Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
2013-12-18 / 291. szám
Adventi zenés állítat Salgótarján. Az Acélgyári úti Szent József Templom orgonája felszentelésének 75. évfordulója tiszteletére szervezett, az egész 2013-as esztendőt átfogó eseménysorozat december 21-én, szombaton zárul. A 17.30 órakor kezdődő rendezvény a következő programpontokból áll: Örömteli várakozás (Adventi hangok), Mennyi csodát megéltünk (Hálaadás), Muzsika és meghittség (Minden pátosz és protokoll nélkül), Visszapillantás (Adventtői adventig), Már csak hármat alszunk! (Angyalkáink kórusa). Közreműködik: Matúz Csilla orgonaművész, a Szent József Templom Schola énekegyüttese, a Kodály Zoltán Gyermekkórus Karácsonyáé Kaposi Ida tanárnő vezényletével A 70 percesre tervezett. zenés áhítat lelki vezetője Varga András plébános lesz. A belépés díjtalan, de a 75 éves orgona felújítására felajánlott adományokat a szervezők köszönettel veszik. „Összefogás a rászorultakért” Salgótarján. Finom, meleg gulyás, bejgli, narancs és szaloncukor. A vásárcsarnoki hátsó udvarban ezzel a menüvel várták a rászorulókat tegnap déltájban az „Összefogás a rászorultakért” szereplői: a fő támogató csarnok- és piacigazgatóság, a megyei Vöröskereszt, az Aszódi Sütőipari Zrt. és Németh Gábor magánvállalkozó segítségének köszönhetően. A helyszínen felállított sátrak alatt, asztalok mellett várakozók népes csoportja fogadta a lehetőséget, valamennyiüknek Juhászné Kincses Helén, a Vörös- kereszt igazgatója tolmácsolt pár kedves gondolatot, mindenekelőtt azt, hogy ezzel az ebéddel igyekeznek kicsit meghittebbé tenni az ünnep előtti napokat, enyhíteni a magára hagyottság érzését. Kétszáz adag ételadomány fogyott el ez alkalommal. Juhászné Kincses Helén felhívta a figyelmet arra, hogy a Vöröskereszt december 23-án hétfőn 11.30 órától a Fő téren szintén kétszáz adagnyi meleg ebéddel kedveskedik a nehéz helyzetűeknek. Ittasan vezetett Bátonyterenye. a járőrök egy személygépkocsit ellenőriztek egy személygépkocsit a napokban a város belterületén. A kocsit vezető 26 éves helyi férfival szemben a rendőrök a helyszínen alkoholmérő készüléket alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott, ezért a sofőr vezetői engedélyét elvették. A fiatalembert elfogták és ittas jármű- vezetés vétsége miatt eljárást indítottak ellene - közölte Fajcsák Mónika, a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Késeket is elvitt-T NÓgrádsze-'áL Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 22 éves nógrádszakáli férfi ellen a Szécsényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A fiatalember ez év novemberében befeszítette egy családi ház ajtaját Nógrádszakálon. A lakásban kutatást végzett, majd onnan késeket és egy 1700-as évekbeli fegyverutánzatot tulajdonított el. A rendőrök elfogták és előállították a férfit. A nyomozók a büntetőeljárást a napokban befejezték és az iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldték meg az illetékes ügyészségnek. A várakozás időszaka Idősek ünnepe Bátonyterenye. December elsején - advent első vasárnapján - ünnepi szentmisét celebrált a kisterenyei Szent István vértanú római katolikus templomban Csonka Csaba plébániai kormányzó. Ezt követően forralt borral, meleg teával és finom szendvicsekkel kedveskedtek az itt megjelenteknek. December 8- án - advent második vasárnapján -, a maconkai Szent István király római katolikus templomban, míg december 15-én - advent harmadik vasárnapján - a nagybátonyi Szent György római katolikus templomban lehetett méltóképpen számot vetni az elmúlt évről, az ünnepi szentmise keretében. December 22-én - advent negyedik vasárnapján, a karácsonyi ünnep kapujában - a bátonyterenyei Szent Antal kápolnábaN 10 órától ünnepi szentmisét tartanak, 11 órától pedig a katolikus iskola tanulói énekelnek egyházi dalokat. Az esemény címe: „Angyali üdvözlet”. Báma. A helyi önkormányzat idén is a karácsonyhoz közeli időszakban, az elmúlt vasárnap tartotta meg az idősek napját, amelyre a hetven éven felüliek kaptak meghívást. Az ünnepeiteket Tóth Károlyné polgármester köszöntötte, majd műsoros összeállítást mutattak be az óvodások és az iskolások. Tóth Vera pedagógus és csoportja táncos produkcióval kedveskedett az időseknek, akiket a hagyományokhoz híven vendégül is látott a faluvezetés. HIRDETÉS I Ük HÜB jUTÉKunKBnn, egv TELI HŰTŰSZEKRÉRV ÉS TÖBB ÉRTÉKES RJOnDÉK TRLftL GRZDftRH ELŰFIZETŰIRK KÜZOTT! 1 ■Tin J B 1 1. :JJű ■7T ;TÍ HIRDETÉS Nem tudja mivel lepje meg . szeretteit karácsonyra ? Üte ...tó,. ...'S '. , ■■ 3100 S algótarján, Kassai sor 6 Tel.: 32/418-190. 4 P * 4 I * 4