Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)

2013-12-17 / 290. szám

8 SZOLGALTATAS December 15. 7 9 12 13 16 19 20 22 27 31 34 42 45 61 63 65 66 67 71 76 2013. DECEMBER 17., KEDD Véget ért Ákos turnéja Szombathelyen fejeződött be a hétvégén Ákos turné­ja. A Karcolatok 20 című koncertsorozat a Kossuth- díjas énekes-dalszerző pá­lyafutásának első, 1993- ban megjelent szólóalbu­mát elevenítette fel. Szombathely. A 45 éves előadó mozgalmas évet zárt: a Karcola­tok 20 a második koncertsoro­zata volt ebben az esztendőben. Nyáron a 2084 című, szintirockos hangzású program­jával a hazai fesztiválok legna­gyobb nézettségű magyar fellé­pője volt. Játszott Békéscsabán, Debrecenben és Szegeden is, az idei VOLT Fesztiválon pedig a soproni rendezvény huszonegy éves történetének leglátogatot­tabb koncertjét adta.- A nemzeti ünnepen, augusz­tus 20-án Budapesten önálló, in­gyenes előadása több mint hu­szonötezer nézőt vonzott - kö­zölte Ákos menedzsmentje az MTI-vel. A zenész a 2013-as koncertek mellett a közrádió hangzó arcu­latának megújításán dolgozott, valamint felkérésre a világhírű brit elektronikus csapatnak, a Hurts-nek készített remixeket. A Karcolatok 20 turné összes előadására hetekkel a start előtt elfogytak a jegyek. Az elsőként meghirdetett Művészetek Palotája-beli koncertre negyven- nyolc óra alatt találtak gazdára a belépők - nyolc hónappal az elő­adás előtt. A húsz éve megjelent Karcolatok olyan slágereket vo­nultatott fel, mint a Hello vagy a Keresd meg a lányt. A lemez va­lamennyi dala az eredeti sor­rendben hangzott el a jubileumi Karcolatok 20 programban. Az MTI beszámolója szerint Ákos a tervek szerint mostantól egy éven át nem koncertezik Magyarországon, új dalain dol­gozik a stúdióban: ezek közül az elsőt leghamarabb 2014 tava­szán hallhatja a közönség. Ha minden az elképzelései szerint alakul, új albuma jövő őszre várható. Jirí Menzel bemutatta önéletrajzát Nagyon meglepve, mint egy olyan ember, aki elő­ször lépett a golfpályára és mindjárt be is talált a legtávolabbi lyukba, úgy érezte magát Jirí Menzel, amikor mindjárt az első játékfilmjéért - Szigorú­an ellenőrzött vonatok - Oscar-díjat kapott. Prága. Ezt a Magyarországom is jól ismert világhírű cseh film­rendező mondta Prágában új­ságíróknak, amikor bemutatta önéletrajzának első kötetét. A Szeszélyes évek (Rozmarná léta) című kötetet a prágai Slovart könyvkiadó jelentette meg. Az MTI beszámolója szerint Jirí Menzel önéletrajzában elárulja, hogy a film alapjául szolgáló Bohumil Hrabal-novella a hatva­nas években véletlenül került a kezébe. Azt csak később tudta meg, hogy megfilmesítését már három neves cseh rendező sem vállalta.- Néha az ilyen könnyelmű­ség meghozza gyümölcsét. Ne­kem szerencsém volt abban, hogy valóban fiatal és buta vol­tam - fejtette ki Menzel. Hozzá­tette: a film főszereplőinek a ki­választásával is szerencséje volt, mert akikre először gondolt, azok különböző okok miatt vé­gül is nem tudták vállalni a sze­repeket. Az új szereposztás pe­dig nagyszerűnek bizonyult. A hazaáruló Zednícek szere­pére például azért választotta ki Vladimír Brodskyt, mert akkori­ban ő volt a cseh film egyik leg- szimpatikusabbnak tartott sze­mélyisége, aki ebben a negatív szerepben képes volt egyfajta megértést és együttérzést kivál­tani. Gyakran megkérdezték tő­le, tudatában volt-e annak, hogy sikerfilmet forgat.- Ez az eszünkbe sem jutott. Az volt az egyetlen célunk, hogy olyan filmet készítsünk, amely érdekelni fogja a csehe­ket. A nagy ambíciók gyakran nyűgként hatnak az alkotóra - mutatott rá a rendező, aki 1968-ban kapott Oscar-díjat a Szigorúan őrzött vonatokért. A rendkívüli nemzetközi sikert elért filmért Menzel saját be­vallása szerint akkoriban szép pénzt, 27 ezer koronát kapott, a honoráriumból vett egy zöld színű Trabantot.- Néhányan majdnem kizár­tak a cseh filmesek világából, mert ők nyugati kocsikon, leg­alább Fiaton jártak - mesélte mosolyogva. Menzel önéletrajzának első kötetét 1988-al zárja. A már ké­szülő második kötetben a nyolc­vanas évek végét és a rendszer- váltás utáni időszakot meséli el. TELEVIZIO-MUSOR nsxa 2013. DECEMBER 17., KEDD H k t, u » H 5.40 TopShop *0 6.05 Jó reggelt, skacok! m Benne: H- Chima legendái- SpongyaBob Kockanadrág VW- Tini nindzs teknőcök fi-Transformers Prime 7.35 RTL Klub Híradó-VB 8.08 Minden reggel (i2) \5 Benne: ízes élet-Mautner t_i Zsófival, Reflektor 10.00 Top Shop R 11.40 Asztro Show M 12.40 Reflektor (12) 'W 13.00 Brandmánia (i2> fi 1 13.35 Éjjel-nappal Budapest |12) 6.00 6.25 6.55 9.20 9.30 9.40 10.50 12.00 Aktív (12} (ism.) Tények Reggel Mokka (12) Stahl konyhája (12| Babapercek 112} Teleshop Astro-Világ Eva Luna (12) 5.23 Az Este 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 A királyi ház titkai (12) (dél-kor. filmsor., 55. rész) 10.10 Család-barát (12) 12.01 Híradó délben 12.25 Srpski Ekran Unser Bildschirm Vízitúra (ism.) Hacktion - Újratöltve (12) Melissa és Joey 112) A múlt fogságában (12) (brazil tévéfilm sor., 92. rész) A focibajnokság döntőjén egész Brazília Tifónra, a csatárra figyel. Genesio épp átveszi a családi •ház eladásábótszármazó ........ ös szeget A csatár és a családapa útja egy baleset során keresztezi egymást. Híradó+ Az élet sava-borsa (i2> Híradó Ridikül (12) A következő! (121 Híradó este 20.20 Párizsi helyszínelők (12) (krimisor., VI./17-18. rész) 22.05 Az Este 6.00 Gyermekeknek Benne: Vaíjúdombi meleghozók, Aprónép, Trombi és a tűzmanó, Süni és barátai, Caillou, A kockás® nyúl, Mumin-völgy, Oimanyos csa­lád, MissBG, Maja, a méhecske. Napfény fáim, Kalandozások Andyvel, Allatkerta hátizsákban, Csűncsavarosdi. Tesz-vesz város, Trombi és a tűzmanó, Süni és barátai, Hetedhét ^erekhír- adó, fixi, Főid és barátaik, Shaun a bárány, Willy Fog újabb kalandjai, Sandokan, Dávid, a törpe 5.10 Dawson és a haverok (121 5.55 A médium (12) (am. krimisor., VI./11. rész) 6.55 TV-Shop 8.00 A médium (12) (am. krimisor, VI./12. rész) 8.55 Esküdt ellenségek (i2) 9.55 Gyilkos számok (12) (am. krimisor., 87. rész) 6.30 Híradó 6:30 6.35 Roma Magazin 7.00 Domovina 7.30 Híradó 7:30 7.35 Pannónia 3 keréken 8.10 Kultikon (ism.)(i2) 8.30 Híradó 8.35 Hazajáró 6.20 W.I.T.C.H., a tiniboszorkányok (e> (am. anim. sor., 3. rész) 6.45 Anne a Zöldormú Házból (12) 7.10 Balu kapitány kalandjai (12) 8.00 Dallas (12) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 13.00 Walker, a Texas-i kopó (12) (am. akciófilm-sor., VII./5. rész) 14.00 Tények Délután 14.25 Aktív (12) 14.50 Shopping Királynők <12) 15.50 Családi Titkok <12) (magyar reality-sor., 58. rész) 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 12.55 13.25 13.55 14.55 15.40 11.50 12.15 12.20 12.45 12.55 13.25 14.10 14.36 Garfield és barátai (6) Balekok (6) Gógyi felügyelő (6) Csataterek (12) Amika (i2) Született kémek 112} Rocky és Bakacsin kalandjai 112) Garfield és barátai (6) 10.50 Káoszháza (12) (am. vígj. sor., 1996) 11.20 Férjek gyöngye (12) (m. vígj. sor., IV./95. rész) 11.50 ÁlomÉpítők(i2) (10. rész) 12.50 Szívek szállodája (12) (am. filmsor., VI./122. rész) 13.50 CSj: A helyszínelők |isj 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 16.30 Térkép 17.05 Everwood 112) (am. tévéfilm sor., IV./78. rész) 18.00 Híradó 18.35 Közbeszéd 19.05 Kisvárosiul (magyar tévéfilm sor,, 166. rész) 20.00 Doc Martin (12) . (angpl.f ijmsor.,. IIJ2. rész) ___ 9. 30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 9.50 Laptopkonyha ii2) 9.55 EzoTv 10.30 NCIS (12) (am. krimisor., 68. rész, 2003) 11.30 Váratlan utazás (12) (kan. tévéfilm sor., 57. rész) 14.50 Fókusz (12) 15.20 Dél Királynője (12> (am.-sp. filmsor., 29. rész) 16.20 Csók és csata (12) (am. filmsor., 19. rész) 17.25 A gyanú árnyékában (12) 18.30 RTL Klub Híradó 19.30 Fókusz (12) 19.55 Éjjel-nappal Budapest (12) 21.10 Barátok közt 112) 21.45 A mentalista (12) 22.50 Döglött akták (12) (am. krimisor., VII./17. rész) 23.55 XXI. század - a legendák velünk élnek (12) 0.30 Reflektor (12) Sztármagazin 0.45 Hazudj, ha tudsz! (íej (am. krimisor., II./21. rész) 16.55 Hal a tortán (12) 18.00 Tények 19.15 Édes élet <121 20.25 Jóban Rosszban (12) (magyar filmsor., 2257. rész) 21.30 Golyóálló |i6) (am. akció-vígj., 1996) Archie (Adam Sandler) és Rock (Damon Wayans) cimborák, így Archie-aki nem csak piti autótolvaj, hanem egy nagymenő kokómikulasnak is besegít - nem ..........hatrozik, hogy beszervezze Rockot1 is a drogbuliba. 23.15 Fogyj Rékával és Norbival! 23.20 Zsaruvér (12) (am. krimisor., II./5. rész) 0.20 Tények Este 0.55 Aktív (12)(ism.) 1.20 Szökés Budára (12) 16.30 16.45 17.30 17.40 18.30 19.30 22.35 Híradó 22.50 Gyilkosság (16) (am.-kan. krimisor., II./8. rész) 23.35 Az éltető víz <i6) (kan. ismereti film, 2006) 0.25 Melissa és Joey 112) (am. vígj. sor., II./3-4. rész) 15.06 Dávid, a törpe (6) 15.30 Gyerekeknek Willy Fog újabb kalandjai, Fixi, Foxi és barátaik, Shaun a bárány, Allatkerta hátizsákban, Caillou, Csűrcsavarosdi, Aprónép, Tesz-vesz város, A kiscsacsi kalandjai, A kockásfülű nyúl, Mumin-völgy, Ormányos család, Miss BG, Maja, a méhecske, Napfény farm, Kalandozások Andyvel, Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó este 20.45 Jamie 30 perces kajái <12; 21.15 Bosszú (12) (drámasorozat 11/17. rész) 21.55 A következő! (12) 22.50 Ridikül (12) 23.35 Pasta (12) (dél-kor. tévéfilm sor., 19. rész) 15.35 Nyomtalanul (is) 17.25 Gyilkos számok (12) 18.25 Káoszháza (12) 18.55 Férjek gyöngye (12) (am. víg. sor., IV./96. rész) 19.20 Jóbarátok (12) (am. vígj. sor., Vlll./176-177.iész) 20.20 Két pasi-meg egy kicsi (is) (I./23-24. rész) 21.20 Dermesztő szenvedélyek (isi (am, thriller, 1992) EgSan Frandsco-i pszkJwlógjs ........(Rrcftárxf öeris) padeihse 'néni tűd fe ldolgozni néhány múltbéli emléket A doktor szerint addig nem lehetsegíteni rajta, míg ki nem derűik, mi okozza álmatlanság. 23.55 Esküdt ellenségek (is) (am. tévéfilm sor., II./10. rész) (ism.) 20.50 Só Mihály kalandjai (12) (ff., magyar tévéf., 1969) 21.50 Hírek (12) 22.05 Emlékezz rám (16) (am. rom. dráma, 2010) Tylernek (Robert Pattinson) feszült a kapcsolata apjával, mióta egy tragédia szétszakította a családot A sors összehozza Allyvel. Először szó sincs szerelemről, de a lány gyógyírt hoz a régi sebekre. 23.55 Kultikon (12) 0.20 Koncertek az A38 hajón (i6) The Grande Mothers of Invention -1. rész 1.10 Vers 1.20 Hírek (ism.) 1.25 Advent Bécsben (magyar ismereti, film, 1997) 12.30 Született feleségek (12) 14.30 Columbo: Holt tárgyak (12) 16.00 Jim szerint a világ (12) (am. vígj. sor., III./26-27. rész) 16.55 Gordon Ramsay - A pokol konyhája <12) 17.50 Hír24 18.00 NCIS (12) 19.00 Hír24 19.25 Napi sztori Peller Marianna! (12) 19.35 Columbo: Két detektív, egy gyilkosság 112) 21.10 Jószomszédi iszony (12) (am.-németvígj., 2003) 22.50 NCIS (16) 23.50 EzoTv 0.50 Dallas (12) (am. filmsor., 20, rész, 1978) 21.30 Golyóálló (i6) (am. akció-vígj., 1996) 20.20 Párizsi helyszínelők (12) (krimisor., VI./17-18. rész) 21.15 Bosszú (12) (drámasorozat 11/17. rész) 20.20 Két pasi - meg egy kicsi (is) (1/23-24. rész) 22.05 Emlékezz rám (16) (am. rom. dráma, 2010) 21.10 Jószomszédi iszony (12) (am.-németvígj., 2003) TAIWAN TV 09.00 Hírfüzér 09.30 Ajánló 09.40 Jó tan­uló, jó sportoló dijak átadása 10.30 Hír- füzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírtüzér 13.35 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.30 Ajánló 19.40 Mikulás-napi ünnepség a Beszter- ce-lakótelepi Tagiskolában 20.30 Hírfüzér 20.50 Ajánló21.00 INFO TV 10.30 Hírvilág. 11.05 Sportré. 11.30 Ázsia 12.00 Déli híradó. 12.45Teteshop. 13.05 Lapzárta. 13.30 Vonatdoktorok. 14.05 Páholy 1430 Befutó. 15.00 Híradó. 15.30 Globál. 16.05 Stopper. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Zöld övezet 18.00 Híradó. 19.00 Híradó 1930 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 2135 Riasztás 22.00 Híradó 22.30 Retrográd 1130 tad bácsi konyhája. 11.55 Déli Híradó. 12.15 Teleshop. 12.30 Fórum. 12.55 Teleshop. 15.30 700-as klub. (12) 16.10 START + (ism.) 16.30 Képlet (ism.) 16.55 Világhiradó. 17.05 Sportperoek. 17.10 Fórum. 17.55 Híradó. 18.25 Fórum. 18.55 Híradó 1925 Egyenes beszéd 20.40 Voks 2135 No comment21.40 Világiíradó 21.55 Híradó 8.20 Zsaruvér. 9.20 Luxusdoki 10.20 Kisvárosi gyilkosságok. 12.20 Psych - Dilis detektívek 13.20 Monk - Hugos nyomozó 14.20 Zsaruvér 15.20 Psych - Dilis detektívek 16.20 Kisvárosi gyilkosságok. 18.20 Psych - Dilis detektívek 19.20 Monk - Rúgos nyomozó. 20.20 Botrány 21.20. A nagy karácsonyi üzócsata 23.20 Zsannér 1.20 Botrány 2.20 A Partióiség 9.00 Nói kézilabda vb (ism.) 3. nyolcaddöntó lLOOTeleshop 12.00 Autósport 1230 SportVer- da 13.45 Ökölvívás (ism.) 16.30 Mai helyzet 16.45 Reszta (éló) 17.45 Kosárlabda (éló) Szol­noki Olaj - Cmoki Minszk 20.00 Daris (éló) PDC- világrajnokság, 1. forduló 1.00 Ököh/Nás (ism.) Adonis Stevenson - Tony Beilew 3.00 NBA (éló) Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder 10.05BeépíbettfSnöH(12). ll.OOHIresek, gazdagok (12). 12.10 Büy,aprofí(12). mOAnlhony Bandáin (12). 14.00 Kozmikus kilátások 15.05 Amerika legteményebb melói (12). 16.45 Állati oknyomozók (12). 17.00 FaldfelAmeifkát(12) lBOOWágaváros alatt (12). 18.55 Állati rekordok V. (12). 20.00 tamikuskilátások(12).21.00 Afganisztán,abocn- bák fok{e(12). 22.00 Anthony Bouidain(12). 9.55 Időtlen szerelem (12). 10.55 Idétlen sz­erelem (12). 11.55 Teleshop. 13.00 Rosalinda (12). 14.00 A szerelem tengere. 15.00 Sebzett szfvek(l2). 16.00 Menekülés a szerelembe (12). 17.00 Könnyek királynóje(l2). 18.00Rubí,azel- búvöló szörnyeteg (12). 19.00 Időtlen szerelem (12) 20.00 Áfáim, ahol élünk(l2). 21.05 Várat­lan utazás (12). 22.10 Gyilkos sorok (12) műsor es a kezdési ogat minden tévéadó inwvmnm

Next

/
Thumbnails
Contents