetőséget ajánlanak. Energetikai szempontból a sóterápia nyugtató, relaxáló hatású, ezért a hiperaktív gyermekekre, vagy idegrendszeri zavarokkal küzdő emberek­re is jótékony hatással bír. A Salgó Sóbarlang szeretettel várja mindazo­kat, akik egy kis időre ki szeretnék rekeszteni a rohanó világ gondját-baját, hogy végre önmaguk és a természet felé forduljanak. HIRDETÉS képünkül. JMTÉKUI1KBFH1, EGV TELI HŰTŰSZEKRÉI1V ÉS TÖBB ÉRTÉKES HIMIIOÉK TOLUL OOZOÓRO ÉLŰFIZETŰITIK KOZOTT! T 1 í | HIRDETÉS IRODÁK, TÁRGYALÓK ÉS RENDEZVÉNYTEREM BÉRBEADÓK! Salgótarjánban, a Bajcsy Zsilinszky út 16-18.sz. alatt, főút mellett, kétszintes irodaépület felső szintjén egy 60 m2-eséskét, egyenként 30 m2-es iroda kiadó - szükség esetén bútorozottan é internettel is. Parkolási lehetőség az udvarban. IRODÁK: 1.000 FT + ÁFA/HÓ/M*+REZSI TÁRGYALÓ: 5.000 FT + ÁFA/ÓRA Ugyanitt 30-40 fős céges-, családi- és barát összejövetelekre alkalmas rendezvényterem KIADÓ (darts, billiárd, TV, projektor, XBOX, kártyaasztal, karaoke szett, hűtőszekrény, catering, stb.). ...bővebben a www.marketingklub.eu-n, és a +36.70.938.30.55 te lefon számonl ÁR: 15-20 e Ft + ÁFA/ alkalotp. i » 4 •»

Next

/
Thumbnails
Contents