Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-31 / 252. szám

1UFlí,f VTHTTPD ffTir IvIIIjLI Ui J. CjIIü UH 9&SO&S&tWS&fS&SSeí0$&&&%6i&SiQS&ZfGt Erőss Zsolt: „Nem hibáztatok senkit azért, ami velem történt" A halottak napja keresztény ünnep. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak el­hunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzá­tartozóik sírját. Magyarorszá­gon a halottak napja fokozato­san vált a katolikus egyház ün­nepnapjából - általános feleke­zetektől független - az elhuny­takról való megemlékezés nap­jává. Mélyinterjúk rovatunk­ban ezúttal egy olyan emberrel készült régebbi interjút olvas­hatnak, aki sajnos már nem le­het közöttünk... Sándor András Még csak 44 éves, de már Magyaror­szág legeredményesebb hegymászója. 2010 januárjában balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Mindkét lábát eltörte. Jobb lábát a nyílt, darabos törés várható szövődményei miatt és a korai rehabili­táció lehetősége érdekében térd alatt am­putálták. Két hónappal később protézis­sel újra járni kezdett, júniusban pedig a hegymászáshoz is visszatért. Szeptem­ber végén 7100 méter magasra jutott fel műlábbal, 2011 tavaszán pedig 8516 mé­terre. 2009-ben házasodott, két gyerme­ke van. Gerda három és fél éves, Csorna novemberben lesz egy esztendős. Sokan hősként tisztelik, mások meg azt mond­ják, direkt keresi a veszélyt, nem törőd­ve azzal a három emberrel sem, akik odahaza várják. Tény, hogy Erőss Zsolt hegymászó azon kevesek közé tartozik a világon, akik kilencszer jártak 8 ezer mé­ter feletti csúcson. Egyik lábának a felét már elveszítette, de protézissel azóta is rendre csodákat visz véghez.- Ne féljenek a kutyától, nem bánt! Igaz, hogy nem a sajátunk, de olyan, mintha a miénk lenne.- Kié az eb?- A szomszédé. És csak átszalad hoz­zánk, ha játszani támad kedve a gyere­kekkel. Jó ez így. Van is kutyánk, meg nincs is. A gazdái etetik, mi pedig fu­tunk vele. De nem ő az első ilyen közös kutya. Évekkel ezelőtt még csak egy pi­ci ház állt ezen a telken. Kerítés sem volt. A szomszéd vett egy kiskutyát, és a párommal nagyon megszerettük. Ké­sőbb a kerítést is eleve úgy csináltuk meg, hogy át tudjon jönni.- Minden szomszéddal ilyen jó a kap­csolata?- Igen. Ezzel kapcsolatban elmondok egy történetet. Amikor 2002-ben a ma­gyarok közül elsőként sikerült meghó­dítanom a Mount Everestet, néhány hó­napig nem voltam itthon, és addig a ku­tya az egész kertet telepiszkította. Mire hazaértem, a szomszédok összeszedték azt a néhány vödör ürüléket. Kímélni akartak, hogy a nagy siker után itthon ne kelljen egyből takarítással kezde­nem. Hát nem rendesek?- Tényleg azok. Most viszont, hogy itt vagyunk a nappaliban, két roskadozó könyvespolcot is látok, tele hegymászás­ról írt könyvekkel.- Észrevette már, hogy a jó hegymá­szók jól is írnak?- Különösen a nagy felfedezők és a sark­kutatók. Netán ön is írói babérokra tör?- Sajnos nem, viszont nagyon jól elol­vasom a hegymászó irodalmat. (Nevet.) Már gyerekkoromban is ezeket bújtam.- Mit jelent önnek a hegymászás? Hob­bi, hivatás, vagy szakma?- Hobbi? Igen. Hiszen az ember akkor is csinálná, ha ráfizetne. Nekem immá­ron megélhetés, sőt hivatás is, hiszen nap, mint nap felveszem a küzdelmet a hegymászást ellenző erőkkel.- Pontosan kikre gondol? I- Elsősorban a politikusainkra. Ők azok, akik kritikával illetik a hegymá­szást, pedig egyáltalán nem értenek hoz­zá. Sajnos nagy ellenállást tapasztalok a részükről. Igen, lehet, hogy extrém, meg az sem kizárt, hogy veszélyes. És? Létre­hoztak egy törvényt, amelyben roppant felületesen és zavarosan meghatároztak 12 úgynevezett „extrém sport” kategóri­át, ami kor a világon legalább 1600 külön­féle ilyen típusú tevékenységet ismerünk. Természetesen nem könnyű a hegymá­szást körülhatárolni, mert nagyon nem mindegy, hogy az ember hova, mikor és meddig mászik. A nagyokosok idehaza a passzivitást támogatják, ami egy népbe­tegség. Azokra, akik odahaza nézik a te­levíziót feltett lábbal, söröznek, és elhíz­nak, semmilyen kizárás nem tartozik. Ugyanakkor az aktivitást büntetik. Vol­tam én is ipari alpinista. De abból nagyon nehéz megélni. Csak az él jól, aki igazi vadkapitalista. Én nem vagyok az. 2002- ben vettem ezt a házat, és minden addi­gi spórolt pénzemet beletettem. Majd megjelent a könyvem, ami hozott egy kis bevételt. Amikor kikoptam az ipari alpi- nizmusból, a hegyi túravezetés felé men­tem. Majd jött az Everest meghódítása, ami alapjaiban megváltoztatta az élete­met. Attól fogva tudok megélni ebből. He­gyi vezetések, előadások. Mindennek már tíz éve.- Gyakran megkapja az „őrült” jelzőt?- Kizárólag internetes fórumokon. Szemtől szemben nekem még senki nem mondta.- Felmerült önben valaha is, hogy fel­adja a hivatását?- Nem. A jó hegymászók sohasem fe­jezik be, hanem megöregszenek így. Persze a jó hegymászók is meghalhat­nak, mert történhetnek balesetek. De azok közül is naponta halnak meg em­berek, akik nem törnek a csúcsok felé.- Van állandó bevétele?- Nincs. Teljesen kiszámíthatatlan.- Meg lehet szokni a bizonytalanságot? I- Jól tűröm... A stabilitás a mai világ­ban csak egy ábránd. A világ folyamato­san változik, átalakul, ebből kifolyólag a munkahelyek sem biztosak. Millió em­bert rúgtak már ki, millióan mondtak fel, az emberek mégis ragaszkodnak ahhoz az ábrándhoz, hogy kell egy fix munka­hely. Igen, a stabilitás a mai világban csak egy ábránd. A végzettségem szerint én egyébként maps vagyok, dolgoztam is három műszakban Kolozsvárott vasbe­tonszerelésben. Nem volt egy leányálom. Nyugaton, ha egy hegymászó sikeres, azonnal feladja a civil munkáját, és attól fogva csak ennek él. Mert máshol ez biz­tos egzisztencia. Hegyi vezetések, írás, fotózás... Vagy esetleg támogatókat ke­resnek maguknak. Nálunk ez is más­hogy van. A feleségem tanítónő volt, fix fizetéssel. 2006 őszén ismerkedtünk meg. Aztán 2008-ban összeházasodtunk.- Van türelme a gyerekekhez?- Nekem mindenhez van türelmem. Az sem jövök zavarba, ha egy csöppség sír. Olyankor felveszem, és próbálom megnyugtatni. A kicsi nem mindig nyugszik meg nálam, neki még féléve­sen az anyja jelenti a biztonságot. Én le sem tudom fektetni. A háromesztendős­sel már más a helyzet.- Érzelmes ember?- Mire gondol?- Görcsbe rándul-e a gyomra, amikor egy-egy expedícióra indulva otthagyja a családját a reptéren?- Ez összetett dolog. Agyban kell hely­retenni. Nem az utolsó expedíció volt lel­kileg a legnehezebb. Amikor a lányom született, a feleségem nagy pocakkal ki­vitt a reptérre. Akkor még úgy gondol­tuk, két hét van hátra szülésig. Ehhez képest néhány nap múlva megérkezett a baba, és épp Nepál fővárosában, Kathmanduban kaptam a hírt. Ilyenkor kavarog az ember lelke, jókora érzelirii viharok vannak benne. Mert mégis csak az első gyereke született meg, ő pedig ott van az Isten háta mögött... I l- Mindezt azért meséli egyes szám har­madik személyben, mert...- Mert talán így könnyebb. Nem jó er­re visszaemlékezni. Ugyanakkor tudni kell racionálisan dönteni. Nyilvánvaló­an voltak bennem olyan gondolatok, hogy talán ki kellene hagyni azt az expe­díciót, talán repülőre kellett volna ülnöm, és hazamenni. De a többiek miatt ezt egyszerűen nem tehettem meg. Nem jöt­tem haza, így csak két hónappal később láttam a gyerekemet. Az érzelmeim per­sze kavarogtak... Kitaláltam, hogy a gye­rek a hegyen túl van, ezért meg kell másznom a csúcsot. Megmásztuk, az ex­pedíció sikeres volt, és elmondhatatla­nul jó érzés volt találkozni a repülőtéren a feleségemmel és a kislányommal.- Azon az expedíción egy társa is meghalt.- Ezért voltak vegyesek az érzelme­im. Hiszen elveszítettem egy barátot, ugyanakkor sikerrel tértem haza, majd a reptéren kezembe nyomtak egy cso­magot, az elsőszülött gyermekemet. Az élet ilyen szélsőségeket produkál, amit tudni kell kezelni. A második szülésnél szerencsére már ott voltam.- A legutolsó expedíciónál szintén el­veszített valakit.- Ahogyan az imént is említettem, eze­ket a dolgokat meg kell tanulni kezelni.- Lehetséges ez egyáltalán? Ez való­ban tanulható?- Nézze, amikor az ember először ve­szíti el a barátját, akkor úgy érzi, itt a vi­lágvége. Nem is tud ezzel mit kezdeni. Akármilyen furcsán is hangzik, de a kö­vetkező esetnél már "rutinosabb". Saj­nos ezt nekem ötször kellett átélnem.- Álmában visszatérnek ezek a hely­zetek?- Nem. A barátaim elvesztése nem. Álmodni persze szoktam, még az expe­díciókon is. A magasban például lidérc- álmaim vannak. Extrém fekvő helyzet­ben maga az álom is extrém. Amikor kes­keny párkányon alszom a Himaláján egy sziklafalon, kötéllel ki vagyok kötve és in­gadozom, álmomban kívülről látom ma­gam. Csak éppen álmomban érkezik egy felhőjáró űrkomp, japán turistákkal a fe­délzetén, akik fotózzák az őrülteket, aho­gyan ott alszanak. De az Everesten is volt már hasonlóan őrült látomásom. Ott egy nyitott jéghasadékba bújtam aludni, ahol eleve kevés az oxigén, és hideg is van. Na­gyon el kell rendezkedni az alváshoz, hogy meg ne fagyjak, és egy résen leve­gőt is kapjak. Álmomban azon a lyukon, ahol a levegőt veszem, szmokingos bálo- zók kezdtek mászkálni...- Idehaza is álmodik a kinti helyze­tekkel?- Érdekes, hogy nem. Itthon kizáró­lag az expedíciók szervezésének bürok­ratikus részével álmodom. A küzdések­kel. Hogy nem kapjuk meg a vízumot, vagy nem készül el időre az útlevél...- Egy utolsó kérdést engedjen meg az ál­mokkal kapcsolatban. Az éjjeli moziban ál­talában a balesete előtti Erőss Zsolt köszön vissza, vagy már a műlábas hegymászó?- Nagyon ritkán álmodom a műláb­bal. Az éjjeli moziban még mindkét lá­bam egészséges.- Megszokta, vagy elfogadta a műlábat?- Egyik sem volt egyszerű, de ma már mindkettőt elmondhatom. 2010-en úgy álltam talpra, hogy egy expedícióra is ki­jutottam, de az a szó szoros értelmében kínszenvedés volt. Óriási strapát jelentett a lábamnak az a menet. Ugyanakkor az a szenvedés indította el az elfogadás fo­lyamatát. Aztán a következő expedíción szinte már száz százalékosan éreztem, hogy elfogadom a helyzetet. Valójában másfél év kellett ahhoz, hogy fizikailag és lelkileg is feldolgozzam a történteket- Gyakran okolta a sorsot, az Istent, vagy bármilyen megfoghatatlan erőt azért, ami önnel történt? 4- Nem. Egyszer sem. Nincs mit, és nincs kit okolnom. Ez ugyanolyan, mint egy közlekedési baleset. Átmész az ut­cán és elcsap az autó. Csak egyet kelle­ne arrébb lépned, és megúsznád. Ha előre sejtesz bármit, és teszel érte egy picit, akkor nincs baleset. De nem sejt­jük előre, hogy mi történik...- Fél a hatóitól? ^- Nem, pedig gyakran voltam már kritikus helyzetben. Olyankor úgy va­gyok vele, hogy bármelyik másodperc az utolsó is lehet, de legalább odafönt boldogan halok meg...- Ilyenkor eszébe sem jut a családja?- Mindig van egy expedíció előtti, és egy expedíció utáni életem. Amikor az em­ber elutazik, ezzel számot vet Természe­tesen nem akarok meghalni, hiszen tu­dom, hogy még itthon is kihívások vár­nak rám, de nem szabad ebből érzelmi kérdést csinálni. Nyilvánvalóan rossz ér­zés, ha azt látom, hogy a gyerekeimet meg­viseli a hiányom. Itthon azonban ebből so­ha nincs probléma a feleségemmel. Nem okoz számára lelki traumát, hogy el kell engednie két hónapra. Egy házasságot az ronthat el leginkább, ha a párod nem fo­gadja el a mániádat. Természetesen Hilda is félt, de tökéletesen tisztában van vele, mit jelent számomra egy expedíció, és az­zal is, hogy milyen nehézségekkel kell oda­fönt szembenéznünk. 2009-ben, amikor a lányunkat szülte, épp elvesztettük a Hi­malájában a felszerelésünket, akkora ha­vazás volt Hilda pontosan tudja, mit jelent egy csúcstámadás, de azzal is tisztában van, hogy csak két-három nap a kritikus _ időszak, aztán minden megoldódik. És va­lóban minden megoldódik.- A kislánya, Gerda hogy viseli a távol­létét?- Alkalmazkodik. Tudomásul vette, hogy apa munkája olyan, hogy néha el kell tűnnie több hétre. Akkor sem kezel idegenként, ha hosszú idő után hazatérek.- Igaz, hogy egy-egy ilyen expedíció so­rán egy lakás árát költik el?- Tulajdonképpen igen. Egy expedí­ció drága mulatság.- Miből finanszírozzák?- Időnként szponzorpénzből, több­nyire azonban a tartalékainkból. Az igazság az, hogy nem nagyon lehet er­re támogatókat találni. Erre áldozni kell.- Azt gondolnám, a hírnevével, a múlt­jával egy perc alatt szerez pénzt a cégektől.- Ne gondolja... A pénzszerzés külön szakma. Volt egy naiv korszakom, amikor Hópárducként viszonylag ismertebb let­tem. írtam egy - szerintem tökéletesen megfogalmazott- levelet, amelyben támo­gatást kértem nagy cégektől. A legtöbb helyen megköszönték és gratuláltak, de pénzt nem adtak. Hamar le is zártam ezt a korszakot Ahogy telnek az évek, és egy­re több a siker, úgy szerencsére megtalál­nak a támogatók. Szinte maguktól. Az Everest megmászása óta a Brokernet a fö támogatóm, és biztosítja egy expedíció rám eső részének anyagi fedezetét.-Jól él?- Nincs okom panaszra. Sok a feladat, rengeteg meghívásnak kell eleget ten­nem, számos előadást tartok hegyi ve­zetésről, s ezekkel pénzt is keresek.- Meddig marad itthon?- Egy évig most biztosan. Úgy terve­zem, hogy évente már csak egy nagy célt tűzök ki. Mászni persze folyamatosan fo­gok idehaza, illetve a környező országok­ban is, de így a gyerekek is többet látnak majd. Tegnap például állatkertben vol­tunk, ma délután pedig még bemegyünk a lányommal Budapestre villamosozni. Óriási élmény az is. Amikor itthon va­gyok, sokkal intenzívebb a jelenlétem a gyerekek életében, mint egy átlagos csa­lád esetében. Meggyőződésem, hogy egy olyan apa, aki minden nap hazamegy a munkából, nem tud annyit együtt lenni a gyerekeivel, amennyit én... 1 f « f 4

Next

/
Thumbnails
Contents