Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
2013-12-17 / 290. szám
2013. DECEMBER 17., KEDD NOGRADlWTöRVÍÍ Kapni jó, de adni még jobb (Folytatás az 1. oldalról.) Piliny. A budapesti Madách Imre Gimnázium tanulója, Dénes Katalin az elmúlt évben javasolta a diáktársainak, hogy karácsony előtt szervezzenek gyűjtést egy vidéki óvoda, iskola számára. Az elhatározással az intézet többi tanulója, tantestülete is azonosult. Az idén ismét sor került a gyűjtésre, amelyet Dénes Katalin érettségi előtt álló osztálya koordinált. Ők voltak azok, akik csoportosították és csomagolták az ajándékokat. Varga Katalin, az iskola igazgató-helyettese felvette a kapcsolatot a váci egyházmegye karitász csoportjával, dr. Beer Miklóssal, az egyházmegye püspökével és az ő javaslatukra az idén a pilinyi gyermekeket ajándékozták meg. A váci egyházmegye karitász csoportjának furgonján érkeztek meg az ajándékok, amelyeket ünnepélyes keretek között kaptak meg a gyerekek. Lehoczki Szabolcs, a község polgármestere köszöntötte a megjelenteket, közöttük dr. Beer Miklóst - aki már több alkalommal is járt a községükben -, a budapesti Madách Imre Gimnázium jelenlévő tanárait és 21 diákját, valamint az egyházmegye karitász csoportjának képviselőit Dr. Beer Miklós köszöntőjében arról szólt, hogy karácsonyra való készülődés idején ez a nap is jó alkalom arra, hogy megköszönjük az ajándékot, amit a Jóistentől kaptunk és egymásnak tovább tudunk adni. Karácsonyi készülődésben az Isten ajándékozó szeretetét köszönjük meg, aki az ő fiát, Jézus Krisztust és az ő szeretetét nekünk ajándékozta. Ezt a szeretetet éljük át minden ünnepen. Örömét fejezte ki, hogy részt vehet a község gyermekeinek élőkarácsonyi ünnepélyén. Elmondta, hogy tavaly Pilinyben tartották a váci egyházmegyei találkozót, ahol a helyiek csodálatos, nagyszerű programokat szerveztek. Megköszönte a budapesti gimnazistáknak a szép és felemelő kezdeményezésüket, majd mindenkinek békés, szereteden boldog karácsonyt kívánt. A helyi óvodások és iskolások műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Az ajándékozó fiatalok arra kérték a pilinyi gyermekeket, hogy együtt énekeljék velük a karácsonyi dalokat. Ezt követően személyre szólóan mindenkinek átadták a karácsonyi ajándékcsomagot, amit Lehoczki Szabolcs polgármester megköszönt a fiataloknak. Dénes Katalin lapunknak azt mondta: jó érzés kapni, de még jobb adni, ez a gondolat vezérelte őket. Nagyon sok könyv, játék, ruhanemű és egyéb ajándék került a dobozokba, amit az iskolájuk tanulói, tanárai adtak. Hetekkel ezelőtt már lázasan csomagolták az ajándékokat és készültek azok átadására. Szenográdi Ferenc Dr. Beer Miklós elismerően szólt a budapesti gimnazisták kezdeményezéséről HIRDETÉS Családi életre nevelés TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT PÁSZTÓ VÁROSI EGYESÜLETE 3060 Pásztó, Nagymező út 11. Telefon/telefax: 06-32-460-106 E-mafl: tit.paszto@aktivi.hu Honlap: vvww.tarsszerep.hu A program a TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0235 számú Gyerekek és fiatalok aktív társadalmi szerepvállalásának elősegítése a Pásztói Kistérségben című projektje keretében kerül megrendezésre. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pásztó Városi Egyesülete pályázati forrás segítségével (TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0235) a család 21. századi értelmezését vitatják meg Csécsén 7-8. osztályos gyermekekkel. Minderre azért van szükség, mert például olyan fogalmak, mint a család, új értelmet nyertek. Tanítani szükséges a családon belüli mindennapi teendők ellátását, a konfliktuskezelést, vagy a gyermekvállalás kérdését. A projektben résztvevő települések iskolái közül a csécsei Fráter Erzsébet Általános Iskolából a programot vezető Babus Andrea tanárnő készséggel válaszolt kérdéseinkre és nagy szeretettel beszél tanítványairól.- Azt a célt tűztük kj, hogy a diákok képesek legyenek érzelmeik kimutatására, legyenek együttérző, társas lények. Tizennégyen minden különösebb ráhatás nélkül választották a családi életre nevelés témáját. Két ciklusra bontottuk az oktatást, az elsőt szeptembertől decemberig tartott, a második októberben indult és januárban záródik. Elsőként talán azt emelném ki, hogy nem volt kimaradó diák és öröm volt látni, ahogy a gyermekek óráról órára nyitottab- bak, érdeklődőbbek lettek. Szívesen csatlakoztak észrevételeikkel az önismereti témakörhöz, érdekelte őket a testbeszéd. Helyes, jó kezdeményezés, reményeim szerint folytatni tudjuk - zárta gondolatait Babus Andrea. SZÉCHÉNYI TERV AGYÁRORSZAG MEGÚJUL A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Különdíjas a nógrádi csapat NÓgrád megye. Szűkebb hazánk csapata (balról Dudás Tímea, Varga Béla NMRVA, Győriné Új Mária, Gazsi Ferenc VOSZ, Sándor Ildikó megyei önkormányzat, dr. Bablena Ferenc alelnök) operatív projekt versenyen - amelynek döntőjét a fővárosi NAV Kiemelt Adózók Főigazgatóságán tartották meg - az országos KKVHÁZ versenysorozatban a megyék különdíját nyerte meg. Pótkocsinak ütközött... Pásztó. Egy személygépkocsi Hatvan irányába tartott a huszonegyes főúton, Pásztó térségében hétfőn, 3.30 óra körüli időben, amikor a jármű megcsúszott az úttesten és a szemből érkező kamion pótkocsijának ütközött. A baleset következtében az autót vezető férfi és utasa, egy nő megsérült. A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították őket. A rendőrség a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az útszakaszt teljes szélességében lezárta - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nag}' Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Kozfoglalkoztatás: munka és taníts Hont A község önkormányzata is él a téli közfoglalkoztatási program-adta lehetőségekkel. Összesen harmincegy főt foglalkoztatnak ennek keretében, ebből huszonnyolcán képzésben vesznek részt. December elsejétől két kulturális közmunkás is tevékenykedik a településen, az ő munkáltatójuk nem a településvezetés, hanem a Nemzeti Művelődési Intézet. HIRDETÉS Városfejlesztő ml 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel: 32/417-255/163 ________________E-mail: info.varosfejleszto@starjan.hu_______________ A S algótarjáni Városfejlesztő Kft 100%-os önkormányzati tulajdonú cég, mely az Önkormányzat által jóváhagyott akcióterületi tervben megtervezett városfejlesztési akciókat készíti elő és valósítja meg. A Társaság operatív városfejlesztő tevékenységének célja: az Önkormányzat városfejlesztési célkitűzéseinek gyakorlati megvalósítása a lehető legkedvezőbb pénzügyi feltételekkel. A Társaság által jelenleg megvalósított városfejlesztési programok:- Salgótarján városközpontjának fúnkcióbővítő rehabilitációja (2012-2014)- Salgótarján szociális célú rehabilitációja - Acélgyár - Városközpont (2013-2015)- Salgótarján Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciója 2014- 2020 és Integrált Településfejlesztési Stratégája 2014-2020 (2013-2014) A Társaság külső partnerek részére ajánlott szolgáltatásai:- Pályázatfigyelés, projektfejlesztés- Pályázat készítés- Projektmenedzsment, támogatáskezelés- Kötelező nyilvánosság biztosítása- Rendezvényszervezés „...egyedül a fejlődésben, az átalakulásban és a változásban találhatjuk meg az igazi biztonságot.” ______________(Anne Morrow Lindbergh)______________ fr i V f r I