Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-16 / 264. szám

MÉLYINTERJÚK Tihanyi Tóth Csaba: „Folyton az élet napfényes oldalát keresem" „Soha nem féltem. A félelem az emberek megkeserítője, én pe­dig nem szeretnék keseregni. Négy fő elem van az életben: a föld, a víz, a tűz, és a levegő. És még ami megkoronázza az éle­tet, az a szer elem. Én ezekkel az elemekkel élek, a fél-elem pedig tudatosan kimarad az életemből...” Sándor András bókban. 1997-ben két év vendégszereplés után a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója szerződést ajánlott, de nem fogadtam el.- Anyagi okokból?- Abszolút. Szerettem volna jól élni. Márpedig a vidéki színészi fizetésből min­dent lehet, csak jól élni nem. Akkoriban Pécsett 3040 ezer forint volt egy színész fizetése. És 200 kilomé­terre Budapesttől nagyon ne­héz volt reklám-, és különbö­ző filmszerepek válogatások­ra járni. A vágyaim között szerepelt például, hogy bár­melyik étterembe be tudjak ülni, bármelyik napszakban. Lehet, hogy most ez vi---­ne k és kicsinyesnek tűnik, de én- Szenvedélyes játékos voltál?- Sajnos igen. Amit kerestem, az utol­só fillérig bedobáltam a gépbe. Néha nyer­tem, de főleg vesztettem. De ez a nagy nyeremény megálljt parancsolt, és akkor játszottam utoljára. Vannak emberek, akik akkor hagyják abba a játékot, amikor már rengeteget, vagy ép­pen mindenüket elvesztet­ték. Nálam ez fordítva tör­tént. így aztán én örülök, hogy ezeknek a gépek használatát nemrég szigo­rú szabályok alá vonták. Ugyanis csak az tudja, mi­lyen pokoli szenvedély az, ha az ember ennek a rabja. Nem egyszer láttam hó elején egyszerű munkásembereket, akik fél óra elszórták a család teljes havi jövedelmét -Az imént azt ál­lítottad, hogy amit kerestél, azt szinte mind be­dobáltad í a gep­“ 6 b Nem véletlenül választottam Csabától a címben idézett mondatot. Ő ugyanis tény­leg ilyen. Kilenc éve ismerem, de még so­ha nem láttam szomorúnak, vagy elkese­redettnek. Akkor sem, amikor oka lett vol­na rá. Persze, neki sem sikerül minden. Ő is esendő, de aggodalomnak, félelem­nek nyoma sem volt az arcán, még az ilyen témák esetén sem. Márpedig az el­múlt csaknem egy étvizedben nem csak „hivatalos” interjúkon talál­koztunk. Számtalanszor beszél­gettünk privátban, egymás bi­zalmasai lettünk. Ismerem a családját, a feleségét, a testvérét, a szüleit, a fele­sége szüleit, akiknél kö­zösen voltunk Siófo­kon. Többször jártam a lakásukon, most azonban úgy döntöt­tünk, inkább egy, az otthonukhoz közeli étte­remben ültünk le, hogy ne zavarjuk a feleségét, illetve a kisfiát, és mi is nyugodtan tudjunk beszélgetni.- Jubilálsz?- A társulatommal igen. Büszke vagyok arra, hogy 15 éve működik a magán ván­dortársulatom. Egyrészt húsz embernek adok folyamatos munkát másfél évtizede. Másrészt olyan szórakoztató műfajnak, az operettnek, és a magyar nótának vagyunk a művelői, amelyet manapság méltatlanul mellőznek. Több „tagozat” is működik ná­lunk, hiszen mesedarabjaink vannak, és komplett színházi előadásunk is.- Hány előadást játszottatok le a 15 esztendő alatt?- Pontosan nem tudom, de egy biztos: közelítünk a 2500. lejátszott előadáshoz.- Sokan megfordultak a társulatod­ban a másfél évtized alatt?- Több, mint százan. Nagy a fluktuá­ció, de ez természetes.- Igaz, annak idején te is váltogattad a színházakat..- Húsz és harminc éves korom között több színháznak voltam a tagja. A Nem­zeti Stúdióban kezdtem, ott végeztem a tanulmányaimat, majd hét év múlva már Színész I. végzettséget szereztem. Aztán, mivel a főiskolára nem vettek fel, leszer­ződtem Békéscsabára, ahol, mint gyakor­lattá színész - színész III. kategóriás vég­zettséggel - főszerepeket is játszottam. A következő években választottam a rögö­sebb utat, a szabadúszást, és rövid időn belül megkaptam a Színész II., majd az ál­landó Színész I. működési engedélyt- Ezeket a minősítéseket vizsgákkal le­hetett megszerezni?- Igen, de kellett hozzá az igazgató aján­lása, és különböző teátrumokban eltöltött évek is. Játszottam a József Attila Színház­ban, az Újpest Színházban, és az Evangé­lium Színházban. Tagja voltam a Honvéd Kamaraszínháznak, vendégként pedig rendszeresen felléptem a Pécsi Nemzeti Színházban. Rövid, tízéves kőszínházi múltamban eljátszottam legalább 15 fő­szerepet, és ugyanennyi karakterszerepet is. Szerintem ez nem kevés. Ezen kívül Ausztria egyes területein - Bécsben és Salz­burgban is - sokat felléptem zenés dara­akkoriban szerettem volna ezt megtenni. Nem akartam kiszolgáltatott lenni. Tíz­éves kőszínházi életem után úgy döntöt­tem, hogy vándortársulatot alapítok, aho­gyan annak idején az édesapám is tette. Tudtam, hogy az ember harmincévesen van ereje teljében, akkor kell vállalkozás­ba fogni, amikor bírja energiával. Pénzem ugyan nem volt, de elképzelésem igen. Mindenképp elindultam volna ezen az úton, de akkor valahogy úgy álltak a csil­lagok, hogy minden a kezemre játszott. Először is, játékgépen nyertem egy na­gyobb összeget Ezt abszolút égi jelnek te­kintettem, megvettem belőle életem első autóját, és azzal már neki tudtunk vágni az országnak.- Azt hittem, a játékgépes sztori csak marketingduma. Mesélted már több­ször, de megvoltam győződve, hogy ez a Tihanyi Vándorszínpad történetének ki­talált legendája.- Eleve utálom a hazugságot, s igyekez­tem úgy élni az életemet, hogy soha ne kelljen lódítanom. Vannak ugyan kegyeá hazugságok, de ha lehet, valamennyit ke­rülöm. Természetesen a nyeremény igaz. Soha nem felejtem el: 1997. június 16-án hajnali fél háromkor egy József körúti já­tékteremben félmillió forintot nyertem. Utó- l a g sem bá­nod?- Nem. Ha újra kezd­hetném az élete­met, akkor sem csinálnám másképp, hiszen mindenből ta­nultam. Mindenki a sa­ját bőrén tapasztalja meg a rosszat Van egy mondás, miszerint negyvenévesen az em­ber pontosan tudja, hogy az éjszaka már nem rejteget semmilyen meglepetést a számára.- Ha édesapádnak nem lett volna annak ide­jén utazó társulata, eszedbe sem jut hasonlót alapítani?- Kicsit sem függött össze a két dolog. Ő a kilencvenes évek elején befejezte az országjárást, én pedig 1997-ben kezdtem el. Amikor kitaláltam a társulatot, meg sem kérdeztem a véleményét, hiszen an­nak idején a színészettől is óvott. Nem csak engem, hanem a húgomat is. Féltett a szakma nehézségeitől, árnyoldalaitól. Ennek ellenére mégis az ő hivatását vá­lasztottam. De mindig azt mondta: „édes fiam, ha harminc éves korodig nem le­szel befutott színész, akkor soha. Ha el­ásod magad a hakni műfajába vándorszí­nészként, akkor ne várj nagy csodát az élettől”. Ennek ellenére úgy gondoltam, akkor is lesz saját társulatom.- Édesapád a saját példájából tanul­va féltett?- Igen. Apám nagyon jóképű férfi volt, gyönyörű tenor énekhanggal. A vi­déki színházakban jól csengett a neve, korának menő bonvivánja volt. De min­dig az volt a vágya, hogy a fővárosba ke­rüljön. Sajnos, nem sikerült neki, soká­ig hordozta is magával ezt a kudarcot, majd egy idő után elengedte magától ezt az álmot. Saját társulatot alapított, de mindig az első T-kategóriájába tarto­zott. Tudod mit jelent ez?- Hogyne. Három T volt. Tűrt, tiltott, támogatott.- Ő a tűrtek közé tartozott. Egyébként a hatvanas-hetvenes évek időszakáról be­szélünk. Odahaza legalább húsz éve már nem téma ez az egész. Elengedte magá­ról a sértettséget, és többé nem került szó­ba. Sokkal fontosabb lett számára a két gyerekének élete, pályafutása.- Végül is neked sikerült harmincéves korodra befutnod...- Nem szeretem ezt a kifejezést, hogy „befutás”, de való igaz: pont harmincéve­sen kezdtem a sorozatot forgatni.- Téged árultak már el?- Hajjaj! Nem is egyszer. És a legtöbb­ször igaz barátoknak hitt emberek csap­tak be. Ezeknek az illetőknek a legtöbb esetben munkaadójuk is voltam a Tiha­nyi Vándorszínpadnál. Ők képtelenek voltak külön választani a barátságot és a munkát. Tizenöt év hosszú idő. Ennyi idő alatt sok kolléga kitanulta ezt a szakmát, és új társulatokat alapítottak. Konkurenciáim lettek.- Milyen vezető vagy?- Szigorú, de igazságos. Például meg­követelem a pontosságot. A színész bo­hém ember. Sok esetben azt hiszi, min­den belefér. Nálam nem. Csak néhány esély van. Ha valaki folyton késik, elbú­csúzunk egymástól. Nem veszélyeztet­hetjük az előadás kezdését.- Nem beszéltünk még a feleségedről, akit a napokban láttam a tévében.- Melyik csatornán láttad?- Legutóbb a Muzsika Tv-ben, de már a Duna Tv-ben is láttam a magyar nóta műsorotokat, ahol gyönyörűen táncolt és énekelt.- A feleségem a társulatunk szubrett primadonnája. Állandó partnerem, aki­vel operett és magyar nóta műsorainkkal kettesben is járjuk az országot. Nem csak a magánéletben, de a színpadon is félszavakból megértjük egymást.- Végső soron a szüleidnek is munkát adsz, és ez egy családi vállalkozás.- A szüleim rengeteget segítenek, ők menedzselik a társulatot. A húgom, Kin­ga a meseelőadások írója, rendezője. Már ritkán lép fel, mert más vizekre evezett, jelenleg marketing területen dolgozik. Az apósom zeneszerző, több mesedara­bunkhoz írt zenét.- Igaz, hogy egy időben interjúkat ké­szítettél nagy művészekkel?- Erről honnan tudsz?- A húgod mesélte.- Igaz. Két osztálytársammal kitalál­tuk, hogy milyen jópofa lenne, ha inter­júkat készítenénk nagy színészekkel. Tizenhat évesek voltunk, Pesterzsébe­ten laktunk, és már eleve azt nagyon él­veztük, hogy a belvárosba utazunk. Em­lékszem, a 23-as busz hozott be minket a városba. Mivel a színházban jegyre nem volt pénzünk, mindig a portán je­lentkeztünk be, hogy riportot szeret­nénk készíteni egy-egy adott művésszel az „Erzsébeti Diák” című lapnak.- Mindenféle előzetes bejelentkezés nélkül beállítottatok?-Igen, és ezek az emberek, Szilágyi Ti- ' bortól kezdve Bubik Istvánon, Rudolf Pé­teren és Tahi Tóth Lászlón át Bodrogi Gyu­láig mind szóba is álltak velünk.- A cikkek aztán meg is jelentek?- Csak egy, a Szilágyi Tiborral készült interjú. Senki nem kérte rajtunk számon a cikket, sőt, vissza sem kellett nekik küldeni az anyagot, ez csak manapság divat. Rájöttünk, nem az a lényeg, hogy feltétlenül megjelenjenek ezek az inter­júk, hanem az, hogy ezekkel az emberek­kel együtt legyünk, és tanuljunk tőlük. Emlékszem, bementünk a Vígszínház­ba, és mondtuk a portán, hogy Hegedűs D. Gézát keressük. Lejött, elmondtuk, mi­ért keressük. Kérte, hogy két nap múlva a Radnótiban találkozzunk, menjünk oda előadás előtt. Mondtuk, hogy köszön­jük művész úr, de mi lenne, ha a ma es­ti előadást is megnézhetnénk, mert ak­kor eleve máshogy kérdeznénk. Azon­nal be is vitt a nézőtérre. Majd a követ­kező találkozásnál, az interjút követően is beülhettünk megnézni az aznapi szín­darabot. Ezek óriási élmények voltak. Az interjút magnóra vettük. Amellett, hogy faggattam a színészóriásokat, egy kis Szmena géppel fotóztam. Mindig az volt az utolsó kérdésünk, hogy mit szólna művész úr, ha hazamegy, és benyit a für­dőszobába, egy lovat találna a fürdőkád­jában... Kamaszkorom egyik legizgalma­sabb korszaka volt!- Emlékszik rád valaki a megszólaltatot- tak közül abból az időszakból?- Nem. Bodrogi Gyulának meséltem egyszer, amikor rendezett egy vígjáték­ban, de nem emlékezett, hiszen évtize­dekkel korábban történt az ominózus találkozás...- Beszéljünk egy kicsit a magánéleted­ről is. Az, hogy a feleségeddel mikor, milyen szituációban ismerkedtetek meg, már min­denki betéve tudja, hiszen millió helyen megjelent Számtalan cikkben szerepelte­tek, nem is nagyon volt tabu. Pontosabban ez így nem igaz. Egyetlen tabu mégis volt: a gyerekvállalás. Tisztában voltatok vele, hogy miket suttogtak rólatok?- Persze. Mindenki azt gondolta, hogy nem lehet gyerekünk, csak éppen nem valljuk be. Senki nem akarta elhinni, hogy még a pici érkezése előtt, Ritával kettes­ben szeretnénk átélni különböző élmé­nyeket. Utólag persze már mosolygunk ezen, de akkor nagyon bosszantott a sok buta feltételezés.- Tartottál a gyerekvállalástól?- Amíg nem volt gyerekem, el se tud­tam képzelni, hogy milyen lehet szülő­nek lenni. Azt gondoltam, a világ legször­nyűbb állapota, mert az ember a legna­gyobb rabszolgává válik. Aztán hamar ki­derült, hogy ez butaság, mert mindenek- felett áll az öröm.- Szereted Novák Lacit?- Igen. De miért ne szeretném, amikor óriási jelenetei vannak, amelyeken a megformáláskor, és visszanézve is re­mekül szórakozom! Ezt szerénytelen­ség nélkül állítom.-Novák egy lúzer?- Inkább egy kedves, szeretnivaló bo­lond. De nem kell ahhoz feltétlenül Nováknak lenni, hogy az ember lúzer le­gyen. Néhányszor velem is történtek olyan esetek, amelyek Novák életében mindennaposak.- Félsz a holnaptól?- Soha. A félelem az emberek megke­serítője, én pedig nem szeretnék kesereg­ni. Négy fő elem van az életben: a föld, a víz, a tűz, és a levegő. És még ami megko­ronázza az életet, az a szer-elem. Én ezek­kel az elemekkel élek, a fél-elem pedig tu­datosan kimarad az életemből.- Hogyan lehetséges az, hogy te tény­leg állandóan jókedvű vagy? Legalább tíz éve ismerjük egymást, de még soha nem találkoztam úgy veled, hogy ne mo­solyogtál volna.- A depressziót és a letargiát nem isme­rem. Mindennek a szép és a jó oldalát lá­tom. Folyamatosan az élet napfényes dol­gait keresem, és többnyire meg is talá­lom. A sötét gondolatokat a fejemben el­terelem, és mindig a szép felé törekszem.- Utolsó kérdésem következik...- Kíváncsi vagyok, mi lesz az...- Mit szólnál, ha otthon egy lovat talál­nál a fürdőszobádban ?- Egész életemben erre a kérdésre vár­tam, hogy valaki ezt tőlem is megkérdez­ze... De milyen lovat? VasaLÓt? Vagy zászLÓt? Ha igazi lenne, akkor bemen­nék és megpaskolnám az oldalát, és azt mondanám, hogy jó helyen vagy. Szerin­tem Nimród is örülne neki... 4 » » r . i »

Next

/
Thumbnails
Contents