Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)

2013-12-17 / 290. szám

Elutasítás formai okból Brüsszel Az Európai Bizott­ság formai okból utasította el Magyarországnak azt a kérel­mét, hogy Brüsszel gyors eljá­rás keretében engedélyezze a magyar cukorkereskedelem­ben a fordított áfa alkalmazá­sát. Nem teljesült ugyanis az egyik alapvető feltétele annak, hogy az Európai Bizottság kü­lönleges eljárásban, úgyneve­zett „gyors reagálású mecha­nizmus” keretében vizsgálja az ügyet. Ennek fő feltétele, hogy egy tagországban hirtelen, vá­ratlanul bukkanjanak csalásra. Magyarország esetében azon­ban a csalások évek óta tarta­nak a cukorszektorban - írta az MTI-nek küldött közlemé­nyében az Európai Bizottság. Nem ütközik jogszabályba Budapest. Nem ütközik jog­szabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú köl­csönszerződés - döntött a Kúria polgári kollégiuma jogegységi határozatában hétfőn. Welt­mann György, a kollégium veze­tője ismertette: a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szer­ződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb ka­matmérték mellett devizában adósodott el, amiből következő­en ő viseli az árfolyamváltozás hatásait. A devizahiteles perek mögött meghúzódó gazdasági­társadalmi probléma káros kö­vetkezményeit nem lehet kizá­rólag jogi úton felszámolni. Ajándékozni pedig jó Gyöngyös. Az ajándékozot­takkal együtt ünnepeltek Gyöngyösön, a Családok és Gyermekek Átmeneti Ottho­nában a város vezetői, a tér­ség polgármesterei, civil szer­vezetek, de jelen voltak ado­mányozó magánszemélyek és érdeklődők is. Képünkön az ELMÜ-ÉMÁSZ Társaságcso­port igazgatósági tagja, Bernhard Lüschper. Kéthetes „vakációra” mennek Bukarest. Három - máskor ledolgozandó - pihenőnapot kapnak új­év környékén a romániai közalkalmazottak, így csaknem kéthetes va­kációvá alakíthatják a karácsonyi és újévi munkaszüneti napokat. Az MTI hétfőn arról számolt be, hogy a hivatalos közlönyben a hét végén megjelent kormányhatározat szerint december 27., és 31., il­letve január 3. lesz pihenőnap. Mivel Romániában január 1. és 2. is hivatalos munkaszüneti nap, valójában karácsony és január 6. kö­zött egyetlen munkanap maradt: december 30., hétfő. A decemberi pihenőnapokat decemberben, a januárit januárban kell ledolgozni: vagy szombati napokon, vagy túlóra formájában. A kormányhatározat hatálya nem terjed ki a megszakítás nélkü­li tevékenységeket biztosító közalkalmazottak munkarendjére és az adóhatóság bizonyos részlegeire. A karácsonyi és szilveszteri „minivakáció” kialakítását célzó kormányhatározat csak ajánlás szintjén érvényes a versenyszférára. Az Európai Unió tagállamai közül Romániában dolgoznak a leg­többet az alkalmazottak. Az unió munkaügyi alapítványa, az Eurofound adatai szerint a romániai munkavállalók rendelkez­nek a legkevesebb szabadnappal. Romániában évi tíz hivatalos munkaszüneti nap van: a vallási ünnepek - karácsony, hósvét, pünkösd, Szent-András és Nagyboldogasszony napja - mellett január elseje és, másodika, május elseje, valamint a román nemzeti ünnep, december elseje hivatalos szabadnap. Snowden az év embere Bécs. Edward Snowdent vá­lasztotta az év emberének a Profil című osztrák hetilap. A hétfőnként megjelenő politikai és gazdasági magazin indoklá­sa szerint az amerikai Nemzet- biztonsági Ügynökség volt in­formatikusa, az Egyesült Álla­mok és más kormányok titkos adatgyűjtési gyakorlatának ki­szivárogtatója „mindenki más­nál jobban tudatosította az em­berekben, hogy milyen sebez­hető a virtuális élet, amit milli­ók és milliók élnek gondtalan naivitással a valós életük mel­lett”. Snowden „mindenki más­nál egyértelműbben leplezte le, hogy tekintélyelvű túlkapás az országok 2001. szeptember 11- e óta egyre növekvő igénye”. Hetvenmilliós fejlesztés Nyíregyháza. Több mint 70 millió forintot fordít közjóléti fej­lesztésekre a Nyírségi Erdésze­ti (Nyírerdő) Zrt. jövőre Nyír­egyházán - közölte hétfőn a cég vezérigazgatója. Az MTI tudósí­tása szerint Szalacsi Árpád el­mondta, hogy a hagyományos erdőgazdálkodás mellett a tu­lajdonos állam elvárja, hogy a cég folyamatosan bővítse az ál­tala kezelt erdők közjóléti funk­cióit, szolgáltatásait és segítse működési területén az önkor­mányzatokat. Ennek megfele­lően 2014-ben 73 millió forint értékű beruházást valósítanak meg-sn nyírségi nagyvárosban, jiiamtelppülés eszéki szélén elterülő mintegy MFnektáros Sóstói-erdőben. HIRDETÉS KARBANTARTAS HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS 1500 M2 SAJAT ÁLLVÁNYRENDSZER! műemléki Épületek felújítása MŰEMLÉKI ES FA NYÍLÁSZÁROK BÚTOROK GYARTASA HIRDETÉS V || M3 mmmm Minőségi ^jdeane és klímaberendezések forgalmazása és telepítése. Tel./fax: 32/310-874, 20/311-2178. E mail: airfrigokft@freemail.hu, mikloskft@miklosklima.hu / \i lt )> N f Salgótarján, Somogyi Bacsó u. 6. T./F.: +36-32/310-874 X M.: +36-20/311-2178, +36-20/985-9322 Gazdabolt: +36-32/447-341 V ^ LQ minőségi Life's Goo« klímák ÉRTÉKESÍTÉSE TELEPÍTÉSE JAVÍTÁSA KARBANTARTÁi

Next

/
Thumbnails
Contents