Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-14 / 262. szám

10 SPORTTUKOR 2013. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Jubilált a 24 órás röplabdabajnokság röplabda, któber végén már ötödik alkalommal került meg­rendezésre 24 órás röplabda baj­nokság Bátonyterenyén. A több mint száz fiatal részvételével zaj­ló eseményt Ludvig Zsolt a Ma­gyar Röplabda Szövetség főtitká­ra nyitotta meg. Örömét fejezte ki, hogy Nógrád-megye és Bátonyterenye ismét felkerült a röplabdázás térképére. Bemutat­ta az országos röplabda szövet­ség megújulásának lépéseit, és abbéli reményének adott hangot, hogy a közeljövőben a tehetséges megyei fiatalok is megtalálják he­lyüket valamelyik nagy utánpót­láscsapatban és nem kallódik el az a tudás, amit megszereznek az alsóbb iskolás éveik alatt. Elis­merően szólt a Nógrád Megyei Röplabda Szövetség munkájáról és támogatásáról biztosította a megyei röplabda élet szervezőit. Ezt követően a város polgár- mestere Nagy-Majdon József kö­szöntötte a résztvevő tizenkét csapatot. Kiemelte, hogy való­ban sikerült hagyományt terem­teni a torna szervezőinek és sok sikert kívánt a játékosoknak. Rákos Szabolcs - a megyei röplabda szövetség elnöke- a le­bonyolítás menetét illetve a tá­mogatókat ismertette a résztve­vőkkel. A rendezvény támogatói közt kiemelte: Simicskó István sportállamtitkárt, Nagy-Majdon József polgármestert, Ludvig Zsolt főtitkárt, Vida Károlyt és a Kézmű Nonprofit Kft.-t, Kecskés Attilát és a Szélkakas fogadót, valamint Urbányi Tamás vállal­kozót. Megjegyezte, örömteli, hogy az egyre színvonalasabb tornához, egyre több támogató, szponzor is csatlakozik és ez is jelzi, hogy a rendezvény valóban a megye nagy sporteseményei közé nőtte ki magát. Szavait kö­vetően került sor az „évfordu­lós”, óriás torta felszelésére, me­lyet Nagy-Majdon József város­vezető és Becsó Zsolt országgyű­lési képviselő ajánlott fel. A bajnokság során színvona­las és sokszor végletekig kiéle­zett mérkőzéseket játszottak 2x15 perces időkeretben. Az óra­átállításnak köszönhetőn az ere­detileg 24 órára tervezett torna valójában 25 órára sikerült, de a csapatok lelkesedése mindvégig kitartott. Vasárnap délelőtt ke­rült sor a díjak átadására és a torna zárására. A “Csak egy korty a turmixból” csapata második helyezésit ért el Balról jobbra: Rákos Szabolcs, a Nógrád Megyei Röplabda Szövetség elnöke, Nagy-Majdon József polgármester, Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára és Nagy Attila, a Váci Mihály Gimnázium igazgatója A helyi Váci Mihály Gimnázium csapata is megállta a helyét és a középmezőnyben zárta a bajnokságot Győzelemmel kezdett a pólóválogatott Salamon Ferenc kapura dob a görög Mylonakis Emmanouil mellett Lehet szavazni SPORTCSILLAGÖK GÁLAESTJE. Idén már ötvenhatodik alka­lommal rendezik mega Sport­csillagok Gálaestjét, melyen a sportújságírók szavazatai alapján az év legjobb sportoló­it fogják díjazni. A rangos ese­ményen a szurkolók ezúttal is szerephez fognak jutni, hi­szen ezúttal is szavazatukkal segíthetik kedvencüket a leg­népszerűbb sportoló cím el­érésében. A kigyűjtött listán 197 sportoló neve szerepel. A szurkolók, a szimpatizánsok december 6-ig között szavaz­hatnak a facebook.com/sport- csillagok oldalon. Itt lehet megtekinteni a sportolói név­sort, majd egy e-mail cím megadását követően kell el­küldeni a kiválasztott sporto­lóra a szavazatot. Egy e-mail címről csak egy szavazatot fo­gad el a számítógép. Az Adi­das közönségszavazáson részt vevők között sorsolás útján tíz pályázót értékes jutalomban fognak részesíteni. A fődíj egy két személyes VIP belépő a de­cember 19. gálaműsorra és va­csorára, továbbá kisorsolnak még egy 100 ezer és egy 50 ezer forint értékű wellness ajándékutalványt, valamint hat darab Adidas ajándékcso­mag. A Sportcsiilagok Gála­estje december 19-én lesz, me­lyet a Duna Televízió élőben fog közvetíteni. világliga. Győzelemmel kezd­te meg szereplését a 2013/14-es világliga-sorozatban a magyar férfi vízilabda-válogatott: Bene­dek Tibor világbajnoki címvédő együttese három góllal nyert a görögök ellen Miskolcon. Az új vl-széria nyitómeccse, amely egyszersmind az utolsó hivata­los mérkőzése is volt a magyar válogatottnak 2013-ban, nem ígért könnyed játszadozást a gö­rögökkel szemben, akikkel a nyáron, a vb előtt háromszor is találkozott a csapat. Az első két összecsapást elveszítette, egyet vendégként, egyet a margitszi­geti Vodafone Kupán. A harma­dik csatát, a legfontosabbat azonban Varga Dánielék nyer­ték, a barcelonai világbajnokság negyeddöntőjében 9-3-ra. A miskolci mérkőzés, amely­nek a Kemény Dénes nevét vise­lő uszoda adott otthont, telt ház, de a szerény befogadóképesség miatt a VlP-vendégekkel és a he­lyi sportiskolásokkal együtt is csak mintegy hatszáz néző előtt kezdődött - a vb legjobb kapusá­nak megválasztott Nagy Viktor remekléseivel. A túloldalon is jól működött a védekezés, így egé­szen a negyed hajrájáig kellett várni a magyarok vezető góljára, emberelőnyből a center Hárai Ba­lázs lőtte. A szünet előtt büntető­ből egyenlített az ellenfél (1-1). A második nyolc percben az egyik létszámfölényes helyzetü­ket értékesítő görögök átvették a vezetést (1-2), de csak rövid idő­re: a tíz világbajnokot felvonulta­tó hazai együttesből az olimpiai bajnoki címmel is büszkélkedő Varga Dénes akciógóllal vála­szolt, majd a szintén ötkarikás aranyérmes Hosnyánszky Nor­bert távoli bombájával visszake­rült az előny a vendéglátókhoz (3-2). A nagyszünethez közeled­ve a csapatkapitány, az időseb­bik Varga fivér, a 2008-ban Pe- kingben szintén olimpiai győz­tes Dániel is eredményes volt öt- méteresből, majd a duplázó öcs emberelőnyből egyetlen másod­perccel a második negyed vége előtt tette még megnyugtatóbbá a különbséget (5-2). A harmadik játékrész nyitá­nyaként a görögök emberelőny­ből jöttek közelebb (5-3), kevés­sel később azonban az ifjú center, Bedő Krisztián - szintén ember­előnyben - góllal fejezett be egy akciót (6-3). Ezután az uszoda vá­ratlanul megszólaló tűzjelzője át­menetileg megakasztotta a mécs­esét, majd a folytatásban Hárai harcolt ki büntetőt, és Vámos Márton értékesítette (7-3). Az utolsó negyedben emberelőnyből szépített az ellenfél (7-4), a vá­lasz megint nem késett: Bedő centergóljával lett 8-4. Büntetőt kaptak a görögök, de Nagy bra­vúrral védett, viszont a negyed fe­lénél, emberelőnyből csak sike­rült betalálniuk (8-5). Összessé­gében simán győzött a fegyelme­zetten játszó, pompásan védeke­ző, támadásban pedig kielégítőt nyújtó magyar válogatott. A csoport harmadik tagja az olimpiai bajnok horvát váloga­tott, amellyel a magyar csapat ja­nuár 14-én, vendégként mérkő­zik meg először. A trióból a kör- mérkőzéses, oda-visszavágós rendszerű sorozat győztese jut tovább az úgynevezett szuper­döntőbe. Világliga, európai B csoport, 1. mérkőzés: Magyaror- szág-Görögország 8-5 (1-1, 4-1, 2-1,1-2). A magyar góldo­bók: Varga Dénes, Bedő 2-2, Hárai, Hosnyánszky, Varga Dá­niel, Vámos 1-1. f I í » f

Next

/
Thumbnails
Contents