Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-18 / 265. szám

11 •• •• SPORTTUKOR 2013. NOVEMBER 18, HÉTFŐ Őszi bajnok a Somos SE LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei I. osztály, 14. forduló - Rangadót nyert a Stécé Somos SE - Héhalom SE 2-1 (1-1) Somoskőújfalu, 200 néző, ve­zette.: Gordos A. (Lovasi ]., Ku- rinka B.). Somos SE: Krajecz - Dudás, Morva (Oroszi), Híves, Sándor - Balázs (Ajtai), Tari, Liszka, No- vák - Edmar, Birincsik. Edző: Almási Dénes. Héhalom SE: Vida - Babusa, Ko­vács, Géczi, Danguly - Zsiga (Sző­rös), Bognár, Fekete, Nagy Zs. - Farkas, Zsámboki. Edző: Szilágyi Albert. GL: Liszka (2), ill. Nagy Zs. Sár­ga lap: Krajecz, Sándor, Oroszi, ill. Babusa, Géczi, Bognár. Jók: Liszka, Novák, Edmar ill. Géczi, Bognár, Kovács, Nagy Zs., Babusa. Az ebben az évben csodálatos mérleget produkáló hazai csapat (eddigi fordulóig 22 győzelem, 4 döntetlen és 1 vereség), legutóbb éppen a Héhalom ellen maradt alul, még május 1-én. Az első fél órában most is levegőben lógott a meglepetés, ugyanis a 9. perc­ben, Nagy Zs. révén a vendégek szerezték meg a vezetést. Azon­ban a somosiak Liszka találatá­val még az első félidőben egali­zálták az eredményt, majd a má­sodikban már számos helyzetet kidolgozva, tetszetős, magabiz­tos játékkal, és egy újabb Liszka góllal tartották otthon a három pontot, így a legutóbbi húsz baj­noki meccsen nem találtak le­győzőre. Almási Dénes: - Az első félidő feledhető játéka után egy másik fokozatba kapcsoltunk, és folya­matosan felőrölve ellenfelünket megérdemelt győzelmet arat­tunk, mellyel őszi elsőséget ün­nepelhettünk. Szilágyi Albert: - Küzdelmes, változatos mérkőzésen a levegő­ben lógott a meglepetés. Jobb hely­zetkihasználással akár pontot, vagy pontokat is szerezhettünk volna. Gratulálok minden játéko­somnak a fegyelmezett játékért, a somosiaknak a győzelemért. Cz. Gy. Cered VSE - SBTC-Puebla 0-3 (0-2) Cered, 300 néző, vezette: Kó­nya I. (Forgó Zs., Derda J.). Cered VSE: Oláh Tibor - Pápai, Vámos (Szurok B., helyette Cene P.), Kurts, Stark J. - Bódi N. (ifj. Stark J.), Varga (Jakab), Farkas, Oláh Teofil - Bódi B., Kovács E. Edző: ifj. Répás Béla. SBTC-Puebla: Kozma - Só­lyom, Horváth, Szeles, Kerényi - Bonivárt - Lenkó (Islony, helyet­te Taliga), Csornij (Victor), Majcon, Zsarnai - Kovács. Edző: Tamási Zoltán, Takács László. GL: Zsarnai (2), Kovács. Sárga lap: ifj. Stark J., ill. Horváth, Islony. Jók: Varga Cs., ill. Zsar­nai, Maicon, Bonivárt. A mérkőzés rosszul kezdődött a hazaiak számára, mert egyéni hibákból negyed óra alatt két gólt szereztek a vendégek. A cerediek az első félidőben csak szabadrú­gásokból veszélyeztették az SBTC kapuját. Második félidőben már bátrabban játszottak a hazaiak, de a jól záró vendégvédelemmel nem igazán tudtak mit kezdeni. Összességében az SBTC végig ke­zében tartva a mérkőzést, megér­demelt győzelmet aratott. Ifj. Répás Béla: - A papírforma érvényesült. Gratulálok az SBTC csapatának. Tamási Zoltán: - A mai me­cset, ha pontozásra mérjük, ki­ütéssel kellett volna nyernünk. Az utolsó öt fordulóban csapa­tom szenzációsan szerepelt. Gra­tulálok teljesítményükhöz. S.J. Balassagyarmati VSE - Karancslapujtő KSE 1-2 (1-1) Balassagyarmat, 110 néző, ve­zette: Szederkényi Cs. (Gordos Sz., Makovinyi R.). Balassagyarmati VSE: Szath- mári Zs. (Földi L.) - Benécs (Gaál), Smiknya, Kálmán, Föld­vári - Nagy K., Szita (Balga B.), Chikán, Strehó (Jambrich) - Oláh Á., Fábri. Edző: Mohácsi László. Karancslapujtő KSE: Babják - Ravasz G., Cseh, Szabó K., Tóth Sz. - Nyerges, Berki, Laczkó, Bozó - Lavaj, Kalácska, Edző: Tóth Ferenc. GL: Nagy K., ill. Lavaj Z. (2). Sárga lap: Kálmán, Strehó, Földi, Jambrich, ill. Bozó, Lavaj. Jók: Kálmán, Smiknya, ill. Babják, Nyerges, Berki, Lavaj, A mérkőzés előtt egyperces gyászszünetet tartottak a pénte­ken 59 éves korában elhunyt Bog­nár István, a BSE volt játékosa, egykori NB III-as játékvezető, és 79 éves korában elhunyt Rez- nicsek Pál főszurkoló emlékére. Tizenkilenc perc játék után si­került egy szép szabadrúgás va­riáció után feltörni a vendégek reteszét a játékot uraló Balassa­gyarmatnak. Majd mezőnyfölé­nyük közepette sorozatos hibáik után szinte a semmiből egyenlí­tett félóra végén a vendégcsapat, ezt követően kissé kiegyenlítet­tebb lett a játék. Szünet után to­vábbra is a hazai csapat volt a kezdeményezőbb, ennek ellené­re fura körülmények között sze­rezték meg a vezetést a vendé­gek. Mindent egy lapra feltéve támadott a Balassagyarmat az egyenlítésért, a fordításért, de végül a vendégek távoztak há­rom ponttal. Mohácsi László: - Nem talál­tuk az ellenszert a szervezetten, masszívan védekező vendég­csapat ellen. A kialakított hely­zetekkel, lehetőségekkel a mai nap sem tudtunk élni. Talán, ha a három játékvezető az ellenfél­ben játszott volna, és ennyit hi­bázik, mint tették azt a mi hát­rányunkra, akkor talán meg­nyerhettük volna a mérkőzést. Ennek ellenére gratulálrfk a vendégcsapatnak. Tóth Ferenc: - A győzelmet nem kell megmagyarázni, a ve­reséget meg nem érdemes, de ha mégis, az legyen a kollégám dol­ga. Gratulálok a csapat minden tagjának, és további sikereket kí­vánok a Balassagyarmatnak. Kanyó Ferenc Mátranováki VSC - Nagybátonyi SC 2-1 (1-0) Mátranovák, 150 néző, vezette: Dobos A. (Nagy S., Kazinczi B.). Mátranováki VSC: Zsignár - Szoó (Új B.), Varga, Oszvald, Nádasdi - Líber, Nánási, Tóth M. (Tábori), Tóth P. -Oravecz, Mol­nár. Edző: Sipkó Sándor. Nagybátonyi SC: Roma - Mát­rai (Gyura), Almási, Ivánfy, Bene (Somoskői 0.) - Gazdag (Szeku­la), Szabó, Szűcs, Lőrincz (Tóth M.) - Orosz P., Bakos (Pozsár). Csapatvezető: ifj. Orosz István, Fodor Péter. GL: Oravecz, Tábori, ill. Ivánfy. Sárga lap: Szoó, Nádasdi, Nánási, Új B., ill. Mátrai, Szabó, Szűcs, Lőrincz. Kiállítva: Orosz R, Tóth M./ófc Oszvald, Nádasdi, Líber, Nánási, Molnár, ill. Roma, Almási, Ivánfy, Szabó G. Jó iramú, színes kártyákkal tarkított mérkőzésen a hazaiak az első félidőben számtalan gól­helyzetet elpuskáztak, míg két esetben a kapufa mentette meg a vendégeket az újabb góltól. A má­sodik játékrészben a novákiak birtokolták többet a labdát, de gólt csak a 76. percben sikerült bepréselni a bátonyiak kapujába, amit a vendégek nem valami sportszerűen fogadtak el, de a 86. percben 10 emberrel is sikerült a szépítés. A látottak alapján egy könnyűnek ígérkező mérkőzést tett nehézzé a nováki csapat. Sipkó Sándor: - Zaklatott mér­kőzésen vagyunk túl. Az utóbbi hetek teljesítményéhez képest jóval gyengébb 90 percet produ­káltunk, de helyzeteink alapján így is megérdemelt győzelmet arattunk. Fodor Péter: - Küzdelmes mér­kőzésen nyert a hazai csapat, gratulálunk nekik. Azonban nem csak a mai mérkőzésen, ha­nem az idén már sokszor meg­történt velünk, hogy nem egyen­lő mércével mérik a két csapatot. Gecse István Pásztói SK - Karancskeszi SE 0-4 (0-0) Pásztó, 50 néző, vezette: Baranyi IG. (Fekete L, Kazinczi J.). Pásztói SK: Szeles - Neumann (Odler), Ráduly, Kovács, Kurcsik- Tancsik, Csépe, Kapás, Bakos - Miczki, Zohó. Edző: Nagy Tamás, Pisák József. Karancskeszi SE: Lázár - Bóna, Galbács, Dániel, Ferhan - Zna- mecz, Lehoczki, Budveszel, Simon- Rács, Pál. ítízá-Mátyus Sándor. GL: Simon, Znamecz, Rács, Ferhan. Sárga lap: Kovács, Kur­csik, ill. Bóna, Galbács, Dániel, Lehoczki. Jók: Ráduly, Kurcsik, Dancsik, ill. Rács, Simon, Fer- hann, Dániel. Kiegyenlített első félidő után, egy véleményes 11-essel veze­tést szereztek a vendégek, majd a kitámadó hazaiakkal szemben gyors kontrákkal szerezték meg a megérdemelt győzelmet. Nagy Tamás: - A vendégek ajándék tizenegyese után koc­káztattunk, nem jött be. Gratulá­lok a Karancskeszi megérdemelt győzelméhez. Mátyus Sándor - A második fél­idei pontosabb játék alapján meg­érdemelt győzelmet arattunk. T. S. Palotás SE - Érsekvadkert SE 0-0 Palotás, 50 néző, vezette: Bo­gár G. (Varga G, Szigetvári Z.). Palotás SE: Lados - Petre Sz., Pásztor, Bácskái Zs., Kotasz G. - Mladoniczki, Andó, Hadrik, Sipos - Petre D., Kotasz II. T. Edző: Jele Zoltán, Kotasz I Tibor. Érsekvadkert SE: Dombai - Nagy A., Nagy R., Szabó László, Hajdúk - Keresztes, Paulicsek, Holman J. (Balogh), Oravecz - Varga Gy., Tolnai (Szabó Leven­te). Edző: ifj. Holman József. Sárga lap: Lados, Kotasz G., Pásztor, Mladoniczki, ill. Nagy A. Kiállítva: Petre D./o'fcPásztor, Hadrik, ill. Dombai, Paulicsek, Varga Gy. Alacsony színvonalú, küzdel­mes mérkőzést hozott az alsóhá­zi összecsapás. A vendégek az el­ső félidőben többet birtokolták a labdát, de csak két kapufáig jutot­tak. Ennek ellenére a második já­tékrészben kissé javuló formát mutató palotásiak a 89. percben megszerezhették volna a győzel­met, de a kapufa mentett. A haza­iak részére egyetlen pozitívum van, hogy az első mérkőzés után most ismét nem kaptak gólt Kotasz I Tibor: - Egy kapufa itt, kettő ott, csak hajtás és brusztolás mindkét oldalon. Harry Potter, Óz és Hókuszpók együttes varázslata kellene a si­kerünkhöz. További sok sikert a vadkertieknek. Ifj. Holman József: - Végig fö­lényben játszottunk. Az első fél­időben el kellett volna dönteni a mérkőzést. Köszönjük a hazai csapat kulturált és tisztességes hozzáállását, további sok sikert kívánok a tavaszi folytatásra. K. L Szécsény VSE - Berkenye SE 4-1 (0-0) Szécsény, 100 néző, vezette: Béres K. (Holecska A., Szakai T.). Szécsény VSE: Baranyai - Nagy M., Sztrigán, Szenográdi, Rácz - Galcsik (László), Juhász, Kele- csényi, Szekeres (Stihó, helyette Heizer) - Szabó T. (Babcsán), Vereczki (Molnár). Edző: László Lóránd. Berkenye SE: Hisbéli - Drajkó, Bábik (Krausz), Mátyus, Gergely - Szabó M. (Monostori), Sztupák, Láng, Miklián - Rottek, Rapcsák. Szakosztályvezető: German József. GL: Szabó T. (2), Heizer, Lász­ló, ill. Rapcsák. Sárga lap: Ve­reczki, ill. Drajkó, Miklián. Jók: Sztigán, Szenográdi, Heizer, Rácz, ill. Rapcsák. A mérkőzés kezdőrúgását a 85. születésnapját ünneplő, és az aktív játéktól 50 évvel ezelőtt visszavonuló Horváth János, a szécsényi csapat doyenje végezte el. Már a mérkőzés első félidejé­ben is a hazai csapat harcolt ki némi mezőnyfólényt, és próbálta irányítani a játékot, de ekkor még a vendégek előtt is akadt két lehe­tőség. A második félidőben azon­ban már csak a szécsényi csapat volt a pályán, s Szabó T. kétszer eredményes volt. Végül a mérkő­zés utolsó húsz percében csere­ként pályára lépő László hozta a 85. percben kihagyhatatlan hely­zetbe Heizert, majd a 88. percben ő is betalált. A vendégek a hosz- szabbításban csak egy szeren­csés találattal tudtak szépíteni. A szécsényiek a második félidei já­tékuk alapján rászolgáltak a győ­zelemre, így megőrizték őszi ha­zai veretlenségüket. László Lóránd:- Vérszegény első félidőt produkáltunk, az el­lenfél kétszer is előnyhöz jutha­tott volna. Azonban második já­tékrészben egy másabb felfogás­ban játszó Szécsényi láthattunk, ennek meg is lett az eredménye, így megérdemelten nyertünk. Miklián Norbert, a Berkenye játékosa: - Az első félidőben még egyenlő ellenfelei voltunk a Szécsénynek, a másodikban kon­centrációban alul maradtunk. Bartus Attila Nőtincs SE - Rimóc SE 2-1 (0-0) Nőtincs, 100 néző, vezette: Boda V. (Babcsán Á., Béres K.). Nőtincs SE: Bohony - Földvári, Nagy, Keresztes, Krajcsek - Prak­ker, Molnár, Praszna, Szunter - Dancsó, Hugyecz (Szegvári). Edző: Eőry Tibor. Rimóc SE: Csampa - Farkas, Antal, Szép, Jusztin - Rácz, Bangó N., Balázs, Vincze (Bangó A.) - Bangó R., Árva. £cM:Sebestyén Szilárd. GL: Krajcsek, Szegvári, ill. Bangó R. Sárga lap: Molnár, ill. Farkas, Antal, Rácz, Balázs, Ban­gó R. Jók: Nagy, Krajcsek, Prukker, Fölvári, ill. Bangó R. A remek időben kilátogató né­zők két fegyelmezett, harcos csa­patot láthattak. A rimóciak első­sorban védekezésre koncentrál­tak, amit egy pontrúgás után az 57. percben sikerült Nőtincsnek megtörnie. A helyzetek alapján megérdemelt győzelmet aratott a hazai csapat. Eőry Tibor: - Magabiztos győ­zelmet arattunk, gratulálok a já­tékosainknak. Bablena Csaba, a Rimóc veze­tőségi tagja:- A mai mérkőzésen játékban partiban voltunk ellen­felünkkel, de a második félidő­ben a nőtincsiek határozottab- bak voltak a kapunk előtt. H. R. A bajnokság állása 1. Somos SE 14 13 1 0 33-4 40 2. SBTC 14 11 2 1 55-7 35 3. Cered 14 9 2 3 30-15 29 4. Nőtincs 14 9 1 4 21-13 28 5. Szécsény 14 6 7 1 21-18 25 6. Mátranovák 13 7 2 4 31-26 23 7. Karancslapuflő 14 7 1 6 28-25 22 8. Balassaqyarmal i 13 6 3 4 24-15 21 9. Karancskeszi 14 5 4 5 22-16 19 10. Héhalom 14 5 1 8 19-34 16 ÍJ. Nagybátony 14 4 2 8 19-23 14 12. Pásztó 14 4 2 8 14-32 14 13. Berkenye 14 3 1 10 15-35 10 14. Érsekvadkert 14 2 2 10 17-32 8 15. Rimóc 14 2 1 11 16-41 7 16. Palotás 14 1 2 11 7-36 5 I 1 ?

Next

/
Thumbnails
Contents