Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)

2013-12-28 / 297. szám

MÉLYINTERJÚK

Szirmai Móni: „Az a típusú ember vagyok, aki a jég hátán is megél"

Énekesnő. A művésznő Kárpátalján született és Kelet- Magyarország legfoglalkoztatottabb énekesnője. Nagyon sok jótékonysági rendezvény háziasszonya és szervezője. Sok ma kezdő énekesnő tanulhatna tőle szakmai alázatot pontosságot, kedvességet. Egy nagylemeze, több kislemeze, és számtalan dala jelent meg az elmúlt években, számtalan televízióműsorban szerepelt - ezek az információk találhatók Szirmai Móniról a világhálón, akivel szolnoki otthonában beszélgettünk.

Sándor András- Emlékszel, miről beszélgettünk legutóbb, amikor találkoztunk?- Emlékszem. Arról, hogy milyen korán megpecsételődnek sorsok.- A tiéd hány éves koródban pecsételődött meg?- 14 évesen, amikor már nyilvánosan énekeltem Beregszászban. Bálokban, lagzikban, éttermekben. Találkoztam az ottani Integrál zenekarral. Emlékszem, amikor a Páva étteremben elénekeltem egy akkori nagy slágert. Ott kezdődött a karrierem.- Mióta vagy pénzkereső?- 18 éves korom óta. A mi családunkban nem derogált a munka. Nyaranta mindig dolgoztam. És egy kis zsebpénzt az énekléssel is kerestem.- Az előadói út soha nem hozott annyit, hogy megélj belőle? Mindig kellett mellette valamit dolgozni?- Nem csak erről van szó. Elvégeztem az építészmérnöki kar belsőépítészeti szakát, és azóta folyamatosan dolgozom. Lakberendezést tanultam, folyamatosan fejlesztettem magam. Budapesten a Marina Part összes konyhabútorát az a csapat tervezte, amelynek magam is tagja voltam irodavezetőként. Nekem a lakberendezés is ugyanolyan szerelem, mint az éneklés. Azt, hogy az embernek legyen „tisztességes munkája” is, otthonról hoztam. Anyukám is imádta a művészeteket, operetteket énekelt. Az éneklés szeretetét tőle hozom. Amíg eljutottam addig, hogy lemezem lett, minden lépcsőfokot végig kellett járnom.- Bánod?- Egyáltalán nem. Sőt. Jobb így. Amikor elmész egy lagziba, ott egész éjjel énekelned kell. Alázatot tanulsz. És azt is, hogyan kell szórakoztatni több embert, akik közül mindenki más szeretne.

„AMIKOR 14 ÉVES KOROMBAN ELKÖLTÖZTEM KÁRPÁTALJÁRÓL,

NEM VOLT HONVÁGYAM. MOSTANÁBAN AZONBAN EGYRE ERŐSEBB AZ ÉRZÉS...”- Mikor jöttél el Beregszászból?- Nagyon korán. Már 14 éves koromban. Miskolcra felvételiztem. Ez nagy elhatározás volt részemről. A történethez tartozik, hogy akkor még nem beszéltem ukránul. Magyar iskolába jártam, orvosnak készültem. Szülész-nőgyógyász vagy gyerekorvos szerettem volna lenni. Az ehhez szükséges felvételik azont I

ban ukrán nyelven folytak, így ebből kiestem. Oroszul ugyan beszéltem, de azt sem az iskolában tanultam meg, hanem a szomszéd gyerekektől. Gondoltam egyet, és beadtam a jelentkezésemet Miskolcra. Mivel eminens diák voltam, a színtiszta ötöseim meggyőzték a miskolciakat. Amikor jött az értesítés, hogy felvettek, anyukám majdnem infarktust kapott. Akkoriban még útlevelet sem adtak 18 éves korig, ezért követségre kellett menni. Követségi engedéllyel áthozott, és itt hagyott Magyarországon egy évre.- Nem titok, hogy elvált szülők gyermeke vagy...- Anyukám hathónapos korom óta egyedül nevelt. Testvérem nincs.- Képzelem, milyen lelkiállapotban engedte el az egy szem lányát.- Nagyon sokat sírt.- Téged nem viselt meg a váltás?- Nem, én nagyon jól viseltem. Örültem neki, hogy más közegbe kerülök. Világéletemben önálló voltam, tudtam, hogy Magyarországon is megállóm majd a helyem. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, anyukám hetente egyszer vagy kétszer telefonált a kollégiumba. Emlékszem, a portásnő torkaszakadtá- ból kiabált, hogy „Szirmaiii”, én pedig rohantam a telefonhoz, és sírtunk. Akkor én is sírtam. Egyébként én voltam az első kárpátaljai lány, aki ösztöndíjjal jött Magyarországra. A kollégium ingyen volt, a könyv is. Hétvégente pedig rokonokhoz mentem, akik Miskolc környékén éltek.- Egyáltalán nem volt honvágyad?- Érdekes, hogy akkor nem volt. Mostanában azonban egyre erősebb az érzés.- Hogyhogy?- Teljesen más a kinti emberek mentalitása. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a magyarországi barátaimat, de odakint mások az értékrendek. Ott sosem azt nézik, mennyi pénzed van, nem az alapján barátkoznak veled, hogy épp milyen egzisztenciát szereztél magadnak. Ha egy szakadt kis viskóban laksz, akkor összefogva jönnek, és újraépítik a házadat. Ott a barátságok ilyen alapokon nyugszanak. Itthon ezt nagyon hiányolom. Itt valahogy nem állnak ki egymás mellett az emberek. Vagy nem úgy állnak ki...- Manapság Mónikaként mész haza vagy művésznőként?- Természetesen Mónikaként. Amikor Beregszászba megyek nagyobb városi ünnepekre, mindig eléneklem Demjén Ferenc Honfoglalás dalát. Az olyan kint,

í *

mint egy himnusz. És mindig bőgve énekelem. Egyszerűen nem bírom megállni.- Sokat jótékonykodsz?- Rengeteget, de erről nem szívesen nyilatkozom, hiszen nem azért teszem. Mindig azt mondom, hogy a hangom az ajándék. Pénzt nem tudok adni, de a hangomat igen. Ez a jótékonyság szerintem emberség kérdése. Szerintem mi, a mi generációnk, úgy voltunk nevelve, hogy ahol tudsz, segíts. Én így tudok segíteni, tehát segítek. Magyarországon és Kárpátalján egyaránt nagyon sok rendezvényen részt veszek. Úgy gondolom, hogyha az anyaországban segítek a gyerekeknek, ill. annak, aki rászorul, akkor a sajátjaimnak miért ne segítenék. Ezért bármikor nagyon szívesen megyek.

„AMIKOR BEREGSZÁSZBAN VAN FELLÉPÉSEM, OTTHONRÓL HAZAMEGYEK”- Azt mondtad, édesanyád hathónapos korod óta egyedül nevelt Édesapádat nem is ismered?- Természetesen ismerem, de nem jó a kapcsolatunk. Pontosabban nincs is kapcsolat. Voltam nála többször, de mindig olyan semmilyen volt a találkozás. Mesélik odakint, hogy büszkén veri a mellét, amiért az ő lánya énekesnő...

I- Édesanyád később utánad költözött Magyarországra?- 15 évvel ezelőtt jött át ő is, de most sincs közel. Zalaszent- gróton él.- Barátok maradtak kintről?- Ma is ugyanazok a barátaim, akik régen. Beregszászból sok régi osztálytársam él Magyarországon. A legjobb barátnőm, Zsuzsa kint maradt. Nekem ő

olyan, mint a testvérem. Amikor itthonról megyek haza, mindig nála alszom. Hozzá megyek haza. Ez általában akkor történik meg, amikor fellépni megyek. A koncert előtt 1-2 nappal már elindulok, és 1 nappal fellépés után jövök vissza. Nekem az a pár nap olyan, mintha wellnessen lennék.- A jelenlegi férjeddel iskolatársak voltatok?- Nem, csak egy városba jártunk, ő is Miskolcon tanult. 17 éves voltam, amikor megismerkedtünk. Ő akkor a jogi egyetemre járt, én még gimnáziumba, és egy gólyabálon találkoztunk. Jártunk is egy rövid ideig, és nagyon szerelmes voltam, hiszen ő volt az első fiú az életemben. Az egyetemista lányok folyamatosan le akartak beszélni róla. Mindig azzal riogattak, hogy ott fog hagyni, meg fog csalni, ezért, hogy megelőzzem a szörnyűségeket, inkább leléptem magamtól. Attila sokat keresett ezután is, de rendszeresen letagadtat1

tam magam a kollégiumban, aztán elmaradt. Ezt követően voltak még kisebb-nagyobb szerelmek az életemben, majd megismerkedtem az első férjemmel. Akkor már újra Beregszászban éltem, ő pedig egy határmenti faluban lakott. Két és fél évig éltünk együtt, majd a házasságkötésünk után 7 hónappal meghalt egy autóbalesetben. Egyedül volt, sietett. Az öv pedig természetesen nem volt bekapcsolva...- Fel lehet dolgozni egy ilyen tragédiát?- Nem. Két nappal a születésnapja után halt meg. 26 éves voltam ekkor. A tragédiát követő egy hétben folyamatosan részeg voltam. Nem is emlékszem semmire. Szerencsére a barátaim végig fogták a kezem. Rögtön utána fel is költöztettek magukhoz Budapestre, épp azért, hogy kizökkentsenek az addigi élethelyzetből. Ezt követően három évig nem volt férfi az életemben. Abszolút nem vágytam rá. Kérdezted, hiszek-e a spiritualitásban. Az én Attilám, a jelenlegi férjem egy napon született azzal a férjemmel, aki meghalt. Eleinte olyan megnyilvánulásai voltak, mint Jocónak. Ez az elején nagyon felkavart Természetesen nincs olyan évforduló, amikor ne gondolnék rá. Szülinap, névnap, halála, temetése, minden.- Attilával hogyan találtatok újra egymásra?- A Facebook „elődjén”, az Iwiwen bejelölt egy régi osztálytársa, és mesélte, hogy nemrég találkoztak. Megadta Attila e- mail címét, és írtam neki. Megkérdeztem, hogy megy sora... Ezt követően kezdtünk el újra egymásra találni. Több órát beszéltünk telefonon, aztán találkoztunk is. Ő akkor már elvált volt, és már én sem éltem együtt az előző párommal.

„MÁR TÚL VAGYUNK AZ ELSŐ

LOMBIKPROGRAMON, AMI NEM SIKERÜLT”- Attilával három gyermeket is kaptál.- A nagylány 16 éves, a fiú 14, a kislány pedig 8 esztendős. Nagyon szeretem őket, mindhárman elfogadtak. A gyerekek akkor jönnek ide, amikor akarnak. Az anyjukkal is nagyon korrekt a kapcsolat.- Lehet más gyerekeit szeretni?- Lehet. Nagyon harmonikusan élünk. A gyerekek imádják a humoromat, szeretnek idejönni. Egyszer, egy május elsején felléptem itt Szolnokon. Az előadás után a legkisebb lány odatotyogott hozzám, és autogramot kért. Kérdeztem tőle, hogy miért kér aláírást, amikor én vagyok a házi énekesnője? Mondta, hogy csak azért, mert olyan büszke rám.- Többször voltál férjnél. Kinek fontos a házasság? Neked vagy a férfiaknak?- A pasiknak. Egyszer sem én akartam férjhez menni. Úgy vagyok vele, hogyha szeretek valakit, akkor egyébként is hozzá tartozom. Aki ismer, tudja, mennyire családcentrikus vagyok.- A saját gyerek hiányzik?

n- Ez egy kényes kérdés, de nem fogok mellébeszélni. Attilával már túl vagyunk az első lombikprogramon, ami nem sikerült 18 éves koromban volt egy vakbélműtétem. Perforálódott a vakbelem. Megműtötték, és mind a két petevezetékem el volt záródva. Azóta háromszor műtötték. Egyértelműen nem jelentették ki, hogy nem lehet gyerekem, de azt mondták, akár gond is lehet. Meglátjuk. Én mindenesetre optimista vagyok. És a férjem is.- Attilával mennyivel másabb mosta kapcsolatotok?- Összehasonlíthatatlanul kiegyensúlyozottabb és boldogabb. Úgy érzem, „hazaértem”. Ha bármilyen probléma adódik, abban a pillanatban összezárunk. Igazi társak vagyunk, nincs féltékenykedés.

„KÉPTEIEN VAGYOK ÖNMAGAMAT MENEDZSELNI”- Milyennek látod ma a popszakmát?- Ne is kérdezd... Kaotikusnak. Valami miatt azt veszem észre, hogy a pályatársak is egyre rosszindulatúbbak. Mindenki dumál a másikról, és fúrják egymást. Azt hiszem, még az utolsó végét csíptem el annak a korszaknak, amikor egy picit lehetett a tehetségkutatósok mellett érvényesülni. Egy picit. Az első maxilemezem, a Túl forró akkor még aranylemez lett, nagyon szerették a rádiók. Ma már ezt nehéz lenne tévés támogatottság nélkül elérni.- Eszedbe sem jutott tehetségkutatóban indulni a reklám miatt?- Természetesen eszembe jutott. Annak idején az első és a második Megasztárba is jelentkeztem, és egyszer sem hívtak be. Nem is értettem. Szeretnék új lemezt és új dalokat, de mivel nem áll mögöttem senki, így egyedül nehezebb. Én nem tudom magam menedzselni. A médiának unalmas vagyok, szenzációs dolgok nem történnek velem, kamu baromságokat pedig nem szeretnék bevállalni csak azért, hogy szerepelhessek. Ugyanakkor a Facebook számomra áldás. A legtöbb fellépést Facebook pro- mócióval szerzem.- Maradtok Szolnokon?- Nem. A férjem Pesten dolgozik, naponta ingázik. Civil munkát nem találok itt, ezért fontolgatjuk a költözést. Szeretnék visszamenni, mert szívesen terveznék újra bútorokat. Belsőépítész a szakmám, és imádom a kreativitást. Szolnokból azt a csapatot fogom sajnálni, ami itt a házban kialakult. Összekovácsolódtunk az évek alatt. Nyáron rendszeresen kint vagyunk az udvaron, az egyik szomszédasszonyom a fodrászom. Amikor eljönnek velem fellépésre, és elkezdek CD-t sorsolni a színpadon, rendszeresen kiabálnak, hogy „bunda", amiért nekik nem dobok. Imádom őket.- Mi a vágyálmod?- Egy toplistás dal, amit az egész ország énekelhet. És ami ennél is fontosabb, egy pici baba a szívem alá...- Kívánom, hogy mindkettő sikerüljön!

I V \