Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
2013-12-21 / 294. szám
7 MÉLYINTERJÚK 2013. DECEMBER 21., SZOMBAT Patkó Béla (Kiki): „Néha el kell veszni, hogy újra fel tudd magad építeni" gozni kellett, hogy állandóan megtermeljem, mert jött a felvásárló és le kellett tenni az asztalra az árut a megrendelése szerint. Reggel 7-kor keltem, elszaladtam a varrónőhöz, zippzárakat vettem, s többi hozzávalót; majd 10 órakor mentem a zenekari próbára, délután 4-ig ott voltam, utána hazaugrottam, majd újra megfutottam a maszek köreimet. Ami elkészült, elhoztam, éjszaka festettem a ruhát - saját kézzel. A kölcsönzővállalattól béreltem két mosógépet. Hajnal 2-ig festettem, és reggel 7-kor már keltem. Éveken át így éltem. És büszke voltam rá, mert megpróbáltam kilépni a kilátástalanságból, s még viszonylag jól is kerestem a '80-as évek elején! Ebben a verkliben működtem 2-3 évig, majd fordult a kocka. Az Első Emelettel bejött az első lemezszerződés, s el kellett döntenem: vagy a zene, vagy a nagyon nagy pénz. Mert folytatom a divatbizniszt, előbb-utóbb tudtam volna magamnak venni egy butikot, majd egy áruházat Azok, akik most kisebb áruházzal rendelkez nek Budapesten, ugyanakkor kezdték. Sőt van, aki egy évvel később, mint Tehát ha ebben a bizniszben maradok, biztos, hogy, anyagilag nem itt, tartanék. Lenne egy villám a Ró-, zsadombon, két-három üzletem,j Mércédé sem. Eh hez képest1 a zenét választottam, elkezdtünk lemezeket ké-j szíteni.- Megbántad, hogy í, döntöttél?- Nem, mert ebben a vi lágban érzem jól magam. patikus, hogy Zsuzsa kivétel nélkül mindig Apának hív téged.- Zsuzsa valóságos anyatigris. Akármikor szembeszállna bárkiért, ha rólam, vagy a lányunkról, Csengéről lenne szó. semmit, hiszen a színészeknél is abban a pillanatban, ahogy felgördül a függöny, megszűnik a protekció. Aztán a lányunk eljutott arra a szintre, hogy már szinte minden nap hívták szinkronstúdiókba, filmekre. December 28-án az Első Emelet befejezi. Azt mondják, a Papp László SporArénában tartandó nagykoncert lesz az utolsó. Kikivel, a csapat énekesével beszélgettünk... Sándor András- Hiszel a sorsszerűségben?- Hiszek. Semmi nem történik véletlenül. Kisebb-nagyobb hullámok korábban is voltak az életemben, de a betegségem volt az igazi nagy megmérettetés. És a tanulság része nem az, hogy attól fogva megváltozol, és mindent másképp csinálsz. Ebben nem hiszek, hiszen ha előtte negyven évig máshogyan éltél, nem tudsz egyik pillanatról a másikra megváltozni. Apró dolgok alakultak át bennem. Például nem húzom fel magam annyi butaságon, mint régen. Szegény Déri János jut eszembe, akivel életének utolsó évében sokat beszélgettünk. Ő mesélte, hogy annak idején még otthon is állandóan azon bosszankodott, hogy miért van ennyi tehetségtelen ember a tévében. Emiatt én is dohogtam, hiszen az emberben eleve benne van a kritikus szemlélet, de ma már tudom, hogy nem éri meg. Éppen ezért már nem töltök felesleges emberekkel egy percet sem. Se időm, se energiám nincs erre. Ha valakivel nem érzem jól magam, egy perc után felállók, és odébb megyek.- Korábban maradtál?- Igen, kötöttem ilyen kompromisszumokat. Egészen addig, amíg a sors pofán nem csapott, nagyon lazán is fogtam fel mindent. Saját magammal szemben nem volt felelősségtudatom. Alapvetően kemény, öntörvényű ember vagyok, de ez a betegség valamelyest megtört. Hihetetlen mélypontokat éltem meg.- Gondolom nem csak te, hanem az egész család.- Mindenki megszenvedte ezt az időszakot. Például, nem tudtam felállni, négykézláb közlekedtem a lakásban. Gyakorlatilag újra kellett tanulnom járni. Nekem, aki korábban minden nap sportoltam. A család pedig végignézte ezt a szenvedést. Ebben az időben folyt az építkezés és a feleségem egyedül csinálta végig az egészet miközben engem ápoltak Csengével. Nem lehetek elég hálás, hogy mellettem álltak és támogattak. „AZ EMBERNEK NINCSENEK MINDIG SIKERES KORSZAKAI"- Azt mondtad, öntörvényű vagy.- Az átlagnál is öntörvényűbb. Ha valamit a fejembe veszek, az szerintem úgy van jól. Nem bírom, ha irányítanak! Szerintem az a legfontosabb az életben, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Fontos, hogy amíg az ember nem találja meg azt az utat, amiben igazán ki tud teljesedni, addig keresni kell, nem lehet feladni, mert aztán átbillen egy másik pontra, amikor már jön a depresszió. Nekem több ilyen időszakom volt. Az embernek nincsenek mindig sikeres korszakai.- Mihez kezdtél a „sikertelenebb” korszakokban?- Például divatáru-készítéssel foglalkoztam. lópofa mellékkereset volt ez abban az időben. Nem volt kedvem gyárban dolgozni, és kaptam az alkalmon.- Dolgoztál gyárban is?- Muszáj volt! Törvény írta elő, de csak rövid ideig, mert nem bírtam azt a légkört! Akkor még nem volt ORI-könyvem, amivel igazolhattam, hogy hivatásos zenész vagyok. Aztán maszekként dolgoztam. Minden héten készítettem 50 nadrágot, 60 inget és 20 darab dzsekit. Dolf % 1 „SZERETEM A KEMÉNYSÉGET, DE IDŐNKÉNT ELLÁGYULOK”- Visszatérve az öntörvényűségre: volt hasonló természetű ember a családodban?- Az apám. Ő még nálam is keményebb volt.- Veled is?- Igen, ezért nem is alakult jól a kapcsolatunk. Egymás totális ellentétei voltunk. Ő gyári munkásként dolgozott, én pedig egy teljesen más kultúrközegben éltem. Anyámmal szorosabb volt a viszonyom, de azt sem úgy kell elképzelni, hogy a szoknyája mellett álltam. Amikor egyedül maradt, hetente kétszer kimentem hozzá, csinált egy rántották ittam egy teát, és beszélgettünk.- Édesanyád élt még, amikor beteg lettél?- Nem. Ez is egy szörnyű dolog. Azt mondják, két igazi nagy trauma van az életben: amikor az ember fiatalon veszti el a szüleit, és amikor későn. Mindkét esetben sérül. Nálam más volt a helyzet, mert láttam anyámat négy hónap alatt leépülni. Az szintén kemény időszak volt, én abban sérültem. Naponta bejártam hozzá, és láttam, hogy nem javult az állapota. Időnként eszembe jut, hogy neki mennyivel rosszabb lett volna végignéznie az én szenvedésemet.- A feleségeddel időnként szakmázunk a közösségi oldalon. Nagyon szimt- Érzelmes ember vagy?- Igen is, meg nem is. Nem ez a fő jellemvonásom.- Pedig észrevettem, hogy bizonyos témáknál könny szökött a szemedbe a beszélgetés során.- Látod, erre nincsenek szabályok, vagy törvényszerűségek. Szeretem a keménységet, de időnként ellágyulok. Csengétől nagyon el tudok érzékenyülni, de ugyanannyiszor fel is bosszant. Néha vitatkozunk, veszekszünk, utána viszont tisztázunk mindent. Egyébként ma már egyre ritkábbak a nézet- eltérések, mert havonta csak egyszer találkozunk. Külön él.- Ki jár gyakrabban a másikhoz?- Inkább ők jönnek.- Hiányzik?- Hogyne hiányozna! A mi családunk vele volt kerek. Egyébként azt gondolom, hogy megvan a magához való esze, okosan el tudja dönteni, hogy adott dolog fontos-e az életében, és ez alapján, tudatosan szelektál.- Igaz, hogy Csenge négyéves korától pénzkereső?- Bizony. Hosszú éveken keresztül szinkronizált. Négyéves korában találták meg először, egy reklámfilmmel, majd természetfilmekben is alkalmazták. Hamar kiderült, hogy értelmesen hangsúlyoz, normálisan beszél, és amikor elvittük egy meghallgatásra, az apukától teljesen függetlenül felfigyeltek rá. Az én személyem ebben nem mond f I „HA A MOCSÁRON ÁT VEZET AZ ÚT, AKKOR ÁT KELI MENNI"- Nagy dilemma volt a családban, hogy elengedjétek a lányotokat egy va- lóságshow-ba? Csenge az Összeesküvők című műsorban szerepelt, ahol végül férjet is talált.- Olyannyira, hogy eleve két-három hetet beszélgettünk erről otthon. Csengéről tudni kell, hogy elvégezte a médiaszakot az egyetemen, majd diplomával a kezében munkát keresett, de nem talált. Mindenhol azt mondták neki, hogy nem ismert az arca, ezért nem tudnak vele mit kezdeni. Amikor jött a műsor, sokáig tanakodtunk, hogy menjen, ne menjen. Törtük a fejünket, hogy vajon ebből jól jön-e ki, vagy rosszul? Aztán azt mondtam neki: ha a mocsáron át vezet az út, azon át kell kelni. Úgy voltam vele, hogy a lányom olyan értéket képvisel, ami nem megszokott a mai fiatalok körében, esetleg még példát is mutathat. Az elsődleges cél az volt, hogy legalább másfél hónapot bent maradjon és az arca ismert legyen. Végül megnyerték, és emelt fővel fejezték be a műsort. Nem volt szégyenkeznivalója, se neki, se nekünk.- 55 évesen van még nálad barátfelvétel?- Már nem nagyon. Ebben a korban az ember már sokkal óvatosabb, de van bennem nyitottság. Ha hozzám valaki jól közelít, akkor én nyitva vagyok. Nagy barátgyűjtés azonban nincs. A gyerekkori kapcsolataimat ápolom.- Mennyi idősnek érzed magad?- Általában egy tízessel kevesebbnek, rosszabb napokon pedig annyinak, amennyi valójában vagyok.- Sok kompromisszumot kellett kötnöd?- Az életben az ilyesmi elkerülhetetlen. De én mindig figyeltem az egyensúlyra. Nekem soha nem volt főnököm, még a Juventus Rádióban sem. Tettem a dolgomat szabadon, és a kutya nem szólt hozzám „fentről”. Amikor pedig elkezdtek számonkérni, inkább felálltam. Ezek a döntések erősítik az embert. Tudni kell kiszállni dolgokból.- Más téma. Csak az Első Emeletből nem tudtál volna megélni?- Nem. Ma már nem lehet csak a zenére berendezkedni. Átrendeződtek a dolgok az utóbbi években. Ma már az inter-netről, a digitális világról szól minden, pedig amikor abbahagytuk, még bakelitlemez és kazetta volt. „JÓT TETT A VÉRFRISSÍTÉS AZ ELSŐ EMELETNEK"- Nagyon más a mostani zeneipar?- Teljesen. A fellépéseink nagy része a nyárra szűkült. Évi 20-30 koncertünk van, de azok legalább nagyszínpadokon, nem megalázó körülmények között, hanem normális technikával. Sokáig nem voltam kibékülve ezekkel az úgynevezett road show-kkal. Az utóbbi 10-12 évben annyira elhatalmasodtak, hogy szinte nincs már olyan cég, amely ne csinálna nyaranta ilyen rendezvényeket. Régen, ha egy R-GO, vagy egy Locomotív GT lement valahová koncertre, az élményszámba ment, a fél város ott volt a bulin, mert mindenki kíváncsi volt rájuk. Ma már nem így van; boldog-boldogtalan ott van a helyi diszkóban, a helyi utcabálon, értékét vesztette az élő muzsikálás. Pedig az életem nagy része így zajlott: koncertekről koncertekre, élő buliról élő bulira jártunk, tavaszi-nyári-őszi-téli turnéink voltak. Ma ez nincs. Átformálódott az értékrend, nem a teljesítmény a lényeg, és nem az, hogy ki mennyit tanult zenélni, ki hány évet töltött színpadon, mert teljesen más alapokra helyezték az előadói tevékenységet. Nekem annak idején vizsgáznom kellett az Országos Rendező Irodában, ha zenélni akartam. Minden zenekarváltásnál újra. Ha turnéra mentünk, bizottság előtt kellett bemutatni, hogy el tudjuk-e játszani azt a műsort, amivel felkészültünk, ellenőrizték, hogy az milyen színvonalú, különben nem indulhattunk el. Nem tehettünk oda bármit a színpadra! Persze, ez a rendszer rég megszűnt, de én megőriztem azt a könyvecskét, ami jelezte, hová tartozom. Hiba, hogy ma nincs olyan intézmény, amely szabályozhatná ezt! Magyarországon mindenkinek van lemeze. A financiális oldal sem így nézett ki! Régen fix gázsival játszhattunk, amely állati alacsony volt, mert akkoriban ORI-vizsgával csak szabott árakon lehetett elmenni, de megbecsültek, mert anyagilag nyilván jól jártak velünk.- Szereted az életed?- Igen! Nagyon szeretem, főleg ha van tennivaló! Márpedig a 2013-as év ilyen lesz. Az Első Emelet zenekarral is aktív évet tervezünk: koncertezés, könyvmegjelentetés, új dalok és még sorolhatnám. A zenekaron kívül is vannak érdekes terveim, amik újabb kihívást jelentenek a számomra. Van egy mondás, valahogy így hangzik: „az élet rövid, de hogy milyen széles utat jársz be, az rajtad múlik...” * » I
